A Milhaud-változó I.

Tumulté dans l’Olympe précédant l’arrivée de Molière et Milhaud

 

Tolmács nekünk, ugyan, miért is kéne?

Túljutottunk már a nyelven.

A zene, a látvány (amíg dobozban tartatik)

hamar méltó rímre lel (Trissotin úr, segíts!),

de nincs láb, mely jobban futna Daphnénál,

hogy előbb érjen az átváltozás végére, s

megadja azt a pár zöldes levélkét,

mellyel költőt szokás fogadni itt,

vagy főzeléket ízesíteni.

 

Ez itt valóság: belé most irreális öröm vegyül,

burkot hártyáz az érkező s az ittlevő köré,

s oly hangzatot teremt, akárha körbenőhetne

minden gömböt néhány találó verssor

a teljes észrevétlenségig.

 

S most itt van ő, a gömbben benn, a kivált kedves,

a mosoly napszámosa, a tréfa sültbolondja,

átnőtt a sír füvén, akár a gomba,

s elsőként éri fény, eső, harmat, galambszar,

minden általunk rendezett tavasszal.

 

Szeszélyes április, te termő, csonkoló,

parókátlan realizmus nemzője, te,

telítsd be zöldeddel ezt a képzelt tájat,

jelöld ki, hol kell állnia, hogy méltón fogadhassuk,

s jelöld ki azt is, hol kell állanunk.

 

 

 A Milhaud-változó II.

Hommage de Lully et des Violins du Roy

 

Nem tudom, ezen a kései órán,

amikor a sportpálya üres,

s a légben még ott az izzadság szaga,

nem tudom, ezen a kései órán

értelme van-e még a találkozásnak

valahol a zuhany alatt,

drága Molière?

 

Ebből nem lesz zsibbadás, a véresre rúgott

térden nem áll meg a comb s a felsőtest,

előbb-utóbb lerogy, de nincs baj,

míg őrzi ittlétünk a játék szagát,

akár a szappan olvadékony húsa szőreink.

 

 

A Milhaud-változó III.

Molière welcomed by his characters 1 (Femmes Savantes)

 

Ó, nem, nem pokol ez, az ellenkezője, Henriette,

a sivárságra ugyan példa, bár…

Itt próbálta visszafogni a szellentést,

mely épp a legszebb mondatnál

kívánkozott belőle ki. Inkább szenvedjen,

görcsölve küzdjön, vagy ellaposítsa, s észrevétlen

hagyja megtörténni (a mondattal együtt)?

De tehetne úgy is, mintha

gond se lenne, hisz ki hallja, ki látja, érzi őt

az egyenletesen lélegző mondaton kívül

ebben a cafrangos, barokk éjszakában?

 

 

 A Milhaud-változó IV.

Molière welcomed by his characters 2 (Le Misanthrope)

 

Elég, untat, uram, már ez a zagyvalék, szólt

a pszichiáter, s hátradőlt.

 

Vegye a kabátját, és végre menjen.

Ekkora részletezés már szégyenteljes,

untat, hányok magától,

és csöppet sem érdekel, büdös-e a lába,

s miért nem élvez el, hányszor, hová dugja szaros ujját,

s hogy mért zokog vasárnaponként,

ha újra lát egy apránként széteső nőt,

s hogy mért nem ír szabályos dallamot.

 

Nem értem, mért izgatja Önt, hogy elmesél

mindent, ha azt mondom, mindent mondjon el.