Európában bútortervezőként, az Egyesült Államokban építészként híressé vált Breuer Marcelről (Pécs, 1902–New York, 1981) csak kevesen tudják, hogy pécsi bauhäusler társaihoz hasonlóan festőnek készült. Nem adott hírt erről a tavaly nyáron a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban bemutatott kiállítás reprezentatív katalógusa, melyet a németországi Vitra Design Museum jelentetett meg. Tőlük vettük át nagy anyagi ráfordítással – sajnos csak – Budapestre az impozánsan installált kiállítást.

A hiány pótlására szeretnék most a pécsi mester képzőművészeti pályakezdéséről megemlékezni. Ezúttal Breuer gazdag pályafutásának csak erről a szeletéről lesz szó, melynek néhány érdekes darabja a Janus Pannonius Múzeum Modern Képtárában található, a többiek pedig a német múzeumok ritkaságai közé tartoznak.

A festő-grafikusi indulás a pécsi Bauhäuslerekre jellemző volt. E specifikum felmutatása a 2010-es EKF programban szereplő, a Pécsről indult Bauhausosok munkásságát bemutató nagy kiállítás feladata lesz. Ez fogja végre szülővárosukban, majd azt követően Berlin központi kiállítóhelyén a magyarok Bauhaus-beli tevékenységét feltárni, és először együtt a nagyvilágnak is végre tudomására hozni.^*

Breuer gimnazista éveiben pezsgő művészeti élet folyt Pécsett, az akkor még nagy Baranya központjában. A soknemzetiségű környezet, a bel- és külföldi tendenciák kölcsönhatása megihlette a fiatalokat. E kultúra különös megtestesítője volt a szerb-német-magyar származású Dobrovics Péter, aki a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, és nyaranta a Kecskeméti Művésztelepen festett, találkozott a modernek legjobbjaival: Uitzcal, Kmettyvel és Nemes Lampérthtal. Majd megjárta Párizst, s utána Pestről Pécsre közvetítette a magyar aktivizmus eredményeit. Dobrovics Krisztus siratása című rendhagyóan, felülnézetből merészen szerkesztett képe szerepelt Kassák Lajos A Tett című folyóiratában, amit háborúellenessége miatt 1915-ben betiltottak. Dobrovics 1916–17-ben kiállított a Cézanne-t követő fiatalokkal, akik klasszikus kompozícióikban az izmusok tanulságait hasznosították (Diener, Dobrovics, Gulácsy, Kmetty, Lampérth, Perlrott, Uitz). Aktos képeiknek plasztikus formakezelése, a színnel való modellálás hatottak Breuer Marcel első portréira. Pécsett a kiállításokon és a Főreál Gimnázium önképzőkörében ismerte meg Breuer az új törekvéseket Dobrovicsnak és tanítványainak munkáin keresztül. Johan Hugó és Stefán Henrik kiállítása 1919 októberében a Nőegylet helyiségében a reveláció erejével hatott. Breuer ekkor készítette Önarcképét és Schwarz Ottó portréját.

1920-ban érettségizett, amikor Dobrovics elnökletével létrejött a rövid életű, modern Pécsi Művészkör, melyben a nála néhány évvel idősebb művészek tömörültek: Molnár Farkas, Stefán Henrik, WeiningerAndor, Johan Hugó, Gábor Jenő, Gebauer Ernő s a már végzett építész Èaèinović (Tarai) Lajos. Molnár és Weininger az előző évben a pesti Műegyetem Építész Karát látogatták. Kívülről jövő ösztönzés volt tehát bőven, de ugyanennyire fontos volt az otthoni hatás is. Breuer ötvös-fogtechnikus apja a legfontosabb angol iparművészeti folyóiratot, a The Studiót járatta. Anyja népművészetet gyűjtött és mesterfokon kézimunkázott. A gyerek emellett hegedülni tanult, valamint németül és franciául. Walter Gropius, a Bauhaus híres igazgatója később azt írta Breuerrről, hogy nehéz lett volna megállapítani, milyen miliőből érkezett. Nagyvárosi, kozmopolita, bohém fiatalembernek látta, aki amikor 1920-ban Pécsről Weimarba ment, még nem tudta, hogy festő vagy szobrász legyen.

Közben Bécsben is próbálkozott. Tehetségét bizonyítja, hogy ösztöndíjjal felvették a Képzőművészeti Akadémiára, de ezt hamar túlhaladottnak érezve otthagyta, és Bolek építészirodájában helyezkedett el. A Pécsről indult építész, Forbát Alfréd ösztönzésére az 1920-as téli szemeszterre iratkozott be a weimari Bauhausba, s lett ezt követően a modern kísérletek hírvivője a pécsiek felé. Amikor nyaranta hazalátogatott, szívesen beszámolt a kint tapasztaltakról, biztatta a fiatal tehetségeket, akik közül többen egy év múlva követték példáját, és a német formaújító főiskolát választották továbbképzésük színhelyéül. A pécsiekkel való kapcsolatának további szép dokumentuma Molnár Farkas Breuerről készült portréja, melyen merészen előre tekint a kubisztikusan formált férfiarc.

A Bauhausban kezdetben a svájci származású Johannes Itten felfogása uralkodott. Ő az egyéniség szabad kibontakoztatásának híve volt. Oktatási felfogásában egyesítette a keleti filozófiát és a nyugati kultúra emlékeinek analitikus megismerését. A cél a harmonikus, alkotó ember képzése volt sokoldalú inspirációkkal az esti aktrajztól az előkészítő tanfolyamon való anyag-, faktúra-, színkísérletekig, a műelemzéseken át a testkultúráig. Szemlélete még azokra is hatott, köztük a magyarokra, akik azzal vádolták, hogy Ittennek fontosabb a meditáció, mint a gyakorlati munka.

A grafikai műhely volt a kézműves gyakorlat és az autonóm képzőművészet összekapcsolásának legjobb színhelye, ahol mindenki szabadon kipróbálhatta tehetségét, és belekóstolhatott a sokszorosító technikák rejtelmeibe. A diákok lapjának tanúsága szerint a német expresszionizmus formanyelve hatotta át a fiatalok műveit. E stílusban készültek Breuer linómetszetei, mint a berlini Bauhaus Archívumban található Fájdalmas férfifej. A metszőkéssel kivágott részek fehérje alig ellensúlyozza a sötét formákba sűrített tragédiát, mely az első világháború utáni életérzést, az embersiratás és -féltés általános lelkiállapotát közvetítette. Breuer másik linóleummetszete merészen újszerű kivágásban mutatja a Siratás-jelenetet, másként, mint Dobrovics említett képe, de messze a tradicionális ábrázolásoktól. Talán leghatásosabb grafikája a Gitáros című kompozíció, melyet lent a zenélő figura és fent a szomorúan ballagó alakok ellentétére épített. Ezek a lapok a Bauhaus grafikai műhelyében születtek, az ottani munka ritka dokumentumai.

1921. február 7-én szüleinek írt levele szerint Breuer Marcel jól érezte magát a Bauhausban. “Díszítőfestőként piktorkodom, és az üvegfestésre fogom adni magam” – írta.

Erős, nyers, dinamikus fametszetek helyett J. Itten a növendékek tehetségének egyéni kibontakoztatása mellett ezoterikus tanokat hirdetett, és a művészet forrásának a szeretetet tekintette. Lettrisztikus alkotásain a betűk színe és szabad formája érzelmi kifejezőerővel bírt. Mesterét felülmúlta Breuer egyik legszebb festői műve, melyet a Zöld erdő harmatját, piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél című bujdosó nóta sorainak felhasználásával festett. Légies, zenei és nosztalgikus kompozíciója nagy sikert aratott. Ezt mutatja, hogy bekerült az 1923-as Bauhaus-katalógusba.

Breuer Paul Klee analízis óráit is látogatta. Hatott rá az expresszionizmus másik nagy mestere is, aki akkor alakította ki oktatási elveit a természeti motívumokból kiindulva. A szabad akvarellezés, a zenei absztrakt kompozíciók a korai Bauhaus-időszakra jellemzőek voltak, s közülük is kiemelkednek Breuer Németországban őrzött alkotásai.

Az ifjú e sikerek ellenére sem a festészeti műhely felé indult tovább, hanem anyja, illetve Forbát tanácsára az akkor alakuló asztalosműhelyt választotta további tanulmányai színhelyéül. Ez szintén Itten vezetése alatt állt 1922-ig, amikor Gropius vette kézbe. Itt alakult ki az igazgató és Breuer életre szóló szoros és gyümölcsöző kapcsolata. Az asztalosműhelyben kezdetben szintén az expresszionista, Kandinszkij körében kedvelt, színezett, applikált, a primitív kultúrák és a népművészet által inspirált felfogás uralkodott. E szellemben született a Néger trón, avagy Afrika szék, Breuer kiemelkedő munkája. Gótikus ívek koronázzák a festett fa vázszerkezetet, és Gunta Stölz kárpitjával egzotikus, egyedülálló alkotás született, mely a népi és a távoli kultúrák ötvözésére tett extravagáns kísérletként is felfogható. Elveszettnek hittük, s végül 2004-ben került elő Stölz unokaöccsétől, és megcsodálható a Bauhaus Archívumban Berlinben.

A historizmuson túllépő expresszionizmus kiemelkedő, fantáziadús, egyedülálló remeke Breuer bútortervezésének elindítója volt. Másik, szintén Stölzcel együtt 1921-ben készített széke egyszerű, hasznos, praktikus felfogásra vall, az expresszionizmusból a konstruktivizmus irányába.

Breuer Marcel alig ismert festő-grafikusi pályakezdésének lezárulását a Bauhaus 1923-as katalógusában szereplő színes grafikája jelzi. Ez valójában kőnyomatos munka a kiállítás helyszínéről. Jól mutatja a művész új irányultságát a tárgyformálás, a tértervezés felé. Pécsi társához, Molnár Farkashoz hasonlóan az 1920-as évek közepén Breuer is felhagyott a képzőművészeti tevékenységgel, s a csőbútor, majd az építészet világhírű mestere lett.

^*

Az elhúzódó EKF viták és a finanszírozás hiánya veszélyeztetik a pécsi Bauhäuslerek hazai és külföldi kiállítását, magyar és idegen nyelvű reprezentatív katalógusban való bemutatását, mely jeles magyar és német szakemberek ritka együttműködésére épülne. A projekt törlése Pécsnek nagy presztízsveszteséget jelentene.