Bizonyára nevetséges, de legalábbis furcsa lenne, ha itt most Günter Grasst mint írót is be akarnám mutatni, mintegy bevezetésképpen ehhez a kiállításhoz. Azt azért két mondatban hadd jelezzem, hogy micsoda reveláció volt annak idején olvasni az első remekműveit, a Macska és egér című kisregényét vagy a monumentális Bádogdob című könyvét.

Itt most mint képzőművészt és rajzolót látjuk Grasst, és erről az oldaláról ugyancsak érdekes és tanulságos megismerni őt. De talán haladjunk sorjában, és szánjunk néhány mondatot arra, hogyan is állunk az úgynevezett univerzális alkotókkal általában. Sok esetben bizalmatlanul, és itt azért merek erről őszintén beszélni, mert a szerencsés kivétel esetével állunk szemben. A túlzott sokoldalúság gyakran kétes teljesítményekkel jár együtt. Vagy másfelől: igazán kiemelkedő teljesítményt többnyire azok az alkotók nyújtottak, akik képességeiket és energiájukat egyetlen területre összpontosították. Milyen bizarr gondolat elképzelni a szabadidejében festegető J. S. Bachot vagy a regényt író Picassót, és így tovább. Hála istennek, időnként szerencsés ellenpéldákat is találunk. Hogy a nemzeti büszkeség is érvényre jusson a példálózás során, először Kassák Lajost említeném, aki mint irodalmár és mint jelentős képzőművész egyaránt nagy alkotója a korának. Aztán Schönberg ragyogó zeneszerzői munkássága mellett, ezt felelősséggel merem állítani, kongeniális műveket hozott létre a festészetben. Vagy Antonin Artaud a huszadik századnak nem csupán nagy, újító költője, gondolkodója, de bámulatos, mélyre látó rajzolója is volt. Számos további példa áll még rendelkezésre, ezeket már nem sorolom, hiszen mindjárt az derül ki, hogy bizony vannak, nem is kevesen, akik képesek több műfajban is figyelemre méltót alkotni.

Térjünk hát vissza Günter Grass itt látható munkáihoz, és hadd kérjem, hogy fogadjanak el mint szerény idegenvezetőt, aki igyekszik röviden jellemezni ezeket.

Andersen, a zseniális író, aki felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt írta a meséit, maga is mesébe illően kalandos életet élő, különös személyiség volt. Világszerte ismertté vált példabeszédei rendkívül plasztikus megjelenítésükkel valóságos filmforgatókönyv benyomását keltik az olvasóban. Feltehetően ez a szuggesztivitás fogta meg Grasst, és itt mindjárt meg kell említeni egy lényeges szempontot Grass recepciójában, ez pedig a végtelen egyszerűség, a puritán alkotói aspektus, az a törekvés, amelynek célja minden affektációtól mentes, realista, már-már brutálisan egyszerű eszközökkel megragadni és visszaadni a mesék világát. A főhőst, a mesében előforduló jellegzetes tárgyat, enteriőrt… Ha ugyanis a kort nézzük, amikor ezek a rajzok születtek, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a posztmodern, a poszt-izmusok, a poszt-posztavantgárd ideje. Az összes elképzelhető stílusbravúr, a legkülönbözőbb virtuóz technikai trükkök mind bevonultak a képzőművészetbe, a grafikába. Grass úgy vágta át ezt a gordiuszi csomót, hogy egyszerűen visszafordult egy abszolút primer, közvetlen, minden bukfenctől mentes ábrázoló formához, már-már az outsider elfogulatlanságával és naivitásával. A nyereség óriási: egyrészt a mesékhez adekvát, mondhatnám lineáris közvetlenség, spontán reakció, és ez bőven ellensúlyozza azoknak az igényét, akik az artisztikus vagy finomkodó megoldások hívei, ha valamit a falon viszontlátnak vizuális élményeikből. Állításaim bizonyítására vegyünk néhány konkrét példát. A vízipatkány, amint szembe néz az ólomkatonával, orrával érintve az orrát, a világ talán egyik legismertebb meséjében, egyszerű ábrázolás, kevés tónussal, határozott kontúrokkal. Vagy a hattyútollak csokra a Vadhattyúk című elbeszélésnél: puritán, egyszerű rajz, de éppen ez a direkt, hogy úgy mondjam, költőietlen megjelenítés emeli szimbolikus rangra ezt a grafikai lapot. Helyenként mégis beleférnek ebbe a sokoldalú világba expresszionista lendülettel, erős dinamikával ábrázolt, már-már szürrealista víziók is, ahogyan az Árnyék című elbeszéléshez készült lapokon látható. Árnyék mint önálló létező, vagy a valódi embernek csupán az árnyéka. Gyakran megfigyelhető a groteszk, szinte Daumier modorát idéző plebejus humor, erre példa a kis Kolozs és a nagy Kolozs az azonos című elbeszélésnél.

Így és ebben a szellemben folytathatnánk az itt látható lapok leírását, analízisét, de felteszem a kérdést, mégpedig elsősorban magamnak: szükséges-e a felnőtt fejjel szemlélődő nézőnek előfeltevéseket, az élmény szavakba öntött formuláit sugallni. Egyáltalán, a vizuális élmény transzcendenciáját, titkos csillanásait a mondatok börtönébe zárni. Örök és soha el nem dönthető kérdés. A nagy Mester, a huszadik század nagy magyar költője, akinek éppen itt, Pécsett lenne helyénvaló megidézni a szellemét és művészi üzenetét, tehát Weöres, mert természetesen róla van szó, ezt írta valahol, talán egy levelében: “a művészet nem evilági dolog”. Értve ez alatt, ahogyan én gondolom, azt, hogy a hatása, a titka körülírható ugyan, de teljes valójában megfejthetetlen és valamiképpen túlmutat az alkotóján.

Elhangzott 2007. május 3-án a pécsi Művészetek Házában, Günter Grass Az árnyék. Illusztrációk Andersen meséihez című kiállításának megnyitóján.