Présház mögött, ha lángol a kevély nap,
nagy-árnyú lombok hűsén ülni csöndben
barátaiddal, vén borok mustráján,
oly jó merengve szépnek látni mindent.

Hogyan fössem le ezt a boldog érzést?
Mint tóban a ponty, lúd a gabonában,
nyakig ülök a csöndben és idillben,
mely hegyről, völgyből frissen árad hozzám.

Hűs zöld-arany bor csillog a pohárban,
s míg üritgetjük, érezzük, az élet
íly betelt jóság, egyszerű és áldott,
s nem sok nap hull a hegy mögé így vissza.

Íly derűs-szárnyas, könnyeket megoldó,
melyben felhőként minden bú eloszlik
és tiszta-kéken mosolyog az égbolt,
szívünk egén is szép szivárvány trónol.

Nyár, nyugalom, bor így fog udvarába,
könnyű szesszel és orpheusi-dallal,
s míg fölmutatván, áldozat gyanánt fogy
a tele korsó, úgy fogy gond és élet.