Zeneszerző-körkérdés: Dobszay-Meskó Ilona

A szerk.

Sorozatunkban öt kérdést tettünk fel fiatal zeneszerzőknek. Dobszay-Meskó Ilona válaszai.

A körkérdésre adott további válaszok ide kattintva érhetők el.

 

 

(1) Milyen stílus, irányzat, iskola, műfaj vagy szerző van leginkább hatással a zenédre?

Sokat tanulmányoztam nagy mesterek műveit, szerkesztési technikáit a reneszánsztól a barokkon át a 20. század legnagyobb szerzőiig. Ezt egyébként minden a budapesti Zeneakadémián végzett szerző elmondhatja magáról. Sok stílusgyakorlatot írtunk, és ha ez nem is elengedhetetlen része a zeneszerzővé válásnak, mert sok más út is létezik, de mondjuk úgy, hogy az a zene, amit én szeretek megírni, amivel én a legjobban tudom kifejezni magam, ezen alapszik. Közben szabadon tartom az elmém, hagyom, hogy hatással legyen rám egy-egy alkotás, egy előadó, egy új hang. A komponálás során gyakran képzelek el képeket, jeleneteket, de a zeneszerzői eszköztáram a hagyományos iskolákból való. Nagyon szeretem a filmzenék hangzását. Lenyűgöz, ahogyan a hangzó anyag befolyásolja a dramaturgiát. Szívesen gondolok arra, hogy a zeném jó esetben hasonlóan befolyásolja a hallgató lelkivilágát.

 

(2) Mi kell ahhoz, hogy valaki értse vagy hallgatni tudja a zenédet? Milyen számodra az ideális közönség?

Az én ideális közönségem pici csodára vágyik, ezért elvarázsolható a zene által. Nagyra nyitja fülét, és hagyja, hogy érzékei nyissák meg gondolatai előtt a végtelen utat.

 

Eszmélet, 1. tétel

 

(3) Kevesen hallgatnak kortárs zenét – mi az, amit mégis csak a kortárs zene tud nyújtani?

Valójában mindenki hall kortárs zenét, hiszen mindenhol az szól. Persze a popzene hallatán senki nem gondol arra, hogy az a kortárs művészetnek is egy formája lehet, és ugyanígy a mindennapokban a város zaja vagy a kert természeti hangjai kapcsán sem merül föl, hogy az is zene volna. A klasszikus kortárs szerzők által megalkotott zenék visszaadni képesek mindazt, amivel találkozunk nap mint nap, vagy amit szeretünk a régi korok zenéjében és jólesik megtartani, mintegy újrahasznosítani, új ruhába öltöztetni. A kortárs zene művészetbe költözteti a sok-sok megválaszolatlan kérdést. Új esztétikát kap a zaj. A filmművészet sivár volna a kortárs zene nélkül. Tulajdonképpen mi, vagyis a mi generációnk olyan szerencsés, hogy az ősi kultúrák zenéjét vagy Bach isteni muzsikáját éppúgy ismerhetjük, mint Richard Strauss pazar hangzásait, sőt a könnyűzene összes irányzatával kattintásra találkozhatunk. Ebből a nagy tudásanyagból, benyomásokból, érzetekből tudunk dolgozni. És ha kellően nyitottak vagyunk a társadalom vagy az emberek érzékenységeire, akkor a sok lehetőségből kikeverhetjük azt, amire szükség van, amivel jobbítani tudunk egy kicsit a világon a zenén keresztül.

 

(4) Min dolgozol most? Mik a terveid?

Már jó ideje dolgozom egy nagyszabású oratorikus művön, amely műfaját tekintve votív mise, egy mise a békéért. Mellette írok kisebb kamaradarabokat is, mindig akad néhány szép felkérés.

 

Dobszay-Meskó Ilona Eszmélet című művéről

 

(5) A koronavírus miatt hallgatásra kényszerült a zenei élet, a koncertezés csak részben tudott újraindulni. Zeneszerzőként hogyan reagáltál erre a helyzetre, téged hogyan érintett?

2019-ben eldöntöttem, hogy szeretném megalkotni ezt a békéért szóló misét. Akkor nem is gondoltam, hogy mennyire aktuális lesz a megírása, csak azt tudtam, éreztem, hogy valami felborult a világban, nem vagyunk összhangban magunkkal, egymással, a természettel, a Teremtőnkkel. A béke: rendből jövő nyugalom, Isten legnagyobb földi ajándéka. Ami most a világban történik, az belül, magunkban is történik. Ez az a helyzet, ami elől senki nem bújhat el, nincs most olyan ember a földkerekségen, akit nem érint a járvány pusztítása akárcsak a bezártság okán, egészségileg, anyagilag, a kapcsolatokban, a szellemi és lelki egészséget illetően. Azok a hangok, akik azt mondják, hogy ez csupán biológia és egy szerencsétlen véletlen, azok nagyot tévednek, és nem értik, hogy maga a béke szenvedett csorbát világunkban, ezért pontosan azt kell helyreállítani: országok között, a szomszédok között, a családban egymás között. Úgyhogy a tavalyi nagyböjti időszakban, amikor épp mindenhol veszélyhelyzetet hirdettek, Istent dicsőítő Gloriát írni több volt, mint terápia. A Graduale szövegéből kiemelném ezt a részt: „Az igaz lelkek az Úr kezében vannak, a halál kínja nem éri őket”, illetve: „Az oktalanok szemében úgy látszanak ők, mintha halottak lennének, pedig ők már a békében vannak”. Ez nagyon fontos gondolat a történések elfogadásához, beleértve a gyászt is, és a teljes szemléletváltáshoz, ami szükséges a saját életünkben. Hiszen minden ember életében akad olyan terület, ahol a kényszerhelyzet pozitív változást szülhet, ha felismeri a szükségességét. Ha nem, akkor ezek fölösleges áldozatok, veszteségek lennének. Úgy tűnik, hogy a mű megírásának a vége, vagyis a 12. tétel befejezése nagyjából egybeesik a járvány végével. Most újból a nagyböjti időszakban vagyunk, számomra a 9. tétel, a Pater noster ideje jött el. Érdekesek ezek a dolgok. Mi, zeneszerzők nemcsak adunk az írással, hanem rengeteget kapunk is az írástól. Nekem legalábbis enélkül biztosan nehezebb lenne.

 

 

Fotó: Széchenyi Márk

2021-03-12 11:45:00