Legalább két okból. Az egyik, hogy a lehengerlő nyelvi, stílusbeli magabiztosság már az első mondatokkal megteremti az elbeszélés személyességének illúzióját. Más szóval azt az erős jelenlétet, amely önkéntelenül is bizalmat kelt az olvasóban, involválttá teszi őt az első személyű elbeszélő világának, gondolatainak megismerésében. A másik ok, hogy mivel az elbeszélővel való azonosulás vagy legalább a motivációja megértésének lehetőségei nem adódnak evidens módon az elbeszélésben, a stílussal megnyert olvasó hosszan kitartó izgalommal várhatja, hogy a regény kibomlásával láthatóvá váljanak ezek a kapcsolódási pontok is.

Kimondatlanul lebeg a regény fölött a közhely, hogy a pszichológiahallgatót jó eséllyel a saját problémái terelték a szakra. Az elbeszélő személyes pályaválasztási indíttatására ugyan nem derül fény, de egy helyen megjegyzi, számára nem jelent különösebb gondot a borderline szindrómás páciensek körében boldogulni, hiszen egy vérből van velük. Egy odavetett, hanyag kifejezés alapján persze nem jelenthetjük ki, hogy öndiagnózis, azonban megközelítőleg jól írja le az ellentmondásos személyiséget. A karakter önazonosságát leginkább az egész regényen végigvitt erős önreflexivitás kölcsönzi, ami utólagos kommentárjaiban éles megfigyelőképességű, magabiztos, de önkritikus személyiségnek mutatja. Ugyanakkor cselekvőként gyenge idegrendszere határozza meg. Szorongó, lobbanékony természet, aki abban az értelemben is hajlamos az önboncolásra, hogy lelki egyensúlya fenntartásához szüksége van a fizikai fájdalomra, ezért körömvágó ollóval, tűvel, mikor mi adódik, vágja és karcolja magát. Az agresszió olyan alapvonása a karakternek, amely a környezetéhez fűződő viszonyát ugyancsak meghatározza. A kommunikáció jó része a másik test autonómiájának megsértésén keresztül zajlik férfiak és nők között egyaránt. Ez a párkapcsolatban a fogva tartás, a kvázi szexuális erőszak formáját ölti, de az erőszak jellegét jól példázza az is, amikor a főszereplő barátnője testéről lekönyörgi, lezsarolja a korábbi kapcsolatából nyomként hátramaradt tetoválást és testékszert.

Az elbeszélő karakterével való azonosulást illetően komolyabb kihívást jelent a jórészt reflektálatlan ideológiai pozíciót értelmezni. Alapvetően megnehezíti ezt, hogy szándékosan leplezettek azok a referenciális utalások, amelyek a fiktív világot elhelyezhetővé tennék a valóság koordinátarendszerében. Például nemcsak megnevezve, hanem még kigondolva sincs, hogy hol játszódik a történet (nincs vidéki magyar város, ahol lenne IKEA áruház). Egy újabb csavar, hogy olykor mintegy véletlenszerűen mégis áttetszik a regény valóságszövetén a történeti valóság. A regény végén van egy fejezet, amely közéleti prózára hajaz, miközben éppen az őrület határán lévő elbeszélő politikai és eszmei kérdésekkel való párhuzamosságát fejezi ki: „tüntettem a […] gyűlölet ellen, a politikusok ellen, az egésznek a kurva anyja volt én meg szidtam őket, szaladtam a flaszteren és féltem és ordítottam, közben meg azt kerestem egyfolytában, hol vannak az ugyanolyan ordítók, mint én, a zaj, a hangzavar, az kellett nekem mindennél jobban, teljesen kitöltött, beteltem vele.” (217.)

A hímsovinizmus az elbeszélés fő cselekményszervezője. Megtudjuk, hogy a beszélőt középiskolai barátnője cserben hagyta, amikor hosszabb időre kórházba került egy hepatitis fertőzés miatt. Ekkor érett meg benne az elhatározás: „nem fogom hagyni, hogy még egyszer ez történjen, mert mielőtt ez történhetne, úgy szétalázom a büdös ribancait, hogy azt is megbánják, hogy nőnek születtek” (18.). A szöveg a hímsovinizmus ideológiáját egyszerre láttatja a személyes élettörténetből, tapasztalatból kifejlődőnek („Éveken át tápláltam magamban a dühöt” 19.), s egyszersmind olyan, a társadalomban jelentkező alapvető ideológiai korlátnak és újratermelődő gondolkodási sémának, amely végül az enfarkába harapó kígyó esetét idézi elő. Az első nő, aki meg tudja mozgatni a fantáziáját – akivel születésnapján meglepi magát –, Katje, alkalmi prostitúcióból finanszírozza egyetemista életét. Később kiderül, talán attól kaphatott vérszemet, hogy egy szilveszter éjszakán saját bőrén tapasztalta meg, hogy a két nemet ellentétesen ítéli meg a társaság, az egyik kurva, a másik keménycsávó lesz ugyanabból az okból. A történetben felbukkanó összes férfi macsó, vagy az szeretne lenni, és minden nő kurva, legalábbis annak mondják. Minden társasági eseményt tönkretesz a tekintet, amely Katjében a kurvát, az énben pedig egy másik keménycsávóval szemben alulmaradt lúzert látja. A társasági élettől visszavonult, intim együttlétek pedig csak teret engednek a szorongás, az elnyomás és a bántalmazás elmélyülésének. A kapcsolat már a legelején is ugyanaz, mint a legvégén: „Megpróbáltam bebeszélni magamnak, hogy se ez az attitűd, se a következményei nem zavarnak különösebben, hogy inkább a jelenben kéne élnem ahelyett, hogy egyfolytában Katje régi menetein kattogok, aztán rájöttem, az istenért se bírom megemészteni azt, ami előttem történt, idővel meg odáig jutottam, hogy azt kívántam, bárcsak törne ki egy atomháború vagy szakadna le az ég, csak hogy végre valami máson is parázhassak Katje szennyesén kívül.” (40.) Kétszáz oldallal később, a történet legvége a vágyott háború kezdete. Csakhogy úgy látszik, eddigre végképp elfogy az elbeszélő lelki muníciója: elmerül egy belső háború személytelenségének nyugalmában és magányában.

A regény hosszan elnyúló utolsó fejezeteiben a szöveg némiképp önjáróvá válik, fokozatosan feldarabolódik. Majd végképp bele kell nyugodnunk nekünk is, az Éles fejezetről fejezetre olvastatja magát, a jól megírt epizódok azonban nem szerveződnek regénnyé. A látszólagos keret – a huszonegyedik születésnapjának éjszakájával kezdődik, és a huszonötödiken ér véget – nem teremt valódi regényszerkezetet, nincs kezdő- és végpont. A szöveg szoros olvasata nem igazolja a fokozatos leépülést, inkább egy változó amplitúdójú görbét rajzolhatnánk belőle, ami akár egyetlen bekezdésen belül is nagy kitéréskülönbségeket mutatna. Csak annyi biztos: ahol a szöveg megszakad, a sokat ígérő érzékenységet épp kocsmaszagú nihilizmusba fojtják az újabb barátok.