Kérem az orvost, hogy ha lehet, ne vegyék le. Ez valamiért rám van bízva, nyilván, mert ezek az én melleim is, logikus, hogy védelmezzem őket. Elég elfogódott vagyok, pénzt akarok adni neki, ilyet még sose csináltam, vagyis egyszer próbáltam, de elakadt a mozdulat. Mosolyog, és int, hogy majd műtét után.

Bocs, anyu. Szemrehányóan néz, de nem szól. Akkor most kettőnknek három melle lesz, mondjuk, az egyik mellem lehetne félig az övé, úgyis vadul nőnek, ahogy nő a gyerek. Ilyen rossz viccet nem mond az ember, a növekvő gyerekről se beszél annak, akiben daganat nő, és megkérdezni se meri, hogy a kettő nincs-e összefüggésben. Anyu, ha elvetetném, visszafejlesztenéd a daganatod? Nem aggódnál, hogy az a vég kezdete, ha a lányodnak gyereke születik?

Késő, túl vagyunk a harmadik hónapon és túl vagyunk a műtéten. A mellek útjai elváltak. Egy mérettel nagyobbra cserélem a melltartóimat, ő pedig büszkén mutatja, milyen csinos protézist lehet kapni a régi melltartókba. A hasam nem zavar, annak megvan a maga bája, de ezektől a mellektől kifejezetten dundi leszek. Nézegetem, hogy van-e bennük valami, de semmi, aminek a nevét tudnám. Kis göcsörtök. Szeretném megkóstolni már a tejet, nem emlékszem az ízére, azt képzelem, olyan lesz, mint a beavatás. Az első bélyeg vagy valami más szer, mindenképpen olyasmi, ami visszavisz a szavak előtti időbe.

Gyönyörű melle volt, híres volt róla. Csináltathatna magának egy újat, ezt hívják helyreállító műtétnek, nem? A TB is finanszírozza, de ha mégsem, összedobjuk a pénzt, a mellek egykori haszonélvezői. Nem mintha el tudnám hinni, hogy közöm volt egyszer ezekhez. Csak tudomásul veszem. Anyu, én nem hiszem el, hogy szoptattál engem. Nem akarom elhinni, mert szerintem te nem szeretsz engem. Nem szophattam a melledből, ha egyszer nem szeretsz. Ezt csak annak engedi az ember, akit szeret. Lehet, hogy akkoriban, amikor nekem még nem volt mellem, akkor szerettél? Összefügg a mellemmel a nem szeretés? Tessék, a tiéd lehet a mellem, de ezek után nem foglak még szeretni is érte!

Értelemszerűen nekem is gyönyörű mellem van, híres is vagyok róla, vagyis, pontosítsunk, az van nálam, amire azt mondják, hogy gyönyörű. Nem egészen az enyém, igazából anyué. Ha kell, megmutatom, de azt gondolom közben, látjátok, milyen szép melle volt anyunak? Tizenkilenc éves koromig nem hordtam melltartót, egyszer az utcán mégis rám szólt két férfi, hogy ilyen csinos kislány ugyan minek hord cicifixet. Mutasd csak a cicidet. Nem tudtam, ezt bóknak kell-e venni. Olyan a mellem, mintha volna rajta cicifix, pedig nem is. Olyan volt, de most telik, ahogy haladunk előre, és már nem olyan. Anyás. Megemelem néha, nehéz, ormótlan, mintha bakancsra cserélném a szandált.

Az az igazság, hogy nem akarnék lányt. Ezt a mell-mizériát megspórolnám neki. Nem tudhatom persze, hogy ki nő a hasamban, de őszintén remélem, hogy hímnemű. Egy hímnemű talán még anyunak is tetszene, ha már muszáj. Nagyon csinos most is, még nyári ruhában sem látszik a forradás, csak a nyakán a lyuk, amit fúrtak bele, de még egészen régen, amikor nekem nem volt mellem. Hogy kapjon levegőt, mert a gyógyszertől nem kapott. Fájt a lába, azt mondták, azért vett be olyan sokat. Akkor talán mégsem az én a mellem a probléma. Habár, ha jobban belegondolok, próbálgattam akkoriban is. Feküdtem az ágyamban, és rátettem a kezemet, hogy majd mekkora lesz. És szerettem volna fürdőruhafelsőt, csinos, világoszöld háromszögeket. Meg is kaptam végül, ha balhézik az ember, lesz eredménye.

Nő a mellem. Jön mellettem egy férfi, legalább negyvenéves, és azt mormolja, hogy nő a melle. Miért szól hozzám egy ilyen öreg ember? Érzed már, kicsikém? Tényleg duzzad a bimbó, csúnya, igazából szégyellem. Nem rendes mell, csak két mellbimbó. Nem szeretem, hogy ezt mondja. Nagyon ijesztő. És nem értem, honnan tudja, amikor a fényes, kék iskolaköpenyem van rajtam, aminek csak a zsebei duzzadnak a rengeteg kincstől, felül lapos, mint a jégpálya. Feszülten nézek, nem válaszolok, jönnie kell a busznak, hogy kimentsen. A busz egyébként nem jó a mellnek, mert zötyög, és néha hozzányomódik az ember egy hideg vashoz, de most jó, hogy jön. Felszállok, ő ott marad. Majd ha megnövök, beszélgetünk.

Egyszer biztos meg fog születni ez a gyerek. Venni kell mindenfélét. Vegyél szoptatós melltartót. És mellpumpát. Az összes szükséges holmit megkapod úgyis a régiektől, de más mellpumpáját nem használja szívesen az ember. Ezt tanácsolják, akik már túl vannak rajta. Anyu idejében még nem volt szoptatós melltartó, istenien praktikus, a közepét le lehet gombolni, és van benne egy párnácska, ha kicsordulna a tej. Eléggé hasonlít a mellprotézishez, csak azt nem kell legombolni. És nincs benne mell. Ezt nem tudom elhinni, ha néha átöltözik előttem, mindig azt várom, hogy két mellet fogok látni, de csak egy van, a másik helyén összevissza szabdalva a hús, fényesek a forradáscsíkok, és az egész nem hasonlít semmire. Nem beszél erről. A halálról sem beszél. A gyerekről se beszélünk. Csak a szocpolról, hogy érdemes volna-e.

Fogalmam sincs, milyen mellpumpát kéne venni. Igazság szerint a gondolat is elborzaszt. Nem tudom elképzelni, hogy egy tárgyat ráteszek, aztán vákuumot csinálok, és az szívja. Nem is szeretem, ha szívják. Úgy tapasztalom, elterjedt tévképzet, hogy a nők szeretik, ha piszkálják a mellbimbójukat, biztos Diane Poitiers miatt. A fene essen Diane Poitiers-be. Én nem szeretem, hagyják békén, érzékeny. Anyu kioktat, ő fejt. Fejni rossz, de muszáj. A fejés se tetszik, a szó különösen rémes.

Bánfalván, Bánfalván, ott lakom én, Ott gyártjuk a tejet Szepi meg én. Szepinek lába közt van egy kis hely, amit a tej végett rángatni kell.

Hó-láriáriári-hollárihó

Hó-láriáriári-hollárihó

Hó-láriáriári-hollárihó

Hollári-hollári hó!

Lehet, hogy aztán nem lesz szép mellem. Zizi mutatja, viccesen panaszkodik, hogy tehén lett, lóg a melle, mint a tőgy. Nem mérlegelek, hogy megéri-e, egy utazáson vagyok, nem száll ki az ember közben, minden jöhet, ami jön. Van, aki megcsináltatja, ezt is mondják, elítélően, de kis izgalommal. Borzalmas hiúságnak tűnik, erkölcstelennek. Joga volna ehhez egy nőnek? Hogy szép mellet csináltasson, csak mert elromlott, vagy már eleve sem sikerült jól? Különben is számon tartják, ha nem igazi. Nem foglalkozom ezzel. Nagy a hasam, férjhez megyek, gyereket szülök, ennek a szép mell-kérdésnek vége. Anyuka leszek, nem nő.

Embertelenül fáj, azt reméltem, hogy végre hasra tudok majd fordulni, a mellek azonban visszalöknek. Gördülhetnék rajtuk előre, de túlságosan feszítenek, nem próbálom ki. Ügyetlenek vagyunk, a szájacskája túl kicsi ehhez a hatalmas gömbhöz, próbálok egy csücsköt csinálni rajta, hogy beleférjen, de hiába. Ilyenkor kell a fejőgép, zakatol, ipari holmi, amit otthonra vettem, az csak egy sárga műanyag vacak.

Először megijedtem. A gyerek megvolt, de nem volt hozzá tej. Ha megnyomtam a bimbónál, kicsordult valami, de nem fehér, inkább áttetsző. Mintha ondó volna, csak az íze más. Megnyugtatnak, hogy előtej, ez kell a babának, az immunrendszerének. Simogatni szépen, elindul az ember ujja a hónalj felől, és masszírozza lefelé a csatornák tartalmát, belecsorgatja a gyerekbe, csak meg ne fulladjon tőle. Most már annyi van, hogy csodájára járnak. Anyu mondja, hogy ő még adott is. Van tejtestvérem, és nem tudtam róla.

Tejszag van, tejpuha, babapuha, egyfelé tudok csak figyelni, mindenhol szoptatni szeretnék, olyan jó. Neked is jó, ugye? Ha az arcához ér valami, már nyitja is a száját. Reflex. Békésen szuszog, a nyelve a mellbimbómhoz ér, úgy alszik el. Most nem zavar, ez jó. Annyira jó, hogy zavarbaejtő egy kicsit. Felkínálom a férjemnek, de nem lesz ebből rendszer, túlságosan szégyenkezünk. Csak a fejést nem tudom megtanulni, mindig marad bent valami, nem érem el az ujjammal, nem ismerem ki magam a duzzadt mirigyek között. Ha nem jön ki, hát nem jön ki, marad elég.

Mindenkin megérzem a tejszagot, látom az elengedettséget az arcán, nem feszül egy izom sem, mintha nem volna a világon szorongás, nem lenne készenlét, menekülés, kifelé irányuló figyelem. A gyerekről is látni, hogy szopik-e még. Például tejragya van rajta, piros pörsenések. És másként szuszog. A szoptató nő is másként szuszog. Szóval tudom, de nem mondom ki. A szexről se beszél az ember akárkivel. Nincsenek is jó szavak.

Egyszer majdnem kimondom. Szőke és fehér bőrű nőnek mondanám, néhány évvel idősebb, de csak most szült. Szeretném látni a mellét. Nagyon szép nő, de nem ezért. Akárki mellét láthatom, mondjuk, más diákokét vagy hírességekét, de az övét nem. Jól öltözik, de diszkréten, félig mindig elfordul, ha hozzá szólok, nem látom, még sejteni sem tudom. Nem szerettem még nőt, őt sem kívánom, csak a mellét szeretném látni. Hogyan hat azon a fehér bőrön egy tejcsöpp. Lehet, hogy megcsókolnám, vagy lenyalnám. Nem kerül erre sor. Kimondani most sem merem, csak leírom: tejszagod van. Nem válaszol. Látszik, hogy tiltott zónába léptem.

Soha nem voltam még boldog. Most boldog vagyok. A bébim szeret engem, a száján át összeolvad velem, az ujjamat szorongatja, ha görcsbe rándul a teste, végigsimítom, és már jó. Önző lettem, nem figyelek másra. Anyu nem jön. Nem is akarom, hogy jöjjön. Nem kérdezem meg, neki jó volt-e. Vagy szereti-e nézni, ha más szoptat. Nem azért, mert nem merem, csak nem érdekel. Beburkolózom a boldogságba, mindent eltakar.

Amikor már érdekelne, azért nem kérdezhetem meg, mert halott. Éjfél körül mentem be a szobába, csöndben és mereven feküdt. Lemosdattuk és felöltöztettük, de elfelejtettem ráadni a pótmelles melltartót. Nem is kérdeztem meg tőle, hogy szeretné-e. A temetőt, hogy hol legyen és hogyan, megbeszéltük. Meghalt, és nem mesélt a melleinkről soha.

A gyereknek nem elég a tej. A jobb mellem begyulladt, duzzadt az egész, de nem jön belőle semmi. Pótlás kell, úgy mondják. Tápszert kap cumiból. Mondja az orvos, hogy ne tegyünk nagy lyukat rá, de nem tudom nézni, ahogy kínlódik vele. Nem elég, hogy nem vagyok már jó anya? Mindent megveszek, amire az van ráírva, hogy tejet csinál. A konyha megtelik büdös főzetekkel. Fáradt vagyok, a szoptatások között fordítanom kell. A baba nem kap levegőt, az orra eldugult, az orrszívótól zokog, kiköpi a mellem. Az éjszakai szoptatás után fejek. Az én tejemet is inkább a cumiból issza meg, a mellen csak csócsál. Kétórányi munkával megtöltöm, hogy eltegyem reggelre, de ahogy a hűtő felé lépek, megszédülök és elejtem. Üvegből volt, mert az higiénikusabb. Keservesen, hisztérikusan sírok.

Meddig tart egy mell története? A jobb mell örökre így marad. Nagyobb lesz, tömöttebb. Igazából nem is egy melltartóméret a kettő. Ki gyárt felemás mellekre melltartót? A daganatot nem lehet majd kitapintani. Az orvos hümmög, jár szűrésre? Kellene.

Gyönyörű a melled. Ezt a mondatot már ismerem, igyekszem nem bólogatni, mint aki régi viccet hall. A kéz gyönyörű inkább, ezt gondolom, ha hozzám érnek. Minden kéz más, a mellem ugyanaz, de a kettőből együtt valami új kerekedik.

A megfelelő melltartókat ki kell tanulni. Szívesen próbálok melltartót. A női eladóknak meg is mutatom. Jó ez? Szakértő szemmel nézik: itt egy kicsit eláll. A másik jobb volt. Folyton egyedül a tükörrel, nem volna könnyű. Egyszer a férfi tulajdonos húzza el a függönyt, de olyan magányos vagyok abban a melltartóban, a tükör előtt, hogy nem tiltakozom. Meghúzza a pántot, finoman engedi vissza, nem csap meg. Hány melltartópántot engedtek vissza a világon abban a pillanatban? Sosem fogom megtudni.

Mindig van egy pillanat, amikor elnevetjük magunkat. Néha ő mondja. Kapcsold már ki, nem tudom kikapcsolni. Néha én mondom. Na, látom, nem megy, kikapcsolom. Néha nem mondunk semmit, csak nevetünk.

A gyereknek már melle lenne, ha lány lenne, de fiú. Mellkasa van, szép, arányos. Csinos srác lesz. Az osztályban a lányoknak van mellük, de ezek a mellek nem érdeklik, vagy nem beszél róluk nekem. A nők érdeklik, a másik oldal, az egész egyben, nem részletekben. A temetőbe együtt szoktunk menni. Minden úgy történik, ahogy meg van írva.