(halévi szerelmes)

 

ünnepi, magas betűkkel

levelet írtam neked.

meddig várjak a válaszra?

ma és most

mindig helyetted

más bőre ragyog,

más ajka nyílik,

más öle remeg.

levelet írtam,

meddig várjak a válaszra?

 

számoltam, hány nap múlik el.

terhét a szekér

hétszer vitte nyugatra,

hétszer futott át

az ég közepén a medve,

és te azóta

ajtódon ki se léptél,

ablakodat se nyitottad.

legalább titokban megüzennéd,

meddig várjak.

 

*

 

észak és dél között,

az őrületben és a valóságban

laksz, mint a sírok

a barbárok között,

hogy föl ne szálljanak,

melyeket épp csak a sár fog,

se északon, se délen,

se az őrületben, se a valóságban.

 

*

 

újra jött az ár. elnyelt

tengert, földet,

le akarta törölni

a száraz határait.

 

megtelt az idő? ájult

árnyak közé lökne?

sehol egy ember,

állat, madár.

 

bár látnék egy sziklát!

örülnék már egy kórónak is,

de csak a víz, az ég,

a hajó korlátai,

 

és a hullámok, mint

egy szörny torka.

soha nem jutok el hozzád.

a hajót a vihar széttépi.

 

*

 

mielőtt házamba léptél,

én hívtalak téged.

mielőtt hívásom hallottad,

én elindultam érted.

 

és ha most, mikor meglátsz,

el akarnál menni,

én hagynám, hogy elmenj,

utánad se fogok nézni.

 

*

 

a szerelem italát iszom.

szerencsés nap ez a hetedik.

a szőnyegen,

hol közel és távol

eső esik,

láng lobog,

a hétszögű mintákon

átölel kedvesem.

a szerelem italát iszom,

szerencsés nap ez a hetedik.

 

 

 (jegyesek)

 

mivel nem érezték olyan nosztalgiák

szorítását, melyek kíméletlenül

befalazták volna őket szerencsétlenségükbe,

mint amikor a kisdiákkal büntetésből

százszor leíratják ugyanazt, jegyességüket

elhálták. de mert ugyanez okból

nem tudták válogatás nélkül elfogadni

a másikban a már senkinek sem szóló

várakozást, reményeket, élvezethez

csak ritkán juttatták egymást,

és hiába tanultak türelmet, jóakaratot,

hiába tanítgatták testüket, végül

meg kellett növelniük a szobák számát

eggyel, és le kellett tenniük a gyűrűket.