Vándordal

Hideg télben tavaszt élni

nagy bátorság, nagy fájdalom.

A kapcsok, ha szétszakadnak,

törve törik varázsbizalom,

és a képzelt nap a régi

havat nem olvasztja. Annak

nyílik a táj, határa

annak bomlik, ki úgy ölel

minden élőt, futva egytől másig,

hogy bennük táruljon halála.

Indulj hát a szabadba fel!

A fehér hol kékbe játszik,

fényt szitál a hó. Sose válva

oda juss fel! Hullámzó kedv

mit le nem rombol,

kéj lesz ott a fájdalomból.

Hogy magadat belévesd,

azért van a nagyvilág.