Beszélgetés a bátyjával

 

 

“Súlyzókat emelsz s bokszolod a zsákot?”

“Csinálom, mint a többi, ez járja itt

a norvégok között.” “Rajtam röhögtél.”

“Csak kamaszkoromban. Kiskölyökként a

bicepszeid nagy bámulója voltam.

Mikor nyulat karatéztál s lenyúztad,

igazságosztó angyalnak láttalak.”

“Én meg bedobtalak a csalánba, mi?”

“Kibírtam, bizalmam, mint a gyíkfarok.”

“Végül nem nőtt ki újra, hiába, hogy

megmutattam neked az ördög szemét.”

“Reflektorfényt vacak adótoronyban.”

“Tényleg nem érted, hogy varázsló vagyok?”

“De. Végigvarázsoltál egy életet,

melletted minden varanggyá változott.

A kuruttyolás évekig kísértett.”

“Még megőrülni se mertél rendesen.”

“Az ép eszemtől rettegtem kevésbé.”

“Hát túléltük volna az ifjúságot?”

“Sőt, hogy céltalan, boldog bácsi legyek,

azért emelgetem a súlyzóimat.”

 

 

A dédnagyi kérdései

 

Hogy énmiattam vagytok átkozottak?

Bolondokháza és öngyilkos golyó

lisztes kötényem alól gurult elő,

pedig nektek gyúrtam a hájaskráflit?

Az ősbűnt komolyan én követtem el?

Nem lettem volna hát szerelemgyerek,

egyetlen közös pont mafla cselédlány,

gazdag vaskereskedő életében?

Vaddisznó apám maga a patyolat?

Forgásommal vakondot riogassak,

míg élő s holt falu édesen szunyál?

A vőimet tisztességgel nem magam

szortíroztam? Hogy bakákra kacsintó

bakfisoknak kellett volna dönteni?

Vagy adtam volna a gyeplőt apusnak,

hogy a gyomorsava az égbe szökjön?

Mit jöttök itt az orgazmusotokkal,

mikor azt akkor még fel se találták?

Nektek a migrénem nem elég modern?

Na és halálom után a családdal

mi lett? Nem egymás torkának estetek?

Látom, egyedül a Bundi szeretett.

A tíz karmával is kikapart volna,

s ő legalább megdöglött a síromon.