Őze Bálint – a regény főszereplője, a későbbi futó-fenomén – egy vidéki kisvárosban tölti gyermekkorát. Három fiúpajtásával és egy lánnyal együtt ők az ú.n. „ötösfogat": bandájuk szigorúan elkülönül a városka ifjúságától. Belterjes barátságukat nem csupán a közös sportszenvedély tartósítja, hanem érzelmi életük hasonló vagy éppen kirívóan ellentétes reflexei is. A lány, Pécsi Pici, mintegy a katalizátor szerepét tölti be ebben a fülledt „gang"-életben, akár kimondva, akár kimondatlanul: érte, vele, körülötte történik minden. Pécsi Pici a nyár egy részét Strahlsundban szokta tölteni – 1937-et írunk –, s ezekből a táborozásokból mindig valami kicsattanó magasabbrendűség fölényét hozza magával. Ez rányomja bélyegét az „ötösfogat" életére is. Bajtársiasságuk, intern moráljuk és etikettjük egyszerre kegyetlen és szentimentális, ártatlan és romlott. Vitás ügyeiket többnyire egy sajátos párbajmeccsel intézik el; [a] vad kerékpárszáguldásokban az ésszerűtlen veszélykeresés és a kockázat a fő elem. Ami egy kisvárosi világon belül lehetséges: minden ténykedésük lázadás vagy legalábbis botránkoztató. Bajtársiasságukat megpecsételendő, egyezséget kötnek, hogy sorban mind megkapják Picit, háromévenként követve egymást. Néma vetélkedés indul meg, hogy ki legyen az első. A futópályán, az uszodai rugbyzéseken, beszélgetéseken: mindenben és mindenütt ez a mozgató. Pici veszélyre ösztönző, csábító bűvkörében élnek. S közben észre sem veszik [olvashatatlan], hogy elveszítették a szabadságukat: saját bajtársiasságuk rabjai. Egy kerületi versenyen kivívott győzelem végül biztosítja B. renoméját a többiek előtt is: ő a jogosult, hogy Picivel először háljon. De Bálint – maga előtt is nehezen tisztázható okokból – lemond az elsőségről Bangó javára. Szerelmes birkózásuk közben kis apró, tetovált jelet lát meg Pici karján. (Pici szerint a táborban nyaralókat mind megjelölték így – „ez olyan szokás ott" – mondja.)

Mindennek ellenére a kamasz Bálint vívódva, de görcsösen ragaszkodik az „ötös-fogathoz": magányos résztvevő. Barátságot köt egy öreg trénerrel, aki az elismert távok helyett a yardra, stadionra esküszik s ezekre treníroztatja Bálintot. Bangó, a banda [olvashatatlan] favoritja buta „hobbinak" tartja Bálint különcködését; ő azonban egy életreszóló tanítást szűr le magának öreg Pepitával való barátságából.

Aztán jön a háború s az „ötösfogat" szétszóródik. Ki katonának megy, ki eltávozik. Pici Bécsbe költözik. A sport mellett csak Bangó és Bálint maradnak meg; mindegyikük a maga módján: Bangó a bevált metódusok követője; Bálint eredményei ugyanakkor személyesek: mintha a konvencionális „atlétaságon" túlmenő ábránd tartaná bűvöletben. Versenyez ugyan, de tréningjei folytonos készülődések valami soha-nem-volt eredményre, soha-nem-hitelesített távra.

Magányos tréningjeinek csupán egy közvetlen tanúja van, Hildi; egy egyszerű, önmaga lényét feladó tanítónő, aki a szeretője is egyben – (s a regénybeli történet krónikása is, Bálint halála után). Kettőjük kapcsolata [kihúzott szöveg] az atlétaságban s az atlétaságért élő Bálint alakját [kihúzott szöveg] a szenvedélyes s ugyanakkor önző ragaszkodása jellemzi. Bálint ugyanis Hildin kívül még két kínzó érzelmi elkötelezettség között vergődik: Réka – Bálint bátyjának a felesége – egy dilettáns bábos, a szektások megszállottságával tartja fent a kis ligeti bábszínházát, ahol a hite szerint – a maga burkolt mondanivalójú darabjaival – az igaz és autentikus művészetnek teremtett otthont, különösen a művészi ellenőrzés éveiben – és jelenében. Bálintot vonzza ez a világ, noha távol esik a salakpályák világától: amit ő a „yardban" s a yardon túliban tűzött ki célul magának, annak rokon mását véli felfedezni Réka „művészetében". Viszonyuk így nem csupán testi; egy bizonyos világban lehetséges bizonyos attitűd cinkossága is motiválja. Csak éppen Réka dilettáns, Bálint pedig csakugyan fenomén, a maga területén. Így szükséges is, hogy egy adott pillanatban útjaik szétváljanak; de az már az utolsó lépések közé tartozik, amik megelőzik B. halálát.

Bálint másik kapcsolata Hildi mellett lélektanilag sokkal bonyolultabb: ez a Pécsi Picivel való – nem gyakori – de állandó érintkezése. Bálint az egyetlen a hajdani ötösfogatból, aki valami önkínzó kitartással nem tud elszakadni közös kamaszkoruk – a korszak születő neobarbarizmusát is jelképező – emlékeitől. Picivel való viszonya folytonos sebszaggatás, mazochista önmegkísértetés, hogy a változott körülmények, kor adta tanulságok után – (már túl vagyunk a háborún) – vajon hogyan reagál ő, a kissé mindig kívülállónak tekintett Bálint a lélekben alig változott Pici közelségére? E két női kapcsolat mintegy reális-szimbolikus kifejezője a Bálint-féle „atlétaság" lelki-morális hátterének. Hildi szívós odaadással kezeli mindezt: a két rontó-csábító mellett ő az angyal-arcú. S Bálintnak e szétszaggatottság miatt mindhármukra szüksége van. Rossz lelkiismerettel él együtt Hildivel; de a rossz lelkiismeret számára motor is. Mondhatnánk úgy is: a hegemónia – magánéletének a struktúrája legalább annyira jellemző állandó kondicionálás a versenyekre, mint a tréningek.

Egy idő múlva aztán kezd elidegenedni a konvencionális versenyektől. Csinálja, de hit nélkül. Valami utolsó, magányos teljesítményre készül. Picivel – a gyermekkorral leszámol lélekben. Aztán egy falusi versenye kapcsán Rékával is. A Sporthivatal ugyanis felkéri Bálintot, hogy fusson bemutató 1500-at Bátakoloson, az ottani szoboravatási ünnepség keretében. A felkérés udvarias, de kötelező: ennyivel tartozik a szocialista sportkultúra vidéki drukkolóinak. Bálintot egyszerre izgatni kezdi a laikus néppel, a sportdörzsöltség nélküli egyszerű parasztokkal való találkozás. Még az sem tartja vissza, hogy két nap múlva Bangóval kell megküzdenie az országos versenyen. Vállalja: Réka arisztokratikus kirohanását az ilyen hivatalos „kötelezésekkel" szemben szelíden visszautasítja. S ez lényegében szakításuk időpontja is. Bálint úgy érzi, a bátakolosi versennyel – így vagy úgy – de magasabbra lép; ezt még meg kell tennie. Le is utazik, ragyogó eredményt fut, de a falusi drukkerekkel való közvetlen találkozásból lényegében semmi se lesz: a bankett, a hivatalos fogadás, a különböző szervezetek mintegy válaszfalat húznak közéje és az egyszerű nézők közé. Úgy hagyja el a falut, hogy egy megismételhetetlen emlékkel gazdagabb, de egy remélt ábránddal szegényebb: Bátakolos mintegy a kikerülhetetlen magány tanulságát erősítette meg benne. Az igazi „eredményt" már valahol a pályákon, a nemzetközi versenyeken, a mindig valamiféle hatalom vagy ámítás kényszere alatt élő társadalmon túl kell keresnie s megvalósítania. Hildi ezen az úton is követi tovább. Valamikor B.-nek egy bukaresti versenye alkalmával H. megismerkedett egy templomban egy vlegyászai öreg kabanással, s az meginvitálta akkor őket a kabanájába. Közben elfeledkeztek a dologról, s most eszükbe jutott. Elhatározzák, hogy odautaznak, s Bálint ott folytatja a tréninget – havasi tréninget még úgyse csinált soha. Erre nem sokkal azután kerül sor, hogy Bálint egy prágai versenyen váratlanul rosszul lett az öltözőben: pár perces ájulás volt csak, de Bálint érzi, hogy figyelmeztetés. Nem konkrétan a halálra; inkább az önmaga sorsához való hűségre. Az ájulásos pár percben ugyanis úgy érzi, mintha ismeretlen pályán futna – talán a melbourne-i olimp. stadionban, ami még el sem készült? Találgatják. Aztán kezdenek készülődni az útra. Bálint csupa lázas terv, reménykedés ezekben a napokban – de mégis a túlzottsága baljós. Két nappal elutazásuk előtt B. levelet kap Picitől, hogy fontos ügyben beszélni akar Bálinttal. Az Astoriában találkoznak. A „fontos ügy", amiről már évek óta nem beszéltek; mint valami időszerűtlen gyerekkori ígéretről: Pici azt jött behajtani. Az egyezség szerint Bálint még tartozott neki a lefekvéssel; noha már lejártak azok a három évek, amiben annak idején megegyeztek. (Az ötösfogat egyik tagja azonban – aki megelőzte Bálintot a sorrendben – úgy jött vissza az orosz frontról, hogy egy ideig nem volt férfi, s Bálintnak őt kellett kivárnia.) Pici bevallja ezen a találkán Bálintnak, hogy kezdettől fogva szerelmes volt, csak őt akarta, de Bálint őt is, az egész„ötösfogatot" szabotálta. „Csak magadnak voltál jó", vágja a szemébe, „S még ami jó az emberben, azt is ellopod magadnak". Bálint igaz vádat érez ki a szavakból; s most először életében igazán megkívánja Picit. De végül is az hátrál meg; szánalmat érez ki Bálint gesztusából – „Ennyire olcsó azért nem vagyok" – mondja s elválnak. Ugyanekkor – Bálinték lakásán – egy fiatal sprinter, a kis Bartosi, várakozik Bálintra, az ő neveltje, egy „mai" fiatal, hogy valami tréningtervet beszéljen meg Bálinttal – s míg Hildivel együtt várják Bálintot, Hildiben életében először ébred fel a vágy, hogy megcsalja Bálintot – hogy „egyenrangúbban szerethesse". De csak egy suta csókig jutnak el.

Így, ilyen előzmények után indulnak el a Vlegyászára.

A kabanás-házaspár pár napra egyedül hagyja őket a kabanában. Utószezon van, ők az egyetlen vendégek. Egy éjszaka felzörgeti őket egy beszédhibás, furcsa viselkedésű fiú, hogy hívják, várják őket lent a faluban. Aztán eltűnik a fiú. Bálint – mint valami utolsó hívást tekinti ezt a „lenti világból", azonnal indulni akar. Hildivel együtt mennek le az alvó faluba. Senki nem tud semmiről. Bálint görcsösen bekopogtat több helyre is – de csak egy idegen, tiszta, éppen primitívségében megértő világ barátságosságába, a pályák és versenyek hivalkodó pátosza nélküli gondjaiba, problémáiba pillantanak bele ezen a furcsa, bolyongásos éjszakai kereső útjukon – anélkül azonban, hogy valahová is behívnák őket, valahová is hívták volna őket. Mindkettőjüknek a bátakolosi egyszerű drukkerek arca jut eszébe; akikkel nem volt (mert nem lehetett) igazi találkozásuk. Itt ráadásul még idegenben is vannak. Megfoghatatlan és nyomasztó éjszaka – úgy térnek vissza a kabanába, mint a számkivetettek. [olvashatatlan] nem beszélnek róla, de érzik: az út vége közeledik. Ha Bálint nem tér vissza a pályák világába, a lenti világába – az szükségszerű is most már. Már a yard sem elégítené ki. S egy bizonyos ponton túl már a közönség sem segít; az is csak önámítás. Mikor felébred délelőtt Hildi, Bálintot nem találja maga mellett. Az időközben megérkezett kabanás házaspárral indul Bálint keresésére. Ott találják meg, a szokott tréningező-helyen, az Égett-kő völgyében, arcra bukva a kopár kavicsok között. A stopperórája még ott a kezében, de a mutatók nullán állnak; mikor elesett, nyilván megnyomódhatott a gombja.