CSORDÁS GÁBOR

 

 

A harminckettedik év

 

Levelezés közlését az utókorra szokás hagyni. Hogy ezt az íratlan szabályt mégis megszegem, annak oka – az életemben oly fontos szerepet betöltő folyóirat jubileumán túl – az, hogy a nagyszerű és izgalmas korszak, amelynek szerencsém volt részese lenni, szellemi, politikai, történelmi és generációs értelemben lezárult. Hovatovább saját utókorunkban élünk.

Némi habozás után úgy döntöttem, hogy kihagyom a saját szépírói tevékenységemmel kapcsolatos leveleket, annak ellenére, hogy a korszakról ezek is sokat elárulnak, tekintve, hogy az újonnan induló lapok szerkesztőinek kéziratkérő levelei szükségképpen programnyilatkozatot is tartalmaztak, márpedig Erdély- és Magyarország-szerte jó néhány új orgánumot alapítottak 1990-ben. Fontosabbnak tartottam azonban továbbra is külön skatulyában tartani szépírói és irodalomszervezői mivoltomat. A műfordítói tevékenységemmel kapcsolatos levelezést ellenben idetartozónak éreztem, hiszen azt a nemzetközi kontextust érzékelteti, amelyben a folyóirat és a kiadó elsősorban az én tevékenységem nyomán talált helyet. Kérem azonban az olvasót, hogy a fordításaimat némelykor illető dicsérő szavakat ne vegye készpénznek – melyik épeszű szerkesztő pocskondiázna egy általa elfogadott kéziratot?

A folyóiratot ebben a időszakban a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó adta ki. A megyei tanács intézményeként működő szerkesztőség alakult át – Takács Gyula megyei tanácselnök-helyettes és Baczoni Gábor minisztériumi főosztályvezető hathatós támogatásával – 1989 februárjában kiadóvá, egyrészt azért, hogy a helyi könyvkiadás régi álmát megvalósíthassuk, másrészt mert aggályosnak tartottam a lapot az MSZMP érdekeltségébe tartozó Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat hatáskörében hagyni. A kiadó igazgatója és a főszerkesztő egyszemélyben én voltam, az olvasószerkesztő Csuhai István, a tördelőszerkesztő augusztusig Takáts József, utána Gállos Orsolya. A lap főmunkatársa Csorba Győző, a szerkesztőbizottság tagjai a felsoroltakon kívül Balassa Péter, Bertók László, Hallama Erzsébet, Kalász Márton, Parti Nagy Lajos és Pákolitz István, a szerkesztőségi titkár Szundy Zoltánné, Klárika.

A kiadó első három könyve 1989 őszén jelent meg, 1990-ben már egész évben kiadói tevékenységet is folytattunk. A lapot 1989 szeptembere óta számítógépen szedtük.

A levelezés nem ad arányos képet a kapcsolatok intenzitásáról. A legintenzívebb kapcsolatban ebben az időben Balassa Péterrel és Mészöly Miklóssal álltam, eszmecseréink azonban túlnyomórészt telefonon és gyakori személyes találkozások alkalmával zajlottak.

*

Joinville-le-Pont, 1990. január 4.

Kedves Gábor,

sorolhatnám a mentségeimet, amiért még csak most köszönöm meg a könyveket és a Jelenkor előfizetését – rendes, komoly influenza december elején, agyködösítő nátha most, a kettő közé ékelve pedig a romániai események –, de remélem, megértést tanúsítasz irányomban.

Azt viszont, hogy nem számítottad bele a költségekbe a könyveket és azok postázását, én nem nyugtázom megértéssel. Nagyon zavar az a tény is, hogy nem lehet ezeket a kiadásokat belátható időn belül rendezni. Ne küldjek mégis egy összeget IBUSZ-BC számlára? – Ami a pénztelenséget illeti, magam is hasonló cipőben járok: emiatt nem láttam az édesanyámat 1983 ősze óta. Megpróbálom most összehúzni magamat, és – immár francia útlevéllel a zsebemben, 12 év után – elrepülök “abba a fantasztikus országba” (E. P.-idézet) április második felében.

Mészöly könyvét már elolvastam (emiatt talán kevesebb megértést fogsz tanúsítani a nem-írásért). Krasznahorkaiét még csak félretettem csemegének: a Kortársban megjelent részlet bonyolultul egyszerű zsenialitása, a realitás és a szimbolika vibrálása már ott megragadott, de nem tudtam, hogy könyvből vett részlet. (Plusz még rá véltem ismerni a szereplők eredetijére is. Ám lehet, hogy tévedek.) – A folyóirat rendben megérkezett, de hibás címzéssel: légy olyan kedves, javíttasd ki a helységnevet Joinville-le-Pont-ra.

A Hegyi Lóránd-könyvbe belekukkantottam, igen jónak ígérkezik, de sokkal több illusztrációval lenne érdemes megoldani a francia kiadást. Nagyon hamar nyélbe kellene ütnöd az üzletet, mert 1) most van iránta érdeklődés: ld. a mellékelt Figaro-cikket (ha találkozol E. P. mesterrel, megmutathatod neki a rá vonatkozó sorokat), nem tudom, ismered-e a cikkírót; 2) a figyelem hamarosan Romániára fog irányulni: a franciák felfedezték a szegről-végről való rokonságot, és most naivul áradoznak, hogy “ott mindenki milyen remekül beszél franciául”.

Tudván azt, hogy magad gyártottad a szövegszerkesztődet, csak még nagyobb a csodálatom az eredményt látva. Magam is kaptam a programot. Két lap ismertetővel, segédkönyv nélkül. Nekem kellett rájönnöm a fogásokra. Egypárszor igen meleg helyzet állt elő. A program egészét még ma sem ismerem. Majd ha nagy leszek és sok pénzem lesz, a tavaly kihozott új változatot veszem meg, amelyben már nemcsak helyesírás- és szóelválasztó-, de még szinonimaszótár is van. Már a meglevővel is lehet magánszótárat készíteni. (Ez volt a célom a választáskor, ugyanis a Termelési-regény fordítása során felgyülemlett céduláimat rendszerezni szeretném, és egy állandóan terjeszthető magyar-francia, francia-magyar kifejezések és állandósult szókapcsolatok szótárát tervezek összeállítani – magamnak. Nyilván tudod: Eckhardt mesteré csapnivaló!)

Amstrad PC 1512 HD20-as géppel és EPSON LQ 500-as nyomtatóval dolgozom. A dupla hosszú ékezetet véleményem szerint csak az idézőjel immobilizációjával lehetne elérni – mint a tréma és a kúpos ékezet esetében –, amivel viszont kizárnánk az idézőjel rendeltetésszerű használatát. Elküldöm azért a billentyűzet rajzát és a jeltáblázatot, de arra kérlek, ne tölts vele feleslegesen sok időt. (Mindazonáltal nagyon meghat már maga a javaslat is, és végtelenül hálás lennék, ha sikerülne megoldanod a problémát. Kizárt ugyanis, hogy éveken belül másik számítógépet vegyek.)

Várom a választott Folio-könyvek listáját!

Szeretettel üdvözöllek

[Járfás] Ágnes

Boldog új esztendőt!

1990, jan. 8.

[Járfás Ágnes Párizsban élő magyar műfordító, “magad gyártottad a szövegszerkesztődet”: 1987-ben megvettem a Videoton 64 kB-os játékszámítógépét, és az ahhoz árult kezdetleges szövegszerkesztő programot írtam át úgy, hogy billentyűzeten, képernyőn és nyomtatásban az összes kelet- és nyugat-európai ékezetes betűt produkálni tudja; ugyancsak erre a számítógépre gyártottam egy programot, amely az elfogadott kéziratok terjedelmét és egyéb adatait tárolta; ennek segítségével állítottuk össze a számokat. Az első igazi számítógépet – 200 kB-os merevlemezzel – 1989-ben sikerült megvásárolnuk. Sokáig ez maradt az egyetlen számítógépünk, a begépelés és a szerkesztőség levelezése továbbra is Videoton játékszámítógépeken folyt.]

 

Kedves Csordás Gábor,

új címemet szeretném megírni, hogy kapcsolatba léphessünk. Nagyon örülnék, ha a kötetből lehetne valami, és szeretném, ha a földrajzi távolság nem nagyon nehezítené a dolgot. Én minden lehetséges munkát, azt hiszem, el tudok itt is végezni, és minden szerkesztői javaslatára tudok válaszolni.

Címem: 11818 Darlington Ave. #102, Los Angeles Ca. 90049 USA. Telefonszám (minden esetre): (1 213) 447-0713.

Édesanyám utánam küldte a Jelenkor nyári és őszi számait, nagyon jó volt olvasni őket, és várom a többit.

Sokszor üdvözlöm és boldog új évet kívánok

Forgács Éva

[Balassa Péter közvetítésével kaptam meg Forgács Éva “lazán összerakott írásai” gyűjteményét, és megírtam neki, hogy szívesen összeállítanék belőlük egy kötetet. Arra a levelemre 1989. november 6-án válaszolt. A Bauhaus című könyvet 1991 novemberében adtuk ki.]

 

1990. I. 11.

Kedves Gábor Csordás!

Mellékelem az új fordítást. Remélem, idejében érkezik. Emlékeztethetném az utolsó levelemben említett kérésemre? Mostanában kevés az időm, mert mint a megszállottak azon dolgozunk, hogy a megújulás el ne aludjon (vagy hogy megakadályozzunk valami még rosszabbat). A SED-PDS sajnos nem fair.

A Neues Forumnak most már van egy saját kiadója Lipcsében, és örülnének, ha rázós politikai szövegeket (vagy polit. vonatkozású szépirodalmat) fordítanék nekik. Tudna ajánlani valamit ebben az irányban? Kínos számomra, hogy folyton új kívánságokkal állok elő, de hát ilyen idők járnak. Talán egyszer jóvá tudom majd tenni a mostani nyomulásomat.

Látogasson el már egyszer mifelénk!

Üdvözlettel,

Rainer Koch

[A megszólítás kivételével német nyelven. Rainer Koch újságíróként keresett meg, és szenvedélyesen érdekelte a magyar irodalom. ’89 után belevetette magát a politikába, de még évekig kapcsolatban maradtunk. Könyvekkel és információkkal láttam el, cserébe a könyveinkről szóló ismertetőszövegeket fordította németre.]

 

1990 01 11 Kedves Gáborkám, elküldöm ezt a cikket mint furcsaságot, tanulságos melléfogásaival együtt. Ez a londoni esti lap közel 2 millió példányban jelenik meg. Kémjelentésem: a reflexológia leáldozóban (mint Te is tudod, bár agyműtéteknél továbbra is kénytelenek arra támaszkodni); a talamuszelmélet viszont él és virul.

Ölel

[Határ] Győző

[Határ Győzővel a nyolcvanas évek közepén Lengyel Balázs révén ismerkedtem meg. 1989 áprilisában, amikor elindítottam a könyvkiadási programot, levélben kértem, hogy tegyen javaslatot, mit adhatnék ki tőle a tervezett “Élő Irodalom” sorozatban. 1989. május 7-én kelt előző levelében részletes tervezettel válaszolt. A mellékelt újságcikket nem őriztem meg.]

 

Budapest, 1990. január 19.

Kedves Gábor,

az elküldött esszékötet kéziratához mellékelek még egy tanulmányt, amit szeretnék belevenni: Márki de Sade-ról szól, s a terv szerint a “Felvilágosodás minden áron” c. esszé mellé kerülne.

Üdvözlettel:

Földényi Laci

[A túlsó parton 1990 októberében jelent meg. Kéziratát Földényi F. László 1989. december 18-án küldte el.]

 

Kedves Barátunk!

Értesítelek, hogy a Platform tagjai legközelebb február 5.-én délután 3 órakor ülnek össze az Írószövetség klubjában.

Tájékoztatásul – vagy: emlékeztetőül – elmondom, hogy legutóbbi találkozásunkkor Csaplár Vilmost alkalmi szóvivőnek választottuk, aki ezt a tisztet meghatározatlan, rövid időre vállalta, Tábor Ádámot pedig megbíztuk azzal, hogy az Írószövetség tagfelvételi bizottságában a Platformot képviselje. Talán ennyiből is kiderül, hogy legutóbbi ülésén ez a “lépcsőházi társaság”, ahogy a csoportot az alkalmi szóvivő nevezte, legsürgősebb feladatának az Írószövetség megfiatalítását tekintette. Lehetetlen állapotot tükröz az – mondták többen is, – hogy az Írószövetségnek nincs harminc év alatti tagja.

Soron következő találkozónkra szeretettel várunk.

A szervezők nevében:

Kőrössi P. József

[Az Írószövetség fejléces levélpapírján. A szövetség 1989. nov. 25-26-án megtartott közgyűlésén többen is felháborodtunk azon, hogy a szervezeti alapelvek felülvizsgálata, a kor kíhivásaira adandó válaszok keresése helyett csak politikai szalmacséplés és panaszkodás folyik. Elhatároztuk, hogy az Írószövetségen belül autonóm csoportot alakítunk, amit “Lépcsőházi társaságnak” neveztünk el (tudniillik a lépcsőházban született az ötlet). Huszonheten csatlakoztunk ott helyben, meg Esterházy Péter, akit én hívtam fel egy telefonfülkéből. A szünet után szót kaptam, és be is jelentettem a platform megalakulását, felolvastam a csatlakozók névsorát. Kőrössi P. József az Írószövetség titkára volt akkoriban.]

 

Kedves Gábor,

nagyon jólesett legalább telefonon hallani a hangod, egyszerűen hihetetlennek tűnik, hogy már évek óta nem láttuk egymást.

Hálás vagyok, mert közlöd az interjút. Abban sok mindent elmondtam, amit – milyen furcsa – három évtizede nem mondhattam el Magyarországon – még az utóbbi időben, a demokratikus korszakban sem.

Egy dologra szeretnélek megkérni. Mindenképpen írjátok alá az évszámot. Én úgy emlékszem, hogy ez 1988-ban volt – és azóta nagyon sok dolog megváltozott. Akkor én például egészen nyíltan ’56-os forradalomról beszéltem, ezért akkoriban az itteni írókat odaát feketelistára helyezték. Ellenőrizd: nem is mondták így. Egyszerűen megkerülték a témát. De beszélek a magyarság létszámának csökkenéséről is, adatokkal támasztom alá, akkor erről nem beszéltek azok sem, akik ma hangosak. Én előtte a zágrábi Danasban beszéltem erről. Akkor arról beszéltem, hogy “az egyetemes magyar irodalom térképét nem kell felszabdalni”, itt nálunk a Bori-féle doktrína miatt kihívtam magam ellen az istenek haragját. Vagy figyelj csak fel arra a mondatra, amikor arról beszélek, hogy “rendezni kell egy hosszabb időszak hiányosságait”. Nem hiszem, hogy ezt az interjúkötetben bárki is pengette volna. (A Lemondás és megmaradás kötetben jelentek meg azok az írások, amelyekre utalok, – magyarul éppen te közöltél belőlük – azokban írok a folyamatosság terrorjáról.) A hosszabb időszak hiányosságait emlegetni akkor és itt – tilos volt. Ma pedig ajánlatos. Ezért jó lenne valami módon felhívni ezekre a dolgokra a figyelmet, legalább a dátum megjelölésével. Az interjúkötet sajnos bosszantóan késik, amiért persze nem a szegedi egyetemisták felelősek.

A Bevezetés az elbeszélésbe további darabjait rövidesen küldöm. A Kisebbségi elégia még tavalyi, szerencsére tavaly megjelent szlovénül. Talán jó lenne meghagyni a felcímet, a Közép-Kelet-Európa… volt a 7., akkor az Elégia… a 8.

Tudom, hallottam, hogy nagyon el vagy foglalva, de néha írhatnál néhány sort.

A Jelenkort mindig várom, kitűnő, érdekes, hogy milyen sokan utánozzák most ezt a modellt.

Ölel,

[Végel] László

Újvidék, 1990. január 30.

[“A homogenitás eszményének agóniája” az áprilisi számban jelent meg. “Lemondás és megmaradás”: Odricanje i opstajanje, Újvidék, Književna zajednica, 1986. Magyarul csak 1992-ben adta ki a Cserépfalvi.]

 

Kedves Gábor,

mellékelve visszaküldöm a korrektúrát, némi javításokat tettem rajta. Fontos írásomnak tartom – ellentétben nem egy érintettel vagy érdekelttel. Örülnék, ha N. N. Á. nem olvasná, mert csak felizgatja, de nem kérhetem Tőled, hogy a számból ne küldjetek neki (már abból, amelyben megjelenik), mert úgyis kezébe fog kerülni. A másik érintett, aki kegyetlenségével betegségem okozója volt, ha nem tudod ki, annál jobb. Ha tudod ki, úgy arra kérlek, kérj tőle írást, mert tehetségét becsülöm. Úgy hallom – hiszen kapcsolatunk véglegesen megszakadt –, hogy az a képzete, hogy miattam utasítják vissza, érvényesülését tönkretettem. Ennek ugyan éppen az ellenkezője igaz – de itt nem az igazság számít, hanem a kialakult kényszerképzet. Kegyetlenségének szubjektív indoklása.

Más. Markó Béláról írtam, de nem tartom megjelentethetőnek. Ferencz Győző kötetével együtt olvastam – ő is formahű –, s önkéntelenül vele vetettem össze. Markó a Nyugat hangján ír, nincs egyéni hangja, Ferencz Győző viszont eredeti, jelentékeny költő. Az összevetésben minden igyekezetem ellenére rosszul jár, amellett Ferencz Győzőre nézve méltatlan az összevetés. Nagyon sajnálom, de a tanulmány, amelyen vagy tíz napot dolgoztam, nem sikeres. Valójában Várady Szabolcs és Ferencz Győző az, akivel egy más tanulmányban foglalkoznom kellene. Kritikai életünk sajnos olyan, hogy felkapott (részben politikailag kiemelt) költőket és írókat kolportál, és a bensőségesebb hangúak – érdemüktől függetlenül – nem kapnak kellő visszhangot. Más képlet, de azért felvetem: nem íratnál-e Horváth Tamás Szamurájok című könyvéről (regény) megérdemelné. Olvasom a Jelenkor újabb számait, nagyon jók, csak gratulálni tudok. Megint más. Nem írnál-e egy tanulmányt az Újhold számára Kertész Imréről? Március közepéig kellene. Neked való feladat. Végül újból köszönöm a cikkemről írt jó szavakat. Nagyon jólesett és megerősített hitemben.

Szeretettel

Lengyel Balázs

[A levélen nincs dátum, a borítékot nem őriztem meg, de a lefűzés sorrendje szerint januárban kellett érkeznie. A “Visszatérés” az áprilisi számban jelent meg. Tudtam, ki a másik érintett, és kértem is tőle írást. A Kertész-tanulmányt sajnos nem írtam meg, ahogy sok mást sem.]

 

Kedves Munkatársam!

Mint azt legutóbbi levelemben jeleztem, az “Értelmiségpolitikai” munkabizottság, a Tudománypolitikai Kollégium vitáját követően sem szűnt meg működni, de tevékenysége új, a pártok, érdekvédelmi szervezetek képviselőivel folytatott konzultációk formáját ölti.

A kollégiumi vitán szerepelt dokumentumot eddig a következő szervezetek képviselői kapták meg:

Független Szociáldemokrata Párt

Magyar Zöld Párt

MDF

SZDSZ

MSZP

MSZDP

SZOT

Bajcsy Zs. Társaság

Magyar Néppárt

Kereszténydemokrata Néppárt

Független Kisgazdapárt

FIDESZ

Demokratikus Szakszerv. Ligája

Mérnöki Kamara

E konzultációk egyikét – az MDF meghívására – február 9-én 16,30 órai kezdettel tartjuk a Budapest, III. Miklós tér 1. sz. alatti “Selyemgombolyítóban”.

A kozultációra – mint munkabizottságunk tagját – tisztelettel meghívom.

Üdvözlettel

Hargitai Gábor

Budapest, 1990. február 2.

[“Minisztertanács Hivatala Tudománypolitikai Titkárság” fejlécű, címeres levélpapíron. A munkabizottság az 1989-ben életre hívott ún. deregulációs bizottságok egyike volt. A konzultációkban már nem vettem részt, tudtam, hogy olyan szövevényes játszmák kezdődnek, amelyeket képtelen lennék átlátni.]

 

February 12, 1990

Kedves Csordas,

elnézést a késedelemért… Először is – költözködtem; fent látható az új címem. Másodszor – Románia. El nem tudod képzelni, mennyi dolgom volt az utóbbi hónapokban. Napi 14, 16 órát dolgoztam “román ügyekben”. Nem csak az Amerika Hangjánál végzett munkámra gondolok. Riportokat, cikekket írtam; rádió- és tévéinterjúkat adtam; magyarázatokkal, részletekkel szolgáltam arról, hogy mit kell tudni… Romániáról. Az itteniek – a politikusoktól az újságírókig oly keveset tudnak Romániáról; néha úgy éreztem, megbolondulok!

Nem sikerült megszereznem a kért Dinescu-kéziratokat. De február 25. és március 8. között Bukarestben leszek, és természetesen megkérem Dinescut, hogy adjon egy másolatot a kéziratból.

Mellékelem a könyvemet, amit – házi őrizetben – Romániában írtam, néhány itt angolra fordított verset (ugyanebből a kötetből) és Szőcs Géza néhány magyar fordítását. Sehogy sem tudok kapcsolatba lépni Gézával… De beszéltem telefonon Bodor Pállal, aki azt mondta, hogy boldogan lefordítaná néhány versemet számodra. Így változatlanul remélem, hogy lesz lehetőséged kiadni Dorin Tudoran verseskötetét magyarul. Kérlek, értesíts, hogy még lehetséges-e.

Én bármikor kész vagyok közölni az “Agorá”-ban bármit Csordás Gábor aláírással. Küldj akármit. Mit szólnál például néhány oldalnyi szöveghez… az 1989 decemberi romániai eseményekről?!

Kedves barátom, a legjobbakat kívánom neked és feleségednek, és ne feledd, bármikor boldogan megyek Magyarországra!

Dorin [Tudoran]

[Angol nyelvű levél, az Agora folyóirat fejléces levélpapírján. Dorin Tudoran (Temesvár, 1945) román költő. 1985-ben sikeres éhségsztrájk után kivándorló útlevelet kapott, és elhagyta Romániát. Amerikában “Agora” néven alternatív kulturális folyóiratot adott ki, B6 formátumban, hogy könnyebb legyen becsempészni az országba. Megismerkedésünk (1986) után rendszeresen megkaptam, és több romániai barátomnál is láttam példányokat belőle. A melléklet De bunã voie. Autobiografia mea c. Dániában románul megjelent verseskötete (Aarhus, Editura Nord, 1986) és az Optional Future c. angol nyelvű kötet (Daphne, Europa Media, é.n.).]

 

Szia Gábor!

Ezt a Mi³osz-kötetet fordítom, az idézetek egy részét megtaláltam, sokat a Te fordításodban (Szymborska, Kochanowski stb.). Jó lenne, ha a többi verset is megcsinálnád. Egyben nem vagyok biztos, megvan-e magyarul az idézett Blake, ha úgy tudod, hogy nincs meg vagy kedved van újrafordítani, azt se hagyd ki.

Kb. egy hónap múlva kellene, Bojtár majd küldi a szerződést, ha elvállalod. Nagyon örülnék, ha nem kosaraznál ki, válaszolj majd, hogy mit szólsz hozzá.

Címem [itt a cím következik]

üdvözlettel

[Pálfalvi] Lajos

II. 13.

[Szülőhazám, Európa, Kalligram/Vigilia, 1993. Pálfalvi Lajos “A költészet tanúságtétele” c. fejezetet fordította.]

 

Gábor!

Hiányzol, amikor nem vagy itt!

üdvözöl

Kápéjé

90. febr. 13.

[Kőrössi P. József levele, mert megint nem mentem el a Platform összejövetelére.]

 

Budapest, 90. II. 18.

Kedves Gábor,

hiányoztál Lublinból. Bogus³awék, Bohdanék várnak, mihelyt időd engedi. Tanulságos is a mostani lengyel légkörbe belepillantani: hasonló zavar, tanácstalanság, (ál)kilátástalanság uralkodik, mint is [itt?]. És minden esély megvan rá, hogy a kultúra padlóra kerüljön. A könyvek ára magasabb, mint nálunk.

Wacuœ végleg átköltözött Zakopanéba. Nem találkoztam vele, de tudom, hogy gyötri a magány. Írjál (!!!!) neki feltétlenül. Mellékelten továbbítom Neked egy különlenyomatát.

(Címe: [itt a cím következik])

Egyszer, ha jól emlékszem, Te tettél említést a svéd “Sozialhilfe” diktatúrájáról. Jacek Kubitsky Svédország belülről című, [a] napokban a szegedi Univerzum Kiadó gondozásában megjelent könyve pontosan ezt bizonyítja.

Időm java részét most már három hete a némettanulás tölti ki. Szerdán államvizsgázom.

Remélhetőleg hamarosan írással is tudok jelentkezni Nálad.

Mindnyájatokat ölel

[Kovács] István

[Nem emlékszem, miért kellett volna Lublinban lennem. Bogus³aw Wróblewski az Akcent c. lublini folyóirat főszerkesztője; Bohdan Zadura költő és prózaíró, akkoriban a varsói Twórczoœć prózarovat-vezetője és az Akcent munkatársa; Wacuœ – Wac³aw Felczak (1916–1993) lengyel történész, közös barátunk; az 1938/39-es tanévben az Eötvös Kollégium diákja volt, 1940 nyarától 1947-ig a londoni emigráns lengyel kormány futára és összekötője, a budapesti bázis parancsnoka; egy lengyel család kimenekítése közben 1948-ban a Kárpátokban elfogták és halálra ítélték, de nem végezték ki; 1956-ban súlyos betegen szabadult a börtönből; tökéletesen beszélt magyarul, könyvet írt Magyarország történelméről; 1958-tól a krakkói Jagelló Egyetemen tanított; közvetlenül halála előtt professzorrá nevezték ki.]

 

Kedves Gábor, Ilia Mihály küldte el nekem ezt a kivágást az újvidéki “Magyar Szó”-ból, Szakolczay is küldött egy példányt. És mert Bori a Jelenkort említi, elküldöm nektek. A régi barátsággal

990. 02. 19

Takáts Gyula

P. S. Mi újság a januári számmal? Megjelent már? Vagy én nem kaptam?

[Bori Imre “Egy Takács Gyula-versről” című, 1990. január 13-án megjelent cikkének fénymásolatán.]

 

Budapest, 1990. február 21.

Kedves Barátom!

Társaságunk, amelyet eddig Platformként, újabban pedig – magunk között – Lépcsőházi Társaságnak nevezünk, – kéthetes kényszerű szünet után legközelebb március 5-én 15 órakor ül össze az Írószövetség klubjában. Erre az alkalomra meghívjuk azokat a fiatal és fiatalnak már nem mindig mondható írókat is, akik sem a JAK-nak, sem az Írószövetségnek nem tagjai, de azok lehetnének. Lehet, hogy egyelőre nem értünk el mindenkit, akire érdemes odafigyelni, ezért hangsúlyosan újra kimondjuk: társaságunk nyitott, találkozóinkra bármikor bárki – hivatlanul is! – eljöhet.

Legutóbbi találkozónkon többek között arról is szó volt, hogy a csehszlovákiai és a romániai forradalmi események után nagy a valószínűsége annak, hogy könyvkiadásunkra újabb feladatok várnak, hiszen elvileg legalább egymillióval megnőtt a potenciális olvasók száma. Úgy tűnik, a kis kiadók gyorsan észrevették ezt a lehetőséget és élnek is vele. De, amint tudjuk, nem mindig ők azok, akik a klasszikus szépirodalmat, kortárs szépirodalmat stb. kiadják. Felkészültek-e a nagy állami kiadók arra, hogy ellássák a határon túli magyar olvasókat?

Fölmerült az is, hogy nézzünk utána és érjük el, hogy hozzák nyilvánosságra, a Kiadói Főigazgatóság az elmúlt évben milyen könyveket támogatott, és mekkora összeggel.

Legközelebbi találkozónkon ezekről és minden egyéb felvetett kérdésről szó eshet, vita alakulhat ki.

Találkozónkra mindenkit, aki úgy gondolja, jól érezheti magát közöttünk – és ezért a maga részéről is mindent megtesz – szeretettel várunk.

A szervezők nevében

Kőrössi P. József

titkár

 

1990 febr. 26

Kedves Gábor!

Két fejezetet küldök. Befejeztem a regényt, piszmogok még vele; az utolsó tíz-tizenöt oldalt, egypárszor – mint szokásom – újraírom még. A X. fejezetet adom március 20-ig. Remélem a Szász Béla-könyvről is meg tudom írni az esszét – időszerű még? – úgy hogy a július-augusztusi számban (ha akarod) jöhessen. (S talán addigra új történeti esszéim kötetéről is le tudsz adni már reflexiót); beszéljünk még mindezekről.

Baráti jókívánságokkal

Sándor Iván

[Az Arabeszk című regényről (Magvető, 1991) van szó, amelyet folytatásokban közöltünk. Az esszékötet A föld alá vitt tények üzenete (Szépirodalmi, 1990); az 1991. februári számban írt róla Kovács István.]

 

Tisztelt Csordás Gábor,

Kovács István barátom bátorítására fordulok Önhöz több kéréssel is. Még a tavaly elhatároztuk, hogy kiadunk egy Eminescu-tanulmánykötetet (több nyelven), és erre a MM adott is elég komoly támogatást. Rövid időre úgy tűnt, hogy a kötet értelmét veszti. (Ha marad a Ceau-uralom, akkor komoly fegyverténynek számított volna, és a követséget is izgatta a nyugati emigránsok részvétele.) Úgy tűnik azonban, bárhogy is alakuljon a román-magyar viszony, ez a kötet jelentőségén nem változtat, legfeljebb más megvilágításba helyezi. Ha erősödik a román nacionalizmus, akkor az ellen egy kis figyelmeztetés, ha normalizálódik a helyzet, akkor a normális élet tartozéka, mint ahogy az is lenne, ha nem kellene még annyi mindenre gondolni. A kötetbe eddig a következők készültek el: Köpeczi Béla, W. v. Aichelburg, Fried István, Domokos Sámuel, Negoitescu, Petrosan, Rudeanu és jómagam. Több kiváló ember ígért, Amerikából is. Elvben szépen tudjuk dokumentálni a tudomány egyetemességét és olcsó napi politikától való mentességét. Nagyon kívánatos lenne azonban az erősebb magyar részvétel. Nagy megtiszteltetés és segítség lenne számunkra, ha részt tudna venni. Kb. 10-12 oldalas esszéről lenne szó, lehet hosszabb vagy rövidebb. Lehet verselemzés vagy E. magyar fogadtatásáról, recepciójáról, ideértve a magyar E.-értelmezések elemzését is.

A második kérésem technikai. Kb. év végén jelenik meg tanszéki sorozatunk első kötete: Egyház és forradalom. A köröskisjenői ortodox román egyházi zsinat 1849 címmel. Ehhez egyik román barátommal írtam bevezetést és Szabad György ajánló előszót. Problémáink lesznek a terjesztéssel. Az ELTE Sokszorosító adja ki, még nem ismerem igazán a terjesztési gondok anyagi részét. Sajnos majd meg fogom ismerni. Püski ígérte, hogy átvesz tőlünk. Nagy segítség volna, ha Önök is átvennének kb. 100 példányt. Van-e erre lehetőség és milyen feltételek mellett.

Válaszát várva, maradok tisztelettel

Miskolczy Ambrus

[Ezt sem írtam meg. A terjesztésben pedig nem tudtunk segíteni, hiszen nem volt könyvesboltunk. Miskolczy Ambrus később elküldte nekem a román Mioriþa-mítoszról írott könyve kéziratát, de aztán úgy döntött, mégse adjuk ki abban a formájában.]

 

1990 február

Kedves Gábor!

Mint látod, elköltöztünk (egy kicsit nagyobb lakásba). Az új “Népek Tavasza” a magánéletünkben is változást hozott. Andrzej a Gazeta Wyborczánál dolgozik, és folyton Csehszlovákiába utazik. Keményen dolgozik. Én a gyerekekkel vagyok, de alkotóként én sem lustálkodom. Szerettem volna küldeni neked az újabb verseimből. 3 és fél hónapot az USÁ-ban voltam egy International Writing Programon. Karácsonyra jöttem haza, aztán meg a költözködés, nem tudtam idejében elküldeni az újévi jókívánságokat, de nem felejtettelek el Téged meg Gabit. Üdvözletemet küldöm, és várok valami életjelet. Lehet, hogy fölkerekedsz a szabad Lengyelországba?

Katarzyna [Boruñ]

Minden jót kívánok az új valóságban!

[Lengyelül. Katarzyna Boruñ (Varsó, 1956) lengyel költőnő, több versét lefordítottam. Férje, Andrzej Jagodziñski (a barátainak ’Jagoda’) cseh fordító, a Solidarnoœć összekötője a cseh chartás ellenzékkel, hamarosan a prágai Lengyel Kulturális Intézet igazgatója lett. Egyébként később jártam abban az új lakásban, elég kicsi volt.]

Budapest, 1990 március 1

Kedves Gábor,

mellékelten küldöm az (ezúttal gyönyörű) levonatot; örömmel látom, hogy közvetlenül folytatjátok (ez, ha jól számítom, az áprilisi szám, s ez alatt is ott áll a “folytatjuk”). Minden sürgetés nélkül, arra kérlek, egy szóban közöljétek, hogy a továbbiakra (valószínűleg) milyen rendben kerül sor.

(Cserébe, megígérem, hogy soha többé nem írok regényt; ha igen, nem ilyen hosszút; s ha mégis, azt nem lőcsölöm rátok. Legfeljebb “ilyen” picike, két ujj közé elférő versikéket küldök majd.)

Barátsággal mindnyájatoknak

Somlyó György

[A Párizsi kettős című regényről van szó (Szépirodalmi, 1990). 1989-ben vezettem be, elsősorban piaci megfontolásból, hogy egész regényeket közöltünk folytatásokban.]

Kedves Gábor,

ezzel a levéllel együtt postázom Predrag Marković könyvét, itt nagyon jól fogadta a kritika és a komoly embereknél nagy sikere van.

Látom, hogy rendszeresen közölsz írásokat Közép-Európáról – ott időnként levelet is írnak az emberek. Persze tudom, hogy minden perced le van kötve, és teljesen átérzem az időzavarból fakadó neurózist. Sajnos ettől szenvedek én is. Sokat dolgozok, ez pedig valami önkéntes izolációhoz vezetett. De lehet, hogy ez a legjobb. Talán elkerült hozzád a Symposion karácsonyi száma, ott megjelent egy drámám – Médeia tükre – annak volt a hetekben bemutatója Szarajevóban. Ez egy kicsit kizökkentett a rendszeres munkából, de most már rendben van minden.

Mikor jössz errefelé? Én nem tudom, mikor mehetek.

[Végel] László

Újvidék, 1990. március 5.

[Predrag Marković (Èepur, 1955) szerb író, a nyolcvanas években a belgrádi Književna reè irodalmi hetilap főszerkesztője volt; a belgrádi Stubovi kulture kiadó megalapítója és igazgatója; 2004-től három évig a szerb képviselőház elnöke volt; a levélben Otmenost duše (Belgrád, Prosveta, 1989) című könyvéről van szó.]

 

Budapest, 90. III. 5.

Kedves Gábor,

küldök Neked két verset, hogy valami újat is mondjak. A Felczak-különlenyomatot megkaptad? Írtál neki?

Ölellek:

[Kovács] István

[A versek a júniusi számban jelentek meg. A különlenyomat: “Um die Gestaltung von Mitteleuropa. Polnische Vermittlung im Nationalkonflikt der ungarischen Monarchie (1848-49)”, Studia Polono-Helvetica, 157. Basel/Frankfurt, 1989.]

 

Nagyjó Uram!

Mégse tudok most lemenni, pénteken, azaz, nekem most, holnapután délelőtt próbállak fölhívni, de ha nem sikerül, itt ez a levél. Először is az ígért Lázár Ervin-lista.

Ami fontos: én ebbe beleírtam az Ervin tavalyi könyvét, a Bab Bercit is, a következők miatt. Tegnapelőtt voltam bent az Írók Boltjában, s Bernadettel beszélgetve, említettem neki ezt a mesekönyv dolgot. Igen lelkes volt, kérdeztem, szerintük mennyi példány van benne. Minimum harmincezer, mondták. Mikor elmondtam, mi lesz benne, a Bab Bercit nagyon reklamálták, hogy rengetegen keresik, a legjobban épp ezt a könyvét keresik Ervinnek, s hogy rég elfogyott. Ezzel együtt legalább 40ezerre saccoltak, s hogy jó lenne a téli könyvvásárra időzíteni, mondták.

A Bab Berci 100 nyomtatott oldallal növelné meg a terjedelmet, de egyrészt így teljes a dolog, másrészt, azt hiszem, érdemes Bernadettékre hallgatni, profik és lelkesek. Viszont ez plusz hat ív, árat, költséget növel, szerintem megéri, azt hiszem, én tévedtem, hogy kihagytam. Én mellette vagyok, de ezt Te tudod eldönteni. Ha mégse, akkor húzd le a listáról, légy szíves.

Az én könyvemből múlt pénteken kaptak 120 példányt, márc. 22-én terveznek egy dedikálást, Kozma György, Szilágyi Ákos és én, Bernadett mondta, szívesen látja a kiadót is, benneteket. A 20 db. Jelenkor náluk csont nélkül elment.

Én 10-én, szombaton reggel megyek Hopokra síelni (?), és jövő szombaton este jövök meg Pestre. Mivel hét végén nem tudlak elérni telefonon, kérlek, Gábor, jövő hét folyamán dobj föl nekem pár sort, hogy hol, mikor lesz a Korunk-Jelenkor, s mikor, hol találkozunk előtte.

Gállos Orsi küldött három Taufer-verset, hogy fordítanám le a Hitelnek gyorsan, ezt majd síelés utánhelyettalatt megpróbálom megcsinálni s Neked küldeném el, hogy nézd meg, először. Jolánt kb. hóvégén szállítom Nektek is Balassának is, megbeszéltem vele, neki jó így, elkészül 15-ére.

Hát ennyi egy szuszra, gondoltam leírom, ha úgyis küldöm a listát, de azért pénteken próbállak hívni délelőtt. Sok üdv. L.

márc 7. esetetály.

ps. Sárbogárdi Jolán belépett a Csonkamagyar Turulfeministák és Joggingkeresztények Pártjába, rövid nevük: Árva Leány Hajh. Azt követelik, állítsák vissza a Magyar tengeri kikötőket [Sonkavár (Hamburg), Spalatónföldvár, Révfülöp plusz Murmanszk], a matriarchátust, a fagyist a Haris-közben. Követelik, hogy bolsizsidó csak piros Ladát bérelhessen, választási slogenjük: Infláció helyett krikettet, illetve: Rovásírást minden magyar iskolába.

[Parti Nagy Lajos levele. Lázár Ervin összes meséjét kiszedtük, az illusztrációkról megegyeztem Réber Lászlóval; de a terjesztők csak 2000 példányt rendeltek, ezért nem mertem megjelentetni. Parti Nagy Lajosnak 1990 tavaszán adtuk ki Szódalovaglás c. verseskönyvét. “Korunk–Jelenkor”: a kolozsvári Korunk és a Jelenkor folyóirat közös estje Budapesten a Kossuth Klubban (március 19.), Pécsett a Művészetek Házában (március 20.) és Kolozsváron a Protestáns Teológiai Akadémia dísztermében (május 9.). Veno Taufer (Ljubljana, 1933) szlovén költő, a Vilenicai Írótalálkozó kezdeményezője. Sárbogárdi Jolán A test angyala című műve a júniusi számban jelent meg, Balassa Péter “Minden rendbe’ van” című kísérőesszéjével együtt.]

 

Budapest, 1990. március 7-én

Kedves Gábor,

azt hiszem, életemben először fordul velem elő, hogy hamarabb kész lettem a kritikával, mint maga a könyv (tudtommal legalábbis még nem jelent meg).

Örülnék, ha a szenvedő félnek – Bertók Lacinak – is megmutatnád.

Barátsággal üdvözöllek:

Domokos Mátyás

U. i.: 1./ mi van a Csoórival? 2./ írtam Taufernek Ljubljanába, és kértem, hogy Téged is, valamint Orsolyát is feltétlenül hívjanak meg Sezanába az idén, ha ugyan lesz Vilenica, lesz Szlovénia…

DM

[A kritika Bertók László Kő a tollpihén (Orpheusz, 1990) c. könyvéről a július-augusztusi számban, Csoóri Sándor A világ emlékművei (Magvető, 1989) c. könyvéről az áprilisi számban jelent meg. Domokos Mátyás és Lator László volt a Vilenica Írótalálkozó két magyar konzultánsa, ők tettek javaslatot a meghívandó személyekre. “Orsolya”: Gállos Orsolya Pécsváradon élő szlovén műfordító. 1987 óta járok Sežanába.]

 

Kedves Gábor,

mellékelve küldöm az átdolgozott, kiegészített tanulmányt. Így talán már közölhető.

Nem tudom megállni, hogy meg ne mondjam, hogy Ágnessel baj van, bár az operáció sikeresnek mondható. De a gyógyulása lassú és beláthatatlan. Minden időmet nála töltöm. Olvasni, szerkeszteni alig tudok. Ő meg csak fekszik, alig táplálkozik, veszti az erejét.

Talán legközelebb jobb híreket tudok mondani. Bár úgy lenne.

A “Platform” szétesőben van, Csaplár, a szóvivő csak sértődötten mondja a magáét. Nélküled nem lesz belőle semmi. Csak arról van szó, hogy új tagokat kell felvenni, de, hogy a könyvkiadás összeomlik, az írók helyzete tragikusra fordul, s mit lehetne tenni – erről semmi.

Ölel

[Lengyel] Balázs

[A levélen nincs dátum, de néhány nappal előzhette meg a következőt. A “Két verseskötet – avagy a szonett-írás veszedelmei” a július-augusztusi számban jelent meg. “Ágnes”: Nemes Nagy Ágnes. A Platformmal kapcsolatban Balázs udvariasan eltúlozza a szerepemet; éppen azért maradoztam el a gyűlésekről, mert felfogtam, hogy a többség párhuzamos szervezetté próbálja kiépíteni, és az Írószövetség reformja, a könyvkiadás ügye, a hathatós érdekvédelem szinte senkit sem érdekel.]

 

Budapest, 1990. március 8-án

Kedves Gábor,

remélem már kézhez vetted a Ferencz Győző és Markó Béláról szóló kéziratomat. Arra kérlek, hogy az első oldalon a húzásból egy mondatot, az elsőt tedd vissza, mert úgy folyamatosabb lesz a szöveg. Így kezdődik a visszaállítandó mondat: “Többnyire szolid”. A többi kimarad, ami ki van húzva.

Más és szintúgy fontos. Várjuk Csorba Győzőről készülő tanulmányodat a hónap végéig. Balassa szerint számíthatunk rá és számítunk is rá.

Az új platform vagy fórum bedögleni látszik. Csaplár Vilmos nem tesz mást, mint egyéni sérelmeit adja elő, meglehetős zavarosan. Arról, hogy a könyvkiadás összeomlóban van s nekünk valamit tenni kellene, hallani sem akar. Pedig a szerzői jogi és egzisztenciális kérdés egyike a legfontosabbaknak. A másik szóvivő, Tábor Ádám sem képes túllépni a vélt vagy valódi sérelmein. Nélküled így ez üres duma. Hangulatkeltés a “sztalinista” Írószövetség ellen. S nem arról van szó, hogy a veszélyhelyzetben mit csináljunk, milyen tartalommal töltsük meg a szövetséget. Kirohanásokat rendeznek a közgyűlés és a választmány ellen. Bármi igazságot mondanak is ki, ez így értelmetlen. A szövetségből az lesz, amit csinálunk belőle.

Megint más. Úgy hallom, hogy Király Zsuzsának visszaküldted a novelláját, mint közlésre nem alkalmast. Ezt a novelláját nem olvastam, vele közel egy éve nem beszéltem, s lehet, hogy sohasem fogok vele beszélni. Ám a dolgokat, pontosabban az irodalmat nem szoktam más dolgokkal összekeverni. Újra elolvasva írásait változatlanul tehetségesnek tartom. Sőt azt próbáltam megírni egy tanulmányban, mely a nőírók sorsát elemzi, hogyan válnak a nők, s hogy válik ő sérültté, hogy rontja el a maga sorsát és tehetségét a társadalmi gyakorlat nyomása alatt, amelyet magára adó, autonóm ember, még ha nőnek születik is, nem képes elviselni. Azt képzelem, hogy itt nagy téma rejlik, amelyet érdemes boncolni s melyet ő maga hol felülnézetben iróniával, hol hisztériával boncol. Azt hiszem, hogy sem a kérdésben, sem teljesítményének megítélésében nem vagyunk igazságosak. A tanulmányt, ha elkészül, elsősorban baráti véleményed kikérésére elküldöm Neked.

Ágnes súlyos operáción esett át, most kezd javulni, de a teljes javulás még hónapokba telhet. Minden időmet a kórházba járással töltöttem, elképzelheted mi az így írni és szerkeszteni.

Szóval a Csorba-tanulmányt várjuk.

Barátsággal üdvözöl

Lengyel Balázs

[A Csorba-tanulmányt Balassa Péter beszélhette meg velem telefonon; soha nem írtam meg; évekkel később írtam Csorba Győzőről a Csuhai István szerkesztette Jelenkorba.]

 

Bp. 1990 márc. 10.

Kedves Gábor,

nagyon kellemetlen ez nekem, mivel tudom, hogy számítottál a cikkemre, de egyszerűen nem tudom megcsinálni. Amikor megígértem, még fogalmam sem volt erről a munka- és feladat-áradatról, ami elborított. Nem panaszkodásból írom, és tudom, hogy ez nem menti a helyzetet, de a szó szoros értelmében képtelen vagyok május végéig új szövegeket produkálni. (Egy nagy amerikai kiállítás 60 (!) oldalas előszaván és a teljes dokumentáción dolgozom, már két hónapja, naponta hívnak, az elkészült részeket háromnaponta viszik a fordítóhoz, szóval iszonyú “erkölcsi” és technikai presszió alatt dolgozom; a Műcsarnoknak egyik szöveget a másik után kell megírnom, csupa fontos és határidős kiállítás, velencei Biennalé, dán-magyar kiállítás, Szőnyei György kiállítása stb.; s itt, kvázi házon belül nem mondhatok nemet.) Ezen kívül tanítok, kiállításokat rendezek, három nagy nemzetközi kiállítást kell előkészítenem csak idén, szóval teljesen a teljesítőképességem határán vagyok. Nagyon kérlek, fogadd el ezt a kimagyarázkodást, és ne haragudj, hogy nem tudom teljesíteni az ígéretemet. (Tényleg ritkán fordul elő, hogy nem csinálok meg valamit, hülyeség volt megígérnem, nem gondoltam végig.) Nagyon remélem, hogy azért a jövőben olykor-olykor mégis írhatok Hozzátok, (pl. a velencei Biennaléról), de most képtelen vagyok.

Megértésedre számítva, igaz barátsággal üdvözöl

[Hegyi] Lóránd

(Ha nem vagy nagyon mérges, és elolvasod a kéziratomat, nagyon örülnék, ha írnál róla, vagy felhívnál.)

[“kéziratomat”: az Élmény és fikció c. könyv kézirata; a könyvet 1991 júniusában jelentettük meg. ]

1990. március 10.

Kedves Gábor,

örülök, hogy ismét a választottak közt vagy, s itt leszel a könyvszalonon. – A szervező(k) hétpecsétes titokként kezeli(k) a résztvevők névsorát. Eddig csak E. P. jöttéről tudtam, akit magam kértem, ezúttal szánja rá az idejét Párizsra, s akinek most intézem a dedikációs szeanszát Gallimard standjánál.

Immár két hónapja tart a csoda, miszerint a levelek boszorkányos gyorsasággal, 3, legfeljebb 4 nap alatt itt teremnek. Nyugodtan írhatom meg hát a telefonszámomat: […] Csak arra kérlek, vésd mellé, hogy titkos – nehogy megadd véletlenül valakinek, aki pl. egymillió dolláros szerződéssel igyekezne kecsegtetni.

A magyar cég prospektusa nem volt a borítékban (nyilván kifelejtetted). Ha készülődés közepette tudsz erre is gondolni, elhoznád? Valóban nagyon hasznos lenne.

Hívj fel, amint alkalmas lesz, hogy rendezhessem a rendezendőket – és persze hogy fecseghessünk egy jót.

Szeretettel üdvözöllek:

[Járfás] Ágnes

[Valamilyen számítógép-prospektusról volt szó. A magyar részvételt, márc. 23-30 között, a “L’Est au Salon du Livre” rendezvénysorozat keretében Virág Ibolya szervezte, aki ekkoriban az Éditions Albin Michel kelet-európai programjának szerkesztője volt. Az írók közül Balassa Pétert és Esterházy Pétert hívták meg.]

1990. márc. 13.

Kedves Gábor!

Telefonon nem sikerül, úgy látszik, értekezni. Remélem, ez a levél eljut hozzád, a távolból egyezkedhetünk (különben Budán leszek Erzsikével, állítólag már 17-én, szombat délben, az 1157-485-ös szám mellett, Simonffy Árpádéknál). Ahogy Verő Lacival üzentem, összecsúszott a mi közös (Jelenkor-Korunk) műsorunk és a budapesti magyar-román “értelmiségi csúcs”. Gondolom, a budapestit azért (a Kossuth Klubban?) 19-én este (du?) meg lehet tartani, 20-án Pécsre leérni viszont nehéz volna; nemigen lehet otthagyni azt a nagy tanácskozást (melynek eredeti dátuma márc. 5-6 volt). Ezért kérlek, lehetőleg márc. 21-re időzítsétek a pécsit – s ha akarják, 22-re a szombathelyit. (Én 23-án vagy 24-én repülök tovább Párizsba, Domokos Gézával és Liiceanuval.) Markó is velem lesz (a Korunk-esten és az értelmiségi találkozón), Jancsik 18-án délben érkezik (hol szálljon meg Pesten?). Lászlóffy Ali valószínűleg nem tud jönni, versei viszont szerepeljenek; küldtem és még küldök, a színészek számára. Markó-verseket ugyancsak, válasszatok belőlük.

Köszönet a lengyel fordításokért, már nyomdában vannak. Várom, hogy találkozzunk; hátha lesz nyugodtabb egy-két óránk is.

Baráti szeretettel

Kántor Lajos

[A Korunk fejléces levélpapírján. A Kossuth Klubban március 19-én került sor a Korunk–Jelenkor estre, Kántor Lajos, Jancsik Pál és Markó Béla, illetve – rajtam kívül – Bertók László és Parti Nagy Lajos részvételével. Pécsett, 20-án a kolozsváriak közül végül csak Jancsik Pál és – fél órára – Kántor Lajos volt jelen.]

Kedves Gábor,

itt küldöm a korrektúrát. Két szövegmódosító kis javítást tettem benne. (Pirossal jelölve.) Köszönöm, hogy a Bergson-címet kijavítottad, valóban – utánanéztem – Bevezetés a metafizikához a címe (à la metaphysique – ha ugyan helyesen írom?).

A korrektúrából látom, hogy megváltozik a Jelenkor külalakja – kíváncsi vagyok, milyen lesz.

Arra kérnélek, hogy ha a cikk megjelenik, küldessél nekem tíz példányt, és az árát, postaköltségét vond le a honoráriumból. Úgy látom, a posta most nem terjeszti a lapot. Itt az újságárusoknál nem kapható. Ágnesnek, aki lassan, de javul, ne küldjetek a számból.

A Csorba-tanulmány ügyében nagyon is megértelek, de augusztus végére várjuk a tanulmányt. Ugye az lehetséges?

Ölel

Lengyel Balázs

[Dátum nélkül, a szerkesztés munkarendje alapján március első fele. A “Visszatérés” az áprilisi számban jelent meg.]

 

Csordás Gábor részére

Kedves Uram!

A márciusi Jelenkorban megjelent panaszára vigaszként küldöm ezt a néhány sort. Az újság februári számából 15 példány fogyott el – eddigi csúcs!

Tisztelettel

Vizi Tamás

[Dátum nélkül. Vizi Tamás a debreceni egyetemen működtetett könyv- és jegyzetboltot. A márciusi szám borítóján megjelentettem, és az áprilisi számban megismételtem egy felhívást, amelyben többek között ezt írtam: “A januári szám február közepéig a raktárakban állt. Addig is, amíg akad egy terjesztővállalat, amelyik hajlandó rendeltetésszerűen működni, javaslom, egyszerű postautalványon adjon fel 264 forintot (három pár zokni ára) a Jelenkor Kiadó címére, és mi a következő hónaptól kezdve egy évig küldjük Önnek a folyóiratot. Mi nem adjuk fel. Ön se engedjen a lelki-szellemi legatyásodásnak.”]

 

Kelt Pesten MÁRCIUS 15. A. D. 1990.

Tc. Csordás Gábornak, a Jelenkor Főszerkesztőjének!

Kedves Gábor!

Köszönöm a leveledet! Nagyon örülök, hogy tetszettek (mint írtad) a verseim Neked, és nagy örömömre szolgál, hogy kedves, igen-igen kedves városom (sok szép régi leányzók miatt is az! nekem, persze maga a város is szép… és sokszor jártam ott még a régi Pécs-i Filmszemlék idején, sok botrányt is okozva mostanra sajnos már meghalt barátaimmal: Bódy Gáborral, Huszárik Zoltánnal…) irodalmi folyóiratában (mely régen részleteket közölt Csontváry-forgatókönyvemből is) a Jelenkor-ban közlöd is a verseket!

Várom a korrektúrát, és figyelni fogom a “gépirat” hibájából adódható tördelési hibákat, nem is figyelni fogom, hanem javítani!

Barátsággal:

Dobai Péter

[A versek a júniusi és októberi számban jelentek meg.]

 

Szia Gábor,

próbáltalak Budapestről hívni Téged telefonon, de nem sikerült. Épp most kaptam választ Párizsból, azért oly későn, mert, ahogy sejtettem rosszul címeztem meg a levelemet. Küldöm nekik a szövegeket: Esterházytól: A hely-et, Nádasból, ahogy kérték egy 10 oldalas részletet és két Balassa-esszét. Kérték Pilinszkyt és esszét “a magyar kultúra és irodalom jellegzetes karakteréről”. Áprilisban jövök Pestre öt hónapra, akkor remélem találok ilyesmit is. Itthon nem nagyon volt. Akcent-féle együttműködésből, ahogy sejtetted, nem jött össze semmi. Kiadói helyzet most errefele tragikus. Nagy kérdés, ki fogja kiadni az Emlékiratok könyvét, amit most fordítok. De van mégis egy két ötletem. Tavasszal remélem, végre személyesen is tudunk beszélni. Addig is üdvözöllek

Ela Sobolewska

[Dátum nincs; a lefűzés sorrendje szerint március közepén érkezett. El¿bieta Sobolewska a magyar irodalom legelszántabb lengyel fordítója; egész regényeket képes lefordítani úgy, hogy még nem tudja, talál-e rájuk kiadót; Barbara Toruñczykkal, az akkor még Párizsban működő lengyel Zeszyty Literackie főszerkesztőjével hoztam össze, hogy magyar anyagokat fordítson nekik; a lublini Akcent folyóiratnak magyar számot akart összeállítani; az Emlékiratok könyve máig sem jelent meg lengyelül.]

 

1990 március 21

Kedves Gábor!

Nem mertem addig visszaküldeni a szerződést, amíg nem láttam meg, mire jutok a szöveggel. Úgy néz ki, hogy menni fog, a szerződést a próbafordítással együtt küldöm – de azért még mindig nem merem küldeni a szerződést – Proust úr valamit kitalált, ami irtózatosan bonyolult. Eddig is sejtettem, de most… Na jó. Mindenesetre itt-ott összevetettem Gyergyai fordítását, és legnagyobb megdöbbenésemre (legalábbis a III. “Guermantesék”-kötetben) komoly (szándékos?) kihagyásokra bukkantam. Lehet, hogy más kiadásból dolgozott?

üdv

Forgách András

[Ebből a Proust-fordításból sajnos semmi sem lett. A hátoldalon tollrajzok Petri Györgyről.]

 

Gábor, ha kész van a “papír”, tedd be egy borítékba a nevemre; elküldök érte holnap (csütörtökön) egy courier-t.

Love to you

[Virág] Ibolya

[március 28. Az ADEC (Association Dialogue Entre les Cultures) kártyáján, amelyet a párizsi szálloda portáján tett le a nevemre. A “papír”: a könyvszalon magyar résztvevői által megfogalmazott “Nyílt levél a Francia Köztársaság elnökéhez”. Egy héttel előbb, március 20-án tetőzött Marosvásárhelyen egy véres tömegverekedésben a hetek óta éleződő román-magyar konfliktus, és tapasztalhattuk, hogy a francia sajtó meglehetősen részrehajlóan mutatja be és kommentálja az eseményeket; ezt próbáltuk meg helyesbíteni. A titkolózásra azért volt szükség, mert feltételezhető volt, hogy a román delegációban ott vannak a Securitate ügynökei. A levelet Virág Ibolya fordította le és továbította a köztársasági elnöknek, a külügyminiszternek, a kulturális miniszternek és a sajtónak. Megfogalmazói és aláírói: Esterházy Péter, Balassa Péter, Reményi József Tamás, Zentai L. Péter, Csordás Gábor, Erényi Ágnes, Szvák Gyula, Osztovits Levente; a levélhez csatolt függelékben, közbenjárásomra, egyetértését fejezte ki Andrzej Kuœniewicz és Jaros³aw Marek Rymkiewicz író, Jan Kofman történész, Marek Zaleski könyvkiadó, Jacek WoŸniakowski író és főszerkesztő, Marcel £oziñski filmrendező Lengyelországból, Aleksander Tišma író és Mile Pešorda költő Jugoszláviából, és ez a formula tette lehetővé, hogy Csehszlovákiából Grendel Lajos, Karel Wlachovský műfordító és Hana Stepankova kritikus is aláírja. Romániai magyar kollégáinkat szándékosan kihagytuk az akcióból. A levél szövege a következő:

“Mi, a párizsi könyvszalonon résztvevő magyar irodalmárok, ezúton fordulunk Önhöz a romániai pogromok ügyében. A most lezajlott események rendkívül súlyosak, ráadásul félő, hogy a nyugati közvélemény nem alkothat reális képet a helyzetről: nem ismeri a pontos tényeket, azok valódi tartalmát és a veszélyeket. Azt gondoljuk, ezek a veszélyek csak úgy kerülhetők el, ha a nyugati világ – nevezetesen és legfőképpen Franciaország, amely szószólója kíván lenni az emberi jogoknak és a közös latin eredet folytán különösen közel érzi magát Romániához – kiáll amellett, hogy tiszteletben tartsák mindazokat az értékeket, amelyek nélkül nem képzelhető el Európa.

A francia tömegtájékoztatási eszközök többsége kezdetben egyoldalúan vagy finoman részrehajló módon ismertette a tényeket. Egyetlen példa: eleinte azt állították, a Marosvásárhelyen történtek oka az volt, hogy egy gyógyszerésznő nem akarta kiszolgálni a román vásárlókat. Később erről az információról kiderült, hogy nem felel meg a valóságnak. De a cáfolat nem leplezte le, hogy milyen mértékben jellemző és folyamatos az ilyen félretájékoztatás. Így azután egyesek magyar »szeparatizmus«-ról beszélnek, jóllehet ilyen célt soha nem tűzött maga elé sem a romániai magyar kisebbség, sem a magyarországi politika. Ők csakis olyan kulturális jogokat követelnek, amelyek minden kisebbséget megilletnek az érvényes nemzetközi szerződésekben lefektetett elvek alapján.

Mégis, minden jel arra mutat, hogy a romániai lakosság egyes csoportjai körében sikerült egy valóságos magyarellenes pszichózis magvait elhinteni. A »szeparatizmus« minden alapot nélkülöző vádja – amely mindig felhangzik, valahányszor a magyarság jelt ad magáról –; egy idegen ország állítólagos »manipulációi«-nak emlegetése; magyar nevekre kiállított személyi igazolványok televíziós műsorokban történő felmutatása annak bizonyításaképpen, hogy az atrocitások végrehajtói valójában az üldözött kisebbség tagjai; – nos, mindez azokat a módszereket idézi, amelyeknek tragikus következményei nemegyszer vérbe borították Európát. Sajnos úgy tűnik, hogy a romániai forradalomból kinövő hatalom nem rendelkezik elég erővel és elszántsággal ahhoz, hogy szembeszálljon a gyűlölet növekedésével.

Franciaországnak azért volna kívánatos közbelépnie, hogy megmentse a román forradalmat és általában a demokrácia ügyét Kelet-Európában. Az elmúlt év decemberében, amikor elkeseredett harcok folytak Bukarestben, a francia külügyminiszter arról beszélt, hogy a demokratikus államoknak joguk van a beavatkozásra, hogy megakadályozzák a totalitarizmus visszatérését és kikényszerítsék az emberi jogok tiszteletben tartását. Bár ez az elv még kimunkálásra vár, egy Franciaországból kiinduló kezdeményezés a franciabarát és széleskörűen francia nyelvű román hatóságok szemében nem minősülne elfogadhatatlan pressziónak. Miért ne vállalkozhatna Franciaország arra, hogy közvetítsen a román származású és a magyar származású romániai állampolgárok között. Ez lecsillapítaná a szenvedélyeket, hozzájárulna ahhoz, hogy a felek racionálisan fogalmazzák meg álláspontjukat (így kiderülhetne, milyen szerények a magyar kisebbség kérései), rákényszerítené az érintett feleket a nemzetközi normák betartására, megteremtve így a dialógus lehetőségét.

Franciaország, amely iránt oly sok reményt táplálnak Kelet-Erópa ifjú demokráciái, méltán vállalkozhatna e közvetítő szerepre.

[a záró formulát a francia változatból fordítom:]

Kérjük, Köztársasági Elnök Úr, fogadja a legmélyebb tisztelet és odaadó rokonszenv kifejezését egy olyan nemzet értelmiségének képviselői részéről, amely mindig nagyra értékelte az Ön erőfeszítéseit az igazság ügyének előmozdítása és az emberi jogok érvényesítése érdekében.”]

(A levelek közlését a következő számunkban folytatjuk.)