Heliogabalus

(Egy portréregény romjai)

 

A százezer sestertius

 

A százezer sestertiust megérte méltán,

hisz mindenben járatos, tanult, s legfőképp abban,

ami szakmájából, azaz művészetéből következik,

mely tovább már nem fejleszthető. A százezer sestertius

tehetsége legvégső határa, ahonnan nincs tovább,

csak a rutin és az egyenletes teljesítmény, és most,

most a császár hozzá se nyúl, rá se néz, s ha mégis,

csak úgy, mint egy istennőre szokás, hódolattal,

nem úgy, ahogy a rimák rimájára illenék,

kiben egyesült a föld, a birodalom, s akit

a kéjek nagyasszonyának, a szukák szukájának

tartanak a zord Britanniában is,

s az elpuhult, boldog Arábiában. Most itt ül, ezen

az aranytrónuson, s várja, hogy Heliogabalus magáévá

tegye, hogy érezze végre mocskos kéjeit, parázna

koreográfiáit, hogy megérte a százezer sestertiust,

mert ez az istennőlét olyannyira zavarba hozza,

az, ahogy leborul előtte, csókolgatja a lábát,

hogy a legszívesebben visszamenne a bordélyba,

és örökre elfelejtené a százezer sestertiust,

mely idáig juttatta.

 

 

Eboracus V.

 

Elrendezni az életművet nem könnyű,

tűzbe vetni, azt igen. És jól is hangzik a majdani

filozófus-életrajzokban, igaz, ha mégis

marad valami nyom,

az több sornyit kitesz, s az írás írást szül elkerülhetetlenül,

idővel minden misztikussá és érthetetlenné

nemesedik, de ott a remény, hogy nem

mindig volt az.

Az erényről szóló könyvecskét tenné előre,

nem volt tizenhat, amikor írta,

aztán jöhetne a Lais tükre, avagy a gyönyör viszonylagossága,

ebben már szinte kész rendszert kínál,

és amit szívvel írt, a Dionüszosz leányáról,

középre szépen a korszakos Socrateshez kerül,

aztán A borisszához című, ezzel lett igazán híres

a fórumokon, színházakban, a császár is erre figyelt föl,

aztán az arisztokratikus Philomelos, a zene eredendő

szomorúságáról, látszatra

egyszerű bériromány, de kihagyhatatlan,

és az a szerencsétlen gúnyirat a borról és a hetérákról,

ebből annyi baja származott, holnapig meggondolja,

megtagadja-e, végül is ez a legfontosabb:

az anyag elrendezése,

a tanítványokban bízni nevetséges,

ja, igen, kell még egy előszó a császárhoz, azt lesz

a legnehezebb, noha barátja a közhelyeknek,

az ilyesmit nem lehet másra bízni, résen kell lenni,

győzi még halála előtt,

ha nem, hát legfeljebb beveti az egészet tűzbe.