Februári capriccio

A parkban kék, zöld, sárga leveleket

kevert össze sóderrel, pedig forgószél se

volt, az ég, mondtad, legyek erős,

az első tavaszi nap, lomokból épített

magának vackot egy kutya, olyan szemekkel

nézett, mint aki sakkozni hív, a kockás

plédre, ne is beszéljünk, játsszunk, de miért

beszéljek én egy kutyával? Nyakfájós

férfiak vonultak, aktatáskájuk fogantyúján

virsliujjuk, mondtad, hagyjam ott, akivel

éppen élek, mintha élnék. A nagy víztócsákba

úgy merültek a cipőorrok, ahogy gázlómadár

piros hártyája lép mocsárba, neked persze

könnyű. A padon, mint egy síró gólem, öreg

férfiorr, rajta alkoholtól kitágult erek,

mint egy márványhegy, ejtsed hideg tálba.

Csak egyre kérlek, jöjj velem, a zsákomba befér

kétszersült meg madársaláta, reggelre jó lesz,

jót eszünk. Megint hideg gőzfürdő

a park, lihegnek benn az asztmás bokrok,

belefutunk mélyen a februárba.