(5)

Nálad a bölcsek köve, életem, ne feledd; s bár örök életet, de még csak permanens fiatalságot sem ad, ám a tudást nyújtja, hogy te tudod, te birtoklod a megfellebezhetetlen igazságot mindig, minden körülményben, hát ne restelld használni is: mondd ki magabiztosan az igazad, ügyet se vess a kétkedőkre, az ellenérvekkel érkezőkre, meg se halld, ha ellentmondanak neked, de vesd meg őket látványosan, hisz te tudod, de más bizonyosan nem, oszd meg hát mindenkivel, ossz meg hát vele mindenkit, tedd ezt könnyed felsőbbségérzettel, mondj nemet, ha kérdeznek, de ne hagyj inkább kérdezni senkit; tiéd az igazság, tudod. Hányj fittyet a tudatlan, ostobán kérődző sokaságra, s ha már mégis tönkrement az életed, nem hiába volt igazad, ha sok hibában pácolva hagytad tönkremenni, hiszen aminek tönkre kell mennie, menjen is, ne mentsd a “menthetőt”; és ezek után ne habozz más életét is elízesíteni tudásoddal, konkrétan tedd tönkre, ha a tiéd úgyis romokban, te add ehhez a legjobb tanácsokat, te vezesd a lépéseiket, pusztuljon, aminek vesznie kell, s mindennek el kell pusztulnia, vesszen minden, ha már ami a tiéd, tönkrement; de megmarad, mindig, minden körülményben megmarad az igazad, az a megfellebezhetetlen, az a mindenre érvényes, tiéd a bölcsek köve, édesem.

Mosolyogj.

Köpd le a gyengét, a langyost, a középszerűt; légy bátor gyáva lenni.

A kommunikáció meglehetősen sokféle lehet, mert ugyan azt jelentené alapvetően, hogy egy beszélő és egy hallgató közös kódot használva információkat cserél egymással, ebből fakadóan rendre és több alkalommal meg is változik, fel is cserélődik szerepük, ám nézd el, hogy ez esetben az “alapvetően” talán épp annyit jelent mindössze, hogy “meglehetősen ritkán”, alighanem még a legideálisabb beszédhelyzetben is létezik kommunikációs hatalmi hierarchia, konkrétabban meg addig tart a “kommunikáció”, míg az erősebb akarja, engedi; végeredményben túl gyakran egyirányú a dolog, viszont eme viselkedési aktusnak is megmarad az a hatása és következménye, hogy minden esetben megváltoztatja a másik “résztvevő” magatartásának valószínűségi mintázatát, azonban nem feltétlenül oly módon, hogy ez mindkét “kommunikáló” számára bármely szempontból előnyös lesz.

Mondd, hogy közéjük tartozol, s mondd ezt bárkinek, ha közéjük akarsz tartozni, így lenni valaki; csak mintha nem vennéd figyelembe a(z adott esetben “tisztább”) szerszámok, lehetőségek sokféleségét – holott ezek nem pusztán egy tevékenység, hanem egy életforma részei; igaz, ez a sokféleség nem valami szilárd, nem egyszer és mindenkorra adott tény, hanem, mint vonagló koordinátarendszer, folyamatosan változik; újul és avul. Hogy még jó időben emlékeztesselek, hogy ne hagyjalak boldogan felejteni, hogy ne nézzem tétlenül igénytelen és lusta nemtörődömséged, íme, eléd idézem eme sokféleséget a következő (és még más) példák segítségével: parancsot adni és parancsok szerint cselekedni; egy dolgot szemre vagy mérések alapján bemutatni; egy tárgyat leírás vagy rajz alapján elkészíteni; egy folyamatról beszámolni; egy eseményről feltételezéseket megfogalmazni; egy hipotézist felállítani és ellenőrizni; egy kísérlet eredményeit és kudarcait táblázatok, diagramok segítségével ábrázolni; egy történetet kitalálni és olvasni; verset írni és hazudni; színházat játszani; kört alakítani és énekelni; rajzolni és táncolni; rejtvényt fejteni; kedélyeskedni, viccet mesélni; becsapni bárkit; egy alkalmazott számtanpéldát megoldani; (bármilyen) szöveget egyik nyelvről a másikra fordítani; kérni, megköszönni, sírni, átkozódni, köszönteni, fohászkodni. S bár van, ami rögzít, és van, ami rögzül, gondolj már most arra, hogy valószínűleg senki sem lesz ott, amikor mindkét elképzelhető kategóriából kiesel.