Kedves Barátom,

– engedje meg, hogy így szólítsam (és előlegezzem magamnak a barátságát, mint ahogy máris részem volt benne, ismeretlenül is) – igazán örömet szerzett kedves soraival. Titkos reményem mindig az volt, hogy Gara László lesz a könyvem fordítója,¹ de persze illetlenség lett volna ezt kérnem a kiadótól. Bántott az is, hogy a Gallimard-hoz küldött példánnyal valami zavart csinált a Copyright Bureau – de hát így minden rendben van.

Természetesen készséggel állok rendelkezésére a fordítás problémáinál. Magam is másfél évtizede ezt csinálom és tudom, hogy a világ leghálátlanabb és legkomiszabb mestersége – s talán alapjában megoldhatatlan feladatok megoldásából áll.

Külön köszönöm a Temps Modernes-cikkét,² s nemcsak a dicséretet, hanem a módját is.

Chodkiewicznek³ küldettem egy rövid életrajzot és pár fényképet, amit kért – és sokszor üdvözlöm –, de nagyon nehezemre esik franciául írni. Utálom, hogy ennyire nem tudok, és nevetséges hibáktól hemzseg a francia fogalmazásom. Pedig tanulnom kellene egy kicsit ezt a szép nyelvet, mert azt remélem, hogy ősszel vagy a tél elején Párisban tölthetek egy kis időt (Londonból visszafelé jövet, ahova novemberben készülök). A fordítás miatt is nagyon jó volna, ha egy-két hetet ott tölthetnék, és személyesen beszélhetnénk meg a problémákat. De hát, addig is, ha szeptemberben már hozzákezd a munkának, várom a levelét és igyekszem majd segítségére lenni, amennyire lehetek és „for what it is worth".

Igaz barátsággal és sok szeretettel üdvözli

[Kézirat; boríték nélkül]

1 Az Iskola a határon című regényről van szó, amely 1964-ben jelent meg franciául Gara László, Kassai György és Georges Spitzer fordításában a Seuilnél.

2 Gara László írására utal, mely az Iskola a határon című regényről és Szabó Magda Az őz című kötetéről szól, s a Temp Modernes 1960/167–168. számában jelent meg.

3 Michel Chodkiewicz: a Seuil munkatársa, később igazgatója, író, műfordító, arab kultúra-kutató.

* * *

Kedves Barátom,

köszönöm aug. 23-i levelét, és nagyon hálás vagyok a felajánlott közbenjárásért, hogy Seuil-ék esetleg hívjanak meg egy-két napra, amit talán meg lehetne oldani anyagilag úgy, hogy az én rovásomra menjen, ha van rá mód. Az 1000 NF előleget megkaptam, sajnos túl gyorsan elküldték, pedig közben kérvényeztem idehaza a Nemzeti Banktól, hogy 10 százalékát kint hagyhassam, s engedélyezték is, mert ennyit lehet.

Ha az anthológiához, vagy bármiképpen, szüksége van bármilyen könyvre, régire, újra, boldogan megküldöm. – Ez az „Iskola a határon" egyébként amolyan megalapozás-féléje lenne egy 3-4 (lehetőleg önmagukban is kerek és egész) regényből álló, lazán összefüggő epikai szerkezetnek, kontinuumnak, és az igazat megvallva, szeretném a következő kötetet megírni addig, amíg a fordítás elkészül. Én tehát semmiképpen sem sürgetném a fordítást. Amit nem is lehet sürgetni és hajszolni – ezt megtanultam a saját bőrömön. Most fejeztem be (nagy nehezen) O’Neill Electrájának fordítását, s ha lerázok egy vállalt forgatókönyvet még, akkor végre előszedhetem megint készülő regényemet.

Igaz barátsággal, szeretettel:

[A levélhez mellékelve: francia nyelvű életrajz; gépirat]

[Gépirat; boríték nélkül]

* * *

Kedves Barátom,

nagyon köszönöm végtelenül kedves soraidat és a gondoskodásodat párizsi látogatásomról. Én is remélem, hogy meg lehet majd oldani valahogyan a dolgot, és legalább néhány napot ott tölthetek, Londonból hazafelé jövet. Pillanatnyilag az angliai utazás úgy áll, hogy november 15-én kellene mennünk – két hét a hivatalos vendégeskedés, de még egy-két hétig szeretnék ott maradni december első felében. Chodkiewicz néhány napot Budapesten töltött a múlt héten, kedden utazott tovább Moszkvába. Találkoztunk többször is (félek, hogy nagyon unta förtelmes franciaságomat), s az az érzésem, hogy egészen kitűnő ember, amilyenből roppant kevés van a világon.

Ami a készülő anthológiádat illeti,¹ nagyon jó a Pilinszky-válogatás, Nemes Nagy Ágnes is, bár tőle talán A szomj vagy az Október helyett a jellemzőbb, erősen intellektuális szövetű, mégis végig kibogozható jelentésű Trisztán reprezentatívabb lenne (lengyel fordítása is most jelent meg egy varsói irodalmi lap magyar számában) és szerinte szabad versben vagy tetszés szerinti rímeléssel is megoldható a fordítása – vagy a Paradicsomkertje. Az egészen fiatalok (20-25 közt) közül Tóth Judit, Székely Magda, Tandori Dezső a legtehetségesebbek, legalábbis tudtommal, s mellékelten feladtam címedre egy Kortársat, Székely Magda bravúros versével, továbbá néhány Élet és Irodalom példányt, Tóth Judit verseivel, s ha megkapom majd, egy Tandori-verset is küldök, szintén az Élet és Irodalomban. Így a legegyszerűbb elküldeni, egész folyóiratban, nyomtatványként, s aránylag a legbiztosabb is. Egy aug. 5-i számot is hozzácsaptam, Kalász Márton versével a címoldalon, nézd meg azt is. Szintén fiatal költő Garay [sic!] Gábor, „Ének gyógyulásért" c. kötetében felhívom figyelmedet Tűztánc c. versére. Ezt elküldeni csak lassan, a Jogvédő Hivatal útján lehetne, de nincs kizárva, hogy akad nálatok valahol egy példány, talán könyvtárban vagy valamilyen intézetben. – A lányokat, Tóth Juditot, Székely Magdát, mi mindenesetre igen komolyan nagyra értékeljük, és sokat várunk tőlük, akárcsak Tandoritól (aki egyébként prózával is kísérletezik).

Sajnos ez egyik sem szabad vers, amit küldök – de erről jutott eszembe Rába György, akinek ugyan már 1949-ban megjelent egy kis kötete (Búvár címmel), de még a 30-asok közé tartozik – úgy tudom, 33 éves –, s akinek tízéves szünet után most van sajtó alatt az új verseskötete. Nyilván tudsz róla s talán meg is van neked a „Búvár" (a felejthetetlen, csodálatos „Tábornok bánatá"-val), mégis megkértem, gépeljen ki készülő könyvéből néhány verset számodra, köztük szabad verset is. Holnap hozza el, majd külön levélben feladom. (Remélem, köztük lesz az Afrika s az Öregség háza c. is.)

A régiek közül megemlítem a fiatalon meghalt Dsida Jenőt, ma 50-52 éves lenne, az erdélyiek közt messze kimagaslott. Máskülönben be kell vallanom, hogy a vershez, modernhez, nem nagyon értek, elmaradtam, Szabó Lőrincnél tartok, Apollinaire-nél, és például Ezra Poundból alig valamit, csak sorokat imitt-amott, Eliotból is keveset tudok megfogni –, s főképp azt nem látom, miért és mitől modernebbek mondjuk Dylan Thomas (vagy Saint-John Perse), mint a Duinói elégiák. Igaz ugyan, hogy Rilkét mégiscsak ismerem valamennyire, őket pedig alig. S nyilván ezért érzem azt, hogy bajos dolog többet akarni Rilkénél. Ami persze csak rugalmatlanság, sőt barbárság részemről, de sajnos így van pillanatnyilag. Fájdalmas, hogy elszakadtam a verstől, ezért beszélek annyit róla, de el kellett szakadnom, mert a prózában jobb lehetőséget láttam formálásra, teljességre, egész-ségre (vagy akár: egészségre). De hát az igazi, a legnagyobb rang mégiscsak a költőé.

Ezt a rangot kell megközelítenünk a modern epikában. Vagyis modernség alatt a regényírónál én nem formai újításokat értek okvetlenül, nem is különböző aspektusokból való kísérletezést, hanem inkább minőségi kritériumot: intenzitást és valódiságot azon a fokon, ahogy a költő nyúl az anyagához. Ezzel persze a regény szabadsági foka is kitágul, s azt a játékot játszhatja, amit a költészet, s ami a legnagyobb játék. Az intenzitás és a magasabb rendszámú (lélektani, szubjektív) valóság érdekében szükség volt kirekeszteni a konvencionális regényszerkezetet, a mesét. Ma mégis úgy látszik, hogy ha szőröstől-bőröstől kidobjuk, eléggé megbosszulja magát, hiányával tüntet, jobban jelen van, mint ha beleírjuk. Így hát igazi „modern" regénynek ma inkább az Éducation vagy a Huckleberry Finn látszik, ahol a mese (a kauzális cselekmény-sor, a konvencionális világkép, newtoni mechanikával és euklidesi geometriával) megnyugtatóan jelen van, hogy úgy mondjam, a regény second-plan-jában, laza epizódokban, zavart nem okozó pikareszk-regényszerűséggel, míg a premier-plan képsora élesen, magasabb fokú hitelességével fut végig, és a regény total-plan-ja megint egy egészen más nótát fúj, a mű rejtett egységét, harmóniáját, a sehogy-másként nem közölhető „témát" hordozza.

Szeretettel üdvözöl

U.i. Mégis mellékelem Rába két versét, az említettek helyett szerénységből Vidor Miklós Barcsay-versét gépelte le harmadiknak. Továbbá még három „Kortárs"-at is feladok (összesen négyet) Székely M., Tóth J. és Garay [sic!] G. verseivel.

[Gépirat; boríték nélkül]

1 Az Anthologie de la Poésie Hongroise de XIIe siécle á nos jours (Seuil, Paris, 1962.) című kötetről van szó, melyet Gara László szerkesztett.

* * *

Édes Lacikám,

köszönöm kedves lapodat, és tudom, mennyi dolgod van, tehát nem kell válaszolgatnod, csak ha ráérsz. Örülök nagyon, hogy a Seuil honoráriumot ad neked Petrőczy Kata Szidiért is – s lassan idehaza is egyre nagyobb híre lesz az antológiádnak –, akárhová megy az ember, rólad beszélgetnek! És milyen szeretettel – nyilván átejtettél mindenkit, ahogy engem is, s így félreismernek! A Seuil különben, illetve Monsieur Flamand,¹ olyan végtelenül kedves, hosszú meghívó levelet írt (csak most olvastam, hogy hazajöttem Szigligetről, mert nem akartam, hogy utánam küldve kalandozzon a postán), hogy azt sem tudom, hogyan válaszoljak rá, francia-nem-tudásommal – pedig erre muszáj. Eddig csak Chodkiewicznek írtam egy képeslapot, hogy köszönöm – remélem, nem tartják nagy neveletlenségnek. Más: a Sauvageot-cikkből² nem lesz öngól, se semmilyen, mert sokat írtak már 50 éve erről, de írott malaszt maradt, s marad – irodalmunk franciaországi és egyéb külföldi megjelenése ilyesmiből nem lesz, ahhoz több kell, lényegesen több – te talán ismered az illetőt, ott az Invalidusok táján. Hallom, hogy Hegedüs Géza is oda van a munkádtól és tőled, s nem is rejti véka alá ezt. József Attilával pedig, úgy látszik, megtörted a jeget, mert a németek is kiadják, Vas Pista most jött haza Berlinből ez ügyben – s egyébként ő is csókoltat, valamint Piri,³ Ilona,⁴ akivel tanakodtunk a New York kaffában, T. Áron,⁵ Kormos,⁶ Rónay Gy.⁷ és mindenki, férfi, nő, kutya, macska. Remélem, májusban látlak, most úgy fest, hogy kb. akkorra mehetek. Ölel:

[Kézirat; címzés: „Monsieur Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris VIIe // Ottlik, Budapest I. / Attila utca 5."]

1 Paul Flamand a Seuil egyik alapítója, 1937 és 1979 között igazgatója.

2 Aurélien Sauvageot (1897–1988) – francia nyelvész, finnugrista, készített francia-magyar és magyar-francia kéziszótárt is.

3 Piri: Szántó Piroska (1913–1998) festőművész, Vas István felesége.

4 Ilona (későbbi említése: Ili): Bartócz Ilona meseíró, műfordító, 1968-ban hunyt el.

5 Tóbiás Áron (1927) irodalomtörténész, újságíró.

6 Kormos István (1923–1977) költő, műfordító, 1963–65-ben a Seuil és a Gallimard munkatársa volt Párizsban.

7 Rónay György (1913–1978) író, műfordító, esszéista.

* * *

Édes Lacikám,

nem szemrehányó türelmetlenséggel jelentkezem, hanem csak barátságból menesztek egy lapot – hogy megünnepeljem a mai, 49. születésem napját. Vera¹ írta, hogy milyen kedves voltál vele, továbbá, hogy milyen jó jelentést írtál a Hajnali háztetőimről. De hát az úgysem aktuális az Iskola előtt – a fordítást pedig most sem sürgetem, mert egyrészt én sem írom a folytatást (pedig kellene), másrészt idő kell hozzá, nehéz, rohadt fordítás lesz, szóval ne kapkodd el, hanem várj meg, fejezd be az antológiádat, aztán kb. júliusban megyek a nyakadra, ha megkapom addig a francia vízumot (ha előbb, akkor június közepén, de nem valószínű). A pontos dátumot majd megírom persze, ha eldől. Rába,² Vidor³ s mindenki, Rónay, Kormos, N. N. Ágnes,⁴ Pilinszky, Vas Pistáék mindketten, csókolnak-ölelnek, az öregebbek, Balassa, Zrínyi, Petrőczy Kata, Bessenyei idegesen forognak sírjukban, mindenesetre az egész magyar költészet Párisra és G. Laci felé veti vigyázó szemét, a prózával együtt, a puccs⁵ idején is kizárólag érted izgult itt mindenki, szóval vigyázz magadra, és az se baj, ha firkantasz pár sort egyszer nekem, aki milliószor ölel:

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris VIIe"]

1 Sós-Berény Vera, Berény Róbert festőművész lánya, Ottlik Géza barátnője. 1956-ban emigrált Londonba, később hazatelepült, és Magyarországon halt meg.

2 Rába György (1924) költő, író, műfordító, irodalomtörténész.

3 Vidor Miklós (1923) író, költő, műfordító.

4 Nemes Nagy Ágnes (1922–1991) költő, műfordító, esszéista.

5 Valószínűleg az 1961. ápr. 21-26. közötti, De Gaulle elleni algériai katonatiszti lázadásra utal.

* * *

Édes Lacikám,

köszönöm lapodat, amely keresztezte az enyémet – s én Verától már hallottam terveidet a „Hajnali háztetők"-kel. Angyal vagy, mint mindig, de a Háztetők igazán ráér, sőt, semmi esetre sem akarnám, hogy az Iskola előtt jelenjék meg! Szerintem sokkal kevesebb olvasóhoz szól, mint az Iskola, s nem is olyan érdekes ott nálatok – olyan van több, francia, angol elbeszélőben. – A francia vízumot hétfőn kapom meg, műfogsoromat június végére talán annyira megszokom, hogy vigyorogni is tudjak vele néha, s ha a többi vízum és elsősorban a jegy problémája is megoldódik, hát kb. július 10–15 körül mennék (talán Stuttgarton keresztül, ahol kiadókkal lenne tárgyalnivalóm). Béla,¹ úgy hallom, júniusban megy (cikke megtisztelő volt). Cini² rajongott érted, s örültünk, hogy kiadjátok. Antológiád legendája nőttön-nő, hát vigyázz magadra és gondolj ránk, szeretettel ölel:

Lacikám, most már igazán megyek! És nagyon nagyon jókedvűen

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris VIIe"]

1 Béla: Köpeczi Béla (1921) történész, irodalomtörténész, 1954-55-ben a Kiadói Főigazgatóság vezetője, 1982-88 művelődési miniszter. Feltehetően az „Egzisztencialista jelenségek a mai magyar irodalomban" című írásáról van szó (Élet és Irodalom, 1960/18.).

2 Cini: Karinthy Ferenc (1921–1992) író ismert beceneve.

* * *

Édes Lacikám – kösz okt. 10-i francia leveled + a képeslapot. Sanyikát¹ felhívtam rögtön, éppen elutazóban voltak, 24-én visszajönnek, s akkor előbogarássza s lemásolja újabb prózaversét neked, ha még nem késő. T. Jutkának² majd átadom homlokcsókodat, ha hagyja. Ágnes írt – kesereg a fordításon, mégis hálás Neked! Ilonának elmeséltem, milyen emberfeletti rendet csináltál a szobádban. Én töröm a fejem, miből teremtem majd elő azt a fényűző jólétet, amiben most 6 hónapig regényt kellene írnom, s pillanatnyilag idegeskedem. Bridzs-rovat? telekspekuláció? vagy inkább judó? De mégis legjobban a német szerzői ügynökség zűr-kavarása bosszantott ezen a héten. By the by: Írd meg a frankfurti kiváló fordító nevét (megint elfelejtettem), s hogy lehet-e őt ajánlani vagy kérni S. Fischeréktől,³ ha szerződést kötök velük? Egy ismeretlen (Ujlaki Sári)⁴ [sic!] nevű Cagnes-sur-Mer-i hölgytől kaptam túl könnyed hangú levelet, hogy tőle kért próbafordítást a Fischer Verlag. Nem ismered véletlenül? Szabó Magda az ő Insel Verlag-beli fordítóját ajánlja, hogy az kiváló. Remélem, lassan lecsitulnak körülöttem a német kiadók csatái – én mindenesetre lezártam a levelezést, elegem volt belőle. Mándy novelláskötetnek (Idegen szobák) kell lenni nálad vagy a Seuilnél. Ha elveszett, írd meg, küldünk. Szótár (francia-magyar) is megy majd, csak lassan. Rába ölel, írt neked, a Saharában legfeljebb rímcserét ajánl még: 3. strófa végén: „qui se perd dans l’oubli" – a másik versben pedig Bâche étendue helyett „Echarpe tendue" kellene értelmileg. Mindnyájan csókoltatnak, ölel:

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris 7° // Ottlik, Budapest I. Attila-u. 5. / Hongrie"]

1 Weöres Sándor (1913–1989) költő, műfordító.

2 T. Jutka: Tóth Judit (1936) költő.

3 S. Fischer Verlag, híres német kiadó Frankfurtban, amely 1963-ban adta ki németül az Iskola a határont.

4 Újlaky Sára (Charlotte Újlaky) (1920–1995), publicista és fordító, többek között Déry Tibor, Kodolányi János, Németh László műveit ültette át német nyelvre. Az ő fordításában jelent meg németül az Iskola a határon.

* * *

Édes Lacikám,

Nagyon örültem római lapodnak – annak is, hogy sikerült lemenned csakugyan s együtt leszel Pistáékkal –, meg annak is, hogy fordítod a regényemet. Csak a Geisenheyner-féle¹ panaszokkal vagyok már torkig, s mindenekelőtt erre válaszolok, hogy essünk túl rajta.

Nem tudom, mit mondott Flamand-nak s mit írjak én erről tulajdonképpen. Hallom mindenfelől, hogy fenyeget, vádol, felháborodva üzleti és presztizs-sérelmén, amiért engem okol. Természetesen alaptalanul. Ha bármi jogalapja lett volna, könyörtelenül érvényesíti – nem kell félteni az üzletembereket. De csak sír, panaszkodik, a Jogvédő Hivatalnak és nekem ígérget, kérlel, mindent felajánl, hosszú, rábeszélő nyájas levelekben, s ugyanekkor a Marton-irodának² rágalmazó levelet ír ellenem. Ezt az utóbbit ismerem, mert elküldték a másolatát. Ebben azt írja, opciója volt a könyvre, és idéz az én levelemből egy mondatot, amiből annak kellene kiderülnie, hogy én elfogadtam a Hanser Verlag ajánlatát.

Martonéknak erre válaszoltam, röviden a következőket:

1. Nem igaz, hogy Herr Geisenheynernek opciója volt a könyvre. Nem is kért tőlem soha, de még csak megbízást, jóváhagyást, utólagos beleegyezést sem, hogy terjesszen.

2. Egyáltalán nem is volt szerencsém hozzá. Sem személyesen, sem telefonon – budapesti látogatásakor – nem lépett velem érintkezésbe, sem levelet nem írt. Kizárólag a Szerzői Jogvédő Hivatallal tartott fenn kapcsolatot, és nyilvánvalóan abban a félreértésben élt, hogy ez a hivatal rendelkezik a copyrightommal.

3. Éppen ezért, amikor nyáron Londonban harmadkézből értesültem róla, hogy ez a Geisenheyner-ügynökség a Jogvédőnek közvetítette a Hanser-féle ajánlatot, ismeretlenül is rászántam magam, hogy írok neki. Megírtam nagyjából azt, hogy felhívom a figyelmét arra, hogy bár a szerződéseket általában a Jogvédő Hivatal révén kell megkötnünk, a jog az enyém, lépjen tehát érintkezésbe velem végre. Ebből a levélből idézi a semmitmondó kezdőmondatot (máshonnét nem tud idézni, mert még közvetve sem váltottunk üzenetet soha) – „Ich freue mich, zu hören, stb. –" – ami úgy hangzik persze, mintha lett volna valami előzménye a dolognak, valami előzetes kapcsolat köztünk. Holott éppen arra figyelmeztettem benne, hogy velem kell megegyezniük, a részleteket és feltételeket beszéljük meg. Még azt is felajánlottam, hogy hazafelé menet megállok Stuttgartban emiatt.

4. Erre az (első) levelemre Herr G. nem válaszolt. Csak egy hónap múlva kaptam néhány sort, a titkárnője aláírásával, de a részletekről semmi szó nem volt levelükben. Mire hazautaztam, s azonnal érintkezésbe lépve a Jogvédő Hivatallal, lemondattam a Hanser-féle ajánlatot, s én magam is külön lemondtam. Végérvényesen és függetlenül a Fischer-féle szerződéstől, amelyet akkor még meg sem kaptam, sőt még ma sincs aláírva (és éppen a Geisenheyner-féle undorító kavarodás miatt két hétig nem is akartam aláírni, annyira elment a kedvem az egész német kiadói világtól).

Szóval nemigen tudom komolyan venni Herr Geisenheynert, sok egyéb ok közt a fentiekért sem, amiből szintén az látszott, hogy még a szerződés megkötéséért sem hajlandó az íróval tárgyalni, a beteges német hivatal-tiszteletében odáig megy, hogy nem tartja fontosnak, hogy egyáltalán szóba álljon velem. A Seuiltől jó információt kaptam róla szeptemberben, nem kis csodálkozásomra, hiszen ők, Chodkiewicz például budapesti útján, éppen ellenkezőleg viselkedtek minden tekintetben. A jó német viszont már ismeretlen ügyködése (és kéretlen szerepe) során is nagyon tapintatlan és tiszteletlen volt (közvetve velem és közvetlenül másokkal is) – úgyhogy soha nem vágytam arra, hogy ő képviseljen. S amikor Martonék (szintén kéretlenül és saját kockázatukra) ajánlatot hoztak az S. Fischertől, utolsó párisi napjaimon, boldogan fogadtam el.

Lehet, hogy egy ilyen érzékeny lelkű üzletember nem tartja szép dolognak, hogy ezt azonnal nem írtam meg neki, de tény az, hogy előbb haza kellett jönnöm, és részemről átvenni és azonnal visszautasítani a Hanser-ajánlatot attól a hivataltól, akinek ők tették (nem nekem), s akik hamarosan értesítették is őt erről a döntésről. Minthogy a Jogvédőtől sem kapott opciót, most már mást nem tehetett, mint megpróbált erőszakoskodni, többet ígérni, s hasonlókat, de például a nekem írt utolsó levelében ő maga elismeri, hogy a végső döntés az enyém (s arra kér, gondoljam meg magam). Ugyanazzal a dátummal egészen mást írt Martonéknak. Nyilván mást mondott Fischeréknek és mást próbált elhitetni Flamand-nal. Hát részemről lezártam az ügyet. Becsületsértésért, úgy látszik, nem tudom perelni, kardélre hányni nem kívánom, s ha tovább fúr és áskálódik ellenem, presztízse védelmében, akkor úgy kell annak, aki elhiszi.

Neked, Lacikám, még csak annyit erről, külön, hogy a sok ok közül, amiért nem tetszett nekem ez az ügynökség, az egyik az volt, hogy Németh László műveit teljes erejükből ők terjesztették és terjesztik, s én féltem, hogy egy ilyen nagy író árnyékában túlságosan el lennék hanyagolva, mint a többi 40-50 egyéb kelet-európai aprócska szerzőjük egyike (aki azért éppen olyan hiú, mint a roppant méretű lángelmék). Továbbá ne védjél azzal, hogy „jóhiszemű" voltam, mert teljesen jogosan és korrektül jártam el, a hiba Herr G. ostobasága volt, méghozzá nem jóhiszemű, hanem rosszhiszemű ostobasága, amikor úgy képzelte, hogy az író és a copyright tulajdonosa mellékes személy, Budapesten nem kell szóba állni efféle civilekkel.

No, elég. Inkább arról írjál, hogy mulattatok Pistával, Pirivel, megvan-e még a Piazza Navona és milyen bort ittatok a trasteverei kocsmákban (tölcséresnyakú üvegből Frascatit, amire mindig telik, vagy fektetett palack Marsalát, Chiantit, akinek pénze van rá). Kik vettek részt az összejövetelen az ismertebb nevű írók, költők közül? – Sajnálom, hogy Nagel Iván³ már nem fordít – Újlaky Sáriról viszont én is azt hallom, hogy kitűnő fordító. A légipostán küldött levelem azonban visszajött Cagnes-sur-Mer-ből felbontatlanul, s elég érthetetlenül. – Mándy novelláskötete elment, Ágnesnak majd átadom az üzenetedet. A Roger Richard⁴ által kért fiatal költőket összeszedtük nagyjából, de kinek, hová küldjük? (Néhány régebbi talán meg megvan nálad, Tandori, Tóth Judit, Székely Magda, Garai Gábor.) Paul Flamand-t, Chodkiewiczet sokszor üdvözlöm, valamint Mlle Cécile Nagyot⁵ is, s minden jóakaratú ismerőst.

Várom haza Pistáékat, de még vagy hat hétig ott lesznek, sőt talán még tovább. Aztán május végéig dolgoznom kell megállás nélkül – s talán egészséggel jobban fogom bírni, mint tavaly. „Touch-wood" – azaz unberufen, ahogy a mélymagyar mondja. Jó volna mászkálni veled esténként, Lacikám, kísérgetni egymást a híd közepéig – szeretettel ölel:

[Gépirat; boríték nélkül]

1 Geysenheiner úr: feltehetően a Geysenheiner & Crone stuttgarti Nemzetközi Irodalmi Ügynökség egyik tulajdonosa. A korabeli Jogvédő Hivatal a magyar állami kultúrpolitika szigorú szabályozása szerint kizárólagos szerződtetési jogokkal bírt a magyar szerzők külföldi kiadása fölött. Még nem publikált kéziratot az országból kijuttatni tilos volt, hiszen az írók ezáltal elkerülték volna a politikai cenzúra érvényesítését. (Ld. Ottlik itt közölt, 1964. 5. 24-i levelének „Re »Lettres Nouvelles«" kezdetű bekezdését jelen számunk 92. oldalán.)

2 Marton-iroda: Marton Sándor a századelőn alapított színházi ügynökséget Budapesten, később Bécsben, Párizsban és New Yorkban is létrehoztak irodát. A világhírűvé vált Marton Agency ma is működik New Yorkban Tonda Marton vezetésével.

3 Nagel Iván (1931, Budapest): kritikus, dramaturg, a hamburgi Deutsche Schauspielhaus, majd a stuttgarti Schauspielhaus igazgatója, a Hochschule und Künste Berlin professzora.

4 Roger Richard (1917), francia költő, író, a magyar irodalom francia fordítója.

5 Cécile Nagy: a Seuil lektora volt, fordító, német szakos tanárnő

* * *

Édes Lacikám, köszönöm lapodat, a Geisenheyner-ügy, remélem, lassan lezárul tényleg, Fischerék mindenesetre végtelen udvariassággal és kedvesen kezdtek levelezni velem, naponta ír valakijük, előbb dr. Rudolph Hirsch, majd Brigitte B. Fischer,¹ ma pedig a lektorom, Arend Kulon Kampff (akinek ismerem a nevét, de nem jut eszembe, honnan? Mit írt? Hol? Írd meg, ha véletlenül tudod!). Egyébként Újlaky Sári Párisban lakik, ha elérhető, beszélj vele – a levelem visszajött, amit neki válaszképp írtam Cagnes-ba. (Fischerék le fognak körözni benneteket az Iskolával, az a gyanúm.) Ilit majd letolom, semmi baja, pár napja láttam, harmadik számú (nagyon szép) kislányával egyetemben. Pistáék csak dec. közepén jönnek meg, Sanyika 3 heti mélázás után közölte, hogy rosszak a próza-versei, mégsem tud küldeni, hát elefes, én nem írok helyette. A gyerekekét gyűjtjük, még összevetjük egyszer, aztán elküldöm. Mi is megvagyunk, tízezer új vicc van, megjött a tél, a fűtésünk elég jó, szerencsére, szóval sokat röhögünk s kávézunk is az egészségedre, bár a fanyar boraitok se rosszak: Mr. Fodor² angyalian küldött egy rakás irodalmi folyóiratot, főképp az Esquire-oknak³ örültem, megköszöntem neki. Tegnap jó fényképet csinált rólam a grafikus Koffán Károly⁴ (Fischeréknek kell) – ha még kapok belőle, küldök majd a Seuilnek, a régebbi rosszak helyett. Novellák is gyűlnek. Jó francia írót olvastam. Henri Thomas!⁵ Most talán lezárok minden mellékes ügyet és bezárkózom dolgozni.

Gondolj rám, Lacikám, ha mászkálsz a Boul. Latour Maubourg-on meg mindenfelé, korlátaidat nyesegesd, milliószor ölel:

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29 rue Surcouf / Paris 7e"]

1 Brigitte B. Fischer (1905–1991), író, a S. Fischer Verlag munkatársa.

2 Mr. Fodor: Eugen Fodor (1905–1991) – nemzetközi útikalauzok szerzője, világszerte ismert bédekker-kiadót alapított az USA-ban, s Fodor‘s Modern Guides címmel útikönyv-sorozatot adnak ki máig.

3 Az első amerikai férfimagazin, melyet 1933-ban alapítottak. Jelentős írók közöltek benne, többek között E. Hemingway és F. Scott Fitzgerald. A 40-es évektől egyre populárisabbá vált, a 60-as években publikált a magazinban mások mellett Tom Wolf és Norman Mailer is.

4 Koffán Károly (1909–1985) grafikus, fotóművész.

5 Henri Thomas (1912–1993) francia költő, író

* * *

Édes Lacikám,

először is köszönöm kedves újévi lapodat, amit én azért nem küldtem neked, mert úgysem kell külön írásban közölnöm, hogy mennyi jut, szerencsét, sikert és mindent kívánok neked, s nemcsak 1962-re, hanem bis hündert und zvancig, ahogy mi mondjuk, sűrűmagyarok. Pistáékkal karácsonyoztunk, szilvesztereztünk, 29-ig itt volt a Magyar Vonósnégyes és belőle Koromzay Dénes¹ (akinek nem mentél el a Bartók-sorozatára, pedig nem felejtett el jegyet félretenni, de azért ölel) – egy szép Mándy Iván-darabot néztünk meg („Mélyvíz", musical-nevű műfaj, de jó Mándy-novellák szcenírozva), s erről jut eszembe, megkaptad-e a novelláskötetét? (és Sanyika Mallarmé-fordításait, amit nem tudom, miért küldött el neked, de talán tényleg érdekel – bár Emmanuel² barátod visszafordíthatná franciára, nem?) És megkaptad-e a Cécile-nek írt lapot? Továbbá egy folyóiratot is küldtem, benne egy szép Mándy-novellával. Sanyi most németül kezd verseket írni, már hármat írt, bár nem tud németül, de eddig a legjobb mai német költő, szerintem. Amy is nagyon jó feleség, hálás lehet neki a világirodalom. Sanyi nemcsak a nemzedéke legizgalmasabb költője, hanem olyan, amilyen egyáltalán nincs több, legfeljebb tényleg a zenében Mozart.

Elég hideg tél lett, éjfél után kezd lehűlni a szobám, ami baj, mert akkor kellene dolgoznom. Egyelőre inkább csökkentem összes műveim terjedelmét, mert a harminc éve rakosgatott régi rossz kézirataimat dobom ki – hogy úgy ne járjak, mint Kafka. Garzantival³ szerződtem az Iskolára, s a finnek és a szerbek kérik most a könyvet. Viszont eléggé nyomaszt a fordítás lehetetlensége, amióta megkaptam Fischeréktől a kitűnő (csakugyan kitűnő) Újlaky Sári próbafordítását. Semmi rosszat nem lehet rá mondani, de úgy látom, a hangot képtelenség lesz németül megcsinálnia, ha egyáltalán észreveszi, hogy hangról van szó, nem szép szabályos mondatokról. S ami nálam három szó, az németül 13 – még párbeszédben is! egyszavas felelet = 9 szavas német szöveg. És megváltoztatja a központozást, felkiáltójelet tesz, ahol szándékosan nincs, idézőjelet, amit szintén szándékosan nem tettem – egy helyütt pedig a bekezdést is megváltoztatja, úgy, hogy logikusabb legyen! Megüt a guta persze. De a fő baj, hogy nem látja az élőbeszéd-nyesettségét, a „vernacular" tapintatos pongyolaságát és kijavítja, kiegészíti a nyelvtanilag összevont, szabálytalan mondataimat. – De nem sírok, mert talán még nagyobb baj lenne, ha észrevenné és durván eltúlozná a gyereknyelv, katona-nyelv élő lomposságát.

Ne mondd azt, hogy mint a sanda mészáros, téged fenyegetlek, amikor a német nyelvet szidom – de annyiból neked is szól ez, édes Lacikám, hogy (ha csakugyan nekikezdesz és fordítasz) ne sajnáld a fáradságot, jegyezd ki, ami nem világos, nem egyértelmű, és időnként küldd el egy-egy flekken, boldogan megmagyarázok mindent. Például látom a német szövegből, hogy összekeverhetők a trágár kifejezések, holott van 1. olyan durvaság, ami a mai olvasó fülének legyen sértő, tehát konvencionálisan trágár – 2. a katona-gyerek-nyelv: elefes, kupleráj, nyasgem stb. – ami inkább furcsa és feltétlenül érthetetlen, de lassan meg kell szokni az olvasónak is, s elfelejteni a trágár mellékízt belőle – tehát ezeket konzekvensen kell (vissza-visszatérően) használni, ahogy nálam – (persze külön kérdés, megoldható-e ez egyáltalán? Például a „Ló!" egytagú felkiáltás) – 3. az orvosi-hűvös nomenklatúrát (vizel) németül (pisál)-nak fordítja, ahol fontos, hogy ne legyen köznyelv, közvetlen hang.

Hozzáteszem: ez így igazságtalanul hangzik, mert vaktában kiragadott részletet fordított le, s még nem ismeri a könyvet, tehát nem is tudhatja a hang rejtélyeit – azonkívül alig tudom megítélni a német nyelvet, lehet, hogy ennél jobban nem lehet megközelíteni amúgy sem a hangot (?) – s végül, így is lekiismeretes, kiváló fordítónak érzem. Csak nálunk hallatlanul megszigorodott a fordítás az elmúlt évtizedekben, mint tudjuk – bár a Martin Chuzzlewit⁴ második kötetének 476-dik oldalán én is felbontottam egy mondatot, de bízom benne, hogy pár éven belül sikerül megoldanom véglegesen, felbontás nélkül.

Piriék elmesélték Rómát, irigyeltem őket, főképp, amikor elmondták, hogy az utolsó délutánodon eszedbe jutott, hogy még meg kell nézni az összes múzeumot, és taxiba vágtad magad s tényleg végigrohantál rajtuk: a mozdulataidat is láttam pontosan, meg a versekkel tömött aktatáskát a hónod alatt. Hát írjál, Lacikám, firkants időnként egy lapot, mert most meg talán én leszek rosszabb levelező, ha sikerül munkába süllyednem. Barátok, ismerősök, költők és fordítók és válogatott cigánygyerekek, mindenki ölel, csókol, Szabó Magda, azt hiszem, nemsokára személyesen is, Kormosék később (Rab Zsuzsa⁵ éppen Moszkvában van), s ’63-ban, talán mához egy évre, az is fenyeget, hogy velem kell megint mászkálnod a Latour Maubourg és a Champs Elysées közt. Szóval BUÉK, Gyöngyivel együtt milliószor ölelünk,

[Gépirat; boríték nélkül]

1 Koromzay Dénes (1913–?), hegedűművész, a Magyar Vonósnégyes alapítótagja, Ottlik barátja volt.

2 Pierre Emmanule (1916–1984), francia költő, esszéíró. Vörösmarty Mihály, József Attila és Pilinszky János fordítója.

3 Garzanti: neves olasz könyvkiadó. Az Iskola... akkori olasz nyelvű kiadása végül nem valósult meg. A regény Bruno Ventavoli fordításában jelent meg olaszul,Scuola sulla frontiera címmel az Edizioni E/O kiadásában 1992-ben Rómában.

4 Dickens regénye, melyet Ottlik fordított, s 1952-ben jelent meg magyarul.

5 Rab Zsuzsa (1926–1998) költő, műfordító.

* * *

Édes Lacikám,

köszönöm lapodat, és ijedten hallottuk, hogy a Seuil épületében bombát robbantottak. Remélem, igaz a hír, hogy senki nem sérült meg, és remélem, nem túl nagy a káruk. Add át üdvözleteimet Flamand-nak, Chodkiewicznek (gratulálok Szabó Magda könyvéhez,¹ láttam, szép, Magda el van ragadtatva a fordítástól, dicséri széltében-hosszában). Eckhardt-szótár elment, azóta talán már meg is kaptad. Részletes levelet ígértél, de nem sürgetem, inkább dolgozz, hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül (ahogy ki volt írva Kőszegen a rajzteremben). Ne pocsékold az idődet nekem szóló vitairattal, még ha megsemmisítő, akkor se – inkább nem szólok egy szót se, fordítás-kérdésben. Ha a Teilhard de Chardin-könyv kifogyott, nem fontos (gyanús a nagy sikere amúgy is) – s ami igazán kellene, azt úgysem lehet megszerezni = 1925–30 körüli lapok, folyóiratok, képanyag – legfeljebb ott belenézni, könyvtárban, múzeumban. Szervusz, Lacikám

ölel

(Ez az Újlaky Sári érthetetlenül megint nem válaszol a lapomra. Fischerék adták meg a párisi címét, de lehet, hogy nincs is olyan helység, Yerrés (Sein-et-Oise) – a térképen nem találom.)

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris 7e"]

1 Szabó Magda (1917) Az őz című regényének francia kiadásáról van szó, melyet a Seuil adott ki 1962-ben Monique Fougerousse és Gara László fordításában.

* * *

Kedves Lacikám,

köszönöm szépen a küldött könyveket, Martin du Gard-monogr., Rouault, A. Rousseaux tanulmánykötetei – s legfőképpen a ma reggel érkezett Vén cigány-kötetet,¹ amit általános lelkesedés fogadott R. Gyuri, Ágnes stb. az én „outsider" lelkesedésemen túl is. Szóval gratulációk és a többi! Engem pillanatnyilag, átesvén az idei ronda influenzán, de nem az utóhatásán (fáradtság, gyengeség, levertség), nem nagyon érdekel semmi, a teljes anyagi csőd sem, aminek elébe nézek, a magyar- és világirodalom sem, és saját poszthumusz műveim sem, melyeknek tökéletesen fölösleges voltát ebben az egészségesen józan hangulatban nem tudom nem látni. Körülbelül annyi mondanivalóm van a világról, hogy „No comment". Ötvenéves leszek pár hét múlva – s ha ez eredmény, hát ennyi. Viszont, ha hiszed, ha nem, az „Őz" jó kritikájának örülök, márcsak a Seuil miatt is, s remélem, példányszámban is sikeretek lesz. És még Vas Pista tudott felvidítani törhetetlen fiatal kedvével (különben Kossuth-díjat kapott) – aki szintén milliószor ölel, velem együtt:

[Vén cigányról még majd írok. Jó az előszavad, szép külsőleg is a kötet!]

(Az a gyanúm, hogy nem fordítasz, de hát dögöljek meg, nem igaz? Én se írok…)

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris 7e // Ottlik, Attila-u. 5. / Budapest I Hongrie"]

* * *

Édes Lacikám, köszönöm mindnyájatoknak a közös lapot, Szabó Magdát ölelem, Tiborral¹ együtt, ha még ott vannak (s örömmel hallom a szép sajtósikert, pl. a Figaro nagy interjúját). Arra kérlek azonban, válaszolj a következő, nagyon komoly aggodalmamra: Magda és az én regényem között talán csak nem akar a Seuil valami más magyar könyvet kiadni? És ezért nem fordítasz? Szeretnék tőled választ kapni, mielőtt elküldöm a Seuiléknek a levelemet, amelyben tiltakozom az ellen, hogy más magyar regényt előbb adjanak ki – annál is inkább, mert szerződésünk szerint 1961 őszére kellett volna legkésőbb megjelennem. Az én megítélésem szerint erkölcsileg is, anyagilag is annyira ártana könyvemnek egy közbejött, akár sikeres, más magyar regény, az érdeklődést szinte semmivé tenné, hogy akkor inkább álljunk el a kiadástól s tekintsük a szerződésemet felbontottnak – legfeljebb sosem jelenek meg franciául, többet is kibírtunk Mohácsnál. Igazán sajnálom, ha pl. Cécile N. elkészült az ő fordításával, de nem egyezem bele, hogy előbb jelenjen meg nálam. Kérlek, Lacikám, írjál, hogy mi a helyzet, és nyugtass meg. Amúgy is sok gond, baj, betegség nyom. Talán közben Chodkiewiczcel, ha Pestre jön, tudok beszélni. Ne haragudj ezért az ideges lapért – ölel:

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris 7e // Ottlik, Budapest I. / Attila-út 45. Hongrie"]

1 Tibor: Szobotka Tibor (1913–1978) író, műfordító, irodalomtörténész, Szabó Magda férje.

* * *

Édes Lacikám, Csörének szeretném megköszönni a lapjait, de nem adta meg a címét, hát továbbítsd neki, ha látod. Jutkát is üdvözlöm, s olvastam egy remek új Mándy-kéziratot, futballista-regény,¹ most megy a Magvetőhöz, a Gallimard-nak is nagyon ajánlhatnám. Ő a legjobb modern fiatal írónk, messze! Más: Újlaky Sári, így hallom, hamarosan kész lesz az Iskolával, pedig szerettem volna, ha az átjavított fejezetet (207. oldaltól) elküldöd neki, de azt hiszem, már késő. Más: Lacikám, az Apagyi című novellámat (Hajnali háztetőkből), ami nagyjából része az Iskolának, az év elején leadathatnád talán valahol. Úgyis lefordítod jóformán a könyvben – s megjelenés előtt például az NRF² lehozhatná, ha kell nekik. Írtam hosszú levelet neked, de ha dolgozol, most ne válaszolj – legjobb volna megvitatni személyesen. Addig is ezerszer ölel:

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris 7e"]

1 Mándy Iván: A pálya szélén, Magvető, 1963.

2 NRF: Nouvelle Revue Française – az egyik legrangosabb, 1909-ben alapított francia irodalmi folyóirat.

* * *

Édes Lacikám,

nem válaszolsz a vízözön óta, pedig most kétségbeejtően sürgős lett, amit még novemberben kértem, a Lettre de garantie vagy mi a nyavalyának hívják, vízumhoz. Koromzay Dénesék vinnék kocsin Párisba és esetleg Londonba a feleségemet március 4-én. Másfél éve tervezik már ezt az utat, és most Gyöngyinek nagyon jót is tenne, hosszú nyári betegsége után. Az útlevél valószínűleg meglesz idejére, csak a francia vízum a probléma. Be sem adhatjuk a kérést az előírt meghívólevél nélkül. S ha most lemarad szegény, Isten tudja, mikor lesz megint alkalma, mert Dénesék rohangásznak tovább a világ körül. Tehát teljesen függetlenül a fordítástól és az Iskola sorsától, küldj rettentő gyorsan egy ilyen meghívást, akár Cécile, akár a Seuil, akár a házmestered nevében, vagy akitől tudsz hamar kérni, láttamoztatni stb. – mert akkor még mindig nagy jóakarat kell majd az itteni francia követség részéről, hogy március 1-re legkésőbb meglegyen. (Még transit vízumok is kellenek.) Én persze most nem megyek, de később igen, vagyis Frankfurtba mindenképpen készülök augusztusban-szeptemberig, s utána, ha lehet, hozzátok is, meg talán Londonba. Tehát mindkettőnknek szólhat a levél (Géza és Madame Marguerite Ottlik), pláne ha így egyszerűbb (ha mégis a Seuiltől kapsz, mert azt nem is kell a rendőrségen lebélyegeztetni, elég a fejléc), és, mondom, a nyáron vagy később én is mindenképpen szeretnék Párisba menni, tehát nekem is kell majd úgyis vízum. De ha ez lassú, akkor Cécile (ha ott van és van lakása, vagy ha nincs, az se baj, de rendőrség igazolása kell a levélre) írjon gyorsan Gyöngyinek egy francia nyelvű meghívást, s küldjétek minél hamarább. Most ő a fontos, én ráérek.

Iliről biztosan mindent tudsz, vitézül csinálta az operációt, bátran és türelemmel, szilveszterkor már otthon volt, most meg jókedvűen telefonált velem egy félórája. Csütörtökön felhív majd – én is felhívtalak volna, csak nem tudom, mikor vagy otthon, másrészt pedig 3 perces telefonon nem értenéd meg, hogy nem a fordításról akarok beszélni és nem csak „fal"-ból vagy udvariaskodásból forrasztom torkodra a szót félpercenként, s biztosan összevesznél velem, hogy hagyjam már ezt a marhaságot a vízumkéréssel, hanem hallgassalak meg, amit mondasz, és én is ordítanék, hogy nem hallgatlak meg, mert nem erről van szó, hanem légy szíves, figyelj, nyolcadszor mondom, hogy Marguerite és három hónapos vízum kell. (A fordítással, előre mondtam, keserves csalódásod lesz, mert rohadtul nehéz és nem lehet normál-tempóban megcsinálni, sőt, talán semmilyen fáradsággal, áldozattal és tömérdek idővel sem lehet. Sajnos úgy látom, túl sokat bíztam a hangra, hangsúlyokra, megfoghatatlan – és fordíthatatlan – élő-nyelv árnyalatokra. Bár körülötted működnek a csodák, s igazában csupa csoda segített engem is egész életemben, talán itt túl sok kellene belőle…)

Hát szervusz, Lacikám, boldog 1963-as és további 120 esztendőt kívánok, s ha teheted, küldd hamar azt a levelet.

Szeretettel ölel

[Gépirat; boríték nélkül]

* * *

Édes Lacikám,

nagyon jólesett, hogy mégis kiszaladtál a vonatomhoz elbúcsúzni – talán azért, mert minden csecsemőszerű naivságod mellett is működik benned a szív bölcsessége, és az tudja, hogy igazabb, jobb barátod vagyok sok-sok kedveskedőbb barátodnál, gorombaságaimat is beleértve. Elfelejtettem mondani a Chodkiewiczcel való utolsó beszélgetésemet – ő azt javasolta, hogy a Hajnali háztetőket esetleg néhány részletben, egy-két folytatásban valamelyik folyóiratban kiadás előtt lehetne közöltetni – továbbá, hogy írjuk majd össze, kiknek kell az École-ból példányt küldeni (Frénaud,¹ Emmanuel stb. – akikkel valaha is összehoztál, + akit még javasolsz). Tegnap kávéztam Ilinél, jó színben és hangulatban van, touchons le bois, unberufen, ahogy mi, mélymagyarok mondjuk. Én fáradtan, de épségben hazaértem, Svájcban majd megfagytam, a couchette-ben megint két gyönyörű fiatal leánnyal voltam összezárva, s ez a végzetem, úgy látszik, így aztán ijedtemben Zürichtől Bécsig egyfolytában mélyen aludtam. Kecskemétinek² add meg a címemet majd, küld 2 könyvet, és milliószor ölellek:

[Kézirat; címzés: „Monsieur / Ladislas Gara / 29, rue Surcouf / Paris 7e // Ottlik, Budapest I. / Attila út 45. Hongrie"]

1 André Frénaud (1907–1993) francia költő.

2 Kecskeméti Károly (1933, Budapest) történész-levéltáros, aki 1956-tól él Párizsban.

* * *

Édes Lacikám,

köszönöm a lapodat, közben pedig megkaptam, sőt már előbb, a Seuiltől a gyönyörű École-t. A fordításról nekem Chodkiewicz már többször a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott. Én csak annyit látok, ahogy imitt-amott beleolvasgatok, hogy eddig nem fedeztem fel kihagyásokat, értelmileg, s nyilván nem is maradt ki semmi a szövegből. Hogy végül a hangja, a tónusa azonos-e az enyémmel és kihallatszik-e egyáltalán, azt eleve nem tartottam valószínűnek. Éppen mert ismerem a fordítások lehetőségeit. Talán ha egyedül csináltad volna – de az sem biztos. Véletlen és szerencse dolga ez. Így, ahogy van, meg vagyok győződve róla, hogy kitűnő munka és őszintén hálás vagyok érte. – S még talán ki fog derülni, hogy egy csomó döntő hangsúly is kiolvasható belőle – vagyis lényegében minden, amit fontosnak tartok a könyvből –, ha a francia olvasók reagálnak majd rá.

Arra kérlek, Lacikám, beszélj Chodkiewiczcel vagy Flamand-nal, s a következőket tolmácsold (én képtelen vagyok franciául hamar megírni):

1. Köszönöm a példányt, Jogvédő is megkapta a 6 db-ot, amiből

2. én csak 4-et tudtam megszerezni, tehát ők küldjenek még a következőknek: P. Emmanuel, P. Chaulot,¹ Frénaud, Erval (?) Jelenski,² Arnothy³ és férje,⁴ az a rádiós-TV-s fiatalember, aki Reimsben az interjút csinálta velünk (még kétszer találkoztam vele véletlenül, Párisban is a rádiónál), te talán tudod a nevét, vagy Bolgár⁵ fogja tudni, fogorvosod a Latour-Maubourg-on, Roger Richard (?), Sartre (írtál rólam a lapjában), V. S. Pritchett, London N. W. 1., Regents Park Terrace 12 (kiváló angol kritikus, neki is, mint a fentieknek, dedikált példányt kellene küldeni, továbbá:) Mlle. Bernadette Contensou,⁶ P.E.N. Club, 66 rue Pierre Charron; G. Trolliet, genfi költő; Mauriac, Montherlant és Malraux, Samuel Beckett (tiszteletem jeléül) és még akit te tudsz, egy csomót – akikkel találkoztam ott, vagy tudnak rólam a réveden. Kérdezd meg, mit csináljunk a dedikációval? Talán küldök névjegyeket, cédulákat, és tegyék vagy ragasszák bele a kötetekbe. Mert,

3. bár beadtam a vízum-kérést, útlevél-kérést, április vége felé tervezem csak az utazásomat hozzátok. Lehet, hogy a vízum se jön meg sokkal előbb. Tehát írja meg a Seuil, hogy hajlandó-e és kinek (a fentiek közül, plusz a te bővítésed) küldeni tiszteletpéldányt, s én küldjem-e el a nekik szóló ajánlásokat?

4. Hajnali háztetőkről döntsenek, s kérek választ.

5. Bár nem hiszem, hogy lefordítod, Lacikám, mégis azonnal feladatok végső három példányomból egyet a Jogvédő útján, mert ezt a sanszot ész nélkül meg kell játszanom, hogy most ilyen hangulatban vagy. De ez nagyon lassan megy, a posta, úgyhogy kérj kölcsön Jasayéktól⁷ vagy valaki magyartól, akinek megvan, ha elszórtad a saját példányodat, értékes ajánlásommal együtt.

6. A készülő regényből (Work in Progress?) májusban szeretnék vinni Chodkiewicz-nek kéziratot. De valószínűleg végleges verzió augusztusra lesz belőle.

A fentieket Seuilnek, a továbbit neked mondom:

Paule-lal⁸ még nem beszéltem, Ilivel a héten fogok, csak telefonon beszéltünk tegnap – Tiborral⁹ jövő héten. A nagy levélváltásokról hallottam, take it easy, azaz nem kell mellreszívni. Azért haragszik, mert nem Te fordítottad, s ez nem annyira sértő, mint hinnéd. Az olasz fordításai, úgy látszik, tényleg nagyon rosszak. Az Iskolát egy Eva Rossi¹⁰ nevű fél-olasz, fél-magyar hölgy fordította, s őszre jelenik meg Garzantinál. Angol fordítónk végképp nincsen. Talán Kati Szasz,¹¹ ha ráér. Vagyis az igazi baj és minden baj oka, hogy belőled csak egy van. Azt hiszem, végül Tibor kétségbeesése is nagyjából ezt fejezte ki. – De hát persze, ha az École-ra nem kapok Nobel-díjat, én is dühöngeni fogok rád, mint ezt előre megmondtam. A pénz az pénz (bár nem boldogít, csak ha van – írta Aszlányi Károly).

Vigyázz magadra, Lacikám, a betegségeket rázd le, s mire odaérek, légy olyan derűlátástól áthatott, hogy még velem is szóba állj, mert úgysem megyek le a nyakadról. Gyöngyivel együtt szeretettel ölelünk.

Továbbá elefes, azaz [olvashatatlan]

P. S. Persze borzasztóan örülök a könyvnek – ha ezt elfelejtettem beleírni feljebb.

És Chodk.-et üdvözlöm, bocsánatot kérek, hogy nem közvetlenül neki írtam meg a fentieket. (4 napi munka lett volna franciául valahogy megfogalmazni.)

[Gépirat; boríték nélkül]

1 Paul Chaulot (1914–1969) francia költő, műfordító. Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes fordítója volt.

2 Konstanty Aleksander Jelenski (1922–1987), Franciaországban élő lengyel kritikus, esszéista, műfordító, W. Gombrowicz, Cz. Mi³osz és Karol Wojtyla francia fordítója.

3 Arnothy: Christine Arnothy (Kovách Kriszta) (1930), magyar származású írónő, 1955-től franciául ír.

4 Claude Bellanger párizsi újságíró, lapkiadó.

5 Bolgár Lajos, magyar származású párizsi fogorvos.

6 Mlle B. Contensou: a P.E.N. párizsi munkatársa.

7 Anthony de Jasay és felesége Szunyogh Valéria. A budapesti születésű, náciellenes, konzervatív gondolkodású Jászay Antal Ottlik barátja volt már a háború előtt, a II. világháború után Franciaországba emigrált s politológus-közgazdászként vált világszerte ismertté. (Magyarul: Anthony de Jasay: Az állam, Orosz István [ford.], Osiris, Budapest, 2002.)

8 Paule de Rotalier az Iskola a határon francia lektora, a budapesti bölcsészkaron francia és spanyol lektorként is dolgozott.

9 Déry Tibor (1894–1977) író. A témához lásd: Nyéki Lajos „Az író és fordítója – Adalékok Déry Tibor és Gara László kapcsolatához", in: Kortárs, 2002/6.

10 Eva Rossi – a G. A. úr X.-ben olasz fordítója (1964).

11 Kati Szasz – a magyar irodalom angol fordítója.

* * *

Édes Lacikám, ne gyötörd magad és ne tombolj, mindenki imád és kinyalja a fenekedet, legelsősorban én. Amire nekem pontokba szedve válaszolsz, azt nem én írtam neked. Világosan megírtam viszont, hogy a fordítás kiváló, nagyszerű, boldog vagyok vele, de részletesen nem tudom elemezni a kiválóságait, mert nem értek úgy franciául. De kértelek egy csomó fontos dologra, szintén pontokba szedve, hogy közöld Chodkiewiczcel és válaszoljatok mielőbb! Most segítened kellene, pláne miután egyelőre nem megyek Párisba, barátaidat egy kicsit biztatni, hogy írjanak a könyvről. És kinek küldjünk dedikált példányt? Én azt szeretném, ha el tudnád olvastatni nemcsak jóakaratú újságírókkal, hanem igazi hozzáértővel, még ha nem is jóakaratú, mint például Mauriac és Montherlant, akikhez közelálló talán a regény s akiket nagyra tartok. Nekik például én elküldeném azzal, hogy ha egy rossz szót is szólnak hozzá, nekem többet ér 10 000 hírlapírói jó szónál. És kérem a Seuilt, májusig döntsön, kell-e nekik a Hajnali háztetők? És nyugi, Kázmér, nyugi – minden költő, író hisztérikus, de attól még nem hülyék és nagyon jól tudják, hogy te mi vagy a magyar irodalomnak