A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

Életem során a legkülönfélébb zenei hatások értek, amiket ugyan lehet stílushoz és szerzőhöz kötni, de nem hiszem, hogy ezek lényegesek. Azt mondhatnám, csak az nem volt hatással rám, amit még nem hallottam. Minden valamilyen módon hat, akár pozitív, akár negatív kimenetellel. Egy rossz vagy semmitmondó zenében is azt keresi a fülem, mitől nem tetszik, mitől válna érdekessé. Ebben ugyanakkor döntő szerepet játszik az előadás: ugyanaz a zene lehet idegesítő és katartikus is más-más interpretációban (ideértve az átdolgozásokat és hangszereléseket is).

Vannak fontos szerzők az életemben, akiknek egy-egy fontos darabja bizonyosan örökké megmaradnak ben­nem, ilyen például Messiaen, Webern, Sosztakovics, Szőllősy, Jeney, Feldman, Ligeti, Kurtág, Bartók, Weill, de elég hosszú még a sor. A könnyűzenéből is jócskán vannak: Depeche Mode, Einstürzende Neubauten, Art of Noise, Squarepusher stb.

Időszakosan persze előfordulnak olyan zenék, stílusok, amelyek hatással vannak rám, mostanában a gamelán zene és a természet zenéje (ezt esténként egy adott időpontban egy énekes rigótól kapom – le vagyok nyűgözve tőle).

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

A pontos választ nem tudom, de azt igen, hogy milyen feltételei vannak.

Elsősorban jó előadások kellenek, és hasznosan ráfordított idő. Sajnos manapság ritka eset az, hogy egy-egy műre kellő mennyiségű és minőségű próbaidőt szánjanak. Ezzel pedig fennáll annak a veszélye, hogy a zene nagy része egyszerűen elmondatlan marad, ezáltal a szerző szándéka, közlendője is meghiúsul, így a közön­séghez sem jut el minden, lehet az akár különösen érdeklődő is. Így a hallgatóságnak legfeljebb csak egy része fog valami kapaszkodót találni a számukra ismeretlen világban (mivel egy jó koncerten minden ismeretlenül következik be), és akár csak sejthetik, milyen jó lehetne a darab még jobb előadásban. Ez persze azt feltételezi, hogy az ideális közönség kíváncsi és tapasztalt (vagyis tud koncertre járni). Ugyanakkor nyilván nem lehet mindenki a zeném befogadója, mint ahogy senki nincs a földön, aki minden zenét szeretne, de még olyan se, aki egy adott stílus összes darabját.

Szeretem a csöndet, a szüneteket, a jól megválasztott és maximális koncentráltsággal előadott hangokat. Szeretem, ahogyan az idő telik, és ahogyan a zenei idő játszik az érzékeimmel – ezek köszönnek vissza a darabjaimban is, legalábbis erre törekszem. Ha az előadó közölni képes ezt, fogékony erre, és a hallgató is, akkor szerintem van esély rá, hogy valami számára érdekeset találjon.

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

A kortárs zene nagy előnye kétségtelenül az, hogy a saját életünkhöz, életvitelünkhöz, gondolkodásunkhoz sokkal közelebbi hangzásvilágot, zenei értelemben vett gondolkodásmódot közvetít. A stílus, forma érin­tett­ségében nem vagyok ennyire biztos. Sokan azt hisszük, jól beszéljük a funkciós zenei köznyelveket, mégis megdöbbentő meglepetésekkel van tele Schubert, Mendelssohn, Haydn zenéje, és még sorolhatnám: annak ellenére, hogy ők olyan közegben és közegnek írtak zenét, amelynek voltak tipikus stílusjegyei. Ráadásul a régi zenék nagy része konkrét céllal íródott: liturgia, tánc, bál, társasági események; vagy ha nem, akkor is ezekre akartak rímelni (menüett-, rondótételek stb.).

De nem feltétlen az a lényeg, milyen zenét hallgat valaki, hanem hogy milyen igénnyel (és még inkább persze az, hogy élőben, streamelve vagy stúdiólemezről). Érthető módon a mai kortárs koncertzene emiatt jókora hátrányból indul, ha azt nézzük, hogy juthat el az emberekhez az alkotásba és előadásba gondosan belefektetett szellemi munka. A szórakoztató zene viszont előnyből indul, mivel előbb-utóbb az életünk része lesz, akár akarjuk, akár nem. És ez független attól, hogy valaki Beethovent hallgat szórakoztató zeneként, más pedig Elvist – akit egyébként nagyon nagyra tartok, ebben Jeneyvel is egyetértettünk, aki szintén imádta.

Azért jó kortárs klasszikus zenét hallgatni, mert olyan világban élünk, ahol megtörténhet bármi. Ez a bármi a legjobb dolog, ami történhetett velünk, a mai kor hallgatóságával. A mai napig irigylem azokat, akik jelen lehettek az Autokoncert[1] ősbemutatóján.

​

Psalm 140

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

Tavaly kezdtem el foglalkozni Zrínyi Miklós munkásságával, és fontosnak tartom, hogy ismerjék meg, miket fogalmazott meg több mint 300 évvel ezelőtt. Zrínyinek egyórás vokális ciklust szántam, amelyet idén egy kórusra és zenekarra készült darabbal fogok kibővíteni. Emellett egy négykezesekből álló kötetet szeretnék összeállítani, ez a gondolat most hétről hétre foglalkoztat. Hangszeregyüttesre készülő darabokkal szinte állandó kompozíciós kapcsolatban vagyok, a tavalyi kibővített apparátusra íródott darab után egy zongoraszólós ensemble-műre vállalkoznék.

Dolgozom továbbá egy ütőhangszeres darabon, illetve egy Pilinszky-dalon is, júniusi bemutatókra. Nemrég pedig elkészült egy zsoltárfeldolgozás zongorára, amelyet még e hónapban kisugároznak a digitális éterbe.

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

Az említett Zrínyi-ciklussal nagyon készültem, de egyre inkább úgy tűnt, nem lesz belőle semmi. Remélhetőleg, ha rendeződnek a dolgok, előbb-utóbb hallható lesz. Már csak azért is örülnék neki, mert Zrínyi szavait, mondjuk úgy, megdöbbentően aktuálisnak érzem. A kialakult helyzethez képest akad egy-két felkérés is, ezeknek nagyon örülök, még ha igazából ezek nem is lesznek hagyományos koncertek.

Főszerkesztőként meglepően sok dolog van most, amin dolgoznom kell, ami azt jelenti, hogy azért nem állt meg teljesen a zeneélet. Persze nem túl jó elképzelni, ahogyan az emberek laptoppal az ölükben fontos koncerteket hallgatnak meg. A PTE oktatójaként is szörnyű belegondolni abba, hogy a hallgatóknak előre rögzített kísére­tekkel lehet csak gyakorolni, esetleg vizsgázni vagy diplomakoncertet adni. Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy éltem volna meg ezt a helyzetet annak idején.

Bár nem hiszek abban, hogy ezután évekig senkin sem lesz maszk az utcákon és a koncerteken, abban azért biztos vagyok, mennyire észreveszik és átértékelik majd az emberek az élőben átérzett, megismételhetetlen koncertek nyújtotta élmény jelentőségét.

Fotó: Tompos Gábor