Egy tűzre vetett mandulafához

Mandulafám, kicsi Phyllis, a tested fölhasogatták,

aszlott karjaidat körbebozsongja a láng!

Hányszor láttál, míg titkos szerelembe fonódtam,

s árnyjátékaidat néztem a lány kebelén!

Láttad a vén pásztort: itt dugta a zsenge kanászt meg,

majd – felelőtlen ökör – gyönge tövedre pisált.

Könnyes szemmel néz le Venus bíbor kocsijából,

s csöpp sziveket rajzol hűlt poraidba Amor.

Múzsátlanság

Ebben a versben nincs és nem lesz semmi, ne is várd,

rékmányos nyelvem seggbe ma nem dugom én,

talpat sem nyalizok, vágyott nőmnek se nyavalygok,

Vénus berkének nem hazudok fapinát,

nem lesz mézelgés, szirmok közt illatelömlés,

és a fiúcska szaros segge se lesz telihold,

verset sem faragok, szünetel ma a meghalokérted,

fél rímet se rovok, sőt: te sem olvasod ezt!

Állatmese

“Mért húztál óvszert?” – kérdezte a róka a medvét.

“Vak vagy, róka? Csupán egy viperát szopatok!”

Egy éjszaka így fakadt ki Cicero leveleskönyve

Irtó becstelenül gyötör engem a sors, nyomorultat,

bár a latin nyelvnek hírneves atyja vagyok!

Most csak pad vagyok én, egy hájas segg települt rám,

és folyvást kínoz dörgedezéseivel.

Nem szűnő izzadságszag terjeng körülöttem,

s húgyos kéz igazít olykor a seggek alá.

Hát Ciceró számít még itt, pannon nemes ifjak?

Meddig tűritek el néma gyalázatomat?