Régi közhely, hogy folyóirat-szerkesztők leghőbben óhajtott vágyából, legmegbecsültebb műfajából, az elbeszélésből, ha szerzőjük kötetté gyűjti össze őket, kiadóigazgatók legrettegettebb rémálma lesz. A novelláskötet nem számít kurrens, könnyen eladható könyvpiaci terméknek, az olvasók, az irodalom professzionális hozzáértői és talán maguk a prózaírók is regényt várnak a prózaírótól, nem pedig olyan könyvet, amelynek világába 10-15-20-30 oldalanként mindent elölről kezdve kell újra és újra belemerülni. Nem tudom, hogy így van-e, folyóirat-szerkesztő már voltam, kiadóigazgató még nem.

A Jelenkor nagy játékának ez a fejezete, a 30/30 most a novellásköteteket rangsoroló listája mindenesetre szépen kirajzolja az 1970-es évek végétől úgy a 2000-es évek elejéig tartó szépprózai kánont, melynek a közepében az ún. „új próza” létrejötte, térnyerése és megszilárdulása áll. Ezen a harmincas listán egynéhány kivétellel megtaláljuk ennek a történetnek az összes fő aktorát. Ott vannak az alapító atyák, Mészöly Miklóstól, Mándy Ivántól Bodor Ádámon, Tolnai Ottón át Nádas Péterig, Esterházy Péterig, Spiró Györgyig, Krasznahorkai Lászlóig. Ott vannak e történet második etapja, a saját korában inkább kritikai éllel elhangzó, ma semlegesebb irodalomtörténeti kategóriának tűnő minősítés, a posztmodern szövegirodalom legjelentősebb képviselői, Kukorelly Endre, Garaczi László, Németh Gábor, Hazai Attila. Ott vannak rajta végül a formállogikailag záró szakasznak tekinthető, a történet, a szüzsé vagy a realitás rekapitulációjának jegyében munkálkodó írók, Kertész Imre, Tar Sándor, Parti Nagy Lajos, Darvasi László, Grecsó Krisztián, Gazdag József, Tóth Krisztina, Szvoren Edina.

Az egynéhány kivételről, nem zárójelben, külön érdemes szót ejteni: Ottlik Géza, Lengyel Péter, Bereményi Géza nem jelentettek meg új novelláskötetet a 30/30 megszabott kezdő kerete, 1987. január 1. után. Závada Pál, noha szépírói pályáját novelláskötettel kezdte, a Jadviga párnája után egyértelműen a regény műfaja és formája felé fordult. Márton László szintén novellákkal, egészen kiváló, rendhagyó novelláskötettel indult huszonöt éves korában (jóval a kezdő időpont előtt, 1984-ben), regényekkel folytatta, és ugyan önálló köteteiben rendre vissza-visszatér a műfajhoz, a 22 szavazó kollektív emlékezete és véleménye ezeket a könyveket (a megadott időszak második felében megjelent elbeszéléskötetek közül igen sokhoz hasonlóan) ezúttal nem emelte be ebbe a listába. Nagyjából hasonló mondható el Grendel Lajosról, Balázs Attiláról, Pályi Andrásról és Temesi Ferencről is (zárójelben teszem hozzá, hogy személyesen különösen az első kettő hiányzik nekem, hiszen nekik van az időszakból kiváló elbeszéléskötetük), bár ide tartozik, hogy ők legnagyobb, legismertebb dobásaikat a megadott időpont előtt dobták meg, és noha mindegyiküknek létezik korábbról is jelentős novelláskötete, mindannyian a regény műfajában is alkottak maradandót, ám ez a tevékenységük jórészt 1987 elé esik. A legnagyobb hiányzó nekem az ízig-vérig novellista Csiki László mellett mégis Háy János valamelyik novelláskötete, a szertelen ifjúból megkeseredett férfivá váló mindenkori elbeszélő könyvről könyvre gyűlő abszurd történetei számomra afféle generációs élmények.

Mindezen itt sorolt nevek, a nagy hiányzók ellenére a szavazatok alapján kialakult novelláskötet-lista nekem inkább az 1980-as és részben az 1990-es évek kánonját tükrözi, mintsem a kétezres vagy kétezertízes évekét. Egyáltalán nem zárójelben teszem hozzá, hogy az egész lista e korszak megteremtőjét és hasonlíthatatlan elemzőjét, Balassa Pétert idézi és igazolja, és úgy tűnik, mintha a kortárs prózának a kilencvenes évek közepe után, mikor ő végképp felhagyott a frissen megjelenő könyvek, szövegek elemzésével, értékelésével, mind a mai napig nem akadt hozzá fogható hatású és mélységű kalauza. Ha figyelmesen nézzük, a listára feljutó írók közül mindössze négyen vannak (Gazdag József, Grecsó Krisztián, Hazai Attila és Szvoren Edina), akik nem voltak a színen a megadott időszak legelső éveiben (ez még akkor is így van, ha Darvasi, Garaczi, Kukorelly, Parti Nagy, Tóth Krisztina vagy Rakovszky Zsuzsa nem szépprózával, hanem jobbára a verseivel volt jelen). Hogy a lista így alakult, ahhoz kellett némi szavazatszámlálói engedékenység: Bodor Ádám Vissza a fülesbagolyhoz vagy Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa című kötetei döntő részben szerzőjük jóval 1987 előtt írt kisprózai életművét gyűjti össze. A lista kimondatlanul veti fel és foglal állást a régi kérdésben (mivel a könyv nem szerepel itt), hogy Bodor Ádám csodálatos, korszakos könyvét, az 1989 utáni időszak első nagy szépirodalmi sikerkönyvét, a Sinistra körzetet novellafüzérnek vagy regénynek kell-e tartanunk. És ha már a műfaji részleteknél tartunk: vajon Esterházy Péter Estije valóban elbeszéléskötet-e, és ha igen, az Egy nő miért nem az? Az angol lobogó, benne egyetlen, a címadó, amúgy valóban az egész magyar elbeszélés-irodalomban kiemelkedő esszénovellával tényleg elég ahhoz, hogy ezt a vegyes műfajú Kertész Imre-könyvet a listára helyezi? A jelek szerint: igen.

A személyes elfogultságaimról is hadd mondjak néhány szót: Krasznahorkaitól az 1992-es Az urgai fogoly nálam még mindig mindent visz, ami Krasznahorkai. Tóth Krisztinától a Pixel, ez a hihetetlen találékonysággal és tudatossággal végigkomponált könyv az én személyes listámon biztosan előbbre van, mint a sokkal spontánabb Vonalkód. Darvasi Lászlót, ennek a korszaknak a talán legelementárisabb kisprózistáját, de mindenképpen olyan novellistát, aki ebben az időszakban fejlesztette ki összetéveszthetetlen írásmódját, alighanem ugyanaz az effektus sújthatta, mint például Bertók Lászlót a 30/30 verslistáján: a szavazói figyelem túlságosan sok szóba jövő lehetőség között oszlott meg, és ott van még Szív Ernő is – de legalább e pálya kezdőlépése, A veinhageni rózsabokrok a listán van, nem is rossz helyen. Érdekes módon Tar Sándort ugyanez az effektus nem sújtotta, neki négy könyve is itt sorakozik, és nem sújtotta Szvoren Edinát, ennek a szavazásnak az egyértelmű, nagy és megérdemelt győztesét, akinek mind a három, közelmúltbeli novelláskötete felkerült a listára, debütálása, az igazán káprázatos Pertu ezen belül is igen előkelő helyre.

Ám a lényeg, úgy gondolom, mégsem ez, a lényeg nem egy-egy könyv pontszámaiban és a helyezéseiben bújik meg, hanem a lista egészében, amely orientál, képet ad arról, ami a kortárs vagy az egészen közelmúltbeli rövid próza. Segítséget és fogódzót nyújt egy ma olvasni kezdő fiatal ember számára: nagyjából és körülbelül ez az a korpusz, amellyel el lehet kezdeni az elmúlt évtizedek prózájával az ismerkedést. Minden irodalomról szóló dolognak, és ennek a játéknak is ez, a közvetítés a legelső, kikerülhetetlen lépése.

(Fotó: Vörös Anna)