Nem tudott jól vasalni. Soha nem tudott jól vasalni. Rakoncátlankodott a vas. Műlevendula-illatú gőzt köhögött az arcába, és nem vette fel a harcot a ráncok ellen. A vasalás a büntetés. Akit meglovagolt az ördög, azt addig sütögették tüzes vassal, amíg minden érzés és életöröm ki nem szállt belőle. Régi történet.

Soha nem volt egyedül. A környék összes házában vasalók szörcsögtek és fújtattak dolgozószobának keresztelt helyiségekben. Ezek a dolgozószobák a pincében voltak vagy a még befejezetlen padlástérben; az előrelátóan máris berendezett második gyerekszobában, vagy a minden eshetőségre kialakított vendégszobában, amely gyors ütemben alakult át lomtárrá vagy dolgozószobává, vagy mindkettővé. Itt garázdálkodhattak. Cserébe nem figyelte őket senki.

Az otthon maradottak jól álcázták hátországukat. Vasalódeszka, teli ruháskosár. Rádió, televízió. Lépcsőzőgép, futógép, kondigép, súlyzók. Itt-ott még íróasztal is, a konyhapénzzel való zsonglőrködéshez, horoszkópkészítéshez. A jövő csak egy alternatívát kínált. Otthon maradni és várni a nagy kiugrási lehetőségre, vagy feleslegessé válni. Az ő dolgozószobája nyugatra nézett, a kilátás a szomszéd terasza és két kukoricaföld felett a következő sorháztelepre, egy lomboserdő-foltra nyílt. Középen, a patak mentén a horizontig kanyargott a vasúti sín. Regionális vasút, egy sínpár meg egy kalauz, aki feladatának tekintette azt is, hogy minden utasát szemmel tartsa. Ezzel a vonattal nem jut messzire.

Az ördögnek nem volt patája, csak vasalt cipője, hogy ne koptassa el a csúcs felé vezető úton. Ám akárhogy odavágta a sarkát, nem jutott előre olyan gyorsan, ahogyan tervezte. Odahaza mindennek annál gyorsabban kellett mennie. Kipp-kopp, Kipp-kopp, Kipp-kopp. Az utcáról a lépcsőházba. Kipp-kopp, Kipp-kopp, Kipp-kopp. Végig a folyosón. Hahó, halihó, senki sincs itthon? Kipp-kopp, Kipp-kopp, Kipp-kopp. Szia, édes. Hallali. Tarkólövés. A gyerek kétóránként akart szopni. Furcsa érzés úgy járni, hogy nincs has a kabát alatt. Nem akart sokáig távol maradni. Nem bízott az anyósában meg a cumiztatási hajlamában. Néhány percig más levegőt szívni, ennyit akart. Néhány percig egyedül lenni. Eltart még egy darabig, míg leszokik erről az esetlen, kacsázó járásról. A kávézóban egyenesen az újságosasztalhoz slattyogott. Azután leroskadt az ablakmélyedésbe beépített, kárpitozott padra. Elfelejtett átöltözni. Dzsoggingban ült ott, fésületlen hajjal. Hideg füst és padlóviasz bűze terjengett. A kávéfőzőgép sistergése erőszakos volt, az újságpapír zörgése nevetséges. Minden lapban ugyanazt olvasta. Nem mulasztott semmit. Érezte a sebet a lába között, melle feszült és csöpögött. Valami hazahúzta a gyerekhez, a csöndje.

Új életének második kimenője is kudarccal végződött. Gyerekkocsival indult útnak. A gyereket pamutba, gyapjúba és báránybőrbe bugyolálta, aztán indult utat törni. Járdaszegélyen föl és le, jeges hórögök, a pék a lépcső miatt elérhetetlen. A szupermarketben elakadt a forgónál. Rángatni kezdte a gyerekkocsit előre-hátra, amitől a kocsi csak még jobban beszorult a krómozott rudak közé. A gyerek fölébredt és sírt. Valaki hívta az üzletvezetőt. Ő a gyerekkocsit rángatta, az üzletvezető a forgót, a gyerek ordított. Rövid úton hazarohant. Kijött a sodrából, elvesztette uralmát a helyzet fölött. Igazad van. Itthon maradok.

Manapság gyorsan fel lehet húzni egy házat vidéken. A meggyfa hamar termőre fordul. Az aranyvesszőt rendszeresen vissza kell nyesni. A zsálya fagytűrő, de a levendula nem az. Az örökzöldek ideális talajtakarók. A rózsa áprilistól októberig virágzik. A pockok tönkreteszik a gyepet. A gyerekek manapság gyorsan önállósodnak. Könnyen túlteszik magukat a leváláson. Könnyen túlteszik magukat. Mindenesetre többet nyernek, mint vesztenek.

A dolgozószoba gipszkarton fala nincs levakolva. Azt hitte, az ideiglenesség nem tartja fogva annyira hosszú ideig. Az ellenkezője bizonyult igaznak. A legtöbb börtönben csupaszok a villanyégők és a falak. Valami húzta vissza ebbe a börtönbe, a vasalódeszkához és a ruhahegyhez és a vasútra néző ablakhoz. A piros motoroskocsi nem ismert késést. Elment és visszatért, elment és visszatért. Beengedni, elengedni. Beengedni, elengedni, ezt kellett megtanulniuk az otthon maradottaknak. Mint apály és dagály jöttek és mentek a napok az ablakon túl. Az élet köpte ki, az élet sodorta ide, a regionális vasút mentén épült településre. Napról napra idegenebbé vált számára ez a település. Már-már keltává. Talán ezért volt olyan nagy az ár és az apály különbsége. A vasaló kerülgette a gomblyukakat és a bevarrásokat, az ingujj varrása mentén navigált, majd egészen a gallérig merészkedett – és éppen ott hagyott alattomos zátonyokat, ahol mindennek simának és ránctalannak kellett volna lennie. Lemondott az ingről.

Sehogy sem bírt kievickélni a hullámvölgyből. Szörcsögő hajóorral küzdötte át magát a makacs és nedves napokon. Félmagasságig jutott a hullámhegyen, futó pillantást vetett a hullámtarajra és a tajtékra, azután megint lezuhant a mélybe. Nem volt más választása, mint várni a ciklusváltásokra. Ár, apály. Telihold, újhold. Hadd integessen, hadd kiabáljon a parti őr, nem törődik a zászlójelekkel. Fekszik majd és vár. A következő teliholddal jött a szökőár. Ezúttal hagyta sodortatni magát.

NÁDORI LÍDIA fordítása