A történet egy nagyon érzéki nőről szól, bizonyos Hangáról, így hívják, Hanga, igen, Szilágyi Hanga, ha jól emlékszem, egy mai nő, egészen kislány korától tele van kirobbanó érzékiséggel, tündéri, babaarcú teremtés, csicsergő kismadár, könnyed táncléptekkel térül-fordul az emberek közt, kecsesen riszálja a fenekét, élvezi, hogy megnézik maguknak a fiúk, összenevetnek, kacsintanak, nem baj, neki ez is siker, ilyenek, éretlen surbankók, a férfiaknak meg kicsordul a nyáluk, ami mulatságos, a cukros bácsikat az orruknál fogva vezeti, süteményeket vásároltat magának, franciakrémest, Rigó Jancsit, Stefánia-szeletet, hatalmas adag tejszínhabos fagylatot, s egyik percről a másikra eltűnik a szemük elől, mint a kámfor, este isteni nagyokat maszturbál a paplan alatt, a csúcsra persze nem jut el, hogy is jutna, fiziológiai képtelenség, de így a végtelenségig elhúzhatja az öncsiklandozást, ez az ő szava, azért mondom így, tehát csiklandozza magát, ami annyit tesz, hogy jár az ujja a csiklóján, miközben szűnni nem akaró ábrándképek peregnek benne, nem részletezem, volt persze egy nagymama az életében, aki rendesen jóistenezett, egyszer rá is csapott a kezére, mert illetlen helyre nyúlkált, de régi ügy, el is felejtette, utóvégre felvilágosult szülők gyermeke, legalábbis ő annak hiszi őket, mert nem szólnak bele az érzéki életébe, egész nap nincsenek odahaza, az apja ügyvéd, az anyja színésznő, hosszú éveken át vidéken játszik, aztán Pesten, de akkor is próba után kocsiba vágja magát, rádió, film, szinkron, egyetlen haknit se mondana le, imádják a pénzt, van nyaralójuk a Velencei-tónál, de a jugoszláv tengerpartra járnak kikapcsolódni, még a hetvenes évek végén vagyunk, ott kevergetik a koktéljukat a hotel halljában, egyedül erre lehet azt mondani, hogy pihenés, Hanga nincs velük, iskolába jár, vagy az iskola mellé, tizenkét esztendősen kezdi a fiúzást, gátlástalanul, boldogan, csupa izgalom, végtelen csókolózások a Duna-parton, a parkban, a krapekok egyszerűen megőrülnek a nyelves puszijaitól, nála négy-öt évvel idősebb csajok kezéről is bármikor lecsapja a pasit, odavan a férfiak kívánós bókjaitól, nagy smárolások, hagyja, hadd nyúlkáljanak, be a póló alá, a bugyiba, csak a nedves puncit ne, azt szégyelli, nem is érti, minek nedvesedik annyira, közben röpül az idő, észre se veszi, nem csinál problémát a szüzesség elvesztéséből, de azért az első srácot és az első alkalmat gondosan megválasztja, kedves, szőke fiú, Rómeónak hívja, bár Robi a becsületes neve, de így romantikusabb, a szülők két napra Bécsbe rándultak, van idejük, hosszan játszadoznak az ágyban, kacérkodnak egymással, felfedezik, bekalandozzák a másik testét, mintha tényleg Rómeó és Júlia lennének, felszabadult, modern változatban, míg végül lezajlik a nagy esemény, megtörtént, szép volt, de nincs benne szenzáció, nem is tart sokáig ez a kapcsolata, jön egy másik, aztán megint másik, még nincs tizennyolc, és már a negyedik szeretőnél tart, este tízkor csókolóznak a kapuban, ami a világ legtermészetesebb dolga, jön haza az apja aktatáskával, szikrázik a szeme, mint aki már mindent tud, ráförmed, kitépi a lányát a fiú karjából, az beszari módon elsomfordál, Hanga szegény betántorodik a kapu alá, az apa ott helyben lekever neki két hatalmas pofont, benn a lakásban a lány térdre esik előtte, könyörög, hogy bocsásson meg neki, bocsásson meg.

Az apa fenséges, fess, hatalmas, erős, kegyetlen, szenvedélyes, izgató, nem lehet nem csodálni férfias, magas homlokát, két virilis vállát, széles csípőjét, acélos, mindennemű ellágyulástól viszolygó tekintetét, könnyű kiolvasni belőle, hogy ő az, aki a világ átláthatatlan, kaotikus dolgaiban képes rendet teremteni, jól látja mindazt a csapdát, veszélyt, zsákutcát, az összefüggések egész labirintusát, amit mások nem vesznek észre vagy nem megfelelő pozícióból szemlélnek, nyilván ezért nem képes megbocsátani Hangának, egy álló esztendeig úgy élnek egymás mellett, hogy levegőnek nézi a lányát, nem szól hozzá, nem fogadja a köszönését, a közeledését, egyetlen szó vagy oldott pillantás nélkül fogyasztja el az ételt, amit a lány felszervíroz neki, akár egy cseléd, még az iskolai bizonyítványát sem hajlandó szülőként láttamozni, Hanga egyre jobban szenved, és egyre jobban imádja, már eltűntek a krapekok az életéből, szóba se áll velük, a fél életét odaadná, ha sikerülne valamiképp kiengesztelnie az apját, a helyzet azonban reménytelen, a többszöri anyai közvetítés kudarccal végződik, leérettségizik, jelentkezik a jogra, felveszik, tanul, vizsgázik, impozáns eredménnyel, félévkor második legjobb az évfolyamon, csak az egyik professzor csemetéje előzi meg, akivel úgy tűnik, kesztyűs kézzel bánnak a tanárok, de év végén még őt is maga mögé utasítja, és nem történik semmi, semmi, semmi, “hát mi az istent akarsz tőlem még, apa?!”, legalább a szemébe mondhatná, kiáltaná, üvöltené, de a kettejük közti némaságnak ólomsúlya van, nem lehet megmozdítani, “mit akarsz még tőlem, apaisten?!”, ismételgeti magában, de csak magában, dönt, elköltözik otthonról, albérletet vesz ki, nem boldogul az ösztöndíjából, hó végén nincs mit ennie, mégsem megy haza, még karácsonykor se, az anyjával tartja a kapcsolatot, de inkább a színházban, a rádió pagodájában találkoznak, az anya mindig csúsztat néhány forintot a zsebébe, ő közben elvégzi a jogot, kis híján vörös diplomával, ügyvédbojtár lesz, ott a munkaközösségben végre megismeri azt a férfit, egy jól menő, negyvenes pesti ügyvédet, aki a kívánatos diszkrécióval és leleményességgel intézi a szocialista pénzvilág cápáinak átláthatatlan ügyeit, a kollégák csak Stexinek becézik, ez az ember az, aki végre hajlandó megbocsátani Hangának az apaisten helyett.

Stexi valóságos álmai lovagja, jobb szeretőt, odaadóbb férjet, szelídebb apát keresve se talált volna, ráadásul úgy tűnik, különös érzékenységgel rendelkezik ahhoz, hogy Hangát kigyógyítsa szörnyű apakomplexusából, mindjárt kapcsolatuk elején gyanút fog, hogy a babaarcú érzéki tündér, aki a férfiúi kéjvágy felcsigázásának és kielégítésének elbűvölő tudora az ágyban, a maga részéről csak eljátssza az orgazmust, amúgy nagy átélő képességgel és elég megtévesztően, hisz a témát érintő összes lehetséges szexológiai kézikönyvet elolvasta már, tehát nagyon is tisztában van azzal, amit keres, ám ez nem segít rajta, Stexi viszont igen, ő megtalálja az értő, intim hangot, amitől a nő megnyílik, elkezd beszélni, pironkodás nélkül bevallja a kudarcot, utóvégre csupán saját testi holtpontjáról van szó, ettől ő még briliáns szerető, aki partnere legrejtettebb óhajait is teljesíti, persze, persze, érvel a férfi, de próbálj meg most magadhoz is ugyanilyen nagylelkű lenni, hisz sokféle út vezet a gyönyörhöz, képzeld, mondjuk, azt, hogy a paplan alatt maszturbálsz, miközben én benned vagyok, nagyon is benned vagyok, te viszont törődj magaddal, segíts be magadnak, ne félj, ne szégyelld, nekem is kéjes látnom, ahogy pörög az ujjad, és tényleg, tényleg, beválik az ötlet, bolond, perverz játék áttörni a láthatatlan falon, ami eddig elválasztotta az eksztázistól és a tökélytől, a legszebb pillanatban teherbe esik, összeházasodnak, már nem akar ügyvéd lenni, inkább közönséges gyámügyi előadó lesz, beköltözik a panorámás rózsadombi négy szobába, hatalmas előterasz tartozik hozzá, a kis Réka ott tanul meg kerekezni első babatriciklijén, az apja ácsorog mellette, leguggol hozzá, gügyög, táncol, hahotázik, odavan a csöppség bájos, nyiladozó értelmétől, a színésznő nagymama is velük ünnepel, csak a nagyapa nem, ő tartja magát, akár holmi haragvó bibliai isten, aki nem képes megbocsátani a maga teremtette nőnek az érzéki mindentudást, Hanga nem is akarja látni többé, fél tőle, félti meglelt érzéki boldogságát, a házasságát, az örömszerzés kényes egyensúlyát, amibe talán még Rékát se fogja beavatni, mi tagadás, azt a felhőtlen, gátlástalan érzékiséget szeretné viszontlátni a lányában, ami benne bimbózott, mielőtt az atyai erőszak levette őt a lábáról, leteperte, megsemmisítette, élőhalottá tette, de a felserdült Rékát kecses, vonzó alakja és minden testi érettsége ellenére is csak nagyon-nagyon lassan kezdi érdekelni az érzéki szenvedély, ők már lassan húszéves házasok, Stexi jól menő ingatlanügynökséget visz, időközben ugyanis nagyot fordult a világ, a szocializmusból újfent kapitalizmus lett, a férfi minden energiáját leköti a hajsza, a gazdagodás mámora, harmincmilliós Mercedesszel jár, késő este kerül csak haza, bezuhan az ágyba, ez a piac törvénye, aki nincs résen, azt a többiek kiszorítják, hová lettek a régi édes, eksztatikus szerelmi együttlétek, jön a veszekedés, a szemrehányás, a számonkérés, “nem vagy már új”, mondja a férj egy alkalommal, Hanga ebből tudja meg, hogy új nő van a férje életében, talán az ingatlanügynökségen alkalmazott, telefonálgató kis liba, csak azért is elhatározza, hogy Stexivel a huszadik házassági évfordulójuk alkalmából Párizsban fognak szilveszterezni, megszervezi, befizeti az utat, még egyre azon jár az esze, hogy visszahódítsa a férfit, Réka ekkor csókolózik először a rózsadombi kertkapu előtt, késő este, csöndesen odasuhan mellé a Mercedes, kiszáll belőle az apa, se szó, se beszéd lekever neki két hatalmas pofont, Hanga az egészet föntről, a teraszról nézi, mintha önmagát látná, ahogy tizennyolc esztendős fejjel felképeli őt a saját apja, két éve már, hogy meghalt, ő még a temetésére sem ment el, szerencsére Réka nem esik térdre és nem könyörög, üvölt a férfival, káromkodik, kikéri magának, zeng az utca, “mi az istent képzelsz magadról?!”, betelt a pohár, Hanga is a lánya pártját fogja, hajnalig áll a bál, reggel Stexi bejelenti, hogy beadja a válópert, látni se akarja őket, se az anyát, se a lányát, vesz nekik egy kétszobás lakást egy újpesti panelházban.

Hanga úgy dönt, elutazik egyedül Párizsba, vakon hiszi, hogy ott végre rájön minden titkok nyitjára, ott tölti a szilvesztert, megismerkedik egy kreol fiúval, bizonyos Jesús Caminallal, aki kis túlzással a fia lehetne, hisz alig pár esztendővel idősebb Rékánál, szerelembe esnek, ami legalábbis rendhagyó történet, a spanyol fiú épp kellőképp egzaltált partnert keres magának, aki újév napján hajlandó vele a Marais negyedbeli St. Paulban, a volt jezsuita templomban a folyó mise alatt szeretkezni, ott, ahol egykor Madame Sévigné külön kis páholyban ült a hivalkodással és erotikával teli egyházi cécó alatt, a főnemesek, udvaroncok, művészek szagos miséjén, ez az egész afféle babonás téboly lehet a fiú részéről, kitörés, lázadás, jóvátétel, évezredes tabukat romba dönteni és új életet kezdeni, új világot teremteni, Hanga nem is érti, nem is érdekli, őt lenyűgözi az a körülmény, hogy egy lázas tekintetű kreol suhanc megkívánta benne az érzéki asszonyt, noha sejti azért, hogy a spanyol a maga részéről eget rengető szentségtörést szeretne végrehajtani, de neki ez nem több extravagáns ötletnél, amit nemtörődöm hangon tudomásul vesz, ő inkább arra kíváncsi, milyen szerepet játszik a kapott ajánlatban az ő nőisége, tényleg érzi-e benne ez a gyerek a nőstényszagot, miközben a túlfűtött Jesús számára, aki immár csupa izgalom és csupa izzás, épp attól lesz ő az igazi nőstény, hogy ilyen könnyedén elfogadta azt, amin mások sorra megbotránkoztak, ráadásul ezt a történetet egy olyan író írja, akinek a templomi szex mondhatni a mániája, és szereti francia környezetbe helyezni a sztorit, mintha a franciák nem vennék gyalázatnak az effélét, tehát elviszi hősnőjét a párizsi St. Paulba, zajlik az ünnepélyes újévi ceremónia, zeng az orgona, tele a templom, a spanyol Jesús és a magyar Hanga meghúzódnak hátul, a használaton kívüli jezsuita gyóntatószék mögött egy homályos szegletben, összesimulnak, a nő a fiú ágyékának nyomja a fenekét, a fiú kigombolja a sliccét, felgyűri a finom velúr kosztümszoknyát, félrehúzza a bugyit, és benyomul a nedves, kívánós nyílásba, a nő most bezzeg büszke rá, hogy így nedvesedik még, az egészet olyan olajozottan művelik, mintha sokadszor tennék, holott hangosan ver a szívük, ezúttal Hangának még hangosabban, mint a másiknak, soha nem érezte a testét belülről ilyen érzékeny, minden impulzust hatványozottan felfogó biológiai membránnak, eszébe jut a gőgös apaisten, meg Stexi, a megbocsátó apaisten-másolat, végük van, végük, micsoda elomló testi szabadság, először élvez el úgy, hogy nem kell magának besegítenie.

Hanga kis híján elájul, a spanyol két erős karja felfogja, lassan kezd magához térni, “nézd, gyászmisén vagyunk”, súgja a férfi, fekete szoknyában a pap, a ministránsok, a hívők is ünneplőben, öltönyben, nyakkendőben, sötét felöltőjükön fekete karszalag, az asszonyok arcát gyászfátyol borítja, az apám temetése, gondolja a nő, lehet, hogy csak most került sor az apám temetésére, ennek mind meg kellett történnie, hogy eltemessem az apámat, felbúg az orgona, szokatlan, elemi erővel, akár az orkán, akár egy forte előadott Bach-fúga, belerezegnek a színes ablakok, a templomhajó közepén szétválik a hívők serege, a főbejárat felől újabb fekete szoknyás, karinges ifjak özönlenek be, alighanem papnövendékek, kétoldalt sorfalat állnak, egy parádés, cicomás hieroglifákkal ékesített, jelképes koporsót hoznak be főpapi kísérettel, mennyei atyánk, csak ennyi áll rajta, évszámok nélkül, tucatnyi ministráns lengeti körötte a füstölőt, a koporsó után haladó menet élén a bíboros-legátus, megrendült, fájdalmas arccal, mögötte három püspök is, süvegben, pásztorbottal, majd a szerzetes atyák és apácák végeláthatatlan sora, régi századok tarka egyházi divatja szerint, fehérben, kékben, barnában, feketében, különféle fityulákban, fedetlen fővel, tonzúrával, saruban, szandálban, zsinóros lábbeliben, végigvonulnak a templomhajón, megállnak az oltár körül, elhallgat az orgona, a bíboros-legátus fennhangon kántálja a gyász rituáléját, “hőn szeretett, drága mennyei atyánktól, aki mindig az üdvösségünkön fáradozott, és elküldötte hozzánk szent fiát, hogy megváltson bennünket, íme, örökre búcsút veszünk”, mi ez?, mi történik itt?, Hanga nem akar hinni a fülének, nem is ért mindent, nyelvi problémái vannak, de ott a spanyol a háta mögött, ő aztán minden szót tisztán felfog, és csak néz, csak néz, borzongató a pillanat ünnepélyessége, hát most ezek is eltemetik az istenüket?, épp itt és épp ebben az órában, hova jutott a világ, minő vaksors.

Három nap múlva hazaérkezik Párizsból, megtudja, hogy Stexit újév napján halálos autóbaleset érte, a harmincmilliót érő Mercedes a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A történet azzal zárul, hogy ez az egykor érzéki zsenialitással született nő ott ül egyedül a szobában, bámul a semmibe, tompa lett és érzéketlen, egyáltalán nem érti magát. Minek teremtettem ennyi istent magamnak, és miért kellett megölnöm őket? Miféle fogságból igyekeztem szabadulni, ha eleve szabadnak születtem? Még este a konyhában is erről filozofál Rékának, de a lány csak mulat rajta, gógyisnak nevezi és konzervatívnak. “Tudod te, hogy mi történt velem Párizsban?!” De nem mondja ki, Réka úgysem értené. Valószínűleg nincs is mit érteni ezen.