Temet

 

 

– Nem olyan, ahogy képzeltem – mondta. – Más. Egészen más.

Kosztolányi Dezső

 

Mert mi a legborzalmasabb a halálban? Az egyik, legalábbis számomra, maga a földbe zártság; elgondolni, hogy fekszünk egy szűk ládában, mellünkön a kétméternyi föld terhével, nem tudunk mozogni, elfogy a levegőnk.

Rónay Görgy: Napló

 

ezek a próbálkozások itt, mondd, érdemes-e?

a próbálkozások urnahidege, kemény

koporsófedele? a gödörből sír, a vízből

könny, lesz-e, aki kihantolja a bőrömből, de

nincs válasz a mikre, nincs használható

szó, mert a nyelv kevés, nem alkalmas erre.

 

a koporsó is a büntetés része, a szűk

hely, hogy én abba beleférnék, hát

el sem hiszem, nem hiszem, el-

lenérzést kelt bennem a lélek is,

mint helyezkedési pont, milyen?

mi van akkor, ha a föld olyat

csinál, hogy magából kivet,

a felszínre hozza a benne végbement

változások nyomait, a koszorúkat

félretolja, mást tesz a helyére,

a test darabjait.

meg ez a sok, értelmezhetetlen

dolog, amiből nem értek,

mindenesetre alig valamit, nincs meg

a kellő nyelv hozzá, szóval azok

a születéstől számított nevek, csecsemő,

később gyerek, majd felnőtt és férj, hulla, ilyenek

nem túl érthető szavak nekem, hogy ez mind az

én nevem lenne, nem, én nem tudok ebbe

mind belegondolni, meg az se túl világos, hogy

temetés előtt megmossák a halottat, utána

hullaszagú az illető gumikesztyűs keze,

lehúzza, de mégis marad valami, legalább

annyi biztosan, otthon a felesége arcát

simogatja vele, átadja a kéz tapasztalatait,

és ő mit sem sejt az egészből, csak feltételez,

az arcával feltételez, nincs rendben valami.

 

nap süt, az út kavicsos, nem puha,

ravatalra jutunk mindahányan, a nem

túl szerencsések azonnal a sírba,

a gödör filozófiája megrekedt, se égi, se földi,

van, nem tud segíteni semmi.

 

 

 

Megfeledkezés volna

 

 

csak a veled bizonyos mértékben

megegyezőknek kell meghalnia.

Tolvaj Zoltán

 

és nagykorú felnőttek helyett

sok lejárt szavatosságú gyerek,

Izsó Zita

 

az árnyékommal egyetértésben a két test

gyalogol a test mellett, anyám anyja és a

török bácsi nem-létező, halott alakja,

 

nem beszél, ha beszélnének, a bácsi attól

fogva csak törökül, a hallgatás merénylet

a test ellen, nem tudják, mert többé nem élnek,

 

hányan is megyünk tulajdonképpen? üc, üc, üc,

megismétlem háromszor, oldalról süt a nap

az árnyékunkra, testté vált semmink, lemarad

 

a létezésünk, és a két ember nem-léte

lehetne megfeledkezés, mintha közértbe

mentek volna le értem, de ezt én nem érte.