Vidám mondatok

Darvasi László  próza, 2007, 50. évfolyam, 7-8. szám, 708. oldal
Lapszám letöltése
PDF-ben

Azért járt hajnalban a piacra,

hogy a még csapkodó, élő halak

közé rejthesse a kezeit.

S amikor könyékig merült a pikkelyek tündöklésébe,

bárki mögéje léphetett, és hozzádörgölhette

maszatos ölét, halnyálkás alfelét,

de ő mintha észre sem vette volna

a vádliján alácsorgó szomorú ondót.

Az egyik öreg halász mondta aztán a sarki ivóban,

a tengert is annyiféleképpen lehet keresni,

és egyáltalán nem biztos, hogy megtaláltad,

holott talán át is úsztad már.

 

Tucatnyi üres kalitka után végre

megvette az első madarat is.

 

Félj csak tőle,

hiszen neked van igazad.

 

A bűnbeesettek jogai.

A félbevágott, gyalázatos gyümölcs részei közt

az elhullott almamag,

melyből akár az egész kertet

újraültethetné.

 

Délre mindössze két horgász marad a parton.

S persze a párát űző szél,

a lilába forduló ég mormogása,

a sziklákon elhaló fehér tajtékok

és a kibontott hajú, ballonos asszony a mólón,

aki a két szörnyű horog között

tétovázó tengert bámulja

a hajnali hajókürt óta.

 

Majd mondjátok el

a pernyegyűjtögető meséjét is.

 

Szomszédom, a kikiáltó,

mindig úgy tér nyugovóra, hogy

elismétli és javítja az aznap elkövetett hibáit.

Általában akkor lesz bonyolultabb

az éjszaka, ha ébrednek,

s vele javítanak a kutyák.

 

Mindenki tisztelte a faluban.

De néhány asszony tudott ennél többet is,

Ők aztán tudták, reverendája alatt

a poklot rejtegeti.

 

Megcukrozza,

csak aztán gyilkolja le.

Csak a halála után tartottak

házkutatást a törzsolvasó lakásában.

Az özvegy ült a virágállvány mellett,

nem szólt, állára csorgott a nyála.

A könyvtárosok megtalálták

az összes kitépett s hazacsempészett

könyvlapot. Ám nemsokára

azzal is szembesülniük kellett,

hogy a tengernyi könyvből kitépett

s aztán összerendezett lapok

egyetlen hatalmas,

eleddig senkinek sem hiányzó

regénnyé állnak össze.

 

Nem árt jobban vigyázni,

hízni a pokolban is lehet.

 

Koldulás közben eltévedni.

 

Taxival a napfelkeltéig.

 

Túlontúl hangos volt neki az erdő,

az ágak közt neszező szél,

a levelek rőt remegése,

az avar fölött tekergő gyökérzet

vagy egy állat rettegése.

Csendes favágókat keresett tehát.

Olyan férfiak után kutatott, akik

képesek rávenni a fákat, hogy némán,

egyetlen reccsenés nélkül omoljanak

a földre, melyből most is,

most is üvöltve ágaskodnak az ég felé.

Több szöget is kipróbált,

de egyetlenegy sem tudott

a testébe belehalni.

 

Éveken át kelletlenül,

már-már unatkozva végezte a munkáját,

míg végül őt is elérte a végzete.

A két bohóc közül azzal kellett végeznie,

amelyik jobban megnevettette.

 

Magyarországot a magyarok hamisítják.

Magyarországot azok is hamisítják, akik nem magyarok.

De a nem magyarok hamisította Magyarország

éppúgy Magyarország,

mint a magyarok hamisította Magyarország.

Amikor Magyarországot nem hamisítják, akkor hamisítják.

Amikor Magyarországot hamisítják, akkor viszont

nem Magyarországot hamisítják.

 

Természetesen Kínát is hamisítják.

 

Mindenki tudja, hogy a

boldogtalanok rövidebben basznak.

Ám mi van azokkal az emberekkel,

akik egyszerűen képtelenek

abbahagyni e szomorú mozdulatokat?!

Kinyitja az ajtót, becsukja, kinyitja újra.

De lehet bent, lehet kint,

a küszöböt átlépni már

soha nem fogja.

 

Jól van, nagy baj már nem érhet bennünket,

sok kicsi viszont igen.

 

Eszelős, nagyon kövér lányok

táncoltak, ölelkeztek, harapták egymás száját

azon az amerikai partin,

a jogászok év végi ünnepségén.

S az egyikük még a cipőjét is

le merte vetni.

 

El kell rontanom, tehát el is rontom,

csak hogy utána javíthassam.

Ha nem lehetne javítani, húzni, újraírni,

nem látnám értelmét az egésznek.

Ám olykor zavar támad a rendszerben,

például akár egy tájrészlet, melyhez nem kell

több fény, sem több ég vagy föld, növény.

Mégsem tökéletes.

Ám javítani nem lehet rajta.

Így lesz ez is, lesz ilyen mondatom,

egy ilyen tökéletlen,

mégsem javítható erőfeszítés.

“Cérnaszállal húzza vissza ölének éjébe

a láthatárának peremén parázsló

napkorongot.”

 

Bohóc indult a szomszédos faluba,

és siratóemberként érkezik meg.

A pap dohányzik, mindenki az elpergő

hamut figyeli, tudják, imája most mélyebb

és kétségbeesettebb, mint általában.

És másnap a határban rátalálnak a hiányzó jószágra.

S a megfojtott bárány fején valóban ott piroslik

az elvesztegetett bohócsipka.