egyre bonyolultabb

 

Ki olyan szerencsés, hogy saját, hajdan közömbösen hordott

ingét gombolja szerelméről?

S akkor még szót sem ejtettem bőröd és szám találkozásairól,

amíg a fehér anyagtól megszabadítva

lassanként kibontom gyönyörű testedet.

(Nem beszéltünk róla, de bizonyosan észrevetted,

hogy egyre bonyolultabb szépségben nyílnak a neked hozott rózsák.)

 

 

a legközelebbi

 

A körfűrészes vérző ujjai.

Egy fiú bokától csonkolt lába.

Altatás, aztán műtét, közölték.

És nevezd meg a legközelebbi hozzátartozódat.

Diktálod címemet.

Tenyeredben a tengeri sün fájdalmas tüskéivel.

Éjszaka, a kézműtét utáni kábulatban kétszer is felhívsz,

hogy elmondd: jól vagy. A legközelebbinek.

 

 

egyre kevésbé

 

Két éve még nem születésnapodra készültem.

Naponta felszálltam a pannonhalmi buszra,

egyre nehezebb szívvel szorongva

a fáradtan vagy vidáman hazatérő emberek között.

Fogyatkozó reménnyel kaptattam az amúgy szép úton,

föl a hegyre, föl valakihez,

aki egyre kevésbé hasonlított ahhoz a gyönyörű asszonyhoz,

aki világra hozott engem.

Még nem is volt erőm elmondani,

hogy a földszinten lakó nénikének

– mindig érzem, mikor öntözi a virágokat –,

az orvos ugyanazt a kenőcsöt írja fel,

mint utolsó éveiben édesanyámnak.

 

 

angyal nézi

 

Radnóti, mint afféle szépségimádó,

áhítattal nézett édesanyámra,

aki kenyeret nyújtott felé,

s az elcsigázott emberben is látta az angyalit.

Néhány másodpercig tartott mindez,

a keretlegény elzavarta édesanyámat,

s a menet hamarosan a téglagyárhoz ért.

Ugye így történhetett?

Tudod, édesanyám annyira félt a bombázásoktól,

hogy Győrszentmártonra vagyis Pannonhalmára költöztek,

apám nővérénél laktak a téglagyár közelében.

És mesélte, amikor közeledett a sárga csillagos menet,

beszaladt a házba kenyérért.

Visszatérve úgy érezte, egy angyal nézi őt.