Bekezdés: A Macsó meglátogatta a verbális maszturbátort, és mintha undorodott volna, mintha mérges lett volna, hogy a maszturbátor nem érti őt, nem tudja megérteni az ő indíttatásait. A Macsó végül elment, mert a maszturbátor azt mondta, menj el, ma valahogy minden fáj. A Macsó ellenvetése: Némi fényt kellene vinni az ilyen állításokba és állásfoglalásokba, higgadtan, kiegyensúlyozottan, némi fényt, harag nélkül: nem hiszi ugyanis, hogy a maszturbátor olyannyira „össze lenne törve", hogy épp… hogy éppen ennyire… és hogy nem lehetne-e enyhíteni ezt valahogy, némi humorral, mondjuk, némi könnyed iróniával, mondjuk, de tényleg, harag nélkül, kérdi, és hogy… nem hiszi, hogy ne lehetne… Nem hitte, de végül elment. Távozása után a maszturbátor elolvasott egy regényt, a szeme belefájdult, mert noha az olvasás úgy általában ad is valamit az embernek, számára az ilyesmi nem okoz örömöt, mert úgyis minden hozadéka hamarosan elillan a tudatból, csupán valami megfoghatatlan, hatalmas és amorf dolog képzete marad meg, és ez a képzet ránehezedik, a földre lapítja: megpróbálja ugyan összerakni az emlékképeket, de kudarcot vall, a nagy igyekezet csak kimeríti, és cserébe a fáradságot kapja: előbukkan valamilyen esemény is? Valamilyen magyarázat? Miért is ne. Vagy: további kérdések is fel lesznek téve? Az autóbuszállomás várótermében? Bekezdés: A szereplők lábainál üvegek. Bekezdés: Éjszaka van. Nincs semmilyen járat. Bekezdés: Elmész? Hát akkor menj… Menj haza. Elmész? Bekezdés: Nem mehetek, hagyj meghalni. Bekezdés: Menj. Bekezdés: De miért? Mondd meg, hogy m-i-é-r-t? Bekezdés: Egy sovány fekete kutya tűnik fel a váróterem előtt. A nő előrehajol. Bekezdés: El ne ess! Bekezdés: A maszturbátor magához vonja. A nő elalszik. Hamar felriad. Bekezdés: Miért kell magyaráznom… éppen ezt. Menj haza, egyszerűen hideg van. Bekezdés: Hagyj békén. Tűnj már el! Mit ülsz itt? Miattad haldoklom! Bekezdés: Tudom. Bekezdés: A nő hirtelen előrehajol, majdnem elesik. Az utolsó pillanatban kapja el. Bekezdés: Hagyjál! El akarok esni! Zúg a fejem. Bekezdés: Tudom. Bekezdés: A nő teste most az ő ölelésében reszket. Egy biciklista húz el mellettük. A nő elalszik. A maszturbátor ujjheggyel megérinti az ajkát. Hideg éjszaka van. A nő mintha meghalt volna. Félresimítja a haját a homlokából, a szeme elől: a szem lehunyva, és a hártya alatt mintha nem is lenne élet. A maszturbátor egy pillanatra vágyaival küzd. Aztán folytatódik a verbális maszturbáció: Bekezdés: Mit is mondott? Bekezdés: Kicsoda? Bekezdés: Hiszen tudod. Bekezdés: Aha… Bekezdés: Nos? Bekezdés: Mikor? Bekezdés: Amikor legutóbb elhagytalak. Bekezdés: Hm… Bekezdés: A nő megérinti az oldalát, ő pedig a hajába túr. Bekezdés: Mit jelent az a „hm", szóval mit is mondott? Bekezdés: Nem fontos… Az én véleményem nem változott. Ugyanazt gondolom ezután is. Tulajdonképpen feleslegesen mondta, amit mondott. Bekezdés: De mit mondott? Bekezdés: (Arra gondolt, hogy ha valakinél nem hatnak a fájdalomcsillapítók, akkor nem is fájdalmat érez. Arra gondolt, vagy inkább azt mondta, összefüggéstelenül. Vagy inkább arra gondolt?) Bekezdés: Tulajdonképpen nem is mondott semmit. Bekezdés: A jelenlévők elbóbiskolnak, várván, amíg a maszturbátor kiüríti poharát. Nem távoznak nélküle. Ő azonnal itt hagyná ezeket. Bekezdés: A nő elalvóban. Elaludt. Felébredt. Bekezdés: Ébressz fel, ha szeretkezni fogsz valakivel. Bekezdés: Akkor sokáig aludnál. Bekezdés: Mindenkinek, aki lefekszik valakivel – akár még egy nőnek is –, számolnia kell azzal, hogy teherbe esik… Bekezdés: És erre: Minden nagyobb, mint a péniszem. Bekezdés: A maszturbátor, mondta a verbális maszturbátor, nem akar szaporodni. Nem akar gyereket, nem akarja szaporítani az ilyen egzisztenciák számát, de szívesen segítene olyannak, aki már létezik – természetesen nem csupán egy gyereknek. Bekezdés: A maszturbátor felnőttkora, vagy inkább kezdődő öregkora kiéli magát abban, hogy egyre bátrabban utasítgatja a pincéreket azokban a kávéházakban, ahol valaha a barátaival együtt átadták magukat a különféle irodalmi csemegék okozta élvezeteknek, s ahol most az abroszt vagy csak úgy a semmit bámulják, átadván magukat a fogyasztásnak, fogyasztás bárminemű szépítő jelző nélkül, egyszerűen csak célirányos fogyasztás: leisszák magukat, mert „az élet szar", és már akkor sem bódítaná el őket, ha a Koleniè-féle „nőcskék" alakjában jelenne meg… Vagy most nem a barátairól beszél? Hiszen ő volt az, aki kivált az alkotó közösségből. A többiek egyre többet dolgoznak – jóllehet munkájuk eredménye legtöbbször csak néhány felesleges írás néhány felesleges lapban. Bekezdés: Mindennek ellenére: a maga ürességében is boldogabb, mint azelőtt bármikor. Olyannyira, hogy néha már nem is tudja tetten érni ezt a boldogságot, nincs is ideje tudatosítani ezt, sőt mi több, nincs ideje megélni ezt a boldogságot. Úgyhogy végül a boldogságtól lesz ismét boldogtalan. Itt, a házban megnyugvást keres. De elképzelhető, hogy egyszer csak belebotlik valami megoldásfélébe, valami útelágazásfélébe: a küszöböt átlépve minden más lesz: az érzelmek átalakulásának előfeltételei a nagy változások. De míg a környező világ tele van alkotással, akarattal, vagy legalább rendszerezéssel, kutatással, szervezéssel, vagy legalább kémkedéssel, cselszövéssel, áskálódással, vagy legalább átérzett lemondásokkal, következetes függőségekkel és végleges önmegsemmisítésekkel, ő továbbra is holmi megvalósíthatatlan tervek és teljesíthetetlen kötelezettségek felé tart. Bekezdés: Csak nem a keresésnek él? Nem tudja, mit keresni, miért keresni, hogyan keresni…Vagy ha mégis keresés, akkor leginkább az eddig elmondottak pontos megfogalmazásának kísérlete, de ez minden… a szavakba öntés vágya, a gyógy-írás – vagy csak töprengés egy lehetséges írásról – vagy töprengés az írás befejeztéről: hogyan tovább? Bekezdés: A szöveg „kíváncsi-kutató nézőpontja": a legrejtettebb keresése az írás segítségével, ami kétségkívül gyakorlatiasabb, mint a gondolkodás, mert az írásjelekkel bemérhetők a kiindulópontok és az átmeneti állapotok, állandóan szem előtt tarthatók, és el lehet rugaszkodni tőlük; másrészt viszont, ha helytelen, hamis vagy félrevezető kiindulópontok vannak lejegyezve, akkor minden további fejtegetés rossz irányba fog haladni. Bekezdés: Saját történetét a maszturbátor a „várakozó" rovatba sorolta, ott marad, amíg valaki ki nem szabadítja őt onnan: van más lehetősége? Nem dönt semmiről, nem kínál semmit, nincs semmije, se lakhelye – menedékre lel ebben a házban? –, se képességei, se belső, se külső, még sörre sincs gusztusa, hazája sincs, nem tartozik egyetlen nemzethez sem, még ha ez már nem is zavarja; nem kínál semmit, ő, aki mindig csak elvett: tulajdonképpen ugyanúgy, mint mások, csak annyi különbséggel, hogy mások nem is tudatosítják „jellemük" eme jellegzetes vonását, ezért lehetnek boldogok – és hogy boldogságuk teljes legyen, különböző illúziómankókat kreálnak maguknak, és segítségükkel halhatatlanokká válnak: a haláltudat legyőzése a képzelgés által… Képzelegni azt jelenti: „tenni". Pedig helyénvalóbb lenne „valaki olyan, aki semmit sem csinálna, mert az örökkévalóságban minden tett nevetséges". Ebből a szemszögből nézve tényleg nem történt soha semmi jelentős dolog. Bekezdés: Ennyiben maradunk? Bekezdés: Böjt idején nincs böjtölés – ő nem az, aki elátkozná a jövőt, aki böjtölne csak azért, hogy elhessegesse magától a létkörülmények okozta éhségérzetet. Bekezdés: További probléma: A maszturbátor nem mer nyilvánosság előtt enni… Hogy figyelik őt, hogy azok sohasem ettek, és most értetlenül nézik, hogy mit is csinál: figyelik őt például a szakácsnők, hogy mit művel azzal a sült csirkével: a szakácsnők sohasem gondolkoztak még el azon, miért is lettek legyilkolva és nyársra húzva ezek az állatok: a szakácsnők őszinte csodálkozással bámulják – hát hogyan tömi a húst, ez a balfasz, a szájába?!! Bekezdés: Hirtelen megkívánt egy nőt, azt mondja magában, bizony kedvemre való volna, ha az a nő szeretne engem, de az a nő nemhogy nem szereti, hanem az a nő még be is fordult abba a bizonyos mellékutcába, a kurvasétányra, központi részén a borozóval, ahol az ilyen nőkkel randiznak azok a férfiak, akik még a bevásárlóközpontokban sem felejtik el közszemlére tenni roppant „tulajdonukat", testhez tapadó fehér alsóneműik alatt. Bekezdés: Ezt… egyszerűen… nem lehet már abbahagyni. A pokol itt, a „felszínen" köszöntött be. A jövő már nem tartogat meglepetést: minden elképzelhető rossz megjelent már, minden elkezdődött, a gonosz belelendült és elnyűhetetlenül dolgozik, nem lehet azt mondani erre, hogy túlzás, mert a lét középpontja lett célba véve. Bekezdés: Egyidejűleg: Léte kizárólag verbális, írásos lét – rögzítés, a lét lejegyzése, egy olyan lété, amely kizárólag a lét lejegyzéséből áll – mintha életével mondani szeretne valamit valakinek. Valami boldogtalannak? A teljes kitárulkozás képessége akár fegyver is lehetne. (Ugyan miért?) Itt van, hogy használja ezt a fegyvert! Bekezdés: Sötét van, a maszturbátor fél, ezen az elhagyatott utcán még ő is gyanús. Egy vénember közeledik, leül mellé. A maszturbátor hallgat. Hallgatok, gondolta magában: a csend és a kötelességszerű hallgatás közti különbség gyakorta a beszédben mutatkozik meg – amikor valaki megfeledkezik a kötelességeiről. Bekezdés: Mellette ül a vénember: büszkén utasította el a halált, ezért ülhet itt – vagy inkább nem, ne legyen belőle hős – a halál egyszerűen csak megfeledkezett róla, ezért kortyolhat bele a borba, a bor finom, a maszturbátor valamit éppen megbocsát neki, ő sem tudja, mit is, de lelkében megbocsát, mert az ő feladata a megbocsátás, az ilyen vénemberekkel szemben is. Jósága egy haldokló jósága. Nem védekezik már ő semmi ellen, így készíti elő a mihamarabbi véget, csendesen. Ez a vénember csuda egy alak mégis, ahogy szivarozik, ahogy olyan férfiasan pöfékel. A füst a maszturbátor orrában gomolyog. Az autó fékcsikorgása? Féknyívása? A maszturbátor és a vénember kérdőn néz egymásra. Ami biztosnak tűnik: a maszturbátor halálán van, a vénember még nem. Hiszen micsoda élénk tekintete van még az öregnek! És micsoda bágyadt tekintete a maszturbátornak! Pedig ugyanúgy ki vannak kezdve mindketten, csakhogy a vénembernek még van ereje erélyesen nemet mondani, talán mert hosszú élete, amelyben kedvét lelte, támaszként szolgál számára, elvégre a szerelemről szólt, és ez a felismerés kis híján felökleli a maszturbátort, ezek azok a rémálmok, ahogy a létezés minden élő urának pénisze egyszerre hatol belé – ez lenne a szerelem? – ezek a forrón izzó combok, ez lenne a szerelem? Bekezdés: Még él, de amikor majd megdöglik, mosollyal az arcán fogadja az isteni kegyelmet. Bekezdés: Befejezni, eltűnni, megszűnni… megszűnni poétikusan, poézis által… bár a poézisnek, úgy tűnhet, nincs is befejezése… kiútkeresés – hasztalan erőlködés, zászlólengetés, zászlót lengetni a magasban, ott fent… a látóhatár fölött… olyan magasra repülnek a zászlók… van ennek értelme az önök számára? Kapcsolatban állnak esetleg a magaslatokkal? A nyájnak tagjai… elkóborolt, vézna bárányka valahol messze, messze lemaradva… a kelő nap sugarai által végigpásztázott légi bokorban: oldalára dőlt, hogy kilehelje lelkét: ó, mennyei reggel! Napsugarak fürkészik a barna szemeket: oldalára dőlt, és nyál remeg egy szőrszálon az álla alatt. Bekezdés: A férfiak úgy néztek ki, mint az onanisták; hogy hányan voltak, nem tudni: megjelentek a réten és a fűre pokrócot terítettek, a pokrócra kipakolták az elemózsiás kosarakat, a bokorban meglátták a kis bárányt: oldalára fordulva, a búcsú pillanatában – a lágy tekintetek simogatták, minden egyéb mintha vasból lett volna. Bekezdés: …nem, nincs semmilyen történet, csak torzók, törmelékek, csonkok a haszontalan szerkezetek csonkjai mellett, a látszólagos összefüggések szükségtelen monstrumai között… hangsúlyos törésvonalak a semmiben. Az illúziók utáni vágy erősebb a nemi vágynál. A szív meg csak zakatol, dörömböl a test falán, pedig hiábavaló a tempózás: értelemkeresés: olykor mintha történetekből állna össze, legtöbbször azonban a mozdulatok és a cselekedetek mögött félreismerhetetlenül az annihiláció húzódik meg, amely magába szippantja az eredetileg sziklaszilárd és megnyugtató alapokra épülő rendszert is… sziklaszilárd és megnyugtató… Bekezdés: Úgy gondolja, az emberek sokkal jobban értékelnék a boldogságot, ha „megadatna" számukra akár csak egy napot is átélni az ő – a maszturbátor – bőrében, az ő gondolataival ébredni reggelente, és órákon át téblábolva az ittasság és a józan ítélőképesség határán, este pedig elaludni a csöndben, amely magába issza a felesleges, félelmetes, haszontalan Időt… Bekezdés: A maszturbátor egy újabb levelet csúsztat be a nő lakásának ajtaján lévő postaláda-résbe. Nehezen lélegzik, szíve vadul kalimpál. Elképzeli, amint a boríték a postaláda mélye felé haladva félúton megakad, úgyhogy riadtan és kissé tanácstalanul néz körül, végül a folyosó végében talál egy száraz gallyat a padlón – azzal birizgálja meg a postaláda-rést, remélve, hogy a borítékot szépen tovább tudja csúsztatni egy megfelelőbb, méltóbb pozícióba… Hogy már a postaládában, első ránézésre is jól mutasson. Bekezdés: Mindeközben a lakásban? Bekezdés: A nő és valamilyen fickó (ó, a valamilyen fickóknak az a gyülekezete!) félig rajtakapottan, félig mulatva figyelik a száraz gally matatását a postaládában, miközben a nő suttogva magyarázza a férfinak, hogy gyakran szokott leveleket kapni ettől a szerencsétlentől, egészen szórakoztató leveleket, és majd mindjárt, csak a száraz gally fejezze be matatását, ő, mármint a nő, felolvas majd ebből az új levélből neki, mármint a férfinak, és jót fognak nevetni, noha, jegyezte meg ekkor halkan a nő, és mintha valami melegség tükröződött volna szemében, noha, jegyezte meg tehát a félmeztelen nő a félmeztelen férfinak, noha ez tulajdonképpen korántsem nevetséges, inkább olyan… olyan tragikomikus… olyan szomorú. Bekezdés: A maszturbátor elhagyja az emeletet, lépcsőfokról lépcsőfokra, a liftakna mellett, szíve vadul kalimpál. Már egy következő levélen gondolkozik. Abbéli reménye, hogy legyőzi magában a nemiséget, hogy a szavak hatalmát egyre precízebben és egyre tökéletesebben használva ki megpróbálja a „jövő felé" irányítani a nőt, hiábavalónak tűnik… Bekezdés: Ő még a szavaknál tart, azok ketten ezalatt már a szeretkezésnél. Bekezdés: Chrobáková parafrazálása: Bekezdés: Ha megjelenik a boldogság, ragadd meg, és ne gondolj arra, hogy éppen akkor valaki mástól veszed el… Te ilyesmikre nem gondolsz, igaz? Bekezdés: „… És lehetnek a sebek zártak, mint… a sebek, és az ember halálos beteg is lehet, gyógyszer nélkül, remény nélkül, önmagával összezártan saját poklában." (S. Chrobáková: Krutokradma) Bekezdés: A semmittevésről folyik a szó, és bolondoznak és vihognak közben, mintha éppen pikáns kis sztorikat mesélnének egymásnak, és még csak nem is tudatosítják, hogy minden a semmittevés, a tétlenség, a végkifejlet felé tart. Bekezdés: Most minden nő hihetetlenül távolinak tűnik a maszturbátor számára – tudja, hogy általuk kelnek életre a régmúlt archetípusai –, ő mintha más korba kívánkozna, nem a jelenbe (amely a nőkből hiányzik), mert azt a múlttal terhes nők uralják, ezért aztán csak az a férfi lehet sikeres, aki szintén magában hordozza az őskori jegyeket – ábrázata ezt sugallja, fenséges teste, lassú és megfontolt mozdulatai, de még az apró, jelentéktelennek vélt „női" dolgok iránti nemtörődömsége is – a fehérnemű összehajtogatása… takarítás… vagy hogyan is nevezik ezeket a műveleteket. Nem mintha az ilyen férfi nem szeretné a rendet. Ellenkezőleg! Szigorúan ügyel rá! Éppenséggel kifejezetten fontos számára a rend! De még ettől is fontosabb számára egy olyan nő, aki majd törődik mindezzel – a nő pedig őskori férje kedvéért szívesen tesz eleget ennek. A maszturbátor ilyesmiken gondolkodik az autóbuszon utazva, ilyen dolgokon, önmagán, az ő „működésképtelen működésén"; hirtelen lehajtotta a fejét vagy kinézett az ablakon: tudja, hogy mások is állnak körülötte, látszólag nem törődnek vele, nők csípőkkel, lányok szempillákkal, de még gyerekek is mellkasokkal, vénemberek furcsán széttöredezett emlékképekkel, vénasszonyok a sorsuk ismeretéből fakadó kitörölhetetlen keserűséggel, s a harag és a gyűlölködés kisstílű megnyilvánulásainak figyelemreméltó szókészletével. Mi a legjellemzőbb rájuk? A létezés lényegének az elfedése. Az alapokról tilos beszélni: az élet mintha alapok nélkül folyna, a létezésről való feljegyzésekben még utalásszerűen sem találunk említést a lényeges dolgokról, azt, hogy mi a lét értelme, csönd és hallgatás övezi, olyan csönd és hallgatás, amely a halastavak melletti néma alkonyokhoz fogható, elsötétülő égbolttal. Vagy se halastó, se ég nincs már? Csak az „alkony" maradt? És az elhallgatott lényeg, amiről a szókimondók nem beszélnek? Bekezdés: A maszturbátor tudja, hogy a társadalom már születése pillanatában megölte őt, amikor először a fenekére csapott: azzal ölte őt meg, hogy bebiztosította számára az életet – ekkor vesztette el szabadságát, egy előre meghatározott, gondosan felügyelt és őrzött rendszerben – a létezés terében, ahol minden ahhoz vezet, hogy az egyén eszköznek tekintse magát, amelynek segítségével valami más, valami egyénen-túli jön el. A szükségtelen állandó megújulási mechanizmusának bálványozása? Bizarr teleológia! Bekezdés: Mi az elviselhetetlenebb – a szerelem nélküli szex vagy a szex nélküli szerelem, kérdezi a nőtől a maszturbátor. A barom nem tesz fel ilyen kérdést: más gondjai vannak: húsdarabként létezni, néhány csont és bőrcafat… néha kétségkívül előnyös…vagy: érzések nélkül, „önmagunk tudatosítása" nélkül. Bekezdés: Menj a francba a kérdéseiddel. Bekezdés: Ha nem volnál nő, azt mondanám rád, hogy picsa vagy. Hát nem érted – az idő telik, isten malmai pedig üresjáratban őrölnek. Bele vagyok kényszerítve ebbe a gyerekkorból az öregkorba, a reményből a reménytelenségbe tartó haladásba. Bekezdés: Kinek mi köze a sirámaidhoz… Mellesleg: szerinted tényleg – de tényleg! – minden hibásan működik? Tényleg ennyire katasztrofálisan érzed magad? Bekezdés: Hogy érzi magát, kérdezi a fájdalom a sebtől. Bekezdés: A vonaton láttam egy plakátot a következő felirattal: „Először azt kell elvégezni, ami okvetlenül szükséges. Aztán azt, ami megvalósítható, és akkor már egyszeriben elérhető a lehetetlen is." Csak éppen már az okvetlenül szükséges elvégzése is lehetetlen, mert folytonosan megbénít a lehetetlen utáni, soha be nem teljesülő vágy. Bekezdés: Görcsösen kap minden elfajzottság után, nem véletlenül, hanem szükségszerűen… Minden utálatos és alantas dolog érdekli, mert lényegileg sok a hasonlóság köztük és saját énje között. Gyermeteg maszturbátor, annak a korcs valaminek az ágacskáira emlékeztető kezekkel, amely az autópálya szélén nőtt – amerre a férfiak járnak, ha eljön az ideje, hogy (újra és újra) útra keljenek. A maszturbátor útjai többnyire kéziratos formában maradnak. Megfordította az asztali lámpát, és a fény eltévedt a sorok között, beleivódott a jelekbe, felszívódott bennük, és azok a jelek tündökölni kezdtek, mézsárga- és borostyánszínekben… A jelek egyedisége pedig beleveszett az egészbe, csendesen, hátrahagyott üzenet nélkül. A mérföldköveken szöggel vésett apokrifek, felesleges szavak a poros betonon és a fehér mázolmányokon, naponta csizma- vagy bakancsdobogás mindenütt, elsősorban nyáron, nyárvégen, nyárutón; kihűltek napjai, szeles napjai, nappalai. Bekezdés: Amikor valaki, mint például a maszturbátor, egész életében makacsul, szinte megszállottként keres valamit… de nem megy… sohasem talál semmit, nem talál semmit, még csak a nyomait sem találja annak, amit keres… és újra és újra nekiveselkedik… makacsul ragaszkodva makacsságához… és az erő végül elfogy, hogy a pihenés alatt újjászülessen, és csecsemőként bizonytalan járással elindul, megbotlik, elterül, ujjak a homokban… felkelni, felkelni, vagy – ha sehogyan sem megy – ha nem sikerül felállnia – akkor hasmánt, hason csúszva vagy négykézláb, elkoptatott térdekkel és pirosra horzsolt tenyerekkel… De ereje egyre gyarapszik. Végül valaki felkel, valaki legalább megmozdul az elfekvőben, összeszedi magát, mostantól akkor ésszerűen cselekszik majd, racionálisan beméri a lehetséges irányvonalakat, hogy lehetőleg ne vesztegessen időt különböző zsákutcákban, olyanokban sem, ahová 18 éves korig tilos a belépés, utána viszont már érdektelen… vagy kétségbeesésében valaki a fotelbe süpped?, a lét értelmét a mozdulatlanságban találja meg, rövid lábai a szemközti székre téve, a hifitorony kijelzőjére szegezett tekintet, és valahol a „homlokzat" mögött sebesen forog az ezüstös lemez, és a felvételen századszor is ugyanúgy szól az ismert ritmus… A fotelben ülő ember már nem érdeklődő, számára semmi sem izgalmas, nem törődik érzésekkel, és már nem vizsgálja magát olyan tüzetesen, mint azelőtt, mint mi előtt?, mint a letelepedés előtt: a fotelben ülő ember már nem szentel olyan figyelmet a fotelbe való letelepedés emlékének, mint amilyen figyelmet szentelt volna ennek abban az esetben, amikor nem választotta volna a letelepedést, mert akkor még pezsgett a vére, de ez még az előző időszakban volt, még azelőtt, amikor még nem telepedett volna le, kiment volna az erkélyre a kaktuszhoz és megsimogatta volna a bundája alatt doromboló macskát. Ezek a dolgok mára emlékekké váltak, csakúgy, mint a szomszédból átszűrődő gyerekhangok… azokat a hangokat még ma is hallani véli, de most már olyan férfiak és nők gyerekeinek hangja az, akik valamikor a múltban gyerekek voltak, és akiknek hangja átszűrődött a szomszédból, ő pedig hallgatta és arra gondolt… a szomszéd kölykök, erre gondolt és elkedvetlenedett… és visszatért saját minimális céljainak pontosításához és egyértelműsítéséhez… és hallotta a lábdobogásokat, a szomszéd kölykök lábdobogását, dobogtak és izzott alattuk a föld, mint valami óriások alatt, mintha földizzító óriások éltek volna a szomszédban, az ő foteljében nem ült semmilyen óriás, ha ott óriás ült volna, akkor hol fért volna el ő, jóllehet mindez csak azután vált kérdésessé, miután minden egyéb lehetőség kútba esett, és csak egyetlen dolog maradt: ülni a fotelben. De ekkorra már a szomszéd kölykök lábdobogása más kölykök lábdobogásává vált, az élethelyzetek egymásutániságából adódóan, mert egymás után következtek, úgy idézték elő a változásokat, azokat a változásokat is, amelyek csak a jövőben következnek be, egészen addig, amíg valamelyik változás meg nem változtatja vagy meg nem szünteti ezt a haladványt… a rendszer eme halk ketyegését a háttérben. Egyszer hallotta, amint valaki, amint egyszerűen csak egy valaki azt mondja, hogy azon a héten már látni sem akar pinát; ezután elemezni kezdte magában a hallottakat, egy pillanat erejéig eltérítve ezzel önmagát a célok-el-nem-érése lényegének elemzésétől, egy pillanatra éppen nem a hiábavaló lélekben vagy annak hiányában fellobogó hiábavaló lángokat igyekezett eloltani, elemezni kezdte a „lélek" szóhoz való viszonyát, de hová, hová is juthatna el így? Mélyebbre süppedt a fotelben, amilyen mélyre csak lehetett, egy sólyom tekintetével, bár most szerteágazó vérerekkel bal szemében, egy sólyom tekintetével bámulva a hifitorony kijelzőjét és a kockás flanelling ujját, tenyerével pedig eltakarva bal szemét, egyik tenyerét a másikra, úgy melegítette… úgy melegítette egyre tovább… kis meleg barlang a szeme körül (a szem történetei a barlangban)… Egy szöveget kellett volna elküldenie a Macsónak Amerikába, de nem küldött semmit… kisujját sem mozdította barátjáért… csak azt a kis barlangot a szeme elé… és eszébe jutott… mert az emlékek megint aktivizálták magukat, ő nem, ő csak azt nem tudta megmagyarázni, hogy hogyan rekedhettek meg benne ezek az emlékképek – hogy a Korzó Szálló mellé járt az a lány a Macsóval, a Macsó azt mondja, még nem tudom, még nem tudom, hadd gondolkozzak még, járjunk egyet, az éjszaka – a holdnak köszönhetően az egyetlen világos dolog, de a lány egyre csak unszolta és nógatta, vagy a Macsó nógatta, vagy senki sem, később már senki sem, természetesen, a lány hátulról ölelte át a Macsó testét, micsoda undor!, néha olyan volt, mintha már a Macsó sem szeretne pinát látni… nem küldte el a szöveget, amire a Macsónak szüksége volt… csak felidézte őt magában… de nem küldött neki semmit, és ez, nem küldeni semmit, ez vajon barátság? Nem küldeni semmit, de azért kifogástalanul megmagyarázni, hogy miért nem? Bekezdés: És tovább folytatódik mindez, a kölykök lábdobogásában, egy autó beindításának hangjaiban egy fal mögött, az időnkénti felkiáltásokban, a barátokban, akik mind eltűntek valamerre, eleinte egyetemeken tanultak, később elvetettek mindent, elvetették mindazt, amit tanultak, most pedig ők tanítanak másokat, ami csak azt idézi elő, hogy ezek is majd ugyanúgy megszabadulnak a ballaszttól, vagy új lépések jönnek, új elméletek, új tervezetek és új célok, vagy – az opportunisták esetében – az eddig megvalósult vagy akkurátusan megtervezett dolgok lelkesítő interpretációja. Bekezdés: …Csak miután felfedezi magában a feszültséget, a töltést, felfedez valami eksztatikusat, halad tovább pályáján afelé, ami így vagy úgy, de afféle önmozgással állandóan ugyanolyan távolságra marad tőle, minden igyekezete, minden makacssága ellenére… az iránytartás kínjai, a megtervezett haladás kínjai… a kór azonban legtöbbször azonnal szembeszökő…borzolódik a szőr… hideg futkos a háton. Bekezdés: Örökre el kell hagyjalak, melletted soha senki sem érezheti otthon magát, mondta a nő és ránézett, hirtelen mindenki rá figyelt, ő pedig megrémült – hova is bújhatna? Husserl fenomenológiája mögé? Bekezdés: természetesen másként is végződhetett volna ez, bármikor… (Bekezdés: A maszturbátor megfagyott. Senki sem volt képes felemelni őt a járdáról… Részeg? Ha részeg, otthagyják. Ha én találtam volna meg… hogy közvetlenül az autó alatt feküdt. Nem tudom, mi történne, ha ennyire részeg volnék. Könyörüljrajtamistenem!)

GAZDAG JÓZSEF fordítása

Balla (1967): Vladimír Balla írói neve. Öt prózakötete jelent meg, a legtöbb novelláskötet (pl. Gravidita, Unglik). A Poviedka elnevezésű irodalmi pályázat győztese. Recenziókat ír, irodalmi publicisztikát is művel. Munkái megjelentek magyarul a Kalligramban, valamint lengyelül, angolul, németül és szlovénül is. Csehországban is publikál, a szlovén Apokalipsa Kiadónál ugyancsak készül egy kötete. Érsekújvárott él.