“Majd tárgyalunk halála után erről, úgyis ön, fiatal barátom hal meg előbb…” – áll a gyűjteményes Szabadrabok kötet korai verseket tartalmazó, Tejfogak (a “prae korszakból”) ciklusának az Egy szerkesztő “vidám” válaszlevele egy “fiatal költőhöz” című prózaversében, amelyben Nagy Gáspár nyilvánvalóan a pályakezdéskor tapasztalt méltatlan akadékoskodásokon ironizál. Szerencsére más bánásmódban is volt része. Görömbei András a költőről szóló monográfiájában azt írja: “Első igazi versközlésének a Jelenkor 1971 decemberi számát tekinti. Előtte ugyan már publikált verseket a szombathelyi Életünkben is, de a Jelenkor nem elkülönítve, nem a fiataloknak kijelölt rovatban közölte Születésnapomra című versét, hanem Illyés Gyula, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Fodor András, Tornai József és mások művei mellett.” 1971–1976 között öt verse jelent meg a folyóiratban (1971/12: Születésnapomra, 1972/9: Gyönyörű bűnt, 1974/2: Sürgönyök, 1975/3: Üveghegyen is túliak, 1976/6: Zátonyok). Az első négy helyet kapott a Koronatűz című kötetében (1975). A Zátonyok már a második, Halántékdob című kötetben (1978) látott napvilágot.

Nagy Gáspár Jelenkor-beli megjelentetésében – nálam fellelt leveleinek tanúsága szerint – közvetítői szerepem volt. Pécsett élve (1968–1975 között) 1969-től főállásban a Dunántúli Napló kulturális rovatában dolgoztam (majd 1972-től az Universitas című összegyetemi lapot szerkesztettem), mindemellett a Jelenkor szerkesztőbizottságának is tagja voltam, de a hangzatosnak tetsző titulus voltaképpen kézirat-lektorálási feladatokat rejtett, s jó esetben közlésre javasolhattam az arra méltónak tartott kéziratokat. A szerkesztőségi gyakorlat szerint ilyenkor minden szerkesztőbizottsági tag elmondta (vagy előbb ráírta a kézirat borítékjára) a véleményét, ha úgy tetszik, szavaztunk, de a döntő szó alapvetően Szederkényi Erviné volt, aki – új szerzők s főleg versek esetében – meglehetősen nehezen adta áldását a közlésre (vö. Domokos Mátyás később írott esszéjét a Nagy Magyar Versírógépről). Egyszóval megjelenni nem volt egyszerű ügy: hosszas tehetségfigyelési, kéziratelemzési folyamat eredményeként sikerülhetett. Nagy Gáspár fél évtized alatt itt közölt öt verse tehát nem sok, de még lassúnak tűnő elfogadtatásuk is biztató fejleménynek számított. Annál is inkább, mert már ekkor is érezhető volt a fiatal költő kapcsolódása a Nagy László–Csoóri Sándor–Kormos István nevével fémjelzett lírához, a Jelenkort pedig az akkori irodalmi közvélekedés (meglehetősen felületesen) inkább a modern törekvések fórumának sorolta be, míg mondjuk az Alföldet inkább “népi” orgánumnak. Tény, hogy míg a pesti bölcsészkaron társaimként megismert, plebejus gyökerű “Kilencek” nem egy tagjának (volt, akit a barátomnak is tekinthettem) eredménytelenül egyengettem a Jelenkornál az utat, addig a még ismeretlennek számító Nagy Gáspár bevezetése akár sikernek is elkönyvelhető. (Szederkényi Ervin a “Kilencek” tagjai közül talán eggyel tett kivételt, jószerével azért, mert Rózsa Endre – lévén pécsi születésű – indulásától kötődött a Jelenkorhoz.)

Valószínűleg a Szombathelyen tanuló Nagy Gáspárnak is a “Kilencek” ajánlhatták, hogy keressen meg engem (alig öt évvel voltam idősebb nála), amire első levele alapján 1970-ben, az október 5-én kezdődő pécsi filmszemle hetén került sor.

A leveleket betűhíven közlöm, de a nyilvánvaló tollhibákat, elütéseket, elírásokat javítottam. A levelek leírása dőlt betűs, utánuk apró betűvel közlöm a kommentárokat.

 

 

[Boríték nélküli, géppel írt levél.]

Szombathely, 70. okt. 31.

Kedves Laci!

Ahogy ígértem, levelemmel kereslek fel. Úgy visszagondolva is nagyon örülök, hogy személyesen is találkoztunk, és a beszélgetés is hasznos volt – de bizonyára még többet is tudtunk volna egymásnak mondani, ha időnk engedi.

Akkor, mikor elváltunk, utána egy hidegzuhany jött, hogy nem a Kósa, ill. az Ítélet kapta a nagydíjat. Nagyon szeretem a Gyöngyössy Imrét (hisz egy iskolában végeztünk) – sajnos úgy láttam, és ez nemcsak az én véleményem, hogy a Virágvasárnap nagydíja az erők megosztása miatt volt (hisz tudvalévő, hogy a Kósa és a Gyöngyössy nagyon jó barátok) – remélem, ezt ők is tudták, és nem dőltek be. Engem az szomorított el, amiért ilyesmire sor került, tehát nem támogatjuk az Ítélet-típusú filmeket, mert…

Itt küldök két verset, és egy rövidke írást (amely nem jelenhetett meg egy egészen kicsike lapban [Jelentkezünk] – pedig ott félig-medig szerkesztő is vagyok [diák] –, mondván, hogy ez nem a lap profilja, utána pedig az is kiderült, hogy nem szerencsés, sőt nem elég “TAKTIKUS” ilyen dolgokról beszélni, és különben is megtéveszthet józan dolgozó magyar embereket. Tény, ez nem Fábry-tanulmány, nem is értékelő és tanulmány igénnyel készült, hanem egy kiszólás volt a “függöny” mögül, csak annak a mondása, amit éreztem akkor (dátum), és ami sajnos azóta sem változott.

A két vers a Jelenkornak is mehet. Tudom, és ki is fejtetted, hogy volt tőlem egy alapvetően más styl, talán azt is mondhatnám, “hangvétel”, én mégis ezt a kettőt küldöm, aztán hozzátettem gyorsan még egyet = 3 vers.

Elnézést a zavarásért. (A napokban nézek szét állásügyben Pesten, mivel már februártól gyakorlatra kell mennem valamilyen intézménybe [könyvtár, műv. ház stb.]).

Ha időd van – várom a választ. Jó alkotómunkát kívánva üdvözöl:

Gáspár

Ui. Bent a Naplónál a Kozma Ferit üdvözlöm, ő segített nekem Pécsett néhány dologban.

Nagy Gáspár

Szombathely

Magyar L. u. 1.

 

Gyöngyössy Imre filmrendező is Pannonhalmán végzett. Kozma Ferenc újságíró kollégám volt a lapnál. A “más styl”-re utaló, tőlem idézett vélemény alapján vélelmezhető, hogy ezt megelőzően már kaphattam tőle kéziratokat, de ezeknek nem leltem nyomát.

 

*

 

[Boríték nélküli, kézzel írt levél.]

Kedves Laci!

Ahogy ígértem, ismét jelentkezem néhány verssel. A múltkori közlés a Naplóban nagyon jólesett. Szóval nehéz a publikálás. Igaz, a jó versek majd megtalálják a nyomdafestéket, de addig rengeteget kell dolgozni, s kilincselni is, aminek semmi köze a vershez. Sajnos ez az, amit nem értek!

Ratkó József (akivel levelezek) javasolt az Új Írásnak pár versemet. De nem ment sehogysem a dolog.

A kitartás és elszántság változatlan, hiszem, hogy ez már elkötelezettség is.

E versek a Jelenkornak küldetnek, most már konok figyelemmel, várakozással. Válaszod, válaszotok várva

melegen üdvözöl:

Gáspár

Budapest, 1971. március 18.

Bp. Ráday u. 21. I./2.

 

A Dunántúli Naplóra utal, amelynek – a pécsi írók, köztük Csorba Győző meg az akkor már Budapesten élő, de korábban a szerkesztőségben dolgozó Bertha Bulcsu, Lázár Ervin munkáival megalapozva – erős kulturális melléklete volt, s néha a kenyéradó lapomhoz is közvetítettem kéziratokat, ha azok a Jelenkornak szánva nem jártak sikerrel. Nagy Gáspártól 1971. február 7-én, a vasárnapi számban a Szabadítót mondani jelent meg, amely cikluscímadó vers lett a Koronatűz című első kötetben.

 

*

 

[Boríték nélküli gépirat.]

Kedves Laci!

Köszönöm válaszleveled, s talán úgy tűnik, hogy most gyorsan megy az én küldeményem.

Az észrevételeitek helytállóak, amelyekkel foglalkoztam, s úgy érzem, hogy pontosan ezeken a helyeken (sorok, szavak) már a vers elkészültekor voltak problémáim, s mindkét vers szerteszórva, több változatban is megtalálható. Így aztán végiggondolva és a jogos intenciókra figyelve megpróbáltam javítani. Nagyon nehéz volt, de számomra is sok minden kiderült akkor, bár közben őszintén szólva szívesebben írtam volna újabb verset.

Lehetséges, hogy mégsem tudtam megfelelő javítást végezni (bizonytalanná válik ez esetben a bírálókészségem), akkor tehetnél javaslatot valamilyen megoldásra, amit én szívesen vennék, hisz a megfogalmazásodból érződik, hogy birtoklod a versek legmélyebb lelkületét, s mégis a kívülálló szemével tudsz kifogásokat emelni.

Ennyit röviden, s kiegészítem a két “javított” példányt egy egészen új szüleménnyel, amely személyesen (alanyi) rám vonatkozik, és minden gyöngeségét ennek kell tulajdonítani.

Szeretettel üdvözöl:

Nagy Gáspár

Budapest, 1971. IV. 15.

 

Egyik levél mellett sem találtam meg a versgépiratokat, azok nyilván végigjárták a maguk szerkesztőségi útját. Elképzelhető, hogy a két, “javításra” javasolt vers közül az egyik éppen a Születésnapomra, amely majd az 1971 decemberi számban jelenik meg. A harmadikról, a frissen mellékeltről szintén nem tudni, melyik lehetett.

 

*

 

[Gépirat a Fővárosi Művelődési Ház fejléces papírján.]

1971. X. 25.

Kedves Laci!

Köszönöm a legutolsó levelet és a Dunántúli Naplót.

A cégjelzésből látható, hogy már új helyen dolgozom, butítom a népet. A katonaságtól egyszerűen kiraktak, ami azt is jelenti, hogy még érdeklődnöm sem lehetett, hogy vajon miért – érdekes, előttem a Béres Attilát pakolták ki hasonló módon, ő már katona is. Lehet, hogy ez rám is vonatkozik majd.

Kellemetlen lenne mindenképpen. Küldök pár verset, és várom az elfogadott vers megjelenését. Talán bekerül még a decemberi számba? – jó lenne. Ahhoz a korrektúra bizonyára novemberben érkezik, ha érkezik. Kicsit türelmetlen vagyok.

Ez a 4 vers a legújabbak közül való. Szigorú kritikával válogattam, talán jól is. Ha úgy lehetőségem lenne, mint ahogy nincs, akkor ezt a 4 verset bármelyik folyóiratunkban lehoznám. Ez lehet, hogy szerénytelenség, sőt biztosan az. Talán valami olyasmi is sugallja ezeket a sorokat, hogy eléggé hozzáértőktől (mondjuk, költő, és e pillanatban egyik legjobb költőnk, Kormos István is ezt mondta). De ezt nem kell félreérteni. Valahogy most eléggé elkeseredett vagyok, bár sűrűn mondom a félig már közhellyé vált varázsmondatot: “csak a vers a fontos” – csakhát ez az átkozott individualista lélek. Csakhát. Mégha azt mondják is, hogy olyan “pimaszul fiatal”. De az évek múlnak, s mindig valamit elmulasztunk, valamin mindig kívülhagy az élet.

Üdvözöllek:

Gáspár

 

A “kiraktak” arra vonatkozik, hogy a Zalka Máté Katonai Főiskola könyvtárából, ahol dolgozott, s olvasmányajánlásai miatt az intézmény vezetői előtt gyanússá lett, eltávolították. Nem tudni, mely négy versről lehet szó.

 

*

 

[A borítékon a feladónál: Bp. XII., Lékai tér 3. I. 4. A Dunántúli Napló címére érkezett, géppel írt levél.]

Kedves Laci!

Köszönöm a küldeményt, amelyben a Sorról írtál, s eléggé kedvezően. A nov. 13. Magyar Hírlap bizony (ha olvastad) jól “ledorongolta” magát a vállalkozást is, de “okosan” (a bevált kritikusi szokások szerint) egybemosott mindent és mindenkit, s még neveket sem említett, csak úgy általában mindenkire érvényesen osztotta ki a “töméntelen negatívumot”. Ezt a fajta kritikát nem szeretem, még az ilyen gyenge “valamihez” is nagyobb objektivitással lehet úgy közelíteni, ha nevén nevezzük a fő bűnösöket stb. és viszont, ha vannak olyanok is. No, erről ennyit, még egyszer köszönöm a Naplót.

A múltkori kritikáddal egyetértek részben, “a kompozíciós gyengeségeket” én még nem érzem most sem, bár sokat nézegettem az említett két verset. Jobb megoldásokat nem találtam rájuk, de remélem, még nem készek ezek sem.

A kérdéses vers, a Tonika nagyon “megkínzott”, de annak ellenére, hogy teljesen jogosnak érzem az észrevételeidet, a “már elhasznált a vér”-en egyszerűen nem tudtam javítani. Már egy hete akarok egy “szebb” félsort találni, de sehogy sem megy. Annyira nem tudok szabadulni ettől a verses-beidegződéstől. A “higgyetek nekem” automatikusan kimarad, mert valóban az egész vers zártságát rontja a paraván mögül a “nagy költői kiszólás”. Visszaküldöm az eredeti példányt, s Rád bízom a kérdéses félsort. Az én ihletem teljesen bezárult ezzel a verssel, ezen a versen. Írj valami szépet! – Ellenben lenne egy szerény, s talán teljesíthető kívánságom. Miután visszakaptam Tőled ezt a verset, egyik nagyon kedves barátom tragikusan elhunyt, bár a vers parabola, mégis elbírja (hiszem) ezt az ajánlást, ezt a konkrétságot (ezt rágépelem az eredeti példányra).

Ha a verset elfogadjátok, fogadjátok el ezt a szomorú ajánlást is (ez az én kiegészítésem, a kérdéses félsor helyett, amelyet még egyszer Rád bízok).

Szeretettel üdvözöl:

Gáspár

Budapest, 71. nov. 17.

(mellékelten küldöm a Tonika c., még torzó állapotban lévő verset)

[kézírással kiegészítés]

aztán mégis leírtam még egyszer, de nem tudtam a sort kijavítani! – ezt küldöm el.

 

A Sor a fiatal Vas megyei költők antológiája volt, amelyről a Dunántúli Napló 1971. november 11-i számában írtam recenziót, amelyben egyebek mellett ez állt: “Nagy Gáspár, habár csak hét évvel fiatalabb a »Kilencek« tagjánál, Konc Józsefnél, szemmel láthatóan megpróbálja magáévá tenni az ő forradalmi, történelmi örökséget vállaló programjukat.”

 

*

 

 

[A borítékon a feladónál: Bp. XII., Lékai tér 3. I. 4. A Dunántúli Napló címére küldött, kézzel írott levél.]

Kedves Laci!

Hát megjelent a Jelenkor. A tiszteletpéldányt is megkaptam. Csak itt, Pesten, még hírlapárusoknál ma, 20-án sem kapható. Ezt nem tudom megérteni. No sebaj, majd kapható lesz januárban.

15-e óta “munkanélküli” vagyok. Otthagytam az állásomat, mert majdnem beleőrültem az emberi hülyeségbe, s az igazgató nyílt diktatorikus vezetésébe, s főleg abba, hogy senki nem mert szólni, hajlított derékkal tűrik el az eltűrhetetlent. Nagy vita után végre megszabadultam ettől a “látszat-értelmiségi” munkakörtől. Azt hiszem, intézményrendszeresen – úgy, ahogy nálunk dívik – nem tudom a népművelést elképzelni. Valami fizikai munka kell most nekem. S valamiből élni kell.

A Tiszatájtól (pontosabban Iliától) tavaszra van elfogadásom – ennek nagyon örültem, mert nagyon kedvezően nyilatkozott az egész küldeményemről. Talán valamit “vajúdnak a hegyek”, s megszülethetik valaki – így karácsony táján.

Most hazamegyek a szüleimhez, mert már fél éve nem láttam őket, s ők sem az egyetlen fiukat, aki elkeveredett a “nagy városban”.

Lacikám! – Neked s egész családodnak kegyelemteljes karácsonyt és áldásos újesztendőt kívánok –

Szeretettel:

Nagy Gáspár

Bp., 71. 12. 20.

 

*

 

[A borítékon a feladónál: 1124 Budapest, Pagony u. 9. Pécsi, Magyar Lajos utcai lakáscímemre küldött, kézzel írt levél.]

Bp. 74. I. 19.

Kedves Laci!

Köszönöm gratulációdat, s ha nincs későn, én boldog újesztendőt kívánok Neked. Valóban szépen kezdődött nekem az év, ha a publikációkra gondolok. Úgy váratlanul összejöttek. A Kortársnál már elég régóta ültek a verseimen. Az ÉS pedig, úgy tűnik, bemutatásom óta rugalmasabb lett. A Látóhatár pedig majd valamelyik számában (gondolom, februári) a Magyar Ifjúságból a legutolsó versemet, az Anyámmal hófehérülök címűt veszi át, melyet legjobban szeretek. Bizonyára olvastad (dec. 28.).

Őszintén szólva vártam, hogy a Jelenkorban most januárban jön a Sürgönyök, mivel a korrektúrát még dec. közepe táján azonnal visszaküldtem, s máskor a gyakorlat szerint az a következő hónapban jött. Elég későn (csak tegnapelőtt, jan. 17-én) lehetett Jelenkort kapni Pesten. Remélem, a februári számban már jöhet a versem. A januáriban szép számmal voltak, vannak fiatalok – s mondjuk Botár Attila mellett jól éreztem volna magam (régi barátságunk szerint is).

Ha mégis a Jelenkorban megjelenésemnek valamiféle akadálya merülne fel, tudasd velem! Szeretnék odatartozni, s tudod, hogy mit köszönhetek a Jelenkornak, s ezt nem felejtem el. Tehát évente egy-két verssel, ha nem zavarok, szeretnék eztán is jelentkezni. Ha lehetséges. Még egyszer köszönöm figyelmességedet,

barátsággal köszönt:

Gáspár

 

A februári számban jelent meg a Sürgönyök.

 

*

 

[Boríték nélküli, kézzel írt levél.]

Bp. 74. 3. 22.

Kedves Laci,

küldök egy aránylag hosszabb verset a Jelenkornak. Játékosnak tűnő vers, de mégsem játék. Különben ebben az évben nagyon keveset írtam, mindössze 3 verset, ezek közül az egyiket itt küldöm.

Májusban nősülök, de addig még ezen a címen elérhető leszek, aztán majd értesítelek az új címről, amely szintén albérlet.

Jó lenne, ha legalább Húsvétig választ kapnék Tőled, hogy mi a szerkesztőség döntése. Az év végére, ha hinni lehet a kiadónak, lesz egy kötetem, de csak akkor biztos, ha a kezemben van. Addig bármi történhet. Barátsággal köszönt:

Nagy Gáspár

 

Nem tudni, melyik versről lehet szó.

 

*

 

[Kézzel írt képeslap, rajta Kondor Béla: Hárfázó angyal, a postabélyegzőn: 74. V. 23.]

Kedves Laci!

Legutolsó értesítésed óta megnősültem, új címem van, újabb albérlet.

1119 Bp. Bornemissza u. 35/b.

Sajnáltam, hogy az a vers nem kellett. Talán tudok még küldeni valami érdemlegeset. Egyelőre a körülmények nem kedveznek az írásnak.

Barátsággal köszönt:

Nagy Gáspár

 

*

 

[Boríték nélküli, kézzel írt levél.]

Kedves Laci!

Köszönöm válaszlapodat és gratulációt a házassághoz. Küldök három verset (nagyjából egymásba kapcsolódóknak látszanak).

Nem tudom, mi lesz a vélemény?

Mindhárom benne lesz a majdani könyvben, sajnos, úgy tűnik, hogy csak jövő év elején lesz kész, bár az idei kiadói tervben van, de a nyomda késni fog, mert az előttem lévő Szöllősi Zoltán könyve is már 3 hónapot csúszott. Nem értettem teljesen azt a mondatodat, hogy “pillanatnyilag úgy néz ki, hogy én prolongált fiatal író leszek”. Írjál erről bővebben.

Barátsággal köszönt:

Nagy Gáspár

Bp. 74. 6. 5.

 

Nem tudtam azonosítani, mely versek érkeztek tőle.

Nem valószínű, hogy válaszolva részleteztem neki a “prolongált fiatal író” mögöttesét, ami viszont a későbbi levelezés megértéséhez szükséges: 1967-ben, az egyetem befejezése után, bölcsészdiplomával szülővárosomban, Győrben, a Magyar Vagon- és Gépgyárban dolgoztam. Az év vége felé egy országos irodalmi pályázaton díjat nyertem, s a zsűri tagja volt Kormos István is, akinek – mint a budapesti díjátadón elmondta – nagyon tetszett az Idill című, később a pozsonyi Irodalmi Szemle 1968 nyári számában (majd több antológiában) megjelent versem. (A tiszteletpéldányt Csehszlovákia nyári katonai megszállása miatt már meg sem kaptam.) Amikor immár Pécsett élve kötetet állítottam össze, az akkor született bizalom jegyében Kormosnak küldtem el a Kozmosz Kiadóba. Elismerő véleménye után 1972 legelején viszont az egész verskötetsorozat jövőjéről, az évi két könyvről s benne az én lehetőségeimről eléggé pesszimista levelet írt. Azt tanácsolta, esetleg másik kiadónál próbálkozzam. Én mégis nála hagytam az összeállított anyagot. Nagy Gáspár esélylatolgatása nyilván megmoccantotta bennem a saját kötetem sorsának bizonytalanságával kapcsolatos érzéseket.

Első kötete, a Koronatűz egyébként 1975. 5. 10-i keltezéssel, a következő ajánlással jött: “Marafkó Lacinak barátsággal és szeretettel küldöm első könyvemet: Gáspár”.

 

*

 

 

[A Jelenkor címére küldött, kézzel írt levél.]

Kedves Laci!

Meglehetősen hosszú hallgatás után küldök egy verset, a legutolsót. Jó lenne, ha jönne (mert nagyon szeretem ezt).

Közben új albérletbe költöztünk. Kaptunk 2 évre egy szép lakást, ahol már tűrhetően lehet élni. Kislányunk ma éppen 4 hónapos. Főleg az Ő érdeme, hogy egy jótevőnk megszánt bennünket, s odaadta a lakását.

Mi újság felétek?

Írjál majd pár sort.

Barátsággal köszönt:

Nagy Gáspár

Bp. 75. szeptember 8.

 

[A borítékon a szerkesztőbizottsági tagok kézzel írott véleménye.]

“Marafkó: Szerintem nagyon szép vers. Javaslom.

Arató: Én is!

A 2. lap egy része nem tetszik. Ne fogadjuk el. Nagyon sok van raktáron. Sz.”

Az “Sz.” jelzetű Szederkényi Ervin véleménye volt. A következő évben, az 1976/6-os számban a Zátonyok jelent meg Nagy Gáspártól, tehát nem tudni, hogy a levélben említett vajon melyik verse volt.

Jómagam októberben elhagytam Pécset, és Budapestre költöztem.

 

*

  

[A borítékon a feladónál: 1124 Bürök u. 49. Budapesti címemre kézzel írott levél.]

Kedves Laci!

Előző leveled lényegét megmondtam Fazekas Lászlónak, mert nála volt a fülszöveg, hogy a fölösleges publikációs adatokat húzza ki. Gondolom, megtette. Én nem láttam azt a szöveget. Ezeket a verseket, ahogy írtad, a helyükre teszem a kötetben. Biztos nem késő még, ha szerződést nem kaptál, de még akkor se, ha kaptál. Teljes őszinteséggel írom: semmit nem tudok, semmi biztosat könyved sorsáról. Én csak olvasom (előolvasom) a beérkező könyveket. (Rengeteg van). Itt csak az a biztos, amelyik a nyomdában van! (1977-ben Nyilasy Balázs, Pinczési Judit, Benke László jelenik meg. Ők nyomdában vannak.) S úgy tudom, Fazekas László még jó néhány embernek ígért szerződést. Hogy melyikből, és főleg hogy mikor lesz könyv, azt megmondani én nem tudom. Ez van röviden.

Üdvözöl: Nagy Gáspár

77. 1. 21.

 

Nagy Gáspár ekkor már – Kormos Istvánnak köszönhetően – a Móra Kiadó Kozmosz szerkesztőségében dolgozott.

A kiadónál levő kötetem sorsához hozzátartozik, hogy miután Kormos István infarktust kapott, kötetem ügyei átkerültek Fazekas Lászlóhoz, aki – meglepetésemre – gyorsan fülszöveget kért, holott még szerződésem sem volt. A fülszöveget természetesen postafordultával eljuttattam hozzá.

 

*

 

[A Móra Könyvkiadó fejléces papírján géppel írott levél indigós másodpéldánya.]

78. január 31.

Sürgős segítségedet kérjük! A Kozmosz Könyvek sorozatában készülő, Madárúton című költői antológiához, melyben Te is szerepelsz, az alábbi adatokra lenne szükségünk:

1. Születési idő, hely

2. Szakképzettség (iskolai végzettség)

3. Jelenlegi foglalkozás (foglalkozások), és hol élsz most

4. Publikációid (verseid) hol jelentek meg

5. Segítségedet előre is köszönjük, válaszod postafordultával várjuk

Barátsággal

Nagy Gáspár

 

Az antológia megjelent, önálló verseskönyvem soha. Fazekas László meghalt, érdeklődésemre, hogy vajon mi van a kötettel, a kiadó egyik főszerkesztője annyit mondott: “nincs olyan állapotban az ügy”.

Ismert, hogy 1986-ban Nagy Gáspárnak a Tiszatájban megjelent, A fiú naplójából című verse miatt leváltották a folyóirat szerkesztőit, s fokozott cenzori figyelem irányult a szegedi műhelyre. Később egy már betördelt számot például “szétdobattak”. Abban az évben a Magyar Nemzetnél olvasószerkesztői munkám mellett én szerkesztettem az irodalmi oldalakat. Balázs József, akivel még az Eötvös-kollégiumból ismertük egymást, bejött egy novellával: elmondta, hogy ez is ki volt szedve a Tiszatájnál. Emlékszem, az első flekkjén még a Tiszatáj szerkesztőinek tipográfiai utasításai is rajta voltak. Azt az oldalt átgépeltettem, leadtam az írást, s a karácsonyi számban megjelent. Közvetve úgy is mondhatnám, A látogatás című novellát a Nagy Gáspár-vers keltette politikai utóéberségnek köszönhette a lap.

Az utolsó húsz évben Nagy Gáspárral már csak ritkán, futólag találkoztunk. Legutóbb 2006 tavaszán, amikor nem sejtettem, hogy utoljára.