Nektek mondom, jó urak,

a versemet

[Companho farai un vers qu’er covinen]

 

Nektek mondom, jó urak,

a versemet:

inkább lesz bolond beszéd,

mint bölcselet,

és lesz benne ifjúság, szerelem,

meg élvezet.

 

Paraszt, ki nem érti meg

a lényeget,

s aki szórul szóra nem

tanulja meg:

keserves, ha elhagyod énekelt

szerelmedet.

 

Egy szerszámmal két lovat

nyergelhetek.

Mind a kettő csupa tűz

és harci kedv,

de együtt megtartani nem tudom

kettőjüket.

 

Igen vágyom arra, hogy

megférjenek.

Nem is kéne más alám,

csupán ezek,

s lovagolva tölteném szüntelen

a kedvemet.

 

Egyiknél nincs hegyi ló

elevenebb,

de újabban az a rossz

szokása lett:

szíre-szóra megvadul, ülni is

alig lehet.

 

Másik Confolens alatt

nevelkedett,

úgy találnátok ti is,

nincs nála szebb,

ezüstért meg aranyért nem adom,

de senkinek.

 

Mert mikor még mint csikó

legelgetett,

urára bíztam – de az

kiköttetett:

gazdája egy évig ő, én pedig

százig legyek.

 

Nem tudom, barátaim,

hogy mit tegyek,

tanácsot hadd kérjek hát

most tőletek:

a vadóc Arsent vagy a szép Ágnest

tartsam-e meg?

 

Bírom Gimelt, földjeit,

várnépeket,

Nieul büszke uraként

hírt és nevet,

s mindkettőtől esküvel fogadott

hűségüket.

 

HAVASI ATTILA fordítása