Hart Crane felszáll az Orizabára

　

Ez már nem az a kedves súly, amiről

korábban képzelődtem, ez itt tényleg

az átfordulás, és ha én maradnék

alul, de erről most ne is beszéljünk.

Ha látnék jeleket legalább, de itt

az integetők arca még nálam is

üresebb. Egy hatalmas árnyék remeg

a parton, és utoljára, azt hiszem,

eltakarja szégyenem. Csupa nyál vagy-

ok, csupa szerelmes váladék. Aztán

már csak a matrózok, ahogy hirtelen

eloldoznak innen is, és kifutunk.

Egy testnek nincsenek hullámai, egy

testnek csak mélysége, csak légszomja van.

　

　

Hart Crane a matrózoknak udvarol

　

Miért állok itt, miféle zavaros

anyagcsere partjai ezek, és a

korlát is, ami a csípőmhöz simul,

mitől próbál megint visszatartani?

A tárgyatok akarok lenni fiúk,

egy gyanús alku, homályos vállalás.

Hallottatok ti már a hormonokról?

A délután viasza ránk hűl, ha nem

sietek. A neveket úgysem jegyzem

meg, felesleges mondanotok. És azt

említettem, hogy nem látok színeket?

Hideg vagyok akár egy kerítés, de

hiába akarom elátkozni az

egészet, valamit folyton kihagyok.

 

Hart Crane-t összeverik a fedélzeten

　

A lélek egy sötét kabinban reszket.

Szóval táncolni kéne, vagy ha azt nem

is, a vaskorlátnak támasztott fejjel

kivárni, hátha visszatér. Mert ilyen

egyszerű az egész. Kézbe veszek egy

madarat, aztán addig szorítom, míg

egészen puha nem lesz. A bizalom-

ról ennél többet hirtelen nem tudok

mondani, valamire talán ez is

elég, de nem figyelnek rám. Már megint

nem figyelnek, pedig épp a lényegnél

tartok. Azt hiszem a lélek egy sötét

kabinban reszket, miközben a testet

véresre rugdossák a fedélzeten.