Aláírások Kaiser Ottó színházi fotóihoz

 

[1]

Egy próba. Megjelenni a színház fekete dobozában. Színpad, üres sír. Eltűnni benne, amíg fölmegy a hullámos vas. Nem lát senki, senki. Színes székek, lépegető kövek, egy kijelölt út az első, beszélgető emberpárig. Valaki néz. Gond.

 

[2]

Megszólalni, megszólítani. Itt vagy, itt vagyok. Nem értelek, értesz. Értelek, nem értesz. Egy próba, az első.

 

[3]

Most. Most érintem. Ez az a szó, egyetlenegy, nincs is több, lehet érinteni, nézd, fölemelem, mutatom. Ez a szó tűnik el a színész testében, ebben tűnik el a színész teste. Színész benne minden férfi és nő.

 

[4]

Menj, most mehetsz, elengedlek, menj. Egy próba. Köztem és köztem, nézd. Nézed?

 

[5]

Jöjjön be valaki, jöjjön jobbról. Egy nő, mondjuk. Vagy jöjjön Heidegger. Jöhet. Hogyan mutatkozik meg az embernek a saját léte, Martin? Megmutatkozik, azaz láthatóvá válik, így értsem? Láthatóvá válik és eltűnik, így? Jöjjön be valaki, a színpad mélyi ajtó volna a legjobb. Jöjjön csendesen, munkafényben, leghátulról. Jó.

 

[6]

Így. És nézzen. Ne szólaljon meg, amíg bír. Nézik, de ő csak nézzen. Tessék. Ne lássam rajta, hogy nézik.

 

[7]

Maradjunk így, egy próba. Most még nem tudjuk, nem tudhatunk semmit, majd a harmadik napon eldől, talán már kora hajnalban. Az én szerelmesem fehér és piros, tízezer közül is kitetszik. Így, így jó, maradjunk így.

 

[8]

Karok, lobogóbban a lángnál. Lőn estve és lőn reggel, hold és nap és csillagok, fekete ég a feketére festett deszka erezetével, lebegő égitestek, szótlanok.

 

[9]

Kik ezek? Honnan jöttek? A boldogság, hogy önmagunk lehetünk, hasonlatos ahhoz a boldogsághoz, amikor a színész megválik öltözetétől, hosszú hetekre próbaruhát ölt magára, ismeretlen idő teltével az előadás idejére jelmezbe bújik, végül pedig kilép jelmezéből és meztelenül a zuhogó víz alá áll, és eltűnik az aláömlő sugárban.

 

[10]

Nem ismerem. Nem ismerem fel. Nem ismerlek. A harmadik napon megtudom neved és megszólítalak. Elhagyott sír, fénytelen forrás, visszhang.

 

[11]

Üres szék. Lennie kell egy üres, hibátlan széknek, két ember között. Annak mondom, aki láthatatlanul ott ül, közöttünk, annak mondom, hogy értsed. Ne rám figyelj, ne törődj velem, neki mondom, neked. Egy próba.

 

[12]

Ketten vagy hárman, a várakozás tükörképei, egyik is, másik is. Egy üres szék tükröződései jobb és bal oldalon, szemtől szemben.

 

[13]

Áldjon meg téged az Arc a szükség idején. Oltalmazzon meg téged a Név. Küldjön néked segítséget az idő legmélyéről, a sejtekből és csontokból. A fékezhetetlen véráramok és a lélegzet feltámadó viharai támogassanak téged.

 

[14]

Köztem és köztem. Közötted és közötted. A madár alakú széken. Az Írás fénye a hajlított fa ívén és a konok vasfüggönyön. Látom, hogy nézel.

 

[15]

Valami megmozdult, egy izom a temérdek vádliban, valahol, precízen és egyszerre. El kell mondani, meg kell osztani, át kell nyújtani. Szavak, szenvedély, menj, kéz, mutasd meg, nem tudom elmondani, mondom, tégy már valamit. Egy próba.

 

[16]

Előttem vagy, előttem, közel hozzám, négykézláb. Idő. Nem látja senki. Valaki néz. Nincs arc. Akkor ne is legyen, ne is legyen.

 

[17]

Mennyi idő telt el? Hova telik az idő? Munkafény csillog két homlokon. Van egy harmadik is, látszik, nem látszik. Van egy harmadik. Nem látszik, van.

 

[18]

Lehettem volna az a lány. Vagy egy másik, az a másik, mindegy. Szándékosan rosszul öltözöm, hátha megfojt a bordó sál, hátha valaki rám veti az első követ a törvény kapujában, amerre indulok. Egy próba, nincs is több. Csak észre ne vegyék, hogy én vagyok.

 

[19]

Hányan vannak? Nem csak egy, sokkal több az, aki csupa szellem. Van teste, amelyik unatkozik éppen. És van, amelyik hallgatózik. Nagyot hall, éppen most, fölülről.

 

[20]

Lapok. Mekkora képkeret. Köszönöm neked, két tenyér, ujjak sűrű nyírfaerdeje, hogy eltakarod a sírást. Köszönöm neked, óarany hajfonat, köszönöm a rebbenő lélek csillogását.

 

[21]

Mennyi kéz. Értesz engem? Látsz? A teljes való. Mondja a teljes való, valamit mond, a teljes valót mondja. Nincs kettő, csak egy, azt látja a harmadik. Miből van a kéz, kérdezi. A kezet a gondolat érleli, feleli az egyik. A kéz mozdulat, feleli a másik. Kezek érintése a kéz, mondja a harmadik. Elindul, elindul a másik oldal irányába. Ha majd elárad a fény, csak akkor tűnik el.

 

[22]

Tudom, hogy félsz. A színpad fekete dobozában rettegsz, hogy fölmegy rád a fény. Nevess csak, nevess, tudom, hogy félsz. Azt neveted felszabadultan te is, a rettegést. Lehetnék az a lány, aki egy gyermek ámulatával tükrözi vissza a nevetést.

 

[23]

Van, aki megesküszik rá, az ott a lélek. Kinek a lelke, kérdezem. Lélek, érjem be ennyivel, nem mondja meg. Kinek a lelke, kérdezem. Mindenkinek magának kell megkeresnie a választ, válaszolja. Megtalálja, kérdezem. Keresse, válaszolja.

 

[24]

Át lehet látni rajtad, amikor a lélek a mellkasod elé kerül. Most ott van, ki lehet nézni, át, a vasfüggöny sem takarhat el semmit. Mit lehet látni, kérdezem. A fényt, válaszolja. Nem látom, mondom. Nézzed csak, nézzed, mondja.

 

[25]

Csak növekszik, egyre. Mennyi arc a halál földszinti előcsarnokában. Színház, nem halál, hazudsz, színház. És mind belealakul az egyetlenegybe. Bele, mind. Nem lehet elmenni. Egy sikertelen próba. Menj, mehetsz, nem lehet.

 

[26]

Nevetsz, kérdezem, min nevetsz. Szünet. Hányan vagyunk? Szünet. Nem vagyok ott. Hosszú szünet. És te? Csend. Néma csend.