Hullsz

Nem kell álmodnunk rólad, itt vagy.

Első néhány millió csillagoddal

novemberben felváltod az utolsó

néhány millió megsárgult falevelet.

Amikor a nyírfák kifogynak, te

folytatod a Nagy Hullást tavaszig.

A puszta ég százegyedszerre

is lombot növeszt neked. Szakadsz

és szakadsz, a gyerekeinknek

mégis az a dörgölődző macska

vagy a ház körül, akinek doromboló

ősei évszázadokig olyan mohón

itták a patyolatszínű tejet, hogy

a te bundád mostanra habfehér.

Csíkos tigrisnél nagyobb vagy,

minket mégse bántasz, idomításodhoz

van mindenünk. Szánkónk, sílécünk,

síbotunk, sőt láncunk a kocsink

kerekén, és rengeteg türelmünk.

Rád látunk, ha tombolsz, a forró

fürdőszobából. Nekem, az apunak

már nem is megfagyott víz vagy,

de kristállyá dermedt tűz, hajdanvolt

lángjaiddal fenyegetsz-hízelegsz.

Akarhatnánk-e nálad többet, hó?