Szigliget, 90. márc. 28.

 

Kedves Gábor,

leveledet megkaptam. Szívesen írok Sándor Iván könyvéről. A korrektúra-példányt, légy szíves, küldd el (a Zsindely utcába). Forrás-példányaimat ugyanis a Kapuœciñski-szöveg miatt Kapuœciñskinak, illetve a Magvető Kiadónak továbbítottam. Ölel:

[Kovács] István

[A könyv A föld alá vitt tények üzenete (Szépirodalmi, 1990).]

 

Kedves Gábor,

ezt a kettőt tudom küldeni.

Ezek olyan maradékok nemrég leadott kötetemből.

Remélem, tudod használni

Ölel

Marci

1990. márc. 31.

[Kalász Márton levele. A két vers a júniusi számban jelent meg.]

 

Kedves Gábor!

Próbálom megérteni az új helyzetet, amelybe visszaérkeztem; s ennek megfelelően folytatni a munkát. (Vagyis a lényeget nem adva fel.) Most sűrűsödnek az események. Ápr. 18-21. közt lesz Bukarestben az írószövetségi kongresszus, de már 21-től Nagyváradon az RMDSz-kongresszus; tehát jóformán a választást sem várjuk meg, és utazunk Váradra (legalábbis néhányan). Ez azt jelenti, hogy a Jelenkor-találkozót a 23-án kezdődő hétre kellene terveznünk, mondjuk ápr. 24-re. (Valamikor az Orbán Balázs-napok is Székelyudvarhelyen ápr. végére halasztódnak; lehet, hogy ott kell lennem, előadást tartani.) Nem szeretném, ha tovább kellene tolnunk a találkozót, Ali is utazni készül, engem is meghívtak Kaposvárra (május 5.) – bár kérdés, megyek-e. Itt a választási kampány is elkezdődött, s “mellesleg” a Korunkkal is törődni kell. Szóval szorosak a napok, de Titeket feltétlenül várunk, szeretettel. Jó volna még telefonon értekezni, véglegesen leszögezni a dátumot.

Baráti üdvözlettel

[Kántor] Lajos

K[olozs]vár, 90. ápr. 9.

[“az új helyzetet, amelybe visszaérkeztem”: a március 20-a utáni helyzetet; Kántor Párizsból érkezett haza, ahol együtt vettünk részt a könyvszalonon, előtte pedig Magyarországon volt.]

 

1990 ápr. 10

Kedves Gábor!

Befejeztem…

Együtt küldöm a hátralévő négy fejezetet; az utolsón a: “Vége”.

Köszönöm inspirációdat, figyelmedet, segítségedet, a címválasztást stb. …

Most csak ennyit.

Hívj föl egyszer, ha időd engedi.

Addig is indenféle jót Neked a (többféle) munkaasztalodnál, és bensőséges szeretettel üdvözlöm barátaimat a szerkesztőségben.

Ölel:

[Sándor] Iván

[Az Arabeszk c. regényről van szó.]

 

Pécs, 1990. ápr. 11.

Kedves Gábor,

megköszönve leveledet, mely igen jólesett, jelenleg sajnos csak az alábbiakat közölhetem Veled:

Engem is bánt, hogy oly régóta nem tudok írást adni a Jelenkornak. Egészségem rendkívül labilis, közérzetem szinte szüntelenül rossz, ezért fáradt és kedvetlen vagyok, más körülmények sem sarkallnak munkára. Ennek ellenére tovább foglalkoztat pl. az a régebben megígért nagyobb Pilinszky-tanulmány, amelyről annak idején beszéltem Neked. Ezt feltétlenül meg szeretném csinálni. – Két, ill. három könyvem (Kosztolányi, Vörösmarty, összegyűjtött tanulmányok és kritikák) megjelenését is jó volna még megérnem; bevallom, titokban a Jelenkor Kiadóra is gondolok.

Fordítani, azt hiszem, már nem tudnék, valósággal csömöröm van tőle. A magam gondolatait szeretném valamiképpen elfogadható formába önteni.

Tüskés méltatását egész sereg (köztük szubjektív) okból nem vállalhatom. De a legfontosabb tárgyi ok: mindössze három könyvét olvastam, s ezek közül is kettőről már írtam, éppen a Jelenkorba. Tájékozottságom hiányainak pótlására most sem kedvem, sem időm. Készületlenül ilyesmit nem lehet, nem is szabad vállalni. A többit illetően pedig “néma csend”.

Mihelyt érdemben mondhatok valamit, megint jelentkezni fogok. Addig is legjobb kívánságaimat küldöm

baráti üdvözlettel

Rajnai László

[Rajnai László (1924–2001) Pécsett élő irodalomtörténész, kritikus; “két, ill. három könyvem”: Vörösmarty Mihály. Egy költő világa, Vörösmarty Társaság/Árgus, 1999; Az összművészet kísérlete. Posztumusz tanulmányok és esszék jeles kortársakról és a világirodalom nagyjairól, Pro Pannonia, 2002. “kettőről már írtam”: az Utak Európába (1985/szeptember) és a Pilinszky János (1987/július–augusztus) c. könyvekről.]

 

Budapest, 1990 ápr. 11.

Kedves Gábor!

Ebben a percben érkezett meg a leveled, máris válaszolok rá, mert elsodornak a napok, az események, és szégyenben maradok.

Hívástokat köszönöm; szívesen mennék is Pécsre, de már minden napom foglalt a könyvhéten. Mint ahogy minden órám és percem az volt az elmúlt hetekben. S az lesz az elkövetkezőkben is.

Takács Gyula levelére egyszerűen nem tudtam kellő időben válaszolni, s aztán azok a bizonyos goromba hullámok elsodortak.

Nagyon kérlek, mondd meg Takács Gyulának, hogy a mostani őrületemben semmi emelkedett dologra nem merek vállalkozni. El kell még két-három hónapnak múlni ahhoz, hogy a politika mérgezése kipárologjon belőlem. Azaz: nem tudok vállalkozni a szoboravatásra sem.

Gondolom, kéziratot is csak ezután a talpraállás után tudok küldeni a Jelenkornak.

Addig is baráti kézszorítással köszöntlek

Csoóri Sándor

[A Hitel fejléces levélpapírján. Ekkor még nem voltak önkormányzatok, októberig a tanácsi rendszer volt érvényben. Elterjedt, hogy Hernádi Gyulát és Csoóri Sándort a megyei tanács kitiltotta Pécsről (korábban valóban volt hasonló tilalom, de nem a megyei tanács, hanem Aczél György kezdeményezésére), ezért hívtam meg Csoóri Sándort író-olvasó találkozóra a pécsi Művészetek Házába. Takács Gyula a megyei tanács kulturális elnökhelyettese volt; az akkori Szakszervezeti Könyvtár épülete előtt felállítandó József Attila-szobor (Vígh Tamás műve) avatására kérte fel levélben Csoórit; a szobrot április 11-én Göncz Árpád avatta fel; Csoóri Sándornak később nem jelent meg verse a Jelenkorban.]

 

Kedves Gábor!

Köszönöm a jó szavakat, de nem kell bemutatkoznod, azt hiszem, mi tegeződünk is, azt is tudom, hogy a Jelenkornál vagy, ugye, olvasom is.

Még egy is: azt hiszem, valami okból voltál is nálam. Talán Tóth Erzsivel valóban, de én mintha Lezsák mesterrel tárgyaltam volna ama zsilettes ügyben.

Bár, lehet, hogy én tévedek, azok elég sűrű idők voltak, nem sírok utánuk bizisten! Bár, jó, hogy voltak, kiderült.

Viszont éljen a költészet! Amit tudok megteszek, ahogy lesz nyugtom, folytatnám ezt a történetet, amibe belekeveredtem, s az első ciklus a tiétek. Nem tudom, van-e kedvem versírásról írni. Még az is lehet. Bár ezt nem ígérem igazán. Félek, unnám. Pedig érdekes lenne, ha nem akarnék folyton, minden helyett verset írni.

Baj lesz ebből, meglátod még.

Nem kell több levelet írnod, nem felejtem el, ha a családom ezer betegsége meg a magamé ereszt, lesz vers, küldöm.

Addig is minden jót nektek! Szeretettel üdvözöllek:

Kiss Anna

1990. IV. 11.

[“zsilettes ügy”: 1980-ban a Forrás februári számának kiszedett, bekötött példányaiból kivágatták Csoóri Sándor “Egy nomád értelmiségi” c. esszéjét; Lezsák Sándor tiltakozó aláírásokat gyűjtött, de a Trabantja Kecskeméten lerobbant; én éppen ott voltam Hideg Antaléknál (vagy a hírre odamentem?), és az én Trabantommal mentünk tovább; a Minisztérium Bíró Zoltán vezette Irodalmi és Művészeti Főosztálya le akarta állíttatni az akciót, de nem akart rendőri ügyet; utánunk küldték egyik emberüket, komikus autósüldözés kerekedett belőle. Így jártunk Pesten is több írónál, köztük Kiss Annánál, én erre emlékeztem. “versírásról írni”: “A vers születése” címmel terveztem sorozatot.]

 

Paris, 12 avril 1990

Kedves Csordás Gábor,

a könyvszalonon találkoztunk, Párizsban, és megegyeztünk abban, hogy találkozunk Magyarországon. Az Autrement folyóirat Közép-Erópával és kultúrája jövőjével foglalkozó számát szerkesztem, és május 18. körül néhány napig Magyarországon leszek. Tudnánk-e akkor találkozni? Május 2-án indulok Párizsból, és mindenképpen felhívom, ha utazásomig nem kapok választ öntől.

A jövő hónapi találkozás reményében

Cécile Waisbrot

[Francia nyelven, az Autrement fejléces levélpapírján. A találkozóra sor került.]

 

Kedves Barátom,

köszönjük a fordításokat. Jó, erős, érdekes versek, kitűnően fordítva. Többet is közölni akarunk, de persze nem mindet. Egyelőre nézegetünk, válogatunk (Szabolcs szabadságon van), ahogy megszületik a döntés, megírom, a többit visszaküldöm.

Sokszor üdvözöl

és további munkáid várja

április 13.

Réz Pál

 

[A Holmi fejléces levélpapírján. Radmila Lazić verseiről van szó, lásd később. Szabolcs: Várady Szabolcs]

 

1990 Nagyszombat [április 14.]

Kedves Gábor,

talán már visszatért útjairól! Remélem, emlékszik rám a Kossuth Klub-i estéről. Szeretném megköszönni tiszta szívből a küldeményt (1 év Jelenkor + 1-2 szám), amit kincsként viszek vissza az USÁ-ba. Faltam és imádtam. Milyen remek folyóirat a magáé, és még csak nem is pesti. Ezt direkt szeretem. Valahogy van benne, a színvonal mellett, valami tisztaság, ami a fővárosiakból lassan kikopik. Gratulálok Magának és az egész gárdának. Fogok írni a lapról. Kérem tolmácsolja köszönetemet és gratulációimat a többieknek is, akik ott voltak, különösen Bertók Lászlónak, akibe reménytelenül beleszerettem.

Sok szeretettel további sikert kívánva köszönti

Györgyey Klára

(máj 5-ig vagyok itt.)

[Györgyey Klára Amerikában élő írónő, t. k. egy Molnár Ferenc-életrajz szerzője.]

 

Budapest 1990 Húsvét [április 16.]

Kedves Gábor,

köszönöm értesítésedet, ne haragudj e késedelmes sorokért.

Természetesen egyetértek mindenben:

1. hogy most nem lehet közvetlenül folytatni;

2. hogy indokolhatatlan lenne ilyen hosszúra nyúlt közlés után egyszerűen befejezetlenül hagyni.

A könyv minden eddigi tudomásom szerint a téli könyvvásárra jelenik meg (Szépirodalmi); vagyis november végén (egyébként akkor van a születésnapom is).

Így hát a három folytatásra szeptember-október-novemberben kerülhet sor (ha a szerkesztésbe beleillik és belefér).

Mellékelten küldöm most megjelent verseskötetemet, barátsággal. Meg csúnya hátsó gondolatokkal is. Talán most volna itt az idő, hogy – esetleg a két könyv kapcsán (a regény végső alakja csak árnyalatnyi javításokban különbözik a Jelenkorban megjelent folytatásoktól, tehát a szöveg nálatok kéznél van) valami nagyobb írás jelenhessen meg rólam (Széles Klára recenzióját egyébként köszönöm). Kérlek, gondolkozz rajta.

Barátsággal üdvözöl

Somlyó György

[A Párizs kettős c. regényről van szó; júniusban a “parafrázis”-összeállítás, július-augusztusban a Bertók László-összeállítás miatt nem fért be a folytatás; “most megjelent verseskötetemet”: Palimpszeszt, Orpheusz, 1990; Széles Klára recenziója A költészet ötödik évadáról a februári számban jelent meg.]

 

Kedves Gábor!

Köszönöm/jük a Dinescu-fordításokat. A cím nélküli, sajnos, megjelent már Bodor Pál fordításában (én is magyarítottam, de a jelzett ok miatt fiókban maradt). Ezt tehát hagyjuk el ebből az összeállításból. És mi lenne, ha az Őszi szalon helyett Őszi tárlatot írnánk (minthogy pontosabb)? Kérlek, válaszolj!

Egyéb újságot most nem írok, főként azért, mert nincsen, s a romániai híreket te is megszenveded bizonyára…

Üdv és hurrá:

Csiki László

Bp., 1990. április 17.

[A Magyar Napló fejléces levélpapírján. A vers “Őszi tárlat” címmel jelent meg.]

 

Budapest, 1990. IV. 18

Kedves Gábor,

itt küldök Baczyñski, Szymborska és W³adys³aw Szlengel idézeteket lefordításra.

Nem olyan bozasztóan sürgős és azt hiszem, nem is nagy munka Magának.

Most április 24-től május 7-ig Szigligeten leszek. Ha találkozik Hallama Erzsivel, mondja meg neki, hogy előre is nagyon örülök, hogy ő is ott lesz.

Akár vállalja a versidézetek lefordítását, akár nem, nagyon kérem, őrizze meg nekem az eredetieket.

Nagyon örülnék neki, ha meg tudná csinálni, és köszönöm,

szeretettel üdvözli

[Gimes] Romána

[Gimes Romána az Európa Könyvkiadó kelet-európai szerkesztője volt; a hetvenes évek végétől bőven ellátott fordítói és lektori munkákkal; volt egy év, amikor kizárólag ezekből éltem.]

 

Zakopane, 19. IV. 90

Kedves Gábor!

Nagyon szépen köszönöm leveledet, a híreket magadról és az ügyről. Mielőtt rátérnék a politikai ügyekre, amelyek, mint tudod, különösen érdekelnek, néhány szót magamról. Többnyire Zakopanéban lakom, Krakkóban ritkán mutatkozom. Sajnos az egészségem egyre rosszabb. Itt Zakopanéban kényelmesebbek a körülményeim, könnyebb volt megszerveznem a mindennapi életet, mint Krakkóban. Az egyetemmel, egészségügyi okokból, fel kellett hagynom, beleértve az újonnan indult hungarisztikát is. Sok tervem volt, de mind füstbe ment. Korom és egészségi állapotom elszigetel a mindennapi élettől, és a megfigyelő szerepére kárhoztat.

Sok minden változott utolsó találkozásunk óta. A szemünk láttára összeomlott az erőszakkal ránk kényszerített kommunista rendszer, lehetőség nyílott a teljes körű állami szuverenitásra. Ezek valóban történelmi változások, amelyekre csaknem ötven évet vártunk, nem ölbe tett kézzel. Felnőtt életem ennek a harcnak az idejére esik, és maradandó, nem mindig pozitív nyomokat hagyott maga után.

Nagy figyelemmel követjük itt azt, ami nálatok történik, mindenekelőtt az erdélyi magyarok fájdalmas problémáját és sorsát. Nem tudom, mi lehet itt a kiút, a kibontakozás. Az erdélyi magyarok sorsa különösen fájdalmas és nehezen megoldható, hiszen román oldalról a legsötétebb, legprimitívebb társadalmi csoportok hangoztatják és váltják valóra a nemzeti követeléseket. Maga a pogrom szó orosz eredetű, és ott, Ukrajnában és Oroszországban került sor a legkegyetlenebb, legvéresebb pogromokra. Nem tudom, lehet-e közös nyelvet találni a román sötétséggel.

Egyáltalán, szerintem sok idő fog eltelni még, amíg társadalmaink Európának ezen a részén szert tesznek a szükséges kulturáltságra. Ez is az egyik következménye a kommunista uralom által előidézett, hosszan tartó kulturális hanyatlásnak. Megszabadultunk a kommunistáktól, de sokáig fogjuk még gyógyítgatni az általuk okozott sebeket. Ez nálunk nagyon jól látható.

Akármit is mondjunk, akárhogy is panaszkodjunk, egy bizonyos, hogy a helyzet radikálisan megváltozott és nagy reményeket nyitott előttünk.

[kézírással a margón: 4. V.] (Ezt a levelet később írom). Örömmel üdvözlöm az új Magyarországot. Valami bensőséges elégtételt érzek, hogy az én Magyarországom ismét magára talált. Ez nagy boldogság, és ugyanilyen nagyok a jókívánságaim is.

Neked meg, Gábor, ne legyenek többé fenntartásaid, és gyere Lengyelországba minden adandó alkalommal. Jaruzelski nagyon lojálisan viselkedik, viselkedése kifogástalan. Bizonyára feltámadtak ebben a janicsárrá tett szfinkszben a régi értékek, amelyekben, úgy tűnik, elvesztette hitét, vagy amelyeket megtagadott. Tragikus figura, és nem irigylem mindazért, amit egyfolytában hallania kell magáról. Ez néha egyenesen udvariatlanság, hiszen mégiscsak az állam feje, a katarzis azonban szükségszerű. Legkésőbb egy év múlva átlép a történelembe. A hadiállapot fűződik nevéhez, de a “kerekasztal” is. Ez utóbbi nyitott ajtót szép csöndesen a nagy változásoknak, nem csupán nálunk. A legfontosabb, hogy megtévesztette Moszkvát, és annak már nem volt módja visszakozni. Így indult el a lavina. Gyere, Gábor, ünnepelnünk kell. Régen rászolgáltunk. Én egyre rosszabbul, egyre gyengébbnek érzem magam, de a jó híreknek tudok még örülni.

Szívből ölellek, Gábor, kézcsók Feleségednek, csók Katának – Wacław [Felczak]

[A megszólítást kivéve lengyel nyelven. A levél két részlete között alakult meg az Antall-kormány. “ne legyenek fenntartásaid”: 1983-ban, hazafelé jövet egy nagy táska lengyel szamizdattal lebuktam a varsói repülőtéren (valószínűleg feljelentettek), némely atrocitásokban volt részem, és azóta nem próbáltam bejutni Lengyelországba.]

 

Budapest, 1990. április 19.

Kedves Gábor!

Mindenkinek tetszik a költő, akit küldtél, nemkülönben a fordítások – csupán a terjedelmi korlátok miatt vagyunk kénytelenek válogatni belőlük. Itt küldöm mindazt, amire a Holmi nem tart igényt.

Szeretném a segítségedet kérni: megtennéd, hogy írsz Radmila Lazićnak, tájékoztatva őt, hogy valamelyik nyári számban meg fognak jelenni a versei, és hogy forintban szeretnénk fizetni – mikor jön Magyarországra?

Mindenért hála és köszönet. További küldemények reményében

barátsággal üdvözöl

[A Holmi fejléces levélpapírján; aláírás nincs; a levelet Réz Pál írta. Radmila Lazić (1949) szerb költőnő, 1986-ban ismertetett vele össze Gojko Ðogo Belgrádban.]

 

Bp. 1990 ápr. 19.

Kedves Gábor!

Mellékelten visszaküldöm pár apró javítással az igen szépen szedett korrektúrát. A kivitelezés az elektrónika magasabbrendűségét hirdeti.

Időközben jártam benn a Computer Mediánál. Pomozi István kedvesen fogadott, egyik technikus munkatársa Havas István türelmesen megbeszélt velem mindent; kell még néhány felvilágosítás a nyomtatókról, ezeket elküldöm, s úgy fest, a magyar billentyűzet betáplálása s az ékezeteknek a képernyőn való megjelenítése előbb-utóbb megoldható.

Volna egy-két további kérésem: – az Írók Boltjában Nagy Bernadettel megbeszéltem, hogy letétbe helyezünk nála a Mikes Kelemen Kör eddigi publikációiból kötetenként 20 pld-t. Majd amikor esetleg ezek kiárusítódtak, vállalnád-e, hogy ezekről a hölgynek 3 pld-ban számlát adsz? Egyebekben továbbítottam Hollandiába a soron következő Mikes kötet Jelenkornál való megjelentetésének lehetőségét, s feltételezem, valamikor a vezetőség kapcsolatba lép veled. Erről majd Kibédi Vargától tudok meg bővebbet, aki május elején jön a Lille-i Egyetemre előadni. Minden elég nehézkesen zajlik, mert több ország között zajlik a levelezés. Remélem, sikerül e téren is meg a személyes kapcsolatokén is a szálakat szorosra fűznünk;

– nem tudom, hol bujdosik jelenleg az Életöröm elvesztése c. átkozódós novellám; ha a Forrásnak valamilyen okból nem kell, arra kérlek, értesírtsél egy sorban mihelyt lehet, talán érdekli a Magyar Naplót vagy a győri Műhelyt, melyek szerkesztői kértek tőlem kéziratot.

Unokahúgomat megkérem, ha lehet, állítsa le a Lapterjesztőnél a Jelenkor előfizetését, s neked küldje el az összeget. Reklamálására pedig kapott írást is tőlük, hogy küldik a folyóiratot, de egyetlen példány sem érkezett egyelőre.

Sajnos, a rövid húsvéti szünidőbe nem fért bele pécsi látogatás, de bízom benne, találkozunk előbb-utóbb mégis a Zengő tövében, hiszen bármilyen sután indul is az ország, de legalább indulhat, ez pedig a legfontosabb. Könnyebben jöhetek én is. No meg persze Párizsban szeretettel látott vendég leszel bármikor.

Hálásan köszönöm segítségedet és

barátsággal köszöntelek

Karátson Endre

[Karátson Endre ekkoriban a Lille-i Charles de Gaulle Egyetem összehasonlító irodalom tanszékének professzora volt; írása először az 1989. július–augusztusi számban jelent meg; Pomozi Istvánnal én hoztam kapcsolatba, hogy megoldást találjanak a magyar ékezetes betűk megjelenítésére és nyomtatására az általa használt francia szoftverrel; “Az életöröm elvesztése” végül a Forrásban jelent meg. “állítsa le a Lapterjesztőnél”: minthogy a postai előfizetés egyre diszfunkcionálisabban működött, elkezdtük az előfizetőket közvetlenül a kiadóhoz irányítani.]

 

Budapest, 1990. április 23-án.

Kedves Gábor,

egyidejűleg feladtam részedre a könyv kéziratanyagát, tartalomjegyzékkel, elképzelt sorrenddel. Csak az Ottlik Diákkönyvtárban megjelent kötetének utószavát, az Újholdban levő írást és a Jelenkorban megjelent cikkek kéziratát, illetőleg nyomatát nem mellékeltem. Meg azt a három írást, ami készül.

Az anyag így együtt, becslésem szerint 11-12 ívet tenne ki. Ha valamit gyengébbnek vagy fölöslegesnek tartasz, elhagyható. Megbeszéljük. Címül gondoltam: Visszatérés. Alcímül: Egy kritikusi műhely keresztmetszete – vagy valami hasonlót, ha jobbat találunk.

A sorrendet pirossal jelöltem.

Kíváncsian várom, hogy mit szólsz a gyűjteményhez. Amivel elkészülök, küldöm.

Köszönöm kedvességedet, bizalmadat.

Barátsággal üdvözöl

Lengyel Balázs

[A Visszatérés kéziratáról van szó; a könyvet 1990 októberében adtuk ki.]

 

Kedves Gábor,

előre is elnézésedet kérem, hogy ehhez a képtelen és mesterkélt megoldáshoz fordulok én is, és levéllel fárasztalak – annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egyszerűbb lenne átjönni a másik szobából, vagy éppen felülni egy buszra, és a alábbiakat szóban elmondani.

A levélforma oka egyrészt az, hogy úgy tapasztaltam, az elmúlt fél évben az írásbeli kommunikáció a szerkesztőségben hatékonyabb volt, mint a szóbeli (tekintve, hogy ami a lapot, a soron következő számokat illeti, beszélgetésre vagy a nézetek kicserélésére egy-két kísérlettől eltekintve nagyon hosszú idő óta nem került sor; hogy a lap ettől hova jutott, arról a befejezésben olvashatsz), de mindenesetre kisebb indulatokkal járt. Másrészt az az oka a levélnek, hogy a tárgyban korábban szóban folytatott vitáink a jelek szerint tökéletesen eredménytelenek voltak. Gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán szóvá tegyem-e az alábbiakat, de a tisztázásuk nélkül, akárhogy is folytatjuk tovább, hiábavalónak látom a Jelenkor-béli ténykedésemet; és ennél azért több önbecsülésem van.

Az alkalmat az itt következőkre a júniusi szám javításai és ezután írt leveled a visszajavításokat rám büntetésként kirovó passzusa jelenti. Igazán sajnálom (bár nem lepődöm meg rajta), hogy ismét úgy minősíted a munkámat, hogy előtte egyáltalán nem tájékozódsz a körülményekről és a tényekről. A minősítésről nincs értelme vitatkozni, az eljárásról és a módszerről viszont fenntarthatom a véleményem. Komolyan írom, sokkal jobban fájlalom azt, hogy a javítások utáni figyelmed sokadszorra kizárólag rám irányul. Mégsem a személyessége bánt, hanem az, hogy ami történt, arról tanúskodik, hogy a körülötted dolgozó emberek munkájával, munkakörével és a szerkesztőségben folyó praktikus dolgokkal, a munka menetével, bárhogy is szervezted ezt meg, egyáltalán nem vagy tisztában. Tekintsd tehát így, nem védekezésként és nem is vádként senki ellen, hanem bevezetésként olyan apróságokba, amikről eddig, úgy látszik, nem volt tudomásod. Ebből visszakövetkeztethetsz a kialakult hangulatra, arra, hogy miért fordult elő az, hogy a kiadónak-szerkesztőségnek most már egyetlen olyan munkatársa sincs, aki valamilyen módon ne foglalkozott volna a távozás gondolatával.

A lényegre térve: a júniusi Jelenkor kinyomott 96 oldalából 68-at hibásnak találtál. Ez valóban nagy szám, de ha leszámítod belőle azt a 25 oldalt, amire folt került, amin rossz elválasztás van vagy a kéziraton addig soha nem tapasztalt “szerkesztés” szerepel, 43 lap marad: ez már az az arány, ami a számítógép óta mindegyik számnál jelentkezett. Ám ha ezt így teszed szóvá, akkor világos, hogy elfelejtkeztél arról, hogy a szerkesztőségi szedésre-tördelésre való áttérés a nyomda után milyen változásokkal járt.

Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy a korábbi három forduló csak akkor áll helyre, ha a Te olvasásodat is egy fordulónak, az imprimatúrának tekintjük. Jó lenne, ha nem tévesztenéd szem elől, hogy Takács, a szerzők és én egy-egy olyan változatot olvasunk, ahol – igaz, más-más okokból – a kötő- és gondolatjelek, a hosszú-rövid ékezetek, az idézőjelek, a pont és a vessző nehezen különböztethetőek meg; Te a legszebb, legolvashatóbb változatot látod, ahol a hibák szinte azonnal, egyszeri ránézésre kibuknak; ebben a változatban ráadásul olyan helyek is vannak, ahol teljesen új hibák jelentkeznek (ilyenek most a Rugási-tanulmány felső indexei, a P. Müller-szemle Ç betűi, a szerzői korrektúrán ezeknek még nyomuk sem volt; és ilyen általában a tördelés).

Vegyük példának a Rugási-tanulmányt, ezt egyébként is külön szóvá tetted. Jóska a házi korrektúrán 235 hibát javított ki. Ennyi javításból Tamás 4-et nem, 2-őt rosszul vezetett át. Rugási kijavított 12 hibát, öt helyen szerzői javítást csinált. Az ötből három az a bizonyos “mutantem vultus vanas in figuras”. Ezt korrigálva nekem is szemet szúrt a kézirathoz képesti multus-vultus változtatás. Nem birtokolván a latin nyelvet, jobbnak láttam, ha a latin szótárnál keresek támaszt, mielőtt felülbírálnám a klasszika-filológiában oly jártas, napi egy óráját exegézis-olvasással töltő szerző saját kezű korrekcióját. A “vultus” a latin szótár kompilációja szerint ’arc’-ot jelent, a “multus” ’hosszú’-t. Csekély nyelvérzékemre és -tudásomra hagyatkozva úgy gondoltam, a “vultus” megoldás inkább illik a szöveg magyar fordításába (’orcáját oly sok múlékony ábrázatra változtatva’), ezért ennél maradtam. A korrektúrán egyébként további 70 hibát találtam, igaz, ebből 38 az akkor még a későbbitől eltérő jegyzetelésnek köszönhető, a többi általában vessző- vagy ékezethiba. Egy részük az újabb átvezetés után is makacsul megmaradt. A felső index kis távolsága, jól tudod, nem rajtam múlott, emlékezhetsz, hogy próbaként kinyomtattam belőle egy oldalt (az 563-ast, ennek a hátoldalán üzentél), miután útmutatásaid alapján végigmentem a jegyzetpontokon; ezen a lapon az indexek történetesen éppen úgy jöttek ki, hogy a közök elegendőnek látszottak, és ez alapján véglegesítettem. Te felfedeztél a 11 oldalon 8 betűhibát, amiből azt a következtetést vontad le, hogy a gépelés óta meg se szagoltuk a szöveget. Még egyszer írom, hogy a hozzávetőlegesen eredetileg 270-ből 8-at. Jó lenne, ha egyszer megtekintenél egy “meg se szagolt” szöveget, eredeti formájában, végigjavítgatnád, és ezután nyilvánítanál véleményt.

Ilyen egyébként Brúnóé, de nem egészen abban az értelemben, ahogy Te gondolod: szerzői korrektúra nem volt belőle, Taki a házit megcsinálta, 97 hibát talált a kb. 6 flekknyi anyagban, de ezt vissza már nem vezette senki; nem én tördeltem, a hibákat akkor vettem észre, amikor az egész anyagot életemben először láttam: a kinyomtatott változatban.

Sorrendben tovább, a szám alapján: Győző bácsitól szerzői korrektúra nem jött vissza, Lajosnak, Balassa úrnak, Fogarassynak nem is volt idő, hogy elmenjen, a már említett Gellér Brúnó mellett Thinsz és Határ sem kapott, de ezekből készült szerzői, mint ahogy a tördelés és a kinyomtatás között, péntek délelőtt Lajosból és Balassából is; meg is csináltam őket. Lajos szerda délelőtt ugyan belenézett a Jolán házi korrektúrájába, de érthető módon sok kárt nem tett benne; emiatt Takinál nem volt házi; nyomtatás előtt, péntek délután, amit kutyafuttában lehetett, megtettünk. Fejtőből kézirat nem volt. Két kivétellel (Lajos és Fejtő) nem tudsz olyan kéziratot mutatni, amiből ne lett volna házi korrektúra. (Igaz, a verseken kívül olyat se nagyon, amiben ne lenne legalább 50 gépelési hiba. Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy Marit nem “gyűlölködésből” vagy a szépen gyarapodó kis birodalom szétbomlasztásának vágyából vontam ki annak idején a Jelenkor Kiadó kötelékéből, hanem azért, hogy ne kelljen cseszegetnem, ha túl sok többletmunkát okoz nekem/nekünk.) 178 gépelt flekknyi anyag korrigálása valóban nem megoldhatatlan feladat, de ha erre 1200 hiba esik, akkor könnyen észrevétlen marad további 200; és még ezután is belefér 50, ha egyidejűleg kell szöveget gondozni, és a korrektúrák nem egyidőben, hanem rendszertelenül érkeznek.

Az összes többi szöveget legjobb lelkiismeretem szerint átnéztem; győződj meg róla, ha nem hiszed, hogy a szerzőikhez képest új hibák vannak a véglegesben: a Rácz-esszé “Bongainvilleá”-ja vagy a P. Müller egyik-másik idézőjele ilyen. Mielőtt összeszámolnád az így maradó és az én figyelmetlenségemből adódó hibákat, hadd mondjam el azt, hogy ’87-ben nem a korrigálás vágya csábított ide a Jelenkorba, még akkor sem, ha a kefelevonatot szerettem csinálni. Tisztában vagyok persze azzal, hogy ez is a szerkesztői munka része: de a korrigálásra (és a tördelésre) való utasítás és ennek ellenőrzése az, és nem a végrehajtása. Ha nekem ezt nem hiszed el, kérdezd meg nyomdász és szerkesztő ismerőseidet, nyilván felvilágosítanak a különbségről. Mindettől függetlenül szívesen végeztem eddig is a végső visszavezetést (annak idején én ajánlottam, hogy csinálom helyetted), de attól a mondatodtól, hogy “Ha nem tudod kézben tartani a korrigálást, akkor vesződj te az utólagos javítgatással”, ettől, őszintén mondom, hallatlanul feldühödtem.

A Földényi-ügyekről: ha csak a legkisebb érdeklődést is mutattad volna az iránt, hogy mit végeztem vele Pesten, szívesen beavattalak volna a dolgok állásába. A kézirat két napig megnézetlenül állt a polcon, Klárika kérdezte, hogy csináljon-e valamit, mert nincs munkája, odaadtam neki, arra is gondolva, hogy Földényinek május harmadik hetére ígértem a korrektúrát. A Határ-írás egyébként soha nem volt a könyv része, a tartalomjegyzék pedig távollétemben is mindvégig a helyén volt. Mindegyik anyagról tudom, hogy hogyan áll, milyen fázisban van. Hidd el, nem bánnám, ha komolyan vennéd, hogy én vagyok a kötet felelős szerkesztője. Ha valami kételyem van, meg szoktam kérdezni; ahhoz, hogy ne jusson ez is a Mészöly- vagy a Konwicki-kötet sorsára, arra van szükség, hogy csak az egyikünk figyeljen rá.

Hát ennyi. Egyébként azt hiszem, leveled első mondatában is van egy súlyos tévedés: ez nem “egy rakás szar”, ahogy írod, bizony, ez mostanság inkább a Jelenkor.

A többit pedig tényleg szóban.

Cs[uhai] I[stván]

[Dátum nincs; a szerkesztőségi munkamenetből következtetve április vége. “68-at hibásnak találtál”: nyomdába adás előtt a pauszra nyomtatott oldalakat néztem át; “egy-egy olyan változatot olvasunk”: takarékosságból és az egyetlen lézernyomtatónk kímélése érdekében a korrektúrákat sornyomtatón nyomtattuk, ezt valóban nehéz volt olvasni, s amellett a végleges változatban olyan hibák keletkeztek, amelyek a korrektúrán nem voltak láthatóak; “Takács”, “Taki”, “Jóska”: Takáts József tördelőszerkesztő; “Tamás”: Horváth Tamás technikai munkatárs; “Győző bácsi”: Csorba Győző; “Lajos”: Parti Nagy Lajos; “Mari”: Csuhai István akkori felesége; eleinte részt vett a szövegek begépelésében.]

 

Kedves Gábor,

ezzel a levéllel 1990. május 4-én felmondok, illetve kérem, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést, ha van jogi különbség a két eset között. Nem szeretném felsorolni a felmondás indokait, hosszú lenne, mindenesetre a két legfontosabb az, hogy egyrészt – attól most elvonatkoztatva, hogy milyennek képzelek el egy korszerű lapot – sok ponton nem értek egyet a szerkesztőségben folyó munkával, s jelenleg megváltoztathatónak sem látom. Ezt, ha esetleg érdekel, később szívesen megindoklom, most azonban a részletezésnek semmi értelmét nem látom. Másrészt félelmek vannak bennem az egyéni hátramaradásomat illetően (s ez a fő ok), gyakorlatilag kishivatalnok vagyok, s ez túl sok időmet köti le, szabadidőt szeretnék, egy-két szabad évet, tanulni akarok, olvasni, írni, nyelvet tanulni – mindazt, amit az egyetem óta nem tettem. Ennek feltétlen szükségét érzem, még ha az is az ára, hogy állás nélkül elvesztem mindennapos pénzügyi biztonságomat.

Tekintve, hogy az én szerepem a Jelenkorban távlatilag elsősorban az volt, hogy amennyiben Csuhai úr főszerkesztő lesz, legyen mellette egy szerkesztéshez értő ember, akivel szívesen dolgozik együtt, úgy gondolom, ha belátható időn belül ez megtörténik, s én akkor még Pécsett élek, ahonnan egyelőre nincs szándékomban elköltözni, s Ő visszahív engem, akkor szívesen visszajövök, feltéve, ha alkalmasnak látom az akkori körülményeket a szerkesztői munkához. Bár ez utóbbi iránt vannak előzetes kétségeim. Mindenesetre ezt kijelentem, elsősorban Csuhai úr biztosítása végett, ha esetleg szükséges, hivatkozhatsz rá. Ha nem, nem. Hozzáteszem, hogy 1-2 hónapja beszéltem Pistával arról, hogy én fölmondok, akkor Ő azt mondta, hogy mindenképpen marad, ezzel a megnyugtató tudattal tudom ezt a lépést most megtenni. A tényszerű felmondást természetesen utánad fogja megtudni. Másodsorbani, korrektori feladataimra bizonyára könnyű lesz találni végleges vagy ideiglenes megoldást most, az egyetemi ötödévesek körében, esetleg ideiglenesen egy technikai szerkesztőt/munkatársat.

Amennyiben helyesnek gondolod, elvállalom megbízási szerződéssel a két már rám bízott könyv (Pálinkás, Petri) szerkesztését, ha nem tartod helyesnek/indokoltnak, könnyű szívvel mondok le róluk. A júl.-aug.-i szám korrektúráit még én javítom, tehát két hónapod lesz arra, hogy találj valakit erre a munkára. Sajnálom, hogy ezzel számos kellemetlenséget okozok. A felmondási időm végén szeretném kivenni, ha még maradt, ez évi szabadságomat, nem tudom, ilyenkor mennyi esik rám. Szeretnék csendesebben és idegeimet kímélőbben távozni, mint ahogyan ideérkeztem. Ha szükséges, írok egy hivatalos felmondólevelet is.

Takáts [József]

[Takáts József 1988 augusztusa és 1990 augusztusa között volt a Jelenkor tördelőszerkesztője; utódja ezen a poszton Gállos Orsolya volt. A második bekezdésből kiderül, hogy elsősorban a türelmetlenségemből és erőszakosságomból volt elege. “amennyiben Csuhai úr főszerkesztő lesz”: a kiadóvá alakulás óta az volt a tervem, hogy a folyóiratot és a kiadót különválasztom, az előbbi vezetését Csuhainak adom át; a tanács, majd az önkormányzat ebbe nem ment bele; végül félig-meddig önhatalmúlag neveztem ki Csuhait főszerkesztővé 1991 októberétől.]

 

Kedves Gábor!

1990. május 18. napjára keltezett meghívóleveledet tegnap kézbesítette részemre a posta.

Elmenni sajnos nem tudok, majd’ az egész jövő héten nem leszek itthon.

A meghívottakat nézve örömmel láttam több, általam személyesen ismert és nagyra becsült ember nevét, olyanokat is, akiknek a barátságára büszke vagyok.

Magam nem tartozom a konvencionális értelemben emlegetett művészet – kultúra – professzionális művelői közé, bár ez történelem és divat kérdése, mert ha jól emlékszem, Servius Tullius alkotmánya szerint a negyedik osztálybeli polgárok közé soroltattak a zenészek mellett az ügyvédek is, mely osztály szükség esetén 22 centuriát volt köteles hadba állítani.

Gyanítom, hogy meghívásod összefügg azzal, hogy a leveledben kétszer is előfordul a védelem szó.

Ennyire fenyegető lenne a jövő?

Pünkösd után biztosan itthon vagyok, keressél.

Szeretettel üdvözöl

Bagi István

[Bagi István 1997-től az Alkotmánybíróság tagja 2006-ig, művelt, a kultúrát pártoló pécsi ügyvéd; számos jogi kérdésben kikértem a tanácsát. Attól tartva, hogy a közelgő demokratikus helyhatósági választások után a helyi magaskultúra esélyei jelentősen romlani fognak, Gellér B. István képzőművész kezdeményezésére megalakítottuk a Nick Udvar Társaságot (a Jelenkor szerkesztőségébe vezető lépcsőház nyílott a Nick udvar nevű átjáróból), hogy lehetőség szerint a pártok jelöltállítását befolyásoljuk, illetve a majdani önkormányzatra nyomást gyakorolhassunk a magaskultúra érdekében. A társaság tagjai egy akkori jegyzék szerint: Aknai Tamás, Bagi István, Balassa Péter, Bencsik István, Bertók László, Cseri László, Csorba Győző, Csuhai István, Dévényi Sándor, Eck Imre, Gállos Orsolya, Gellér B. István, Getto József, Keserü Ilona, Kismányoki Károly, Koszta Gabriella, Kovács Ilona, Kovács Orsolya, Lantos Ferenc, P. Müller Péter, Nádas Éva, Parti Nagy Lajos, Pál Zoltán, Pinczehelyi Sándor, Stenczer Béla, Takáts József, Uhrik Dóra, Újváry Zoltán, Valkó László, Várnagy Péter, Vidovszky László, Vincze János.]

 

Kedves Gábor!

Mivel a beszélgetés idején Pesten leszek, ezúton próbálok összeszedni néhány gondolatot a leveled kapcsán.

Nem tartom szerencsésnek az elitkultúra kifejezést, még belső használatra sem. Az elit kultúrájának tűnhet, s mint ilyet joggal lehet kifogásolni. A legfontosabb annak a nyilvánvaló ténynek a kihangsúlyozása, hogy a művészetek készítői és befogadói nem azonos személyek. Ennek pedig egyenes következménye az, hogy föl sem merülhet az alkotó oldaláról a befogadó bármilyen figyelembevétele. Az egyetlen cél maga a művelés, ennek fogadtatása a társadalom egyéb tagjainak a munkája. Ők eldönthetik, melyik zene szolgál lelki szükségleteket, melyiktől tejel jobban a tehén. Olyan emberekkel nincs miről beszélni, akik számára ez a felismerés nem adott.

Indokolt lehet viszont az alkotók egyfajta kiemelése – ezt talán tükrözi is a meghívottak névsora. Ugyanakkor tudom, hogy az előadók is hasonló bajokkal küzdenek. Velük mi lesz?

Azt hiszem, hogy maguknak az alkotóknak is meg kell határozniok, miféle mecénatúrát tartanak elfogadhatónak. Az eddigi ugyanis egyáltalán nem volt az, csak egy meghatározatlan igény számára biztosított pénzt. (Ahol természetes, hogy az üzemeket támogatni kell, ott nem kell különösebben a művészetnek juttatott aprópénz miatt sem magyarázkodni.)

Érdekvédelmet kétféle módon tudok elképzelni: nyilvánosan szóvá tenni minden kultúraellenes akciót, ennek azonban helyi szinten nincs túlzott jelentősége. A helyi vezetés számára pedig nagyon határozottan éreztetni kell, hogy a város kulturális presztízse messze meghaladja az egyéb – gazdasági, futball – eredményeket, és itt nem csupán a megnyerhető, hanem az elveszíthető hozamot is figyelembe kell venni (idegenforgalom, letelepedés stb.) Itt nagy szerepe lehet a külső észrevételeknek – a régi tanács is akkor takaríttatott, amikor a Magyar Nemzet-ben olvasta, hogy koszosak az utcák.

Sajnos Magyarországon teljesen ismeretlen a kulturális beruházások igazi jövedelmezőségének vizsgálata. Nem volna haszontalan egy társaságnak ezzel foglalkoznia. (Egy városról vagy országról kialakult kulturális kép összefüggései gazdasági és politikai előnyökkel stb.)

Attól tartok, hogy a leveledben vázolt nehézségek nemcsak Pécsett fognak jelentkezni (vö. Berci a középszerűségről), tehát országosan is ki kellene alakítani egyfajta segélynyújtó szolgálatot. Egyébként is szükségesnek tartom a különböző városok (országok) közötti kulturális kapcsolatok minél erőteljesebb fejlesztését: minél szélesebb a piac, annál megbízhatóbbak és megingathatatlanabbak az ítéletek. Nem lehet egy várostól elvárni, hogy bármilyen dimenziónak keretet tudjon adni, de azt igen, hogy elismerje, ha az valamilyen módon napfényre került. Ezzel ellensúlyozhatók a lokális szerepek megnövekedésének esetleges (?) veszélyei is.

Sarkalatos kérdés a művészek fellépésének mikéntje is. Érzésem szerint a pécsi művészek roppant megosztottak (remélem, a beszélgetés majd rácáfol erre), és azt hiszem, teljesen fölösleges fenntartásaik vannak olykor egymással szemben. Ezt elsősorban a helyi szűkös körülményekkel magyarázom, egy okkal több, hogy ne a lehetőségekhez igazítsuk a művészeket, hanem fordítva. Ez csak munka kérdése. Ha valamilyen művészeti fórum kialakul, annak csak úgy látom értelmét, ha bizonyos egységes szempontok szerint mindenki részt vesz benne. Ezért most nem írom ide, kiket hiányolok a meghívottak közül.

[Vidovszky László levele; az előbbivel kb. egyidőben. “Berci”: Andrásfalvy Bertalan akkori művelődésügyi miniszter.]

 

Krakkó, 90 május 30

Kedves Gábor!

Szívből köszönöm fáradozását verseim fordítása, majd kiadása körül. Azt mondják, a fordítások nagyon jók! A bevezetőt (vagy inkább utószót) megismerhettem lengyelül, hiszen közölte a “Literatura na œwiecie”, de ami fontosabb, megismerhettem néhány nagyon érdekes versét is. De ez kevés, nálunk pedig a kiadás lehetőségei e pillanatban olyan bizonytalanok. Remélem mégis, hogy eljön az idő, amikor majd Magát is rendesebben bemutatják Lengyelországban. Még egyszer köszönet. Nagyon meghatott!

Wisława Szymborska

[Az Európánál 1988-ban megjelent Csodák vására c. kötetről van szó, amelyet én válogattam, jórészt fordítottam is, és utószót írtam hozzá; ezt az utószót közölte lengyelül a Literatura na œwiecie; a hadiállapot idején többször meglátogattam Szymborskát Krakkóban, sokat beszélgettünk, finom teákat ittunk. 1996-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Versei bővebb válogatását Kilátás porszemmel címmel 1997 márciusában jelentettük meg.]

 

Gáborkám!

Szerdától péntek estig elutazom; hétvégén az összes dolgot befejezem, az embléma még kerestetik – azaz döntés alatt – a jel (JK) szép – mindent küldök expressz.

A betűket köszönöm! Sietek már.

Mindenkit ölel:

Gitti

[Dátum nincs; április vége vagy május eleje. Esterházy Gittát kértem meg, hogy tervezze meg az “Élő Irodalom” sorozat borítóit.]

 

Gáborkám!

Itt a sorozat első darabja!

Evvel a gyönyörű lilával nyissunk!

(Utoljára küldök papírmintát, a következőkben csak a PANTON-ról megy a szám.)

minden NÉV: Románnal

minden CÍM: CENTURY SCHOOLBOOK-kal legyen, és mindig jobbra rendezve

EGYMÁS ALÁ! <@150>– ez nekem fontos, pontosan ahogy a Földényinél már csinálva van!

A jel A TOLLHEGY + JK monogram

Örökre a Jelenkor Kiadót jelzi, és rengeteg variációban, de mindig együtt mozgatva őket belevésődik az olvsókba!

gerinc: [vázlatos rajz] ––> kis jéká (helye ne változzék!)

borító hátsó lapja: [vázlatos rajz] ––> nagy jéká (helye Keserű emblémájának a helyén) (állandóan ott legyen!)

Fontos megjegyzés:

I. a hátsó borító nagy JK-ja alá esetleg kiírni: Jelenkor Kiadó

(hogy lássák a jelentését a monogrammal)

rögtön még egy (esetleg,) amit én határozottan javasolnék: legyen röviden Jelenkor Kiadó és ne az a hosszú Jelenkor Irodalmi… etc.

könnyű használni!!

II. Nekem változatlanul a FEKETE betűk,

( – monogram)

( – tollhegy jel)

FEKETÉN tetszik!

Maradjon így!

A SOROZATRÓL:

1. A tollhegy ide illik, elegáns, lehet (esetleg) nagyítani, főleg kicsinyíteni, mozgatni fogom mindig a jellel együtt (példákat küldök) a következő 3 könyvre már rá is írtam, melyik legyen Petri, Lengyel B, Pálinkás, a jel helyét ceruzával karikázom be.

Hogy milyen színük legyen, azt is ceruzával, számmal ráírtam alulra!

2. Lengyel B. könyvén a tollhegy ugyanolyan nagy, mint Földényién.

Petrin + Pálinkásén: kicsit kisebb.

Direkt!

(Elküldöm a “szemüveget”, de én eldöntöttem! A toll! (A szemüvegest kérem szépen vissza, máshoz fölhasználom majd!)

Gáborkám!

A jelből és a monogramból kellene készíteni másolatokat, pl. ha kell könyvtájékoztatóba, hirdetésekbe, esetleg TV-be etc. etc., küldeni, legyen rögtön az ismert emblémákból.

…nyomassátok…

Ölelem, csókolom az egész Szerkesztőséget, családot, Téged:

Gitti

p.s. Olyan nincs, hogy nem lesz gyönyörű!

p.s.1. Keserű Ilona – hogyan legyen?

Mindenre kész vagyok!

p.s.2. Változtatás esetén (?!) beszéljünk; de erről ne is beszéljünk!

[Dátum nincs; néhány nappal az előbbi után. Keserü Ilona: az első néhány könyvön az általa rajzolt embléma szerepelt; Gitta mást akart, de én féltem, hogy megbántjuk a változtatással.]

 

Kedves Csordás Gábor,

nagyon köszönöm a levelét és a figyelmet, amit annyi más esemény mellett a kötettervemnek szentelt. Azt hiszem, igaza van, és legjobb lesz mindent személyesen megbeszélni. Most már pontosan tudom, hogy augusztus 11-én érkezünk haza. Keresni fogom telefonon, és remélem, minél előbb tudunk találkozni.

Remélem, szintén érzékelte, hogy szívesen írok a Jelenkornak. Alig várom, hogy lássam, ki mit fest otthon. Az csak otthon fog kiderülni, mennyire estem ki a folyamatosságból, és tudom-e ott folytatni, ahol abbahagytam. Mindenesetre meg fogom próbálni.

Addig is barátsággal üdvözlöm

Forgács Éva

u.i. Nem tudom, Balassa Péter említette-e, hogy a legutolsó és egyetlen kéziratpéldányaimat adtam oda neki. Bármilyen romos állapotban vannak, kérem, vigyázzon rájuk.

Los Angeles, 1990. május 2-án.

[A Bauhaus című könyvről van szó, amelyet 1991 novemberében jelentettünk meg.]

 

K[olozs]vár 1990. V. 3.

Kedves Gábor,

folyó hó 7-12 között Visegrádon tartózkodom egy a liberalizmusról szóló konferencián. Utána szeretnék elmenni Pécsre (14-16), és időszerű lenne egy-két előadást tartani a Benneteket érdeklő témákról, amint arról szó volt. Tudtok-e fogadni? Egyelőre címem nincs, a JPTE Tanárképző Kar Társadalomelméleti Intézet 7624 Pécs; Ifjúság útja 10. alatt tudhatják, hol is leszünk majd elszállásolva Visegrádon. Én megpróbálok onnan is kapcsolatba lépni Veled! Mindenképpen elmegyek Pécsre, Horányi Özséb nevű tanár-úr-barátomnak is írtam ez ügyben, esetleg konzultálj vele is. Címe: […] Telefonja […]

De jó lenne, ha sikerülne!

Szeretettel ölel

[Egyed] Péter

Kedves Gábor,

nagyon hálás vagyok az interjúm közléséért, nekem nagyon fontos volt, hogy Magyarországon is lássák, miről folyik itt valójában a vita. Vita, mondanám, de itt nem kerülhet sor semmiféle párbeszédre, ezeket a dolgokat simmiféle fórumon ki nem mondhattam akkor (1988. tavaszán) és – most sem. Viszont a néma embernek Magyarországon nem érthették a szavát, és ezért elég sok ostobaságot terjesztettek rólam odaát.

Küldök még két Bevezetést. Egy Európa-ideo- és pszichogrammot is írtam. Miközben postázom az esszéket, örömmel idézem fel Az elárult Európádat, az ártatlanságról és a jaltai botrányról kifejtett gondolataiddal összhangban érzem magam.

A Bevezetésekből 12 folytatást írtam meg, majdnem mind a Jelenkorban jelent meg, egy a Vigiliában és egy itt, a Losoncz Alpár és Fenyvesi Ottó által szerkesztett Symposion-emlékkönyvben. Most még befejezem az elbeszélés megtalálását, és kész lesz a könyv. Már januárban, februárban a kezedbe adhatom.

Küldök még egy kis jegyzetet is, nem a közlés végett, inkább csak tájékoztatásul, hogy lásd, még egy terhet emeltem fel ezzel a nyílt levéllel, amely egyébként a belgrádi Borbában jelent meg (1990. május 1.) és vihart kavartam. De úgy éreztem, ezt mindenképpen fel kellett vállalnom. Nem tehettem mást.

Vihar persze van itt elég. Napokig tudnék róla mesélni, de akkor sem lehetne mindent elmondani. Lehet, hogy ez az ország holnap nem fog létezni, de az biztos, hogy ha megmarad, akkor egészen másmilyen lesz. Ezeket a gyors, néha hihetetlen, iszonyúan veszélyes töréseket közvetlen közelről szemléltem, szinte belülről, kevés nem szláv embernek volt alkalma erre.

Az a “bumaska”, amiről beszéltünk, nem okoz problémát. A pesti utam után meg fogom tudakolni, milyen adatok kellenek, és pontosan megírom. Predrag Marković biztosan küldeni fog meghívólevelet. Szóval, ez nem jelent semmiféle problémát.

Barátsággal ölellek,

[Végel] László

Újvidék, 1990. május 5.

[“Europa zdradzona” címmel tartottam előadást júniusban Varsóban, ennek szövege jelent meg valahol (Magyar Napló?) magyarul. A nyílt levél elkallódott. “bumaska”: Belgrádba készültem, és ehhez akkoriban meghívólevél kellett.]

 

Kedves Barátom,

elolvastam a Fragments-t, nagyszerű könyv. Feltétlenül meg kell jelentetni magyarul.

A fordításra, megtisztelő felkérésed teljesítésére sajnos nem vállalkozhatom. A Holmi nagyon lefoglal, egyre inkább. A Barthes-kötet hosszabb, mint jelezted, 10-12 ív, és nem könnyű szöveg. Van néhány kínos kötelezettségem, Kosztolányi összes leveleinek sajtó alá rendezése, Kundera regényelméletének fordítása, stb. Tehát nem tudnám időben megcsinálni.

Sokszor üdvözöl

és kézirataidat várja

híved:

Réz Pál

május 7.

[Roland Barthes Fragments d’un discours amoureux (Párizs, Seuil, 1977) c. könyvéről van szó. Végül Albert Sándor fordításában az Atlantisz adta ki 1997-ben.]

 (A levelek közlését a következő számunkban folytatjuk.)

 

 

* A levelezés első része a Jelenkor októberi számának 1128 és 1144. oldalai között olvasható.