Első (virtuális) kép

1970-ben küldtem neki az Új Symposionba, többek között a “főművemet”, Absolutum címmel (szerintem minden benne volt), nem hosszú, olyanforma, mint az akkor divatos jelbeszéd, a haiku, mert csak jelbeszédben lehetett akkortájt összefoglalni a valót. Ahogy Kiss elvtárs mondta, bátran, csakis a valóságot – na, abból lett volna a baj. Így aztán ránk maradt a valóság. Gondolom ő is így láthatta, mert nem kaptam biztatást, vagy el sem jutott hozzá az írásom. Számomra akkor az Új Symposion maga volt a szabadság, Európa. Ez még csak hagyján, de ma már sajnos nem élő nagyjaink számára is, egészen Weöres Sándorig.

Én ugyan a Pasaréten laktam akkor, finom környéken, albérletben. Petrovics Emil (akiről azt hittem, Petőfi távoli rokona), meg Erdély Miklós, Kormos tatácska közelében, Évával, Kondor volt feleségével.

Ha már így mikszáthiaskodunk, cselekményesíteni kell a következőt: mint Hamsun, aki az Éhség című könyvében megírta saját éhezését, hát én is ezt gyakorolhattam Pasaréten. S amikor már jobbra fordult, el is loptam a Szabó Ervin Könyvtárból (korábban Wenckheim-palota, bizony, maga a gróf adományozta még anno könyvtár céljára a székesfővárosnak) a regényt, de kifizettem, vagy helyettem anyám, már nem tudom. A szarvasi Pepi gróf, s nyilván egész Szarvas főjegyzője volt első apósom, s ezt csak színművileg úgymond félre, mint megjegyzést apósomtól: “ne keveredj házasságba azzal a nővel, akinek csak egy pusztája maradt – a puszta valaga.” Már bele is keveredtem a Tolnai nyelvháló-szövésébe, bár igen szerény, manierista módon, hisz ő filozófus is, meg sok dolgok magisztere… (Persze ha el akarja kerülni a hálót, ne ússzon az a hal, aki rövidlátó.)

Az időrend meg pláne nem jó, mert utólag kell megmagyarázni az akkori jelent, az pedig csak a még el nem érkezett jövőben érthető, ha nem is szó szerint.

Második kép

Erre pedig nem lehet tanú sem a fül, sem a szem, ha a lélek nem érti ezt. Tapogatózva ezért a lélek redőiben, kísérteni szeretném azt a pontot, ahol megidézhetem a szív bensőségességét.

Így történhetett ez 1985-ben, amikor a Bayer-aszpirin bemutatóján élőben találkozhattam Pécsett Ottóval. Mint mikor a megismerhetetlen teher már elviselhetetlen, s egyszer csak átvált valódivá.

Szögezzük le: először is ez téveteg beszéd, nem utal semmi olyanra, ami a megértést segítené. Mond valamit, de inkább beleolvad a beszéd árnyékába. Legalábbis nekem, akinek szemében reveláció volt a bayer-aszpirines Ottó radikális különállása. Még bőven élnek, akik így voltak ezzel.

Most utólag már hihető, hogy a létező világok legrosszabbikából eredeztethető az, ami volt, és valami tompa irrealitásból juthattunk el / juthattam el oda, hogy felfüggesszük/felfüggesszem a jelent, és jutottunk el / jutottam el a rilkei “változtasd meg élted”-hez.

Így lépett be Ottó, nem, ő csak úgy belépett, és nem erőszakolva, csak sugallva a lét elviselhetetlen könnyűségét.

Harmadik kép

Aztán újabb tizenöt év múltán kiadót alapíttatott velem. Az Exit lenne a legjobb név, mondta, mert ő így gondolta még akkor Danilo Kišsel együtt, hogy ez az igazi. Én is, egészen addig, amíg kórházba nem kerültem, ahol az ápolók utat kértek a folyosón, mert tepsiben vitték az exitet. Hát ijesztő név, inkább a Kijárat, ha már – gondoltam. (A franciás műveltségű Danilónak biztosan tetszett volna, hiszen a híres francia balettes Béjar-t nálunk Bezsárnak ejtik, s a Kijáratot pedig a franciák Kizsárnak.)

*

Kérem, tekintsék ezt a három képet origónak, ahol nincs válasz, nemhogy kérdés, mert a válasz megszünteti a kérdést. Csak mintha bensőségesen, meghitten hozzánk szólna. Nem is annyira a tényről, a megtartásról, mint inkább a semminél is kevesebbről, mely még akkor is fennmarad, ha már semmi nincs. Nekem biztosan.

Nem is kesergek, Ottó: A könnyező évgyűrűk írásának hetven (70) mondatán, pláne amikor ez még csak a fele (1/2).

“Smog gets in my eyes”, “Füst ment a szemembe” – mondom dzsesszesítve zavaromat.

Cigarettákat kérem eloltani…

* Elhangzott Tolnai Ottó születésnapi köszöntőjén a pécsi Trafik étteremben 2010. május 5-én.