Háromkák

 

Hallgat bokor, fa

(1)

Sajgó lyukakba

szakadt a fény, ragyog a

kukacos alma.

 

(2)

Pittyeg, felrebben,

néz a rigó: „Mi tetszik?…

Mindent megettem."

 

(3)

Sohase lesz kész,

csak folyton leszakad a

befejezett rész.

 

(4)

Mennék, ha hagynál.

Ha nem mondogatnád, hogy

„magad maradtál".

 

(5)

Vakító fényfal.

Nincs is pontos szavam rá,

csak hó, nap, meghal.

 

(6)

Fagyott galamb lóg

a tornyon. De akkor a

harang kiért szól?

 

(7)

Hallgat bokor, fa,

a nehezét ráhagyja

emberre, napra.

 

(8)

Megroskadt. Csöpög.

Én azt mondom, szerelem.

Te azt, hogy a csönd.

 

(9)

A csontig-ködben

vízbe esett madár sír,

csapkod közöttem.

 

Kazalban a tűt

(1)

Hiú bölcsesség

rájönni, hogy az égen

kevés a festék.

 

(2)

Ne akarj gyorsan

célba érni, az úthoz

lábad s jogod van.

 

(3)

Öleled a fát,

s mérgelődsz, hogy egyedül

sosem éred át?

 

(4)

Kicserélsz egy-egy

csavart, s azt képzeled, hogy

nélküled nem megy?

 

(5)

A hebehurgya

meg is eszi a tésztát,

mire meggyúrja.

 

(6)

Miért egyszerűbb

félni, mint megkeresni

kazalban a tűt?

 

(7)

A lelket nem stressz,

saját súlya nyomja szét,

mikor üres lesz.

 

(8)

A végtelenbe

mégy folyton, s jó ha eljutsz

megint a kertbe.

 

(9)

Amit két szóval,

pláne eggyel elmondhatsz,

maradjon sóhaj.