A Jelenkor 2003. januári számában Gara László és Ottlik Géza levelezéséből közöltünk válogatást. Az olvasó tájékozódását segítendő az alábbiakban visszautalunk a Gara-hagyatékhoz fűzött jegyzetünkhöz: Gara László (1904–1966): műfordító, szerkesztő, újságíró. A húszas évek elején települt Párizsba, ahol újságíróként és fordítóként dolgozott. 1945 után a magyar külképviseleten vállalt munkát, 1952-ben hazatelepült, 1956-ban ismét emigrált. Minden idejét a magyar irodalom franciaországi megismertetésének szentelte, számos magyar irodalmi művet fordított franciára. Legjelentősebb munkája a szerkesztésében megjelent magyar költészeti antológia (Anthologie de la Poésie Hongroise du XIIe siécle á nos jours, Seuil, 1962), amelyben a magyar műfordítói hagyománynak megfelelően kiváló francia költők nyersfordítások alapján tolmácsolták a verseket. E kötet nyomán hasonló válogatás készült a Seuilnél a lengyel és a portugál költészetből is.

Hagyatéka, melynek legjelentősebb része magyar és francia írók hozzá írt több száz levele, a közelmúltban került lánya, Mme Claire Meljac jóvoltából a párizsi Egyetemközi Magyar Tanulmányi Központ (CIEH) könyvtárába; a levelek rendszerezését és feldolgozását Nyéki Lajos professzor úr kezdte el. A kutatómunkát, melynek célja egy Gara-emlékkötet összeállítása, Bende József és Hafner Zoltán végzi az OKTK támogatásával.

A műfordítónak írt több száz levél között szerepelnek Mészöly Miklós levelei is, ezekből közlünk válogatást. Köszönjük Bende Józsefnek és Hafner Zoltánnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a Mészöly Miklós–Gara László-levelezést. A kéziratos anyagból a szerkesztőségünk által válogatott leveleket jegyzetekkel láttuk el, és a nyilvánvaló tollhibákat javítottuk. A levelek után Mészöly Miklós dokumentumértékű írása olvasható: Az atléta halála című regényének tartalmi ismertetője, melyet valószínűleg a Seuil kiadónak készített, s amely kézírásos formában ugyancsak Gara László hagyatékából került elő. (A szerk.)

 

*

 

[Levelezőlap; Pb.: Budapest, 1961. november 13.]¹

Lacikám – szerencsésen hazaérkeztünk. Egyelőre semmi komplikáció, ha csak az influenzám nem – de az becses, még velencei szerzemény. Kár, hogy olyan rövid volt Róma. Sokat emlegetünk, hiányoztok, Páris és minden. A Szerzői Jogvédő az Atléta² szerződését sürgeti, a Seuil még nem küldte el nekik. De most írtam Chodkiewicznek³ is. Talán az itthoni kiadás is menni fog. Cipi⁴ dühöng, mint mindig és jól van. Ágnesék⁵ betegesek. Én még alig mozdultam ki, heverek, kérődzöm – szóval, hamarosan dolgozni fogok. Az a legjobb. Ali⁶ kórházba megy kivizsgálásra – de azért jobban van, mint útközben. Izgat a bemutató⁷ híre – hát még ha ki is utazhatnánk! Írj, ha van mit (az Atléta további szerencséjéről) – és egyáltalán. Konyakot is lehet inni az egészségünkre! Sok-sok barátsággal ölel

Miklós

Sok ölelés és üdvözlet:

Ali

[Kézirat; címzés: „M. / L. Gara / Paris VIIe / 29 rue Surcouf"]

 

1 Az 1961-es keltezés ellentmond a Thomka Beáta Mészöly Miklós című monográfiájában (Kalligram, 1995) szereplő 1965-ös adatnak (175. o.), mely szerint a háború után Mészöly 1965-ben utazott volna először nyugatra. Thomka Beáta szíves közlése szerint a Mészöly életútjáról tájékoztató Bio-bibliográfia adatai Mészöly Miklós személyes visszaemlékezéséből származnak, aki később maga is megerősítette, hogy nem feltétlenül pontosak az általa megadott évszámok.

2 Mészöly Az atléta halála című regénye franciául jelent meg először Mort d’un athléte címmel Kassai György fordításában 1965-ben a Seuilnél, s csak 1966-ban adta ki a Magvető az egyébként 1961 januárjában elkészült munkát.

3 Michel Chodkiewicz: a Seuil munkatársa, későbbi igazgatója, műfordító, az arab kultúra kutatója.

4 Ottlik Géza (1912–1990) író beceneve.

5 Nemes Nagy Ágnes (1922–1991) költő, műfordító, esszéista és férje, Lengyel Balázs (1918) kritikus, író, fordító, szerkesztő.

6 Polcz Alaine (1922) pszichológus, író, Mészöly Miklós felesége.

7 Az ablakmosó színrevitelére J.-L. Barrault rendezőtársa, M. Chabert készült, de autóbalesete miatt a vállalkozás elmaradt; a darabot 1968-ban bemutatta a francia rádió.

 

* * *

 

[Képeslap; Pb.: Budapest, 1962. február 2.]

Kedves Lacikám – nincs különösebb, csak éppen életjel. Azaz, apropó is van – Ilonával¹ egy nagyon kedves este – mondhatnám úgy is, hogy a „nosztalgiázás" estje. Nem csuklottál? Páris nem csuklott? Nagyon összemelegedtünk; a kevés időből is, de remélem, többet találkozunk ezután. Kedélyben kissé lent vagyok; de hát, minden átmenet. Ha yardot nem futhat az ember, fut métert s közben gyűjti az erőt a yardhoz… – A kis Ági² őrzi egy amorózó képedet, s ha nem „kellő" tisztelettel emlegettünk, ránk szólt… Na? Ölel sokszor

M.

Az Antológia?!?³

Kézirat; címzés: „L. Gara / Paris VII / 29 rue Surcouf / France"

 

1 Ilona: Bartócz Ilona műfordító, meseíró, 1968-ban hunyt el.

2 „kis Ági": Bartócz Ilona lánya, Bartócz Ágnes műfordító.

3 A Gara László szerkesztette Anthologie de la Poésie Hongroise du XIIe siecle á nos jours című kötetről van szó, amely 1962-ben jelent meg a Seuilnél.

 

* * *

 

[Budapest, 1962 tavasza?]

Kedves Lacikám,

Ilonától tudom, hogy végre túl vagy a korrektúrákon – nagy pillanat… Mikor jelenik meg? Drukkolva várjuk. Azt hiszem, jó hazai előkészítője volt az antológiának s egyáltalán a munkádnak (csinálná valaki más?) – Le Vieux Tzigane^.1 Amit én tudok, hallok róla, csak jó, sőt nagyon jó s egy kis döbbenet is, hogy hogyan tudtad tető alá hozni. Szenczei² biztos írta már, hogy a Nagyvilágban Rónay³ ír róla. Ez is nagyon jó, sőt a legjobb – biztos avatott elemzést kapunk tőle. Ha érdekel – bár az én francia tudásom nagyon alpári, hogy bármi bölcset is tudjak mondani – de: Pierre Emmanuel⁴ egy versszaka majdnem versenyen kívüli remeklés, szerintem. Micsoda ritmus-erő s ökonómia! S milyen sokat mentett át abból a feszített, szordínósan kétségbeesett, a feloldást szomjazó s mégis visszautasító dallamvonalból; az indulat és a férfias mindennel-szembenézés holtpontjának azokból a felhangjaiból – amitől az eredeti is olyan szép… Telitalálat, nagyon tetszett – kár, hogy nem folytatta. – Ki az a Jean Dupont?⁵ A teljesek közül talán az hatott rám a legerősebben. Melléfogok? Megtehetem – nem vagyok illetékes.

Magamról, magunkról? Csak, csak… Alaine sokat dolgozik, elég sokat betegeskedett is. Nagyon nehéz telünk volt s hosszú. Én se voltam olyan termékeny, mint amilyen szerettem volna lenni. Egy drámát fejeztem be (időközben már ki is küldte a Jogvédő – nagyon kíváncsi volnék a véleményedre, ha lesz egy kis időd, kérd el András Mártától.)⁶ Itthon egyelőre nem sok sikerrel kereskedtem vele – talán Varsóban? Lehet, hogy ott lesz belőle valami.

Az Atléta. Elvégeztem rajta a javításokat. Rövidesen megkapod a javított példányt. Mennyiségileg talán nem sok a javítás, simítás, változtatás, de végül is, azt hiszem, minden problematikus pontot érintettem. Azokat, amiket a veled való beszélgetéseinkben vitattunk; s még néhányat, amik más, elfogadható olvasói véleményként merültek fel. Talán most már lesz időd foglalkozni vele. Jó volna, ha megírnád, találsz-e a francia fordítás (és érthetőség) szempontjából még homályos pontokat. Remélem, nem… – Persze kellemesebb volna minderről valahol ott csevegni a közeledben, a sarkon, azokon a kis kék székeken… De hát – Még elég bizonytalan, hogy ebben az évben útra kelhetünk-e. Nyáron mindenesetre dolgozni szeretnék, keményen. S talán nem hagy cserben a jó angyalom. Most hó végén leutazom Porkoláb-völgybe, Szekszárd mellé, s augusztusig biztos ott maradok. Sajna, egy ifjúsági regényt kéne írnom, hogy a kassza ki ne ürüljön; de tartok tőle, hogy szív szerinti munkába vágok bele, mégis. A Saul-Paulus problematikán⁷ rágódom hosszabb ideje, talán most már neki tudok ülni.

De ha már a terveimről fecsegek – Gera Gyurka⁸ épp a napokban hívott fel, s mondta, hogy Chodkiewicz érdeklődött nála egy bizonyos könyv-tervem után. (Bartók Mikrokozmoszának a mintájára – vagy éppen arra fűzve – szeretnék egy kis kötetre valót írni, olyanféle rövid darabokból, mint amilyen a novelláskötetemben a Farsang⁹ c.) Az igazság az, hogy ezt a munkát időközben félretettem, de előbb-utóbb előveszem megint. (Ha van időd egyszer, kukkants bele abba a Farsang címűbe: érdekelheti az efféle Chodkiewiczé-ket? s egyáltalán fordítható az ilyesmi, átmenthetőek valamelyest a népnyelv ízei, akusztikája? Tematikailag különben: az élet, a lét, a táj, a Viszonylatok, az érzelmek stb. ősi kulcs-problémáit és szuggesztióit venném füzérbe ebben a tervezett könyvecskében. De mondom – egyelőre még csak dirib-darabok vannak belőle.

Ami a Paulus-regényt illeti – nem annyira a historikus pedantéria lesz a gondom, mint inkább a modernül is átélhető (s mennyire aktuális!) lelkiismereti, metafizikai konfliktus, amit a probléma magába rejt és szuggerál. Nagyon szimplifikálva: annak a szenvedélyes egzisztenciális érdekeltségnek lelki drámáját szeretném megírni, aminek egy anyagból gyúrt két véglete csupán a perzekutor Saul s a damaszkuszi Paulus lelki drámája. Egyszóval – egy attitűdöt, egy viszonyulást, ami minden egyéb, csak nem közöny. Szeretném rövidre fogni s két életszakaszba – két részbe – belesűríteni a problémát: az első rész az üldöző Saulé, István megkövezéséig; a második a damaszkuszi eseményig kísérné Pált – mintegy visszafordítva az első rész motívumait: ami ott az üldözést „indokolta" és „igazolta", itt éppen az ellenkezőjét. –

Azt hiszem, ezzel készülök el előbb, nem a Mikrokozmosszal. Aztán újabb darabot is tervezek. (Darab nem érdekli Chodkiewiczéket?)

Egy kis mazsola: a novelláskötetemből, a Mulasztás,¹⁰ a japán kommunista párt folyóiratában jelenik meg rövidesen.

De elég magamról. Egyszer azért te is tollat ragadhatnál. De hát nem ezen múlik. Én se vagyok valami ragyogó levélíró. Sokat emlegetünk – s ahogy távolodnak a párisi napok, úgy közelednek is. Ezért jó a „szubjektív idő"…

Bartha Lali¹¹ [sic!], a szobrász utazott ki. Fel fog keresni. Remek dolgai vannak. Embernek is remek.

Lacikám, ha van valami probléma, írj – és azért mégis csak találkozunk. Majd. Sokszor ölel, sok barátsággal,

Miklós

[Gépirat; boríték nélkül]

 

1 A Gara László és Sipos Gyula szerkesztette Quinze poétes francais – préséntet Le vieux tzigane du poéte hongrois Mihály Vörösmarty című, 1962-ben megjelent kötetről van szó, amelyben tizenöt francia költő fordításában adta közre a Seuil Vörösmarty A vén cigány című versét. (Ld. még Jelenkor, 2003/1, 87. o.)

2 Szenczei László (1909–1980) író, műfordító, 1957-től a Nagyvilág szerkesztője volt.

3 Rónay György (1913–1978) „A vén cigány franciául" című írása megjelent a Nagyvilág 1962. szeptemberi számában.

4 Pierre Emmanuel (1916–1984) francia költő, esszéíró, Vörösmarty Mihály, József Attila és Pilinszky János fordítója.

5 Jean Dupont francia költő, fordított a „Le vieux tzigane"-kötetbe.

6 András Márta: a párizsi Martonplay színházi ügynökség munkatársa (ld. még a Jelenkor 2003/1 számának 84. oldalán az ide vonatkozó jegyzetet).

7 A Saulus című regény 1968-ban jelent meg a Magvetőnél, franciául: Saul ou la porte des brebis, A.-M. De Backer és Kassai György fordítása, Seuil, Párizs, 1971.

8 Gera György (1922–1977) író, műfordító, szerkesztő.

9 Megjelent a Sötét jelek című kötetben 1957-ben, később az Alakulásokba (1975) is bekerült.

10 A mulasztás című novella eredetileg a Sötét jelekben (1957) látott napvilágot. Japánul: „Dasshutsu. Hani Kyoko yaku", in: Kijima Hajime: Wataski no sakukin-ron, Tokió, Kobunska, 1966.

11 Barta Lajos (1899-1986) nemzetközi hírű szobrászművész, az Európai Iskola tagja, Kölnben hunyt el.

 

* * *

 

[Budapest, 1963 nyara?]

Kedves Laci,

már úgy visszhangzik a neved honunkban, még a mandarinok száján is, hogy az ember kapkodja a fejét – jól hall? Jól. Akárhonnan nézzük vagy nézik is – nagy dolog ez! A „rögeszme" beérett; s a gyümölcsöt az is eszi, aki eddig hernyókat tenyésztett… Csak az bánt, hogy sokára lesz, mire minderre együtt ihatunk, újra. Igyatok Pistával¹ – akit külön is ölelek; s írjon, ha van ideje. Főképp verset, persze.

Rólad – ha nem írsz, akkor is – be-befutnak hírek. Hiszen népvándorlás indult meg ezen a nyáron, hozzátok. Én viszont csináltam magamnak egy dac-ideológiát, hogy hát hiszen nem is akarom én látni Párist ebben az évben. Így aztán viszonylag senki útlevelére nem irigykedem…

Különben? Ali – sajna – a szokásos gyengélkedésekkel küszködik. Nem bírja az intézeti munkatempót; de a munkátlanságot se. Nehéz probléma. Valahogy talán megoldódik, hogy csökkentett munkaidővel dolgozzék.

Körülöttem, velem? A Paulus-regényem negyede kész; majd ősszel folytatom. Most darabot írok megint, a Nemzeti talán szerződést köt rá. Adamov² szidja azokat a drámaírókat, akik azt a darabjukat tartják a legjobbnak, amit utoljára írtak. Félek, hogy ezúttal én is a szidhatók közé tartozom majd. Némi külhoni remény is mutatkozik; Az ablakmosó Prágában, a Bunker Varsóban.³ Csak a ménkü belénk ne üssön.

Hát így. Néked semmi kellemetlen kérdést nem teszek […]

[Kézirat; boríték nélkül; töredék]

 

1 Kormos István (1923–1977) költő, műfordító, 1963-65-ben a Seuil és a Gallimard munkatársa volt Párizsban.

2 Arthur Adamov (1908–1970) orosz származású francia drámaíró, az abszurd dráma egyik megteremtője.

3 A Bunkert a Nowa Huta-i Teatr Ludowy 1967-ben mutatta be.

 

* * *

 

[Porkoláb-völgy, 1963 őszén?]

Kedves Lacikám,

elmaradtam nagyon a híradással (hát még Te!) – de úgy látom, nekünk ez már olyan tizenharmadik év. Igyekszem dolgozni, de kevés a nyugalom; gond, betegség a családban, mintha csak megrendezték volna; anyám trombózisos lábbal egy hónapja fekszik, a húga rákkal, az utolsó heteket; a leendő árvák – az apjuk se él – köztük egy epilepsziás nagyfiú – soroljam? Mint egy Dosztojevszkij-fejezet. Ali, hála Isten, jobban van, de a műtét-ügy még mindig nem dőlt el. Most lent pihen Szigligeten – én még mindig itt vagyok Porkoláb-völgyben, itt maradok, míg meglesz a szüret, ott még vár rám a puttonyozás és a fejtés. Hiszen meg is kell szolgálni azt a temérdek szőlőt, barackot, diót, amit én itt lelegeltem…

Már biztos rég találkoztál Cecile-lel,¹ s tudsz mindenről, ami érdekel. Azt hiszem, elég töményen kapta a pesti életet; s elhiszi, hogy nem is olyan vidéki ritmusú város ez.

Ha nem ragasztana a munka, irigykednék Ágnesékra – velük hamarosan találkozol. Nekünk elmarad. Szegény Ilonának is. De ez hosszú história – jelzőt nem írok. Talán majd jövőre – együtt? Bár Izraelt is tervbe vettem – szerettem volna a Paulus írása előtt vagy közben lejutni. De úgy látom, meg kell elégednem azzal a táj-élménnyel, amit a fantáziám teremt. Talán jobb is így.

Küldtem a Paulusból egy kis mutatót Cécile-nek – örülnék, ha reflektálnál rá. S a Bunkerra is – ha olvastad. Újabban úgyis csak „magán-olvasóim" vannak – nyilvánosság híján… Ám, mintha most alakulna valami. A Magvető új igazgatója² még múltkor – magánemberként – elkérte az Atlétát. Most hallom, hogy levelet írt a Főosztályra, s küzdeni akar érte. Hm? Ilyen is van. Sőt, a hozzájuk benyújtott drámámat (Bunkert) kiajánlotta a Nemzetinek. Még nem tudom, mi a fejlemény – itt a völgyben a jó is, rossz is egyformán nehezen ér utol. Ki tudja – talán a 13. évből mégis átfordulunk a 14.-be? Hiszen ideje – itt a november…

De a koronát a tegnapi nap tette föl – Ali írja, hogy jött a Seuiltől 1000 NF előleg. Képzelheted, mit éreztem. Bor hiányában pálinkát ittam az egészségetekre, külön Chodkiewicz szakállára, hogy maradjon örökkétig fekete. (Apropos: az itókát megkaptad? Kevés is, gyöngécske is, de a völgy adta – hát remélem, úgy ittad!) Az előleg története különben elég izgalmas volt. Levonásokkal 3400 frt-ot számoltak ki, de ezt azonnal levonták Alap-adósság címén. Hogy erre rendelet van, mondták, külföldi összegeket elsősorban adósság-törlesztésre kell fordítani. Ali erre bement alkudni – s mi derült ki? Hogy csak 1400 frt adósságom volt, a többit jogtalanul vonták le. Ha nem megy be alkudni, szépen elcsúszik a 2000 frt. Hajjaj –

Lacikám, fecsegtem magamról – egyszer szeretném, ha Te is fecsegnél. Legalább egy levlapon, az a Te műfajod. (Műfaj: az Antológiát persze elrabolták tőlem, majd most kapom vissza, ha felutazom. Bár tőlem szakmait ne várj – s a magyar irodalom nevében már azt hiszem, mások is megöleltek.) Búcsúzóul ugyanazt – ölelés.

Sok szeretettel

Miklós

[Kézirat; boríték nélkül]

 

1 Cécile Nagy: a Seuil lektora volt, fordító, német szakos tanárnő.

2 Kardos György (1918–1985) szerkesztő, 1961-től haláláig a Magvető igazgatója volt.

 

* * *

 

[Budapest, 1964 őszén?]

Lacikám,

válaszolni ugyan nem fogsz – de mit csináljunk… Remélem, hamarosan szóban. Bár még nem tudom, az Atléta mikor jön – nem írtak, nem értesítettek – az utazásunkat viszont szeretnénk ahhoz igazítani. Tudsz valamit a megjelenés időpontjáról?

Épp ma írtam Kassai Györgynek¹ is. Ugyanis Gera Gyurka biztatott, hogy a regény megjelenése előtt próbáljak meg elhelyezni folyóiratban novellát, vagy amit lehet. Szerinte Nadeau-nak² tetszett az írásom az Antológiában, s közölne tőlem külön is. Gyurka (Gera) szerint még az Esprit³ és a Temps Modernes⁴ jöhetne számításba. Ebben szeretném a segítségeteket kérni. (Erről írtam Kassainak is.) Gondolom, a novelláskötetemből lehetne választani. A Seuilnél meg kell legyen a kötet (Sötét jelek).⁵ De esetleg tudnék küldeni valami újabbat is (vagy esetleg valami esszészerűséget – ezt is említettem Kassainak). Nem tudom, mi lenne jobb – mi menne jobban. Tudom – valamennyien agyon vagytok terhelve. Mégis megkérdezem: tudnál segíteni az ügyben – elhelyezni, fordítani. Gera azt ajánlja, tegyek kísérletet ennél a három folyóiratnál, valahol csak lesz valami. Kassain kívül talán Faragó Éva is vállalna valamit, ha ti nagyon el vagytok foglalva. S hát – én nagyon örülnék, ha a regény megjelenése előtt sikerülne valamivel jelentkeznem – hisz úgyis olyan nagy a könyváradat odakint.

Egyszóval: helyesled? elképzelhető? keresztülvihető?

Ha segítesz – hálám és zászlólengetésem…

Hogy vagy?

Ági rövidesen megy, tegnap voltam náluk. Ilona – legalábbis szemre – jól van. De nem tudtunk külön beszélgetni; most akarok külön találkozni vele.

Különben 3 hónapig vidéken voltunk, présházban – sokat dolgoztam. Remélem, kiutazásomig befejezem a Saul-Paulus regényt.

Amúgy esszéket, próza-verseket is szülök. Majd részeltetlek bennük, ha kimegyünk.

A Quarterlyben⁶ (az új számban) bő 2/3-át közlik Az ablakmosónak… Vannak még meglepetések.

Körülöttem ál-csend. Az Atléta itthon még mindig alszik. Az újvidéki Hídban⁷ megjelent egy hosszabb esszém – kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. Majd elküldetem.

Kapok választ? Nem. Kormos Pistát ölelem. Esetleg ő válaszolhat…

Már nagyon szeretnék beszélgetni veled.

A régi barátsággal ölel

Miklós

[Kézirat; boríték nélkül]

 

1 Georges Kassai magyar származású, Párizsban élő nyelvész, tanár, a huszadik századi magyar irodalom francia fordítója. Mészöly munkái mellett többek között Márai Sándor, Ottlik Géza és Nádas Péter műveit is átültette francia nyelvre.

2 Maurice Nadeau, akkoriban a Les Lettres Nouvelles főszerkesztője, kritikus, irodalomtörténész.

3 Esprit – francia irodalmi, politikai, filozófiai folyóirat, 1932-ben alapította Emmanuel Mouniers. 1941-ben a vichyi kormánnyal szembeni álláspontja miatt betiltották, 1958-tól újraindult.

4 Les Temps Modernes – 1945-ben Simone de Beauvoir és Jean-Paul Sartre alapította irodalmi, politikai, szociológiai folyóirat.

5 Sötét jelek (elbeszélések, mesék), Magvető, Budapest, 1957.

6 The New Hungarian Quarterly – 1960-ban alapított angol nyelvű folyóirat, amely a magyar kultúra széles köréből, az irodalomtól a történelemig közöl esszéket, tanulmányokat, dokumentumokat, interjúkat, kritikákat, valamint kortárs szerzők műveit.

7 „A tágasság iskolája", in: Híd, 1964/9.

 

* * *

 

[Normandia, 1965. ?]

Kedves Laci,

zsibbadtan és mégis rettentő éhesen, nyelem, harapom ezt a nagyon más világot itt. Jó volna nem fölébredni. Ali – hál-isten – gyógyul, erősödik. Bőven emlegetünk. S a bor se marad el, amit a hóttig tartó egészségedre hörpintünk. Meg a Seuil egészségére. Meg hát – egyáltalán. S tudd meg: az a „dög" – aki én volnék civilben, igenis tudja, hogy nem mindennapi dolog történt vele… Hát még ha azt is hozzáveszem, amit Kerényiné¹ írt Asconából – hogy t. i. a színdarabomat elfogadták Olaszországban – akkor már kicsit félni is kezdek, hogy bunkósbot lesz-e ennek a vége – vagy a jobbik esetben Aczél elvtárs kezet fog velem? – De olyan mindegy – itt a tenger s most ez a fő.

Lacikám, még pár nap s otthon – Párisban – leszünk. Hívlak azonnal. Viszlátig sok-sok üdv. Ölelés – és köszönet is

Miklós

Nagyon boldog vagyok: öleli

Alaine

Szervusz, kedves barátom

[olvashatatlan aláírás]

[Kézirat; boríték nélkül]

 

1 Kerényi Magda, Kerényi Károly (1897–1973) klasszika-filológus második felesége.

 

* * *

 

[Budapest, 1966 tavasza]

Kedves Laci,

késve köszönöm meg a Frénaud-kötetet.¹ Kicsit komplikált hónapjaink voltak, nyugvás alig. Élés, megélhetés, egyéb gondok. Jó volna kitavaszodni végre, tartósan.

Az új regénynek a végén járok, de már tervezem a következőt s egy darabot. Most már talán nem lesz olyan huzavona, mint az Atlétával volt. Az különben rövidesen megjelenik itthon is, már láttam a műszaki példányt, nagyon szép kiállítású lett. Ahogy kapok belőle, küldöm.

Kritika még kevés jutott el hozzám. Türelem? Nohát, az van.

Szó volt róla, hogy közös ismerősünknek alkalmasint lefordítasz egy novellát tőlem – türelem?

Ali jól, csak lenyúzódott megint. A játékterápiás módszeréről csináltak egy dokumentum- és egy tudomány-filmet – remekül sikerült. A tudományosnak lesz angol változata is. Úgy volt, hogy meghívják a Gyógypedagógiai Főiskolára előadó tanárnak, de aztán elmaradt. Takarékossági érv. De hát épp ezért esett volna jól – egy kis hús-ár kiegészítés.

Most írják, hogy az Atlétának kész a német fordítása is, rövidesen kijön.² Sebestyén György³ fordította – ismered?

Min dolgozol? Hogy vagy? Jól – vegyesen – változatlanul?

Azt hiszem, sokára fogunk találkozni. Bár tévednék…

Sokszor ölel

Miklós

[Gépirat; boríték nélkül]

 

1 André Frénaud (1907–1993) francia költő kötetéről van szó: A szerelem árnyéka. Szerk.: Gara László, La Maison du Poete, Bruxelles, 1965.

2 Der Tod des Athleten, Hanser, München, 1966.

3 Sebestyén György (1930–1990) magyar származású író, műfordító, 1956-tól haláláig Bécsben élt.