A pécsiek rendkívüli módon hozzánőttek, megszerették ezt a fesztivált, ez a saját fesztiválunk – mondta el Páva Zsolt, Pécs polgármestere a 19. POSZT megnyitóján. „Ez nem a kampány helye, de ehhez a szerepünkhöz továbbra is ragaszkodnánk, ha rajtunk múlik, akkor a POSZT nem fog innen elkerülni, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy ez így maradjon, mert szerintünk itt van jó helyen” – reagált a polgármester a hírre, mely szerint a 19 éve pécsi székhelyű fesztivált újra vándorfesztivállá tennék.

(Fotó: MTI/Sóki Tamás)

A Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába végül szomorú apropóból, de bekerült egy független, nem kőszínházi vagy kőszínházi koprodukcióban készült színházi előadás is: „Amennyire örültünk és amilyen büszkék voltunk, amikor megtudtuk, hogy Ionesco A székek színdarabja Szabó K. István rendezésében részt vehet a POSZT programjában, olyan szomorúan kell most tudomásul vennünk, hogy Béres Ilona elhúzódó betegsége nem teszi lehetővé, hogy kihasználjuk ezt az alkalmat, és szakmai nézők előtt, színházi fesztiváli közegben mutathatnánk meg, hol tart most a Magyar Színház” – írta a Pesti Magyar Színház közleményében. A székek helyett a válogatók, Gulyás Gábor és Zalán Tibor döntése alapján a Pinceszínház indulhat A tribádok éjszakája című előadásával.

Az utolsó pillanatban, a fesztivál kezdete előtt egy héttel pedig további független produkciókat is meghirdettek az OFF-program részeként. A válogatók ajánlásával így került Pécsre A pandák csodálatos utazása a Mozsár Műhelytől, a Jurányi Garázsbandája vagy a CSÁÓ ‒ Stefanovics Angéla körberajzolja magát a FÜGE Produkciótól.

10

Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Azóta az egyik legsikeresebb kortárs drámaíróvá nőtte ki magát, új drámáját, a tízparancsolat ihlette 10-et pedig az a Sebestyén Aba rendezte a Radnótiban, aki Erdélyben sikerre vitte a Bánya-trilógiát.

Plexidíszlet, tíz szék, három hatalmas kivetítő, kézi kamera – elviekben itt minden és mindenki átlátszó, néző és Isten egybehangzóan mondhatja: I am omniscient, omnipresent and omnipotent. A szelfikamera használata sokrétű, egyszerre újszülött és tükör, melybe léthazugságainkat mondják bele a bűnösök, valamint Édesjézus, akitől megváltást és válaszokat remélnek a Remény lakótelep reménytelenjei. A díszlet várótermet, metrókocsit mintáz, a szereplők ugyanonnan, a lakótelepről indultak, és szemünk előtt várják sorsukat összezárva sors- és bűntársaikkal. Komoly kihívás a tízparancsolatot állandó didaktikusság nélkül kezelni, ez pedig a darabban nem is mindig sikerül, csak azokban a jelenetekben, ahol a személyesség és a katartikus helyzet felül tudja írni ezt.

A tíz egyenrangú szereplő, nevétől megfosztott, bűnük számával megbélyegzett személy egy-egy ókori tragédiát ad elő mai díszletben. A személyes tragikumok sora az előadás kezdetén a finoman adagolt titkoknak és lassan feltáruló összefüggéseknek köszönhetően (aminek Székely Csaba nagy mestere) izgalmas és kiszámíthatatlan egésszé kezd összeállni, de már a szünet előtt fárad a kötött, gyönyörű latin parancsolat-énekekkel és Rozs Tamásék zenéjével elválasztott struktúra. Egyre irreálisabbá válnak a fordulatok, hihetetlenebbé és hiteltelenebbé a csavarok, kényszerűek a szereplők közötti kapcsolódások, a második felvonás közepére pedig azt érezzük, hogy végtelenre nyúló latin szappanoperát látunk, ahol mindenkinek mindenkivel össze kell jönnie, hogy aztán kiderülhessen, ki kinek az eltitkolt ikertestvére. A tíz ember mindegyikénél olyan súlyos sorstragédiákat látunk annyira szűk térben és időben, hogy az inkább groteszk hatást kelt, sokszor pedig nem hatol elég mélyre: az, hogy egy anya elhagyja a gyermekét, ami többször megtörténik a darab során, egy-egy félmondatos indoklással el van intézve, a szereplők belső motivációját nem, vagy csak a felszínesen láthatjuk.

Az egymásra licitáló, ezáltal viszont egymást gyengítő, majd kioltó tragédiák miatt a katarzis egyre fogy az előadásból a kiváló alakítások ellenére, pedig Vilmányi Benett nagyszerűen játssza az egyszerű, de aranyszívű, naiv fiút, Márfi Márk kifejezetten hiteles a ravasz, nőket kihasználó siheder szerepében, László Zsolt pedig az egész előadást összetartja az erőteljesen megformált, folyton rossz útra térő, de a balszerencsét hibáztató református lelkészként. Martinovics Dorina kurva-története közhelyes és tipikus, mégis a legerősebb az összes parancsolat-epizód közül: a másvilág szürreális képét nyitott mellkassal szemlélő és megbocsátó lány a halálban jut a legközelebb a tízparancsolathoz és Istenhez.

(Fotók: poszt.hu)