A tölcsér

(Anna elemez)

 

Nem kellesz már.

Romboltam.

 

Közben egyszer megpillantottam a lelkem.

Olyan volt, mint Jungnál a hústorony,

az óriás, amit korábban sosem hittem el,

csak nőiben: tölcsér,

réteges, a rétegek közt folyadék;

benne nyüzsgő kicsi pontok:

emlékek mikroszkóp alatt.

A rétegek, mint a hártyák,

matt, sima, jeges – feszített víztükör.

 

Hát te csak most?

Pedig ez már régebbi hír…

A fiú szeme csillog,

vonásai szétesnek,

szája nedves, mozogni kezd,

fészkelődik a székén.

Neki ajzószer a pletyka.

Aztán hazamegy.

 

Nekem is kell ez.

A súlypontok miatt.

A történetem másoké is,

összeszedem tőlük,

megkeresem a szerepem.

S minden epizód áttör egy réteget.

 

A sírógörcs később csak fizikai tünet.

Mert fogyatkoznak a rétegek.

A tölcsér mélyén te vagy,

kicsi mag, szilvamag,

kicsúszol, ha elfogynak.

Akkor majd újra látlak.

Már nem leszel közel.

 

Nem is látom, olyan közel van,

mondtam nemrég.

Most pedig várom,

hogy bezáruljon a tölcsér,

elsimuljon a seb.

 

Nem olyan vagyok,

amilyennek mutattál.

Áttörtem a tükreidet.

 

 

Ezért írok

(Anna komoly verse)

 

Nézte a mellem. Kibontotta a hajam,

mennyi sok haj, azt mondta.

A ruhát a fejemen húztam át, felfelé.

Egy pillanatra eltakart,

s ahogy előbukkant a szemem,

láttam, megváltozott a pillantása.

Lefeküdtem mellé az ágyba.

Már nem volt szelíd.

Csípőjével pumpált,

a farkát hozzám nyomta.

 

Csak az ijedtség.

Hogy ezt nem akarom.

“Szopjál le akkor, ha nem dugunk.”

Az egyes mozzanatok a helyükön,

az érzés talán jó is, de nem megy mégse.

Úgy nyúlt belém, mintha egy darab kenyeret

tépett volna. Égetett és fájt.

Ellöktem a kezét.

Kivertem neki, és közben szédültem.

 

A hideg utcán minden lépésre vigyázz.

Csúszós a jég, süt a nap.

Az élettér eltűnése még nem félelmetes.

A hideg vont körém határokat.

És a keserűség.

A kádban a forró víz,

nagyon forró, mossa el.

 

Aztán az elemző hajlam,

megállíthatatlan.

Ez lenne az egyedüllét?

Mit tettem magamért?

Mások miatt?

Vagy mert ez gyengeség?

Hamis képzet a magamért?

 

Magamért, mégis.

Hogy legalább pillanatnyilag

az enyém legyen az utolsó szó.

Hogy úgy érezzem, vagyok.

Én, mert megoldottam.

Tisztáztam. Elemeztem,

kellőképpen elferdítettem,

megszépítettem, szelektáltam.

Mondatokat csináltam.

 

Megfelel.

Ez történt.

Az enyém.

Így marad.

Ez az emlék.

Ezért írok.