|
|||
| Köszöntjük weboldalunkon! | A mai dátum: 2013.05.24. | |||
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
|
![]() Bertók LászlóAgyából a levélKéptelen visszaemlékezni rá, hogy bedobta-e tegnap a levelet, amit a garázsba menet magához vett, hogy a postaládába bedobja. Ha nem dobta be, akkor elveszett, mert itthon nem találja, a táskáját már többször átkutatta, ráadásul nem is szokta a táskájába tenni, nehogy elfelejtse bedobni. A kezében, a hüvelyk és a mutatóujja közé szorítva, a karját könyökben kissé behajlítva viszi inkább, hogy a szeme, miközben néha-néha a lába alá néz, beleakadjon. Ha más is van nála, azt addig mind a bal kezébefogja, amíg a jobb kezével (mindig azzal) bedobja (-dugja), s a nyílás aprócska billentyűin zongorázik kicsit, hallgatózva, hogy koppan-e a láda alján, s ha igen, akkor az elejére is odapillant, s bosszankodik, hogy már kiürítették, s hogy legelőször oda, „A leveleket elviszik:” táblácskára kellett volna pislantania… Most erre sem emlékszik, csak arra, hogy oda tette a szemüvege, az igazolványa, az autóstáskája mellé az asztalra, s mikor az előbb leült, hogy újabb levelet írjon, jutott eszébe az egész… Valami nyilatkozat volt benne, amit aláírva vissza kellett küldenie, hogy a járandóságát kifizessék… Ha nem kapják meg, talán újat küldenek (gondolja)… Egyszer nagy szerencséje volt, hogy elfelejtett bedobni egy szokatlanul indulatos, úgyszólván gyilkos hangú levelet, mert mire kiderült, hogy elfelejtette, váratlanul barátságos gesztust tett a címzettje, s ettől fogva vált szorosabbá a kapcsolatuk (bár valami rendellenes mindig maradt benne)… A postaláda az utca túloldalán, körülbelül ötven méterre van a lakásától, s igaz, hogy „sétálóutcában” lakik, amely meglehetősen tele van szinte mindig, de tegnap hétköznap volt, mások is rohantak, s ilyenkor még az átlagosnál több, jó alakú szép nő után is kevesebbszer fordul hátra, ismerőssel is ritkán áll meg beszélgetni, s ha igen, azt nem… Meglehet, hogy mégiscsak összetalálkozott valakivel, azért esett ki agyából a levél?… Vagy reménytelenül sokáig nézett (bámult) egy nő után?… Vagy… de arra másnap emlékezni szokott. |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
|
|
Készítette:LiBa Multimédia | ©Minden jog fenntartva: Jelenkor Alapítvány
|
|||