Kovácsik ars poeticája

A mélyenszántó léttapasztalat

élményi súlyú megfogalmazása

komoly profibb poéták asztala,

kik erre vannak önpredesztinálva.

Az én múzsám, e nyegle amatőr,

köp ontológi eszmehorderőre;

más auktoroktól lopkod, imitál,

és vonzza egy-egy szó stílusvalőrje.

Tudván, nem új e frivol attitűd

(elméletekről hallott félfülűleg),

barkácsolgatja némely ötletét,

s örvend, ha csöndben földeríti szűved,

mert tudja ő, a költő sose lódít,

csak néha óhatatlan úgy adódik.

Szubjektív korrelatívum

Ez hitvány szóvicc. Színültig üresség,

és szemtelen. Csak objet retrouvé.

Játék lesz visszatranszformálni (tessék:)

Tandorivá, Babitscsá, Petrivé,

hogy most mindössze ennyi említtessék.

Húzólevekből megkevert cuvée,

kánon-cento, groteszk esetlegesség –

ennyi szólam hogy tartson együvé?

Egyszerre kint s bent? Oroszláni nagyvad

cicóból nem lesz, bármiképp üvöltsön.

Macskakörömből nincsen mód kitörnöm?

Nos, én sznob olvasóm – tesóm –, ne hagyjad,

és általad talán e badar ének

hasonmásunkká mégis összeérnek.