Pí Dzséjnek hívjuk, amióta csak betette a lábát a műhelybe. Rendre hórihorgasan, lomhán, nyúlszemekkel jött ki hosszas éjszakázások után a sötétkamrából, hogy napközben a kurátoroknak mutathassa meg a fotóit, akik már úgyis ki voltak készülve sok más művész vegyes minőségű munkájának céltudatos elemezgetéseitől. Pí Dzséj megragadta őket. Soha nem mondott túl sokat, de minden évben új és új fotókkal jelentkezett, a mennyiség mindig nőtt, a tartalom egyre összetettebbé vált. Javorík önkéntelenül halad a fotósorozat csapásain, a „gally" metaforáját bontva ki.

Könyveiben a szövegeket és képeit az alábbi megjegyzéssel köti össze: „aki az én könyveimet megérti, intelligens, aki nem, még intelligensebb…" A fénnyel dolgozik, absztrakt szimbólumokba olvasztja a tereket. Minden könyve szubjektív vallomás: „Nem tudnám jellemezni a könyvet… alighanem minden héten és hónapban mást hoznék ki belőle." Inkább a szabad interpretációnak engedi át a teret.

„Kicsoda Peter Javorník? Rövidebben Pí Dzséj. Nos, egyelőre csak annyit tudok, hogy vérprofi… Az általa olvasott szövegek lenyomatai életmódját is feltárják előttünk. Minél többet tudunk ezekről, annál több történet hősének képzelhetjük… Látjuk magánéletének epikríziseit: nyilvánvaló, hogy a világ fényének első megpillantása óta lenyűgözte őt a fény." (Vladislav Duris Gbelanyból)

Könyv mint objektum, fotó mint könyv – fotografikus szobrászat. Minden fotográfusiskola számára egyértemű kihívás. Ám korántsem megcélzott program, s jobbára a megfutamodás kudarcával végződik. A fotó mint könyv és a könyv mint objektum utánozhatatlanul eredeti vállalkozás, anélkül, hogy mindez a kiállítási terek rovására menne. Könyvként sikerrel bemutatott fotókat idehaza még nem is láttam. Az utolsó villanás „Az Év Legszebb Könyve" verseny (A fotográfia hónapja, 2000), ahol feltűnt néhány váratlan objektum, s arra ösztönözte a bíráló bizottságot, hogy beiktassa a „művészkönyv" kategóriáját. Térbeli műalkotás, mely nagyvonalúan plasztikaként is kivitelezhető.

„…a vádlott: Peter Javorík … bűne: hidegvérrel egy ártatlan tárgyra szegezte fegyverét és meghúzta a ravaszt (működésbe hozta a kioldót). A fénylövedék kegyetlenül találta telibe a kiszemelt tárgyat. Az áldozat a másodperc tört része alatt dermedt mozdulatlanná. Mozdulatlanul vetült rá az érzékeny filmre. Hát, nem semmi ez sem. A szeme se rebben. Mintha maga León vagy Nikita tanította volna be. Tettét nem bánta meg. Sőt hencegett, hogy még más leendő áldozatok is vannak a listáján. Visszaeső. Nos, mi közöm mégis mindehhez? A vizsgálóbíró hozzám fordult, s arra kért, hogy segítsek összehozni a pszichológusi szakvéleményt, lévén a társadalom peremén olykor összefutunk. Nos, hogy is kezdjem?" (Vladislav Duris Gbelanyból)

Kedves Pí Dzséj,

szívesen elbeszélgetnék veled a fotókönyvedről. Senkit sem ismerek, aki ilyen fáradhatatlanul alkotná meg történetciklusait, mint te. És aztán hozzálátna a ragasztgatáshoz. Emlékszem még, milyen félénken jelentkeztél „Az Év Legszebb Könyve" pályázatra két évvel ezelőtt. A két vékonyka, ám őszinte képkönyv tetszett Ernestin Rubennek is, aki hektikus lelkesedésében kiabálni kezdte: „This is wonderful!!! This is a REAL photography book!" Tudom, nem beszélsz sokat, inkább nagy könyveket ragasztgatsz össze bizarr képeidből. Tudom, hogy akkor sem beszélsz, amikor a meg nem nevezett iskolák vizsgabizottságai faggatnak. Ennek ellenére küldök neked pár kérdést, a válaszokat úgyis felülbírálom – lehetsz akár pontatlan is. Szeretem a fotóidat.

Köszönettel: Lucia Benická

LB: – A könyv lényegében kezdettől kíséri végig fotós pályafutásodat. A fotók mellett saját verseidet is tartalmazza. A történeteket a képekkel összejátszva alakítod ki. Mit jelent számodra a fotókönyv?

PJ: – Rengeteg munkát többféle médiummal: a szöveg ugyanúgy része a könyvnek, mint a grafikai elrendezés vagy a kötés. Mindennek egységes egésszé kell összeállnia, hogy létrejöhessen maga a könyv. Ebben a kontextusban a fotót képzőművészeti eszközként fogom fel.

LB: – Könyv mint képzőművészeti, esztétikai jelentéssel bíró tárgy. Emellett néhány önálló ciklus, mely érzéseid, vágyaid – gyakran szarkasztikus – kifejezésére szolgál. Hogyan hozod össze mindezt, és melyek a legkedvesebb elkészült fotósorozataid?

PJ: – A legkedvesebb ciklusom a legfrissebb, az EPIGRAFITY című. 2002 januárjában keletkezett. Itt minden a helyén van. Minden könyvem más – grafikai, fototematikus értelemben is, de a designjuk is eltérő. Mindegyik közel áll hozzám, mindegyik egy-egy élet- és alkotókorszak, fejlődésstádium illusztrációja.

LB: – Önálló fotóskönyvek létrehozása meglehetősen munkaigényes feladat – kópiánként dolgozol?

PJ: – Egy-egy könyv elkészítése 2-3 hónapot vesz igénybe az ötlettől a gyakorlati megvalósulásig. Ez főként manuális munka, átszámítva mintegy 100 órányi, ebből 20 órát a chemoprén ragasztóval dolgozom. Az első kísérlet mindig a legjobb, a második technikailag 50 százalékkal rosszabb minőségű: sokkal szívesebben maradok tehát az egyetlen változatnál – ez amolyan különös bibliofília (és olyan jó érzés, amikor ilyen ínyenccé válhatok… de ez csak amolyan tréfa…). Egy évben maximum három új könyvet fejezek be. Legfrissebb könyvem, az EPIGRAFITY csakhamar nyomdába kerül, kis példányszámban fog megjelenni – ám egyelőre csak ebből a könyvemből készül majd több példány.

LB: – Mondj valamit legújabb művészi terveidről, törekvéseidről, álmaidról… Szűkszavú szerzőnek ismernek, aki inkább cselekszik, mint beszél…

PJ: – A legújabb képeim provokatívak – elvont grafikus fotográfiák összeházasítva a tipográfiával. Egy új könyvön is dolgozom, ám se címet, se időpontot nem tudok mondani. Hetet-havat összehordani nem gond – nekem az a fontos, hogy a munkám beszéljen helyettem, és mindent elmondjon rólam, amit el szeretnék mondani. Ez így is van, azt hiszem, ebben a vonatkozásban fölöslegesek a szavak. A lényeg a szótlan nyugalom, hogy a néző ráhangolódjon. Az álmaim? A fényképezéssel függenek össze – pillanatnyi álmom, hogy végre bejussak az opavai Sziléziai Egyetemre.

LB: – Az utolsó évedet töltöd Prágában, hogyan hat ez a metropolisz a munkáidra, és hogyan érzékeled egy ilyen ingergazdag vizuális környezet inspiráló hatását?

PJ: – Prága varázslatos város, itt minden megtalálható, inspiráció is van bőven: művészi, zenei, színházi. Leginkább azt figyelem, mi is zajlik a közvetlen környezetemben: a kortárs kultúrát. Igyekszem elkerülni mások utánzását, vagyis egész Prágában, és nemcsak ott, a kimondhatatlan dolgokat kutatom, illetve mindent, ami más.

„A röpülő gally az ülőből alakult ki, egyszerűen úgy, hogy letördelték, és a fa koronájából a földre csúszott. Ha a nagy Dzséj is leesne néha – természetesen a magasból a földre –, a röpülő gally ismét fölvinné a magasba. Érzem, hogy könyveinek első tollai őrzik a test melegét, és néha bizonytalankodva meg-megkísérlik a repülést is…" (Vladislav Duris Gbelanyból)

CSEHY ZOLTÁN fordítása

* Peter Javorík 1982. április 10-én született Zsolnán. A kassai iparművészeti iskola növendéke (fotográfia szakon). 1998-tól szerepel kiállításokon, versenyeken, dolgozik fotós műhelymunkákban. 2000-ben részt vett a fotóhónap rendezvénysorozatában meghirdetett „Legszebb Könyv” című nemzetközi pályázaton. 2001-től Prágában él, szabadúszó fotóművész. Fotósorozatai könyv alakban: Odlomená haluz (Letört gally, 2000. január), Lietajúca haluz (Röpülő gally, érettségi szakmunka, 2000. május), Sediaca haluz (Ülő gally, 2000. augusztus), Oslobodená haluz (Felszabadított gally, 2001. május), Hlbiny haluze (A gally mélységei, 2001. május), Epigrafity (2002. január).