Gyászmunka

Abrudbányai-Rédiger Ödön, fiatal kolozsvári patikus az ezerkilencszáztízes évek közepén belészeretett egy mutatós és művelt lányba. Abrudbányai eljegyezte a lányt, azonban Magdus, a tizenkilenc éves menyasszony három héttel az esküvő előtt, bajosan tisztázható körülmények között, hirtelen meghalt. Abrudbányai mélyen megrendült. Összegyűjtötte halott kedvese tárgyait, és híven gyászolta Magdust. Az első világháború után, az új határok megvonásakor arra kényszerült, hogy elhagyja szülőföldjét, és Magdus emlékével a szívében Pécsett telepedett le. Évekig magányosan élt, beutazta Európát, végül feleségül vett egy útközben megismert nőt. Egészséges gyermekeik születtek, akik megfelelő nevelésben részesültek. A harmincas évek végén doktor Abrudbányai már tehetős embernek számított. A második bécsi döntés után, Észak-Erdély visszacsatolásakor úgy határozott, a Dunántúlra hozatja halott menyasszonya hamvait, s megvalósítva régi tervét emlékházat építtet Magdusnak. Sokáig kereste a legideálisabb helyet, ahol fölépíttetheti a villát. Tüzetes kutatás után végül Fonyódon, a Sípos-hegy lejtőjén állapodott meg. A hely kétségtelenül emlékeztet a Nápolyi-öböl egyik legpazarabb pontjára, a szirttetőn fekvő Anacaprira, s ahogyan onnét át lehet tekinteni a teljes Nápolyi-öblöt, a Sípos-hegyről is ellátni Keszthelytől egész Tihanyig. Szemközt zöldellnek a Balaton-felvidék tanúhegyei, s a szemlélő lába előtt fodrozódik a palackszínű tó. Abrudbányai az utolsó pillanatig titkolta családja előtt, mit tervez a pincében, ötletére csupán az állványok lebontása után derült fény. A villa alagsorában, az el nem hált szerelem emlékére szabályos nászszobát faragtatott ki egy pécsi szobrásszal: vörösmárványból széles franciaágyat rendelt, továbbá rézlámpával fölszerelt éjjeliszekrényeket. A nyoszolyán, életnagyságú szobormásként, finoman redőzött kőtakaró alatt, egymás mellett fekszik Magdus és Ödön. Némi vitalitásról tanúskodva fektükben mind a ketten fölemelik az egyik térdüket, mintha csak a réten heveredtek volna le piknik közben. Ödön szeme nyitva, jobb keze Magdus balján pihen. Amikor a tényleges feleség egyik reggel lesétált az alagsorba, s ott szembetalálta magát Abrudbányai gyászmunkájának nyomaival, halkan, de élesen fölsikított. “De hát végső soron azt teszel a pénzeddel, Ödön, amit akarsz.” A család beköltözött az emeleten kialakított szobákba. Bizonyos, hogy Magdus hamvai sohasem érkezhettek meg Fonyódra, mert a következő háború után Erdélyt ismét Romániához csatolták. Az Abrudbányai család 1949-ig élvezhette a gyönyörű panorámát, amikor is minden vagyonukat államosították. A villát, ezt a velencei vörös kockát, melynek körvonalai a túlpartról is pontosan kivehetőek, a továbbiakban tanácsi lakásokká, majd orvosi rendelővé alakították. Az új tulajdonosok kegyeletből megengedték az Abrudbányai család tagjainak, hogy az udvaron álló melléképületben töltsék a nyarakat. Idővel a család is elmaradt. A rendelőből lomtár lett, később pedig, mint morbid látványosságot, megnyitották a közönség előtt. Jelenleg bejelentkezéssel látogatható az örök szerelem háza, ez a kitakarított és kiszellőztetett lomtár.