Aki figyeli, mi jelenik meg magyarul a lengyel irodalomból, e névsor láttán még azt hiheti, az összeállítással az volt a célunk, hogy megkíméljük a meglepetésektől. A hat prózaíró közül négynek van könyve magyarul, hárman már a 2000 szeptemberében megjelent „északi” összeállításban is szerepeltek a Jelenkorban. Viszont először jelenik meg magyar fordításban Anna Bolecka, és a Lengyelországban nehezen megközelíthető írósztárnak, a rejtett retorikai dimenziókban otthonosan mozgó értelmiségnek és az olcsó szenzációkkal elcsábítható olvasóknak egyaránt kedves Jerzy Pilchnek is ez lehetne a magyarországi pályakezdése.

A nevek tehát nagyrészt régiek (az újaknak is régóta ismerteknek kellene lenniük), de a műveik – együtt és külön-külön is – valami más logikába illeszkednek, amely korábban nem volt használatos a lengyel irodalom magyarországi bemutatásához. Nem azért hiányoznak az összeállításból a pályatársaktól különválasztott öntudatos írónők vagy a reményteljes ifjak, mert nem bízunk bennük, hanem azért, mert most már ők is ugyanolyan eséllyel jutnak el a könyvpiacra, mint mások (több pályakezdő lengyel író nemzetközi karrierje is Magyarországon kezdődött). Nyomokban még felismerhető a „szűkebb haza”, a régió emlékezetét feltáró mitografikus próza, annak is az északi (és sziléziai) változata. Pawe³ Huelle és W³odzimierz Kowalewski személyében most is van két lengyelül író viking szerzője a lapnak.

Egy regény első fejezete, négy klasszikus elbeszélés,  és egy memoár részlete. A történetek kitalált és valós szereplői mindenekelőtt abban különböznek az elmúlt évtizedek lengyel irodalmi alakjaitól, hogy nincs krónikus izgalmi állapotban lévő, túlfejlett nemzeti tudatuk. Nem azért jöttek, hogy ne hagyják veszni a lengyel ügyet. Ily nemes feladat híján viszont súlyos megpróbáltatásokat okoznak a férfiszerepekkel kapcsolatos kimondatlan elvárások. A legnyíltabban épp a valós szereplőket felvonultató Henryk Grynberg beszél erről: közvetlen összefüggést lát a próza és a tesztoszteronszint között, szexuális vonzerőt tulajdonít a jó történetmondásnak, az írói kudarc pedig a szexpiacon is végzetesen stigmatizál. Ilyen erők mozgatják azokat a Polañski környezetében gyülekező lengyel emigránsokat, akik azon a végzetes nyáron ott voltak Kaliforniában.

Jerzy Pilch a felmenői közt találja a vérszomjas sziléziai nőgyűlölőt, aki részeg ámokfutásában puskával vadászik a legközelebbi nőrokonaira, Anna Bolecka pedig spekulatív úton hozza létre a gyűjtögetők melankóliájában szenvedő kispályás liliomtiprót. Mindkét elbeszélést a Férfiprojekt (2009) című novellaantológiából vettük át. A szerzőket Justyna Sobolewska és Agnieszka Wolny-Hamka³o állította csatasorba (ő válogatta az e számban olvasható verseket is). A két előszóban arról írnak, hogy a „férfias” elbeszéléseket begyűjtve azt figyelték, milyen férfiakat konstruálnak a szerzők. Menekültek a „mai férfi képe”elől, mert az úgyis csak sztereotípia lehet. Inkább érdekes történeteket kerestek, bár az összkép elég sötétre sikeredett, mintha a férfiasság „karanténba került volna”. Mintha a „férfi” szó ma már eleve provokatívan hangzana, idézőjel nélkül pedig röhejes és mélységesen inkorrekt lenne.

Krzysztof Varga regényének első fejezete már egy olyan létállapot örök nyugalmát érzékelteti, ahol alighanem végleg kifogytak a szereplők a libidó energiáiból. Az általunk ismert világ már a 2023-as háborúban elpusztult. A mi korunkban élt nagyszülők egyetlen lánya, Zuzanna tizenöt évvel ezután már férfiúi közreműködés nélkül hozta világra a család történetét lezáró utódot, az „elfuserált Megváltót”, aki krisztusi korba érve, 2071-ben írja a regényt a három nemzedékről.

Bár az összeállítás olvasói alig találkoznak új nevekkel, így is megtudhatnak valamit arról, hogy mi az új a lengyel irodalom most íródó fejezetében.