1967-től számított pécsinek, Antal György, a zeneművészeti főiskolai igazgatója akkor hívta le Pécsre. Milyen könnyen mondjuk: le Pécsre, föl Budapestre. Igen: a művészeti életben a vidéki lét szinte másodrendűnek számított a fővárosihoz képest. Mi, pécsiek soha nem gondoltuk így, nem volt bennünk kisebbségi érzés emiatt. Mindenki tette a dolgát a saját területén. Gyermán István sem sértődötten érkezett. Oktatómunkája, koncertfellépései kapcsán megmozdult a pécsi vonós-élet, hirtelen magasabbra került a léc. Ez érzékelhető volt szimfonikus zenekarunk akkori munkáján és a főiskolai oktatásban is. Emlékezetes hangversenyek, a főiskoláról kikerülő, igényességét továbbvivő hallgatók fémjelezték tevékenységét.

Gyermán István Pécsett töltött évei óta annyi minden megváltozott, s nem csupán a rendszerváltozásra gondolok. Minden professzionálisabb lett. A város zenekara, a Pannon Filharmonikusok nemzeti együttesként van ma számon tartva, hangversenyeik kritikáiból a vidéki jelző eltűnt. A Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozata ma a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának része. Az innen Európába elkerült hegedűs hallgatók elismerten fémjelzik azt az időszakot, amikor annyi minden elkezdődött, és a hegedűjáték tekintetében ez Gyermán Istvánhoz kötődik. Azért írok erről, mert a mai állapotokat, színvonalat szinte természetesnek tekintjük. A jelenidejűség korát éljük, amelyben minden azonnal elérhetőnek tűnik. A művészeti produktumok, a tudás mindenki számára azonnal megkapható. Az internet, a Felhő, a televíziózás mai állapota szinte feledteti velünk azt az utat, amely idáig vezetett. Pedig micsoda út volt ez! Mekkora személyiségek, művek, produktumok születtek ezen az úton.

Számomra ezért is példaértékű a Pannon Filharmonikusok, a PTE Művészeti Kar és Pécs városa, valamint az Országos Filharmónia által támogatott, létrehozott, Gyermán Istvánra emlékező rendezvénysorozat. Hogy ne essenek ki emlékezetünkből azok a személyek és események, akik/amelyek a mai pécsi zenei élet színvonalának emelkedését elindították. Lépjünk ki a felejtés fagyos homályából, és hallgassuk a fehéren izzó hegedű hangját, mely mesterét, Gyermán Istvánt január 27-én felidézte.

A rendezvénysorozat – melynek művészeti vezetője és hangszeres közreműködője Deák Márta, a zenekar koncertmestere volt – a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetében kezdődött, ahol Gyermán István emlékére tantermet neveztek el. Majd egy érdekesség: rövid koncert következett, ahol Gyermán tehetséges „unoka” növendékei mutatkoztak be. Az emlékprogram a Kodály Központban folytatódott, ahol kerekasztal beszélgetésen – Dr. Varga Ildikó moderátori közreműködésével – idézték fel Gyermán István portréját a családdal, barátokkal, pályatársakkal nagyszámú érdeklődő jelenlétében.

A rendezvény fő eseményeként az esti hangverseny következett a zsúfolásig telt koncertteremben. Jó érzés volt látni, tapasztalni, hogy a közönség ennyire emlékszik Gyermánra és tiszteletét teszi az emlékkoncerten. Parádés előadók segítettek felidézni emlékét: elsősorban a ma is aktív házastárs, Gyermánné Vass Ágnes és nagyszerűen hegedülő gyermekük, Gyermán Júlia, valamint Kokas Katalin és Kristóf Réka. A hangverseny dirigense Ligeti András volt. Nehéz elfogulatlanul szólni az előadásokról, hiszen azok a művek csendültek fel, melyek Gyermán Istvánnak is kedvenc repertoár-darabjai voltak: Mozart ismert E-dúr Adagiója (K.261) Vass Ágnes érzékeny, meghitt tolmácsolásában, majd Mozart Esz-dúr Sinfonia Concertantéja, (K.364), amely mű a művészházaspár repertoárjában többször felhangzott. Ezen az estén Gyermán Júlia partnereként mélyhegedűn Kokas Katalint hallhattuk, s figyelemreméltó tapasztalat, hogy Kokas ugyanolyan biztonsággal kezeli a brácsát, mint ahogyan hegedűn magas színvonalú, itthon és szerte a világban közkedvelt művészi játékáról ismert. Majd meglepetésként egy Vajda János-ősbemutató következett: Violini No.2. Ezt az opust a szerző négy osztott hegedűszólamra írta, így a művet 16 hegedűs, Gyermán István egykori növendékei adták elő.

Szünet után Bach d-moll kettősversenye következett – szintén a hajdani repertoárból –, ezúttal anya és leánya tolmácsolásában. A műsorszerkesztést dicséri, hogy befejezésként Richard Strauss Négy utolsó éneke hangzott el. Megrendítően bölcs és gyönyörű zene ez, s a megvalósítás is élvezetes volt mind a fiatal énekesnő, Kristóf Réka, mind a vezénylő Ligeti András részéről. A közönség tapsa ráadást kívánt, ez zárta a hangversenyt. Érdekességként említendő, hogy mindkét félidő közepén elhangzott egy-egy vers Bacskó Tünde tolmácsolásában Gyermán Júliától, akinek már önálló verseskötete is megjelent.

(Fotók: Pannon Filharmonikusok / Bublik Róbert. A teljes képgaléria itt érhető el.)