Az egykori MiZo Rt., vagy ha úgy jobban tetszik, az egykori Baranyatej egykori pécsi üzemének oldalában szerényen húzódik meg egy önálló, kocka alakú épülettömb: a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Pécsi Részlege. A környezet minden része a múltról szól itt immár. A valaha zsúfolt parkolóban gyerekek gördeszkáznak – nem kéne ezeknek iskolában lenniük? –, a szebb napokat látott márkabolt leragasztott üvegtáblái mögött pár benn rekedt légy zizeg. Az üresen álló üzemből jószerével semmilyen zaj nem szűrődik ki. Mintha csak a víz csöpögne, valahol, egészen hátul. A természetéből adódóan minden enyészetet túlélő portásfülkéből Micimackó ront elém. Úgy fest, a csekély értelmű medvebocs fején rövidre beretválták a szőrt, és megbízták: szerezzen érvényt Malacka “Tilos az Á” feliratú táblájának. Nézelődés befejezve.

Az utcafronti épületben, a soroltakkal ellentétben, évtizedek óta minden a jövőről szól. Itt dolgozik ugyanis Doktor Milky, avagy Mr. Tej, ahogyan a Tejgazdasági Kísérleti Intézet kutatási igazgatóhelyettesét, Szakály Sándor professzort a szakmában, a háta mögött emlegetik. Jószerével fölmérhetetlen, hányféle világszabadalom, új technológia, kísérleti termék került át munkájának köszönhetően, innen, a laboratórium falai közül a gyártásba, közvetve tehát az asztalunkra. Elég talán az egykori Party vajkrémet említenem, vagy a “csoda kefirt”, amely a közelmúltban szinte fölrobbantotta a tejtermékek hazai piacát.

A tudományos munka vezetője, Szakály Sándor Iharosberényben született, 1937. május 22-én. A mezőgazdasági technikumot Baranyaszentlőrincen végezte. 1959-ben, Gödöllőn diplomázott, az ottani Agrártudományi Egyetem Állattudományi Karán, mezőgazdasági mérnökként. Még abban az évben folytatta tanulmányait ugyanott, s lett tejipari szakmérnök 1960-ban. Tessék megkapaszkodni! 1963-ban, vagyis negyvenhárom éve kapott egyetemi doktori oklevelet, 1987 óta pedig (jó Isten, annak is már majd’ húsz éve!) címzetes egyetemi tanár. 1995-től – habilitációját követően – kinevezett egyetemi tanár. Kandidátusi értekezését 1973-ban védte meg, ezzel máig Magyarország legfiatalabb sikeresen kandidáló tudósa. 1968-tól tanít Gödöllőn, a hetvenes évek közepétől pedig Kaposváron és Mosonmagyaróváron is. Ez utóbbi helyen, valamint Szegeden ő irányítja a tejipari szakmérnök-képzést. Szegeden az egyetem tizenegy díszpolgárának egyike. A tejiparban negyvenhét éve dolgozik, gyakorlatilag ugyanazon a munkahelyen. Végzés után ugyanis Pécsre került, s lett idővel a megyei Tejtermék Ellenőrző Állomás vezetője. 1970-ben alapították a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Pécsi Részlegét, azóta azt irányítja. Az intézetben termékek és technológiák fejlesztését végezte, és végzi, fő területe azonban a táplálkozástudomány. A szó szoros értelmében megszámlálhatatlan publikációt jegyez, és ami nagyon érdekes: a szakcikkek, tudományos írások mellett legalább félezer népszerű, ismeretterjesztő írásnak is szerzője vagy társszerzője. Amellett, hogy egyetemi tankönyvei és szakkiadványai jelentek meg, szerkeszti a Tejgazdaság című angol-magyar nyelvű folyóiratot, szerkesztőbizottsági tagja az Állattenyésztés és Takarmányozás, az Új Diéta, valamint az Élelmiszer – Táplálkozás – Marketing című tudományos lapoknak. Ő írta, illetve szerkesztette 2000-ben a Tejgazdaságtan című tan- és szakkönyvet, amely az egyetlen ilyen jellegű magyar nyelvű felsőfokú szakkiadvány. A beszélgetésre készülve megpróbáltam számba venni, vajon hány tudományos társaság munkájában vesz részt? Harmincnál hagytam abba. De hogy konkrétumokkal is szolgáljak: tagja például az MTA Állattenyésztési és Takarmánytani Bizottságának, valamint ma is aktív az MTA Élelmiszertudományi Komplex Bizottságában. A szakmai világszövetség több mint százéves történetében ő volt az egyetlen kelet- vagy közép-európai alelnök. Dolgozott a Végrehajtó Bizottságban is, és immár huszonhét éve képviseli a szervezetben a magyar érdekeket. Nem mellesleg: a hazai Tejipari Szabványosítási Bizottság (mai nevén: Tejipari Műszaki Bizottság) elnöke.

Felesége Krassóy Eszter. Két fia van, Zoltán negyvenegy, Miklós éppen negyvenesztendős. Zoltán egyébként kolléga: a Kaposvári Egyetemen tanszékvezető, ráadásul az említett Tejgazdaság című folyóiratban a marketingrovat társszerkesztője.

Olyan nehezen találunk időpontot, hogy megfordul a fejemben: a professzor talán nem is akarja ezt a beszélgetést. Végül, amikor mégis leülünk az intézet emeleti tárgyalójában, rácáfol a feltételezésemre. Kedvesen, kifejezetten barátságosan fogad. Az interjúval kapcsolatos aggodalmaimra valami olyasmit válaszol, hogy korábban izgatta, ha írtak róla. Ma már jószerével mindegy. Ezzel együtt az asztalon Jelenkorok hevernek, a Tudósportrék korábbi beszélgetéseivel.

 

Szakály Sándor: – Tudja, milyen érdekes, mielőtt jött, épp azon gondolkodtam, hogy mit meséljek a gyerekkoromról? Aztán nagyon gyorsan elfutottak a gondolataim, és majdhogynem dühbe gurultam. Annak idején ugyanis ezernyolcszáz szarvasmarha volt a szülőfalumban, Iharosberényben. Ma egyetlen egy sincs. Volt háromszázötven pár ló. Ma egy-két csellengő lovat, ha látni. A sertésen, baromfin kívül jószerével megszűnt az állattartás.

Sz. Koncz István: – Rendszeresen hazajár?

– Igen, mert még a miénk a családi fészek, a hozzá tartozó földdel, szőlőhegyi területtel, lakható épülettel satöbbi. De a szüleim régen meghaltak. A bátyám gondozta nyugdíjasként a telkeket, de az utóbbi időben egyre kevésbé megy a dolog. El kéne adni most már. Ám nem kell a föld senkinek. Ingyen sem. Kihalt minden. A szőlőhegyi épületek egy része összedőlt, más része üresen áll. Meggyőződésem szerint ez a magyar vidék nagy tragédiája. A politika, pártállástól függetlenül állítom, elsősorban a jobboldali politika, Torgyán miniszter, de az Antall-kormány is az elmúlt másfél évtized alatt úgy bontotta le a korábbi mezőgazdaságot és élelmiszeripart, hogy korszerűtlen szerkezetek és ellentétes érdekű tulajdonviszonyok jöttek létre. A termelés a magyarok kezében van, az értékesítés viszont multinacionális cégek birtokába került. Nem is kell magyarázni az érdekellentétet. Az ipar olcsón akarja megvenni azt az alapanyagot, amit az előállító minél drágábban szeretne eladni. Ha egy kézben összpontosulna minden, akkor a termelő nem vonulna az utakra traktorokkal, saját maga ellen.

– Mi lehetne ma a megoldás?

– Vissza kéne szerezni az élelmiszeripart. A kérdés persze az: mégis ki vásárolja vissza? Akinek lehetősége adódik, és megteheti, hogy ebbe az ágazatba pénzt fektet, megvette például a MiZo Rt.-t meg a Sole-t. És? Megtette, amit a multinacionális cégek eddig még sehol sem mertek: néhány hónap elteltével bezárta Magyarország legjobb, legstabilabb tejipari vállalatát. Most nem a MiZo pár éves vergődéséről beszélek, természetesen, hanem az azt megelőző negyven esztendőről. Pedig nagyon drukkoltunk Csányi úrnak, hogy eredményes legyen. Mit várjunk akkor, ha egy magyar ember egyik napról a másikra megszüntet egy ezerhétszáz, de még a hanyatló időszakában is nyolcszáz embert foglalkoztató céget, egy nemzetközileg jegyzett sajtgyártási központot? Úgy látszik, az sem perspektíva, ha a gyártókapacitások magyarok kezébe kerülnek…

– Elég sötét kép ez így, első hallásra.

– Nyomott hangulatban vagyok. Majdnem fél évszázada dolgozom a tejiparban, ráadásul többé-kevésbé ugyanazon a helyen. Akad, aki könnyebben túlteszi magát a gondokon. Nekem egy kicsit nehezebben megy. E tekintetben buzog bennem a magyarságtudat. Nem bocskaiban akarok bevonulni a parlamentbe, nem a külső jegyek jelentik számomra a magyarságot, hanem a tennivalók.

– Nem lehet, hogy azért is sajnálja a MiZo elvesztését, mert gyakorlóterep volt? A kutatómunkában mennyire hátráltatja, hogy a céget lesöpörték a föld színéről?

– Egyáltalán nem hátráltat. Tudnia kell, hogy állami intézmény vagyunk, a volt Baranyatej pedig a privatizációval másfél évtizeddel ezelőtt kikerült az állam fennhatósága alól. Emiatt aztán inkább olyan volt a kapcsolatunk, mint a szomszédoké, akik hol jobb, hol rosszabb viszonyban vannak egymással. Egyszerűen az iparágról felelősen gondolkodó kutató szomorúsága az enyém.

– Ha már a privatizációt szóba hozta, meg kell kérdeznem: mi a valóságalapja annak a pletykának, hogy az intézet a kilencvenes évek elején majdnem átadólistára került?

– Ez nem is pletyka. Az Antall-kormány idején az ÁPV Rt.-hez soroltak át minket. Szerencsére azonban ott nem tudták, mit kezdjenek egy kilencvenéves intézménnyel. A tudomány, úgy látszik, nehezen magánosítható. Így megmaradtunk, sőt a Horn-kabinet 1995-ben sorstársainkkal együtt visszaemelt bennünket az állami kutatóintézetek közé, a szakminisztérium fennhatósága alá. Épp csak pénzt nem rendelt a feladatainkhoz. Sőt, tovább megyek: azóta sem kapunk egy fillért sem. Úgyhogy ebben a pillanatban is egy önfinanszírozó állami kutatóintézetben ülünk. Amely mellesleg tevékenységének negyedében-harmadában kötelezően ellátandó állami feladatokat végez, anélkül, még egyszer hangsúlyozom, hogy bármiféle dotációt kapna.

– Hogy lehet ez?

– Nem is tudom másképp jellemezni: ez skizofrén állapot.

– Egyáltalán, miből élnek?

– Korábban abból éltünk, hogy a kutatási eredményeinket hasznosítottuk, szabadalmaztattuk az általunk fölfedezett új termékeket, eljárásokat, és azokat sorra eladtuk. A szabadalmi védettség azonban húsz év elteltével lejár. Bár a multinacionális cégek nem mondták fel a hasznosítási szerződéseket, az újakat már nem velünk, hanem részben az anyaországbeli kutatóintézetekkel kötötték meg, részben pedig feladták a korábbi termékeket, fejlesztési irányokat. Igyekszünk tehát helyzetbe hozni a magyar cégeket, már persze közülük is azokat, akik igényt tartanak a munkánkra.

– Mekkora a kiesés?

– A vajkrémből például hatvan-hetvenmillió forint jött be egy évben, ami majdhogynem elég volt a Pécsi Részleg fenntartására. Az elmaradó összegek pótlására erősítettük a szolgáltatási területet. Ugye, az iparági minősítő intézetek megszűntek, mi pedig akkreditált laborjainkkal beléptünk a helyükbe. Tehát ha ma megvásárol például egy magyar vagy akár osztrák Milky Way- vagy Mars-szeletet, azt kivétel nélkül az intézetünk minősíti, Mosonmagyaróváron. Színvonalas vizsgálatokat végzünk, legalább százötven intézménynek, cégnek. Ez, az ugyancsak nálunk folyó magyarországi nyerstejminősítéssel együtt, jelentős pénzt termel. Milliárdos nagyságrendű tevékenységről van szó. Tessék arra gondolni, hogy évi hetven-nyolcvanezer tejmintát minősítünk, különböző faktorokra. E munka központja Budapesten van. Mindezek mellett elindult a saját termelés. Pontosabban ez nem egészen új dolog, mert tejsav-baktérium színtenyészeteket, úgynevezett kultúrákat már korábban is gyártottunk, forgalmaztunk. Ezek tejtermékek előállítására használhatók, például sajt, kefir, túró, joghurt készítésére szolgálnak. De eddig nem látott újdonságot jelentenek az étrend-kiegészítők.

– Hogy kerültek a képbe?

– Tudományos kutatások sokasága szerint a vastagbél flórájának megkülönböztetett szerepe van egészségünk megőrzésében. Ugyanakkor míg a káros csíracsoportok eléggé ellenállók, a hasznosak meglehetősen érzékenyek a külső behatásokra. A bélflóra összetételét az egyoldalú táplálkozás, a vegyszerrel szennyezett élelmiszer, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a stressz, a fertőzés, az antibiotikus kezelés és még sorolhatnám, fölborítja. Mindez végső soron a hasznos bélflóra visszaszorulásához vezet. Az egyensúly helyreállításához probiotikumokat kell bevinnünk a szervezetünkbe.

– Ezek mik?

– Probiotikumoknak, összefoglaló néven, a humánbarát bélbaktériumokat nevezzük. Na, most! Az úgynevezett prebiotikumok a probiotikumok kizárólagos, természetes táplálékai. Ezek együttesen, szinergizmusban föllelhetők a kutatóintézetünk által kifejlesztett “csodakefirben” és “csodajoghurtban”, és belekerülnek az itt gyártott étrend-kiegészítő termékekbe is. Élettani hatásuk sokféle, általánosságban elmondható, hogy rendkívül kedvező. Attól függően, hogy mely korosztálynak, csecsemőknek, gyerekeknek vagy felnőtteknek készülnek, illetve milyen szerepük van, általános egészségmegőrző vagy például antibiotikum-terápia utáni, regeneráló, többféle kiszerelésben és formában kerülhetnek asztalunkra.

– A beszélgetés egy korábbi pontján, a jobb megértés érdekében néhány szakkönyvet, tudományos cikket kaptam öntől. A könyvek egyike bő terjedelemben foglalkozik az anyatej szerepével. Kérem, tegye meg, hogy lehetőség szerint leegyszerűsítve összefoglalja a gondolatmenetet!

– Az anyatejben lévő tejcukor negyven százaléka speciális szénhidrát, mely prebiotikumnak tekinthető. Minden elragadtatás nélkül állíthatom, hogy csodaszer. A szervezetünk nem tudja emészteni. Eljut tehát a vastagbélbe, és ott csak a hasznos csíracsoportok táplálékául szolgál. Az anyatejen nevelkedett csecsemők épp emiatt fejlődnek harmonikusabban, mint tápszeren tartott kortársaik, jobb lesz az ellenálló képességük, kevesebben lesznek közülük allergiásak és így tovább. Az egyik termék olyan csecsemőknek készül, akik valamilyen ok miatt nem juthatnak anyatejhez.

Ugyancsak az anyákhoz, a nőkhöz kapcsolódó hír, hogy a pécsi Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikával együttműködve kikísérleteztünk még egy készítményt. A közeli hónapokban kerül piacra. Hüvelyfertőzések megelőzésére, visszaszorításra szolgál majd. Nem az eddig ismert gyakorlatot követi, tehát nem helyi, lokális alkalmazásra való, hanem ugyancsak szájon át vehető be. Tudniillik kísérleteink azt igazolták, hogy ezen a módon a hüvelyflóra egészsége is fenntartható. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy ennek a jelentőségét még csak fölbecsülni sem lehet.

– Ugyancsak az öntől kapott könyvek egyikében olvastam, hogy az említett táplálékkiegészítők mellett az egyetlen tejeredetű kalciumtabletta is a kutatóintézet fejlesztése.

– A kalcium manapság slágertéma. Mari néni is tudja, hogy a csont- és fogegészség szempontjából valami miatt nagyon fontos. Ennél többet nemigen tud, de ne bántsuk őt emiatt, mert a szakemberek zöme sem rendelkezik sokkal mélyebb ismeretekkel. Pedig a kalcium szerepe meghatározó például a magas vérnyomás csökkentésében, a vastagbél-rák kivédésében, és – a közhiedelemmel ellentétben – a vesekő kialakulásának megelőzésében. Alapvető fontosságú a szervezetben fölhalmozott zsír mennyiségének csökkentésében, magyarul a testsúlymenedzselésben is. A legújabb kutatások szerint pedig a kalcium jótékonyan felelős az inzulinrezisztencia csökkentéséért, vagyis a II. típusú cukorbetegség enyhítéséért.

– Az utolsó mondathoz kérek egy kis magyarázatot.

– Tudjuk, hogy a cukorbetegség igen jelentős tömegeket érint immár. Magyarországon különösen magas az arány, a lakosság mintegy hat százaléka szenved ebben a népbetegségben. Két alapvető típust különböztetünk meg. A betegek egyik csoportjánál nincs inzulintermelés. Ilyenkor a szervezetet csak injekciók segítségével lehet egyensúlyban tartani. A betegek másik, döntő, kilencvenszázalékos arányban lévő hányadánál van inzulintermelés, csak – kicsit szimplán fogalmazva – a zsírsejtek nem engedik érvényesülni. Vagyis rezisztencia áll fenn vagy alakul ki. Mindez egy furcsa folyamat eredménye. Kevés kalciumbevitel mellett a zsírsejteken belül, elégséges bevitel esetén viszont a sejtek közötti állományban több a kalcium. Márpedig az utóbbi a normális működés alapfeltétele, ez biztosítja az inzulin működését.

– A felismerés fontosságát nem vitatva megjegyzem, hogy rengeteg kalciumtartalmú készítményt lelhetni föl a gyógyszertárakban.

– Igen ám, de divatos szóval élve azt kell mondanom, hogy jószerével mindegyik gagyi! A pécsi Humán Táplálkozástudományi és Dietikai Főiskolai Intézetben Figler Mária professzor asszonnyal, illetve az 1. számú Belklinikán Mózsik Gyula professzorral sikerült jó egy évtizede igazolnunk, hogy szervetlen vegyületekből az elemek gyakorlatilag nem szívódnak föl. Nézzen szét alaposabban a patikákban! A készítmények zömében kalcium-karbonátot, vagyis mészkövet talál, ami élelmiszerminőségben kilónként százötven forintért megkapható. Szépen csomagolva ugyanez az anyag több tízezerért lel vevőre. Ez nagyon jó bolt, csak nem túl etikus. Kísérleteinkkel abba az irányba indultunk, hogy kivonjuk az össz-ásványi anyagot a tejből, vagyis végül pirula formájában hozzájussunk az úgynevezett tejminerálhoz. Az a tejeredetű kalciumtabletta tehát, amelyről a könyvben olvasott, épp e kutatómunka eredménye. A szerves vegyületek biztosítják a fölszívódást, a vivőanyagok, adjuvánsok pedig a beépülést.

– Hol a helye, mi a szerepe az önök által kifejlesztett kalciumos sajtoknak?

– A mindennapi táplálkozás fontos elemei lehetnek, ugyanis a Földön föllelhető élelmiszerek közül ezek tartalmazzák a legtöbb bioaktív kalciumot. Egyelőre nincs még csak hasonló termék sem a piacon. Azt hiszem, általánosan ismert, hogy az ömlesztett sajt sajtból készül. Kockasajtnak hívjuk, noha kevés van köze ehhez a mértani formához. Arányaiban jelentős, ugyanis a fogyasztás majdnem egyharmadát teszi ki. Anélkül, hogy mélyebben elemeznénk a folyamatot, annyit érdemes tudni, hogy az alapanyagot ledarálják, hengerekkel lesimítózzák satöbbi, és foszfátvegyületekben gazdag ömlesztősót adnak hozzá, amitől a sajttészta meghatározott hőmérsékleten folyékonnyá válik. Melegen letöltik, és ahogy kihűl, géllé alakul át. A végtermékben viszont jelentős lesz a foszfor túlsúlya a kalciumhoz képest. Ami pedig élettanilag nem szerencsés. A kérdést ez esetben úgy tettük föl, hogy lehet-e ömleszteni ömlesztősó nélkül? Kutatásaink során kiderült, hogy lehet, mégpedig növényi hidrokolloidokkal, tehát természetes anyagokkal. Az eljárás még olcsóbb is, mint a hagyományos, és a termék íze, állománya jószerével változatlan. Komoly reklámot nem kapott, pedig egy cikkely ebből a sajtból a szervezet napi kalciumigényének közel harmadát fedezi. Talán úgy háromszáz–ötszáz tonnát gyártanak belőle évente. Pedig nagyobb sikerre érdemes – mondom én, nyilván nem egészen elfogulatlanul.

– Ön mit fogyaszt a sorolt termékek közül?

– Higgye el, tejet prédikálok, és tejet is iszom.

– Csak az érdekesség kedvéért kérdezem: ez gyerekkorától így volt?

– Hogyne, bár sokszor eléggé szűkösnek bizonyult a családi költségvetés. Rádiót venni, újságot járatni például nem futotta a szüleimnek. Ezzel együtt jószágot mindig tartottunk, éhezni nem kellett. Az első igazi gondok az elemi iskola elvégzése után jelentkeztek az életemben, mégpedig furcsa módon amiatt, mert kitűnő tanuló voltam. Iharosberényből elvileg Somogycsurgóra kellett volna járnom mezőgazdasági technikumba vagy gimnáziumba. Igen ám, de a bejáró gyerekek délutánja a ház körüli munkákkal telt. A szüleim egyszerű, hat elemit végzett, de igen bölcs emberek voltak. Azt hiszem, nem akarták, hogy a kibontakozni látszó tehetség elhervadjon az ekeszarván. Így kerültem Szentlőrincre. Nagyon fegyelmezett iskola volt, komoly múlttal. Kitűnő tanulóként azokban az években, a technikum befejezésekor nem is kellett egyetemi felvételi vizsgát tennem.

– Mikor volt mindez?

– 1954-ben. A Műegyetemre, az Állatorvosi Karra és Gödöllőre jelentkeztem. Áldom a jó sorsomat, hogy végül Gödöllőre kerültem, az Állattudományi Karra. Egyfelől nagyon jó tudományos műhely volt, másfelől mindvégig diákszállón laktam. Nem szeretek sorban menni, de az, hogy alkalmazkodnom kellett az ottani rendhez, kifejezetten jót tett nekem.

– Az életrajzából az olvasható ki: úgy jött el Gödöllőről, hogy nem jött el. Merthogy azonnal megkezdődtek a szakmérnöki tanulmányai.

– Hamar volt, tényleg, de 1959-től rövid ideig már dolgoztam a Tomka Gábor professzor vezette pécsi tejminősítő intézetben. Nagyszerű tudományos műhely volt, a tízfős társaságból kettő foglalkozott minősítéssel, nyolcan viszont kutatásokkal bíbelődtünk.

– Hogy került épp ide?

– A szakdolgozatomat tejgazdaság-tudományból írtam. A pályámat ugyanis mikrobiológusként kezdtem. Mondom, Pécsett nagyon jól éreztem magam, de akkor indult a tejgazdasági szakmérnök-képző, ahová, még abban az esztendőben, a három év kötelező gyakorlat hiányában is fölvettek. Ma már elképzelhetetlen: nappali tagozatra jártunk, úgy, hogy közben teljes fizetést kaptunk. Sosem volt annyi pénzem… 1963-ban védtem meg a doktori disszertációmat. 1970-ben azután megalakult a kísérleti intézet. Akkoriban már inkább technológus-kutatóként dolgoztam, semmint mikrobiológusként. Végül, úgy a hetvenes évek legvégén belekóstoltam a táplálkozástudományba, és ezzel a metamorfózisom véget is ért. Tudniillik most már lassan harminc éve ezzel foglalkozom behatóbban.

– Tudja, hogy a háta mögött Doktor Milkynek nevezik?

– Nem tudtam, hogy ez máig megy, de a név eredetét sejtem. A nyolcvanas évek közepétől volt egy néhány éves tudományos együttműködésünk a Miskolci Likőrgyárral. Ennek egy közkeletű, máig forgalmazott termék lett a végeredménye, egy rendkívül kellemes, lágy ízű tejlikőr. Ami abban az időben tényleg világszerte az újdonság erejével hatott. Természetesen a termékfejlesztés itt zajlott. Amikor elkészültünk, egy barátom javaslatára lett a likőr neve a Doktor Milky, és megsúgták: rám gondolt, amikor a keresztapaságot elvállalta. Amúgy a szűk baráti körben Sajtos Donnak hívnak…

– A Pécsi Tudományegyetem dietetikai fakultásán, Szegeden, Mosonmagyaróváron és Kaposváron tanít, sőt, hallom, Gödöllőn is foglalkoztatják. Tudom, hogy a közeljövőben a szakmai világszövetség kongresszusára, Sanghajba készül. Rengeteget dolgozik, utazik tehát. Mire marad mindezek mellett ideje?

– A hét vége, ha csak lehet, a pihenésé. Szombatonként piacokra járok, a kispiacra először, de a nagypiacra is, a vasárnap pedig nem múlhat el anélkül, hogy ott ne lennék a pécsi vásárban. Ezeken a helyeken regenerálódom.

– A vásárban mi után kutat?

– Mindig abban reménykedem, hátha találok még egyet-kettőt a háromezer darabos tejesüveg-gyűjteményemhez. Rendkívül sokféle palackom van Tokiótól New Yorkig, Izlandtól a Dél-Afrikai Köztársaságig, az arab országoktól a fóti uradalomig. Ezek mellett gyűjtöm tejes múltunk emlékeit. Van például kézi kisköpülőm cserépből, ami komoly ritkaságnak számít, és így tovább. Valamilyen módon mindig érdekelt, hogy megőrizzem a múltat. A minap például Komlóra mentem ki este, mert fölfigyeltem egy hirdetésre. Más kérdés, hogy potyára kocsikáztam… A beszélgetés elején említett szülői házhoz két hektár telek tartozik. Minekutána helyben nem lehet kaszást kapni, nyaranta egy hétig kaszálunk a bátyámmal. Mert még tudunk, és azt hisszük, még bírunk is. Persze, utóbbi csak részben igaz már, majd’ belegebedünk. Ezzel együtt talán jót is tesz.

Tudja, az idei névnapomra az unokáimtól kaptam néhány rajzot. A nagyobbikén mintha egy tejes bögre lett volna kivehető. Ám nem bögre volt, hanem egy korsó, amelyik köztudomásúan addig jár a kútra, amíg el nem törik. Először nem értettem, de lassanként kiderült, hogy a rajz arról szól, hogy most már kevesebbet kellene dolgoznom. Hogy vigyáznom kellene magamra. De most mondja meg, hogy kell azt csinálni?