FARUK ŠEHIÆ

 

 

Nemzeti tragédia 1028 szóban

 

Szereplők:

Emberi lény (ő lesz Pronto)

Fekete ruhás ember (misztikus hírnök)

 

A történés helyszíne:

Nincs szigorúan meghatározva, lehet akár egy vidéki városka mozijában.

 

A történés időtartama: határozatlan és előkelő, mint egy halott katona kezében a Zippo öngyújtó lángja.

 

Rendkívüli figyelmeztetés: az előadás alatt Brian Eno Reptéri dallamai szólnak majd, és a színház alkalmazottai (akik egyébként kiemelkedő színészek és a színházi eszme szakavatott ismerői) a teljes előadás alatt szigorúan megtiltják a közönségnek a színészek nézését, amíg az előadás tart. Ajánlják, esetleg, a saját cipőjük orrának szemlélését; az alkalmazottak szintúgy megtiltják bármilyen nemzeti gondolat csírájának kifejlődését. Könnyek nélkül, kérem!

 

Az Emberi lény kijön a világot jelentő deszkákra.

Cigarettára gyújt, és a színpad közepére áll, amelyen a következő kellékek találhatók: fa hintalovacska, asztal két székkel, egy üres, piros színű marlborós doboz, a cigaretta láthatatlan füstje (amely később az egyetlen lényeges dolognak bizonyul), piros függöny Lenin arcképével és egy zöld alma.

Itt az időgép is, amelyet, sajnos, senki sem tud irányítani. Rézcsövekből, plexiüvegből és virágmotívumos tapétából összeeszkábálva.

Miután semmi se történik, megjelenik egy ember fekete esőköpenyben, és az Emberi lénynek felteszi a következő kérdést: Ön mit gondol, jóllehet nem ismerem Önt, valójában, Ön hogyan képzeli el a nemzeti tragédiát?

 

Az Emberi lényt Prontónak fogjuk nevezni.

Pronto beszélni kezd, a színpadon Blitzkrieg vonalban mozogva.

 

Pronto:

A nemzeti tragédia a méltóságteljes fasz.

A nemzeti tragédia a koldusszar.

A nemzeti tragédia a patkányméregszagú virág.

A nemzeti tragédia a kurva, akihez mindig visszajársz.

A nemzeti tragédia a madáragy lényege, az ő szürke eminenciája.

Ha a nemzeti tragédiáról kezdek el beszélni, agyamban milliónyi kis ablak tárul ki, és mindegyik ablakból egy-egy boldogtalan emberi fejecske kandikál.

A nemzeti tragédia egy szám, amelyik nem mosolyog.

Csont, amely rothadó fluoreszenciát sugároz.

Ez a kis nemzetek anyja és a nagyoké is, mint mondjuk Brechtnél a tizenhárom éves háborúból.

Ez a szavak gyülekezete, amelyek csilingelnek, mint két újrahasznosított urániummal töltött kristálypohár.

Mi mindannyian a nemzeti tragédia kisgyermekei vagyunk.

Az Ő pionírjai és proletárjai.

Liliputi árvák, mint valamelyik nemzeti bárd énekében, Bora Spužić Kvaka azt mondaná: a sarkon állok, koldushoz hasonlatosan…

A nemzeti tragédia a halott városok idézett metaforája: Srebrenica, Vukovar, Mostar…

Azonban, úgy néz ki, hogy ettől csak a temetők fejlődnek a jövőben.

A nemzeti tragédia gyertyák százaiban testesül meg a Seli utcában, itt a Fájdalom falának nevezik, így lettek a halott emberek halhatatlanok, mint a vörös téglák.

Ha folytatom a beszédemet, a világ akkora könnyeket fog hullatni, mint a víziló.

Elsírja magát Butros Butros Gali csakúgy, mint Sadako Ogata vagy Jaszusi Akasi.

Csakúgy, mint Bill Clinton nemi szerve.

A gané is szar, olvastam egy Danilo Kišről szóló írásban.

Aki a középpontba talál, az minden mást eltéveszt.

A halál az a kert, amelyben ébredek.

Mindannyian bűnösök

Akik azt mondták igen

Akik azt mondták nem

Akik nem mondtak semmit

Mindannyian bűnösök

A gyermek is az anyja méhében, a pillanatban, amikor az anya egy csokor vörös rózsát vásárol.

A vonatok az emlékekbe távoznak, mondja Ró¿ewicz.

A banális gonosz rakományai…

Felpakolva Németországban és szétküldve Európa-szerte.

Láttam, Auschwitz miként van kikövezve a zsidók síremlékeinek márványlapjaival.

Láttam Tadeusz Ró¿ewiczet, mint a saját versében, hogy miután kenyeret, vajat és tejet vesz, siet haza, hogy megpróbálja megérteni, hogyan lehet verset írni Oœwiêcim után.

Szymborska azt gondolta, hogy ez úgy fog kinézni, mint Bach motorfűrészen játszva.

Én meg azt gondoltam, hogy jó lenne, ha a szabadságnak olyan lenne a koreográfiája, mint a római zabálásoknak.

Lehet, hogy jó lenne, ha struccá változnék.

Erő a lábakban, fű a csőrben, kézilabda nagyságú tojások.

Néztem a nemzeti tragédiát az elárusítónők szemeiben, akik a drága butikok ajtaiban álltak, az ajtófélfának dőlve, mint a kurvák, vékony cigarettát szíva, hanyagul hátravetve festett hajukat.

A stadionokon fű nőtt.

A tömeg úgy emelkedett fel, mint az élesztő a nemzeti tragédia tésztájában.

Közönséges ezred, akikből keserű étel készül.

Ágyútöltelék, aki semmi másra nem gondol, csak a saját gyomrára.

Lévén végül összeszámlálva a nemzeti vezérkos torkában.

A húsból átöntve a torokhang szavaiba.

Haso így szólt Mujóhoz: láttad, hogy a cunami megölt háromszázezer embert Ázsiában?

Láttam, úgy kell nekik, ha rá szavaztak, bassza meg az anyjukat! – válaszolt Mujo.

Elfáradtam tőled, nemzeti tragédia.

 

Várd meg, hogy elaludjak, majd jöjj el rózsaszín felhő képében, amelyből orgonavirág-szirmok potyognak.

Grafitit láttam a falon : olyan országban élek, ahol a csontok kiásása ütős tv-hír.

Nem olvastam a Hamletet.

Nem is tervezem.

Olvastam a Gilgamest, és megsirattam Enkidut.

A kalászokhoz és a madarakhoz szólok.

A forráskúthoz, amelyből a tisztaság zöld buborékai törnek elő.

A hangyakolóniákhoz, amelyek szétoldják a bekerített rovar gyomrát.

Versace mosolygós napjához egy vonzó nő mellén.

Ha mindent levezetünk az anyaszült meztelen emberre, az emberi test meztelen tragédiája mutatkozik meg előttünk.

Elég sok embert ismerek, akik teste anyaszült meztelen volt.

Halottakról álmodtam és írtam róluk, teljes vezeték- és keresztnévvel.

Az absztrakt nyelv, amelyikkel a költők dicsekednek, nem különbözteti meg az élőket a holtaktól.

Az emberek beszéde a piacokon tele van rusztikus metaforákkal.

A nemzeti tragédia úgy forog a szavakban, mint a zöldség a kereskedők kezében a téren.

Világvaluta lelke van.

Az afrikai vírus áttörése.

Senki sem immunis, fertőz génekkel és nemzeti húros hangszerekkel.

A nemzeti tragédia tehát egy univerzális szintagma.

Beléhúzódom, nagyon csábító, és felállítom a saját határaimat a sün tüskéiből.

Nem, nem húzódom bele, az a kisebb ellenállás vonala.

Elmerülök az egyszerű nullában, embrióvá válok.

Így beszélt a tragédia a számon keresztül, vagy én szónokoltam az ő nevében.

A nemzeti és egyéb hősök bronz, előrenyújtogatott nyelvén.

A csikorgó tankok benzinjével köpködött.

Gránátokkal, amelyek úgy suhannak keresztül az emberi testeken, mint a Formula 1 meteorjai.

Emberi lény vagyok, amikor megsebesültem, valami belefúródott a testembe egy vírus könnyűségével.

Erről beszélek Önöknek.

Mert, halott ajkak nem beszélnek.

 

A fekete ruhás ember tapsol, és kioldalog a függöny mögé.

Feltette a kérdést, és távozott.

Pronto az asztalhoz ül, a konyhai asztalhoz, és enni kezdi a zöld almát.

Sűrű dohányfüst terjeng a cigarettája fölött, annak ellenére, hogy a közelben senki sem dohányzik, sem nem ég semmi, kivéve az emlékekben, ahol égő tájak és romok találhatók.

Pronto így tűnik el a füstben.^*

A függöny végül megteszi kötelességét.

Leereszkedik.

 

TÓBIÁS KRISZTIÁN fordítása

 

Faruk Šehić 1970-ben született Bihaćon. Két verseskötete jelent meg: Pjesme u nastajanju (Omnibus, Sarajevo, 2000), Hit depo (Buybook, Sarajevo, 2003) és egy novelláskötete, Pod pritiskom (Naklada Zoro, Sarajevo-Zagreb, 2004). A szarajevói Štart magazinnak ír. Szarajevóban él.

 

^*

Eltűnni a füstben – részlet Celan Halálfúgájából.