Délosz

 

Mint az aranyér, lógnak ki fájón

a szavak. A szülés halogatása,

 

a félelem, a megduzzadt

mellek, a gyűrött bőr, a méhből

 

potyogó, kiszáradt vérrögök. Két,

tenyérben elférő gyerekfej, rajtuk

 

egy márványszobor-töredék

alig látszódó, pirosas bevonata.

 

Létó csapzott haja a tengerbe

ér. A vízben hajóroncs, egy

 

halott megdermedt keze. A

strandon hatalmas reklámfotók.

 

 

Kréta, Dikté barlangja

 

A gyermek mohón kapta el a tőgyet,

s a bő tejárt szinte versengve nyelte,

 

megállás nélkül, kapkodón. Aztán

a kecskenimfák ölbe vették,

 

és a barlangban visszhangzó

gyermekböfizést a Kurészek

 

fegyvercsörgetése nyomta el.

Amaltheia gondosan válogatott

 

gyógyfüveket rágcsált, nehogy

a kis Zeusz hasfájós legyen.

 

De mindhiába: hangja

mennydörgő volt már akkor is.

 

Nem gügyögött, nem sírt, csak

üvöltött hangosan, és egyre több

 

fegyverest kellett a barlang szájához

állítani. A nimfák sűrűn cserélgették

 

a vastag kecskeszőrpelenkát,

s hordták vissza buzgón a köveket,

 

amiket a vaskos karú gyermek

játékból a bölcsőből kihajított.