Konkrét szonett magamról; (Szonett a fordításról); Szonett a pillanatról; Hegységek, félálomban

Kovács András Ferenc  vers, 2007, 50. évfolyam, 11. szám, 1119. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Konkrét szonett magamról

 

Ki dolgozószobámban

Időzget, írni próbál –

Nem én vagyok sosem. Más

Mindig a benti.

 

(Ez érthető, közismert.)

Talán Lázáry, Jack Cole,

Calvus lehet, vagy Asztrov –

Senki s akárki,

 

Csak én nem… Olykor

Mindenki éppen “alkot” –

Helyettem ír benn,

 

S nem tudom: ki ír,

Mit ír, s kinek nevében,

Névtelen űrben?

 

 

 

(Szonett a fordításról)

 

(Fu An-kung, Jack Cole,

Asztrov, Al-Kairuáni,

Calvus, Friedrich von

Aachen, Arnautz – s a többi

Névtelen mind – szólalni

 

Készül, úgy, ahogy

Nemlétből létbe fordul

Minden fordíthatatlan,

Mi csak forogni

Képes, hisz visszaforgat

Egyre a fordítottba,

 

Világkerékként –

Vers ragyog égi küllők

Rácsozatában.)

 

 

 

Szonett a pillanatról

(Hokuszai képe szobám falán)

 

Habtaraj, égi tajték,

Tenger csipkeverése,

Hullámok fodra, tánca,

S a parti szirtfal

 

Peremén szélirányba

Horgadt, vonagló, szinte

Mélybe bukó, facsart fák

Fogják keretbe

 

A hegyet, a szent

Fudzsit – fehér vitorlás,

Bárka suhan lent,

 

Madárraj ring fenn:

Folyton így ernyed s feszül

Egymásba minden.

 

 

 

Hegységek, félálomban

 

Már elaludni

Nehéz, mélyen aludni

Sem tudsz: agyadban

Kattog a gép, a mohó

Világ dolgai

Döngnek, s dúlt cafatokban

Csüggnek az űrben –

Csönd lüktet, zúg füledben,

Fejed bizserget,

Sajog nyakad, gerinced,

Hátad fáj, minden

Porcikád ropog, fetrengsz,

Aludni próbálsz,

Ismét kínlódsz, de próbálj,

Próbálj ki még pár,

Olykor bevált receptet,

Néhány prózaibb

Önaltatási módszert.

Számolj előre

Százig, lassan, s ha nem megy

Visszafelé is,

S ha az se hat, sorolj fel

Minden rommezőt

Mezopotámiában,

Vagy Núbiától

Egyiptomig, a Nílus

Mentén lefelé,

Meg aztán fölfelé is…

Vagy gondolj messzibb:

Angkorra, Prambanamra,

Vagy Mexikót vedd

Sorra: a romvárosok

Nemzedékeit,

A Kolumbusz előtti

Kultúrák szétszórt

Lelőhelyeit idézd

Fel magadban, le

Tiahuanacóig –

Olmék, zapoték

Népek, maják, toltékok,

Taraszkok, azték

Királyok, titkos inkák,

Csimuk – azok is

Hova tűntek? Hagyd, inkább

Az Andok örök,

Hófödte láncaira

Összpontosíts, ők

Legalább maradandók –

Csak hegycsúcsokra

Gondolj, sorold fel őket

Csökkenő vagy épp

Növekvő sorrendben, a

Nagyságuk szerint,

Próbálkozhatsz, de mindig

Belezavarodsz,

Eltévedsz a hegyek közt,

Hóhatáron túl,

Tajtékzó fehérségben,

Ne félj, aludni

Fogsz, fő, hogy magasra juss,

Fő, hogy csúcsokra

Gondolj, s törj magasabbra…

Kezdd ötezernél:

Ararát, Ruwenzori,

Sierra Madre,

Elburz, Kilimandzsáró,

S a Chimborazo,

Illampú, Illimani,

Huascarán és

Aconcagua, majd a

Kunlun,Tiensan,

Hindukus, Pamír, Tibet

Szent hegységei,

S a zordon Karakorum

Sziklagerince,

S a ködlő Himalája –

Hétezer fölött

Jársz, súlyosulsz, zihálsz, majd

Nyolcezer fölött

Soroljad: Annapurna,

Manaszlu, Nanga

Parbat, Makalu, Lhotse,

S a Kancsendzönga,

Csogori, Csomolungma!

Csak ennyi volna –

Valamit kihagytál… A

Világ tetején

Állsz, félálomban inogsz

Már, szinte megfagysz,

Zsibbadsz, alig lélegzel,

Lépni sem bírsz, s ha

Leindulnál, valaki

Mintha követne –

Folyton hátranézel, fény

Vakít, a világ

Homlokán ég s hó süvít,

Ragyog, s nincs senki,

Semmi – süppedsz, mélybe hullsz,

Aludni fogsz, zuhansz, szállsz.