A tudomány mai állása szerint a Föld a labda körül forog. Ez egészen bizonyos; minden más tudásunk kétellyel illethető. Most még azok a nagy bölcsek is, akik egyébként szúrós tekintetükkel és szigorú fogalmi rendjükkel élnek tudatunkban, a kispadon, vagy sokkal inkább a lelátón pihennek. Gazdag József univerzumában a foci nem szórakozás, hanem létgyakorlat: az élet természetes közege, vallás, világmagyarázat.

A gyűjtemény szövegei nagyrészt a pozsonyi Új Szó Focitipp című mellékletében jelentek meg, három darab pedig a 2014-es futball-világbajnokság alatt a vs.hu-n. Komoly mesterségbeli tudásra utal, hogy a kötetben az útirajztól a gyászbeszéden át a lélektani jellegű önelemzésig sokféle műfajjal találkozhatunk, és ezek gyakran egy szövegen belül is keverednek egymással. Mégsem egyszerű ujjgyakorlatokkal állunk szemben, hiszen, bár az egyes darabok csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, mégis egységes világlátás rajzolódik ki az olvasó előtt. A kötet erőssége éppen az, hogy sokféle műfajban, sokféle hangon – a tragikustól az ironikusig –, rengeteg módon képes bemutatni a világot a focin keresztül.

Gazdag kötetének beszélője nem rajongó. A sportághoz fűződő viszonya sokkal árnyaltabb, inkább a viszonyulásmódok sokfélesége mentén ragadható meg. A sokféle viszonyulás két pólusa közül az egyik a címben is megjelenő függőség. Erről szól többek között a Nahát, pedig… című nyitódarab, az Önterápia és az Aje-aje is. A másik végpont a kiábrándultság, a felismerés, hogy a modern (és profi) futball játékból szórakoztatóipari termékké vált. A kettő átfedéseiben ragadható meg a beszélő alapproblémája: a tiszta, (gazdasági és minden egyéb) érdek nélküli játék szemlélése iránti vágy, valamint e vágy beteljesülhetetlenségének tudata. Ez a probléma bújik meg szinte minden darab mélyén, és ez adja meg a szövegek súlyát, azoknak minden humora és öniróniája mellett.

Az imént említettek alapján vázolható a kötet talán leggyakrabban visszatérő témája. A legerősebb szólam a futball egy – de leginkább szem előtt lévő – része elleni felszólalás: a profi futball áruvá válása a bírálat célpontja (pl. A modern futball ellen; B mint Beckham).

A szövegekből rekonstruálható kritika szerint a futball a profizmus térhódításával, a sportfogadás elterjedésével és az áruvá válásával elveszítette talán sosem volt ártatlanságát. Ezentúl már csak az lehet a cél, hogy fenntartsák annak a látszatát, hogy a pályán a kétszer tizenegy ember és a szakmai stáb valóban egy célért, a győzelemért küzd, és például nem vették meg kilóra valamelyik középső védőt. Ha nem sikerül fenntartani ezt az illúziót, akkor a csalódott néző „[m]ihez kezdjen azzal, hogy ami az orra előtt zajlott a pályán, az sokszor, nagyon sokszor színjáték volt csupán?” (Bevezetés a pszichológiába) Ezek szerint tehát a futball nézője (rajongója, szakértője stb.) a lelátóról vagy a tévé előtti fotelből a rendezés nulla fokát, a színtiszta meg-nem-rendezettséget kívánja szemlélni: a taktikán és az előre begyakorolt figurákon kívül minden más csalás a totális szabadság, a lehetséges események végtelenjéhez képest. A bundamaffia fogadási csalásai miatt azonban sohasem lehetünk biztosak abban, hogy mit is látunk mondjuk egy kihagyott tizenegyesnél: egy előre megtervezett csalás egyik elemét vagy a véletlenszerűen bekövetkező események közül egyet. „A futball halott.” – mondhatná erre Gazdag József Zarathustrája.

Az, hogy írók, irodalmárok véleményt nyilvánítanak általában a sporttal vagy egy adott sportággal kapcsolatban, nem hagyomány nélküli. Itt csak egy példát szeretnék említeni attól a „szilárd jellemű, megvesztegethetetlen férfi”-tól (Bevezetés az irodalomba), aki Gazdag irodalmi válogatottjának söprögetője: Mészöly Miklós A sport zsákutcája című esszéjében szintén szembeállítja a sport archaikus és modern értelmét. „Legeredetibb jelentésében és gyakorlatában a sport olyan vetélkedés volt – tudatosan vagy öntudatlanul –, ami játékká lényegíti át azt a vetélkedést, ami az élet maga; csupán az vérre megy.” A fogadás és az üzletté válás Mészöly szerint is két olyan tényező, amely lehetetlenné teszi, hogy a sport eredeti értelmében jelenjen meg a modern társadalmakban.

Mindezek ellenére Gazdag nem fest kiábrándító képet a futballról. Az írások gyakran visszatérő eleme a foci társadalmi beágyazottságának, funkciójának hangsúlyozása. Ezekben a részletekben Gazdag szociológiai érdeklődését érjük tetten. A sportág olyan dimenzióira hívja fel a figyelmet, amelyekre a legritkábban gondolunk a kifejezés hallatán: az identitás- és közösségképző erőről van szó. A Nem térkép e tájban a két világháború közötti Csehszlovákiában működő sportklubokról olvashatunk, amelyek kultúrmissziót is teljesítettek, és például irodalmi esteket szerveztek a székházukban. Vagy ott van a szociográfiába hajló Egy futballfüggő hétvégéje, amelyben a komáromi területi másodosztály meccsei, lelátói, szurkolói beszólásai elevenednek meg. A Cigánynak születni (a kötet egyik legerősebb darabja) a futball etnikai vetületeire mutat rá, és reflektál a sport és a kisebbségi léthelyzet összefüggéseire is: „Emlékszem egy srácra a VSŽ Kassa serdülőcsapatából. Lakatoŝ Šaňónak hívták, a hírhedt Luník IX-en lakott. Ő volt az egyik legtechnikásabb középpályás, akit ismertem (technikásabb, mint Vlado Janočko, a későbbi sokszoros válogatott). Mi voltunk a két kisebbségi, Šaňo meg én. A cigány és a magyar.”

Azok a szövegek közelítenek leginkább a naplószerűséghez, amelyekben a szerző unokahúgának és unokaöccsének, Fanninak és Andrisnak az alakját örökítette meg. A személyes hang jóval erősebb ezekben, és a focihoz kapcsolódó közös családi élmények, apró jelenetek kerülnek középpontba.

A kötet kivitelezését tekintve is igényes, a benne szereplő írások néhány kevésbé sikerült darabtól eltekintve magas színvonalúak. Könnyedsége, olvasmányossága ellenére képes súlyos társadalmi problémákról is hitelesen szólni. Bár valószínűleg eldönthetetlen, hogy szépirodalom vagy publicisztika, esetleg valamilyen harmadik kategóriába sorolható-e, ettől függetlenül a nyitott olvasó számára minden bizonnyal hasznos és élvezetes olvasmány lesz.