Egy óra van.

Nem fogom pók módjára fonallá sodorgatni az információkat máról holnapra, már úgyis túl késő. Nem mutatom be a ROMBOIDot, nem mesélem el, hogy már tisztes múltat tudhat a háta mögött, hogy lassan már negyvenévesként borul virágba. Nem időzöm el a jobb-rosszabb szerkesztői beporzásoknál, nem rekedek húsevő kelyhében. Annyit mondok csupán, hogy az a hét esztendő, melynek magam is részese voltam, gyönyörű volt. Magunkhoz vonzottunk fiatal, Pozsonyon kívüli, nem irodalmi szerzőket és egyéb extravagáns irodalmárokat, munkatársakat. Kölcsönviszonyba kerültünk idegen világokkal, ismét lüktetni kezdtünk – a történések ütőerén tartottuk az ujjunkat. Ez nem elegendő?

Nem fogom előszámlálni annak az okait, miért indítottuk el a Folyóirat a folyóiratban című nemzetközi projektünket. Ilyesmik mindig voltak és lesznek is: ha kávét iszol, illik hozzá a franciakrémes, ha lenyalod a mézes kanalat, sós tökmagra vágysz, ha csípőset erőltetsz magadba, arany sört rendelsz. Egyik erősíti a másikat, és ez különös, egyedi íz- és illatkonstellációkat eredményez. Szeretem a műfajvegyítést, a vegyes családokat és az irodalmak vegyülését. És a vegyes salátát… Van még itt mit magyarázni?

Nem fogom bizalmasan bevallani Önöknek, hogy néha úgy érzem magam, mintha diliházban lennék. Kitárul az ajtó és belép a szerző nevű szörnyeteg. A világ leglényegtelenebb dolgairól faggat, de ezt akkora vehemenciával, hogy az egy lovat is ledöntene a lábáról. A fotelban egy szomorú, elfeledett kritikusnőt találok, hajából csillag- (mosó?) por száll felém. A polcról odakacsint egy klasszikus, a fején zsebkendő – vagy ez csak amolyan individuális hadjárat a kollektív napszúrás ellen? Így örvendezünk egymásnak kölcsönösen… A diszkurzust és a kánont az ajtó mögé utasítottuk. Úgy teszünk sajátunkká minden Barthes-t, mint a karikacsapás. Már több éve így van ez. Hányan vannak, akik nem köszönnek? S hányan, akik még magukba, könyvükbe is belezárnak?

Bár ne gyötörnének időbeli és anyagi határok, ugyanúgy, ahogy titeket se ott a Jelenkorban. Pénz, pénz, pénz. Sztereotípiák, szertartások. Kibeszéléstechnikák. Imádott vírusaink. Az éltet minket, amibe belehalunk. A kultúra és annak hiánya.

Zoltán rövidnadrágban jött Pozsonyba, óóóóriási mappákat hozott, s bennük a rejtélyes Nádas Pétert. Én még sosem jártam Pécsett, senkit se kaptam a hónom alá. Még a mesebeli gonoszt sem, aki olyan szívesen melegszik a bozótban. Zoltánnak tehát előnye van, nem mondom, hogy egy lóhossznyi. Nem fogom zavartatni magam amiatt, amit egyszer Ivan Štrpka írt meg egy szövegében (a jazz-zenész Dežónak):

Az idő kuuuurta, a víz áááárad…

De hogy befejezzem végre: Ivan főszerkesztő és borgesiánus, Oleg (szerkesztőségünk újabb belevaló tagja) haveliánus, én született hawai vagyok. Egymás elleni sakkjátszmáinkat lejátszottuk. A fekete mindent visz.

Nem fogok itt továbbra is ködösíteni a mi szlovák hasábjainkról. Csak pillantsanak bele ebbe a tarkaságba. Történet van legalább vagy… még ha, állítólag újra van jövőjük… talán megint ebben utazunk… az arcot ismét a misztikus elragadtatás maszkjába rejtjük. Vagy ezek egészen másmilyen történetek? Mikro-nano-kontextualizációk?

(Órákba rejtezve / a világmagocskában / lesben. // Hallgatag szóval / repülni borért.)

A legrosszabb, ha a szerkesztő(nő) szerkesztői előszavában a saját verseit idézgeti.

Van itt valaki, aki megérti a szerkesztőnőket is?

Vagy legalább az előszavakat?

Egy feminista barátnőm mondta: Mennyi kérdés! Ráadásul válasz gyanánt…

Nem is tudom, talán valamit még írhattam volna a nemzetközi együttműködésről.

CSEHY ZOLTÁN fordítása

Stanislava Chrobáková Repar (1960): költőnő, írónő, irodalomtörténész, kritikus, fordító. Szlovén nyelvből fordít. A szlovák Romboid és a szlovén Apokalipsa szerkesztője. Öt könyve jelent meg idáig: két verskötet, két prózakötet és egy irodalomtudományi munka. Prózáiból (a Krutokradma című kötetből és az Anjelské utópie című novellagyűjteményből) szlovén nyelven is megjelent egy válogatás. Mila Haugová (Alfa) című monográfiájáért 2002-ben rangos szakmai elismerésben részesült. A Folyóirat a folyóiratban című nemzetközi projekt egyik alapítója és szervezője. Pozsonyból származik, 2002-től Ljubljanában él.