Igazítsd egyenesre

Te, ki romló házadból szabadulva

még hazajársz, érints meg újra s újra.

Mert bárhogy is, kívülem nem lehetsz meg.

Egymásba nőttünk, megsebzett facsonkok.

A rostjaink úgy összekeveredtek,

egymást felélő éltetői lettek

egymásnak. Mint magamat, úgy szeretlek.

Ha ezt vagy azt mondom, nem én, te mondod,

ha ezt vagy azt mondod, tőlem tanultad.

Vakon is tudott hajlékom a múltad,

s jövődé én, míg melléd nem temetnek.

Ha ezt vagy azt – régóta azt se, ezt se,

de elbitangolt szavaidra,

de a szétzüllött földi testre –

Ha más alakban létezel, te lélek,

megérted: birtokomból kitaszítva

milyen kettős tisztítótűzben égek?

Gazdátlan láng emészt utánad:

az iszonyat ellen keresni érvet,

hogy kialudtál, máris újra támadt.

Mert nem tud ellenállni a halálnak,

élve-halni menekül test a testbe.

Légy irgalommal hozzám, már időtlen,

ha így, ha úgy, igazítsd egyenesre

ezt a gubancos útvesztőt előttem!