Nincs eső nélküled, mert a szőlőszemekként

levélről levélre görgő cseppek bogyóiban

ott vagy, mohón szürcsöl be téged a szomjas

föld, mohón szürcsöllek, a kortyolható

levegővel együtt, melyben vízmolekulák

járják táncukat, nincs villámlás nélküled,

az elektromosan felrepedő égbolt feszültségében

ott vagy, úgy nyilallsz belém, úgy rezgeted meg

földtől égig, égtől földig bensőmet,

úgy hiányzol, mintha villámok cérnáival

varrná testemet valaki itt is, ott is, mennyi

mindent mozdítasz egyszerre bennem,

öröm, féltés, neheztelés, hogy teheted meg,

hogy ennyire hiányzol, van ebben önző

duzzogás is, senki sem teheti meg, hogy

nekem ennyire hiányozzék, de máris

hajadba szagolok, ki tudja, hány-ezredszer,

és most úgy, hogy nincs itt a hajad,

vagyis itt van, a lomb zubogásában,

ahogy a szélben hátraveti fürtjeit,

nincsen a szélben hajladozó fa nélküled,

átkarolnám, hátulról csókolnék nyakába,

összerezzennél csiklandósan, mert

épp valami mást csinálnál, telefonálnál,

főznél, festenél, valami aprólékosat

szokás szerint, izgulva, nehogy elrontsd,

én pedig bolond lendületemmel

(melyen azért sokat finomítottak az évek,

melyen sokat finomított a nevelésed),

kevés híján elrontanék mindent, túl sok

só az ételbe, félrecsúszó ecsetvonások,

mély és megindító telefonhívásba

behallatszó kuncogások, susogások,

elhajolnál tőlem, meg ne égessem magam

a hajsütővassal, elhajolna a fa, meg ne

perzseljen az, hogy túl közel hajoltam

hozzád, pedig itt se vagy, nincs idő

nélküled, csak valami üvegfalú akvárium,

melyet egy kád vízbe tettek, és most

úgy áll négy felől a négy üvegfalnak

feszülő víz, mint a bibliai zsidó nép

áthaladásakor kétoldalt a Vörös-tenger,

csoda, hogy nem vagy itt, hogy egy légüres

akváriumban időzöm, kívül a rendes időn,

érzem az összetorlódó percek tömegének

nyomását, de még nem tudnak összecsapni

felettem, még nem tud továbbsodorni,

nincs világ nélküled, csak robbanásig

túltelített zöld ágak, mindenfelé placcsogó

esőbombák, háborús övezetté változott

kert, tócsák, patakocskák, átformálódó

földfelszín, nincs kert nélküled, te növeszted,

te gyökerezteted a növényeket akkor is,

ha mindez láthatatlan, a föld alá bújtál,

akkor is, ha te láthatatlan vagy, elnyelt a tér,

vigyázva mozgok, mert én sem, én sem

vagyok nélküled, lépten-nyomon felriasztalak

magamban, álmosan nyújtózol bennem,

ébredezve megkérdezed, hm, hát itt vagy,

igen, itt vagyok, aludj tovább.